Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-10 / 2. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ (Folytatás) Azt a kérdést tettein föl neki: szereti-e még a simára fésült, középen választott női hajviseletet? Rögtön megértette, hogy Cleo de Merode-ra gondolok, a táncosnőre, akihez évek óta gyengéd száőlak fűzik. Mosolyogva válaszolt: ‘Megszoktam, Princesse, de egy kicsit már divatját múlta.' Meg kellett Ígérnem, hogy a napokban újra vele töltök egy estét . . . Érdekes, hogy — Jancsi — megint igy mondom, Jancsi — nem mert az asztalunkhoz jönni. Kedvenc dalomat is csak egyszer játszotta el . . . Meg kell hívnom barátainkat a palotába. Nemsokára vége a szezonnak, és még nem volt nálam nagy társaság. A herceg a jövő héten Párisban lesz, akkor adjuk az estélyt.” A botrány ettől kezdve feltartóztathatatlan volt. Az estélyen, amelyen a király is megjelent, Rigó Jancsi muzsikált. S mind a ketten szerelmet vallottak a hedcegnének. A király szavakkal, Jancsi hegedűvel. S Clara rövidesen Rigó Jancsi szeretője lett. Az első együttlét emlékére egy Stradivari hegedűt vásárolt és ajándékozott Rigó Jancsinak. Mariska, a zenész felesége hírét vette a viszonynak, és Belgiumba utazott, a herceghez. A herceg elhatározta, hogy elválik a feleségétől. A feleség pedig Menton-ban kibérelt egy villát, és odautazott nyaralni a szeretőjével. A szökés nagy érdeklődést keltett. A brüsszeli Le Soir ezt irta: “Chimay hercené, ez a vállalkozó szellemű szép asszony, aki egy cigány hegedűjéért otthagyta férjét, palotáját, előkelő társaságát, valósággal lázba hozta a brüszszeli arisztokráciát, melynek ismert és kedvelt tagja volt. A herceg az első pillanatban nem akarta elhinni a szörnyű hirt, és amikor aztán meggyőződött a valóságról, az izgalom és a fájdalom következtében beteg lett. Már régebben feszült volt a viszony a házastársak közt, mert a herceg úgy találta, hogy feleségét túlságos különcködései kompromittálják. Ám a békülést mégis mindig ő kezdte, mert irtózott attól, hogy nyilvános szakitássá fajuljon a dolog. Már csak azért sem akarta ezt, mert restellte volna bevallani, hogy igaza volt a családjának, mikor le akarták beszélni tervezett házasságáról. Az utóbbi napok eseményei mégis kirobbantották a nyilvános botrányt. A hercegné szökése után levelet irt fércének, melyben nyíltan feltárta egész szerelmi kalandját, és bevallotta, hogy az ő kívánságára történt a szökés. Hozzátette még, hogy egész vagyonát a hercegre hagyja csak engedje őt békén és szabadon élni, mert elhatározó tt szándéka, hogy csak a kedvesével él, ha kell szükségben, nyomorúságban is. A herceg, mikor megkapta ezt a levelet, és izgatottsága kissé csillapult, a törvényszékre sietett, és beadta a válókeresetet. A “brüsszeliek athéni nője” vagyonát is eldobja hát magától, hogy barna képű kedvesével a szerelmesek régi, de — úgy látszik —ismét divatossá vált viskójába vonuljon, távolra a világ zajától. Csalódnak, akik hisztérikus asszonynak tartanák őt ezért. Teljesen ép, erős, szép testű és lelkű asszony, kiváló típusa az emancipált nevelésű, modern amerikai nőnek. Éppen azért érdekes a lelkivilága is. Akik régebben ismerték, és akik egyáltalában ismerik az Amerikában nevelődött milliomos kisasszonyokat, ezeket a férfias fellépésű, bátor, őszinte hölgyeket, akik nem csinálnak titkot a szerelmükből és nem irtóznak a botrányoktól, imádnak mindent, ami nem köznapi, és undorodnak a sablontól, akik ismerik ezt a típust, azok nem csodálkoztak Chimay hercegné szökésén. Annak idején, amikor Miss Ward Chimay-Caraman herceg felesége lett, már sokat beszéltek a hires amerikai lány különös hajlamairól, merész flörtjeiről, melyek közt Európa legelső gavallérjai szerepeltek. A herceg családja sokáig nem akart belenyugodni a hyázasságba, de a herceg szerelmes volt, és Miss Wardnak is tetszett az arisztokrata hölgy szerepköre. Hamar beletalálta magát hercegnői méltóságába, látogatásokat tett a belga arisztokrácia hölgyeinél, és egy ideig azok kizárólagos társaságában élt. Néhány hónappal esküvője után már csaknem válásra került a sor. Esküvőjükön ugyanis nag“y feltűnést keltett a pompás nászkiséretben egy különös úriember, aki piros egyenruhában ült kocsijában, és a bakon két olyan furcsán öltözött szolga állt, amilyent még soha nem láttak Párisban. Sokan az orosz nagykövetnek, mások egzotikus fejedelemnek tartották. Ő volt Miss Ward tanúja az esketésnél. Ez a kalandor, akit Miss Ward már régebben ismert, budapesti származású. Budapesten mint sakkjátszó kezdte pályafutását . . . Aztán végigkóborolta Európát és az Újvilágot, megházasodott néhányszor, és utoljára Párisban látták, Miss Ward esküvőjén, később házánál is, mint az asszony bizalmas, jó barátját. Miatta, néhány hónappal az esküvő után, a férj válással fenyegette nejét, de aztán elsimult az epizód. A piros ruhás idegen eltűnt, és helyébe felmerült a muzsikus cigány, aki ilyen módon most már európai hírre tett szert.” A párisi Figaro ezt a tudósítást közölte: “Rigó Jancsi öt évvel ezelőtt érkezett Párisba, ahol a rue d’Hautville-on bérelt szűk kis lakást. Eleinte Tóth Ferkó bandájában játszott, később rámosolygott a szerencse, mert egy zenekedvelő orosz főur, Jablonovszky herceg, akinek nagyon megtetszett a játéka, pénzt adott neki, hogy önálló zenekart szervezzen. így aztán egyszerű kontrásból hirtelen prímássá lett. A múlt télen ismerte őt meg a szép Chimay hercegné, akinek kényes kalandjairól már azelőtt is sokat beszéltek a párisi társaságban. Őrülten megszerette a cigányt, és nemsokára annyira erőt vett rajta szenvedélye, hogy titkot sem csinált belőle. Cinikus nyíltsággal, jóformán egész Páris szeme láttára folyt ez a viszony. Rigó felesége, aki együtt lakott az urával, keserűen panaszkodott ismerőseinek, hogy az ura elhanyagolja őt. Addig-addig tett szemrehányást, keserű könnyhullatással, mig a férje egyszer megunta, és azt mondta neki: — Menj vissza Magyarországra, apádhoz, anyádhoz, bátyádhoz. Pákozdon is lakhatsz, az én szüleimnél. Fizetem az útiköltséget, és minden hónapban küldök neked ezer frankot. Amikor aztán a hercegné jóságából csinos vagyont gyűjtöttem öszsze, hazautazom hozzád, vagy te jössz ismét ide . .. Az asszony most nagy sirás-rivás közt utazott el Párisból. A cigányprímás .ezer frankot küldött neki búcsúlevelében, és kötelezte magát, hogy ezt havonta megismétli . . . Teheti ... Van miből . . . Rigó Jancsi minden este a Restaurant Paillard-ban hegedült, aranysujtásos kék ruhájában, mely hasonló volt az orosz admirálisok egyenruhájához. A hercegné volt a leghívebb hallgatója. Egész este, sőt éjjeleken át ott ült egy asztal mellett, a zenekar előtt, és olvadozott a hegedű édes-bus szavától. Hangverseny után címeres hintájában gyakran magával -vitte kedvesét. A botrány már akkor oly nagy volt, hogy a Paillard tulajdonosa állítólag kijelentette Rigó előtt, hogy vessen véget a viszonynak, vagy hagyja el az éttermet. Ez igy alig hihető, hiszen sok kiváncsi vendég már nem is a cigány, hanem a hercegnő kedvéért járt a Paillard-ba. Rigó most a hercegnővel tengeri útra ment. Julius elején fényes ebédet adott cigánytársai tiszteletére. A lakomán részt vett a hercegné is. — Boldog ön, asszonyom? — kérdezte tőle az egyik cigány. — Nem egészen — felelte a hercegné —, mert a férjem még nem üldöz a válóperrel! Én ugyan mindent megtettem ebben az irányban, de úgy látszik, nem volt elég. — És a gyermekei? (Folytatjuk)
