Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-16 / 20. szám
9. oldal Mi lesz veled, emberke? Irta: MIKES MARGIT Ki ne emlékeznék erre a filmre, amit még Budapesten láthatott és a cime az volt: „Mi lesz veled emberke?” Ez a kérdés jutott eszembe, mikor lapunk egyik számában olvastam egy cikket, amely arról szólt, hogy mit várhatunk, mire számíthatunk 1994-re? Én is fölteszem a kérdést, mi lesz veled emberke 1994-ben? Megvallom, nem szeretem a különböző hivatásos és hívatlan jósok jövőbe látó közléseit, de most mégis fölfigyeltem erre a cikkre, mert az előrevetítéseket nem afféle kelekótya jövőbelátnokok, hanem közgazdászok, tudósok, pszihiáterek, és más szakértők készítették, teringettét, hát ők már csak tudhatják, hiszen még azt is hozzáteszik, hogy a jövő valószínűségeit a jelen történéseire építik és igy már sokkal jobban hangzik a dolog! Ezek nem akarják elhitetni, hogy valami megmagyarázhatatlan tehetséggel belelátnak a jövőbe, (ami még senkinek se sikerült,) hanem a jelen állapotokat kinyújtják, mint a rétestésztát, amelynek vége beletorkollik a jövőbe. így már megy a dolog, adataik és megállapításaik szavahihetőbbek és talán érdemes fölfigyelni rájuk. Én ugyan a kétezredik esztendőt már nem érem meg, igy az érdeklődésem csak elméleti, mondhatnám akadémikus jellegű, gyakorlatilag nem érint engem, sem a velem egykorú embertársaimat. De ha már nem is vonatkozik rám és kortársaimra, azért nem vagyok olyan önző, hogy azt mondjam, semmi közöm hozzá, ezt már csináljátok ti utódok, ahogy tudjátok, ez már rátok tartozik, hogy miképpen rendezitek be az életeteket. Nem, azok a dolgok, melyek már távollétemben fognak történni, mégis érdekelnek, mint ahogy az a tömérdek esemény, amely szintén nélkül zajlott le és amelyet gyűjtőfőnéven történelemnek neveznek, szintén érdekel, sőt mint iskolai tantárgy rengeteg időmet és fáradságomat rabolt el... Ó, mennyi idő pergett le a lét homokóráján, amelyről csak hallomásból tudok, írásbeli értesítések alapján (talán elferdítve is,) milyen sokáig forgott az idő kereke és mennyire sajnálom, hogy nem lehettem aktiv vagy akárcsak passzív részese az elmúlt esemé-Tavaszi variációk Uj tavasz! itt vagy, itt! fond fűzérbe, karikába, mig szél borzol a föld hajába, rét és erdő ágait. Uj tavasz! csip-csirip! most hajlíts karikába, fűzérbe rétet, erdőt napsütésbe, mig madár a rügybe csip. Fond fűzérbe, karikába, uj tavasz! itt, vagy, itt! rét és erdő ágait, mig szél borzol a föld hajába. Rétet, erdőt napsütésbe, mig madár a rügybe csip, aj tavasz! csip-csirip! most hajlits karikába, fűzérbe. Rét és erdő ágait, rétet, erdőt nap sugarába fond koszorúba és karikába, csipj tavasz! ott meg itt! Weöres Sándor nyéknek vagy egyáltalában csendes szemlélője. Például nem lehettem jelen az ókori Egyiptomban a gulaépitésnél, pedig nagyon tanulságos lett volna számomra az elkészült, vadonatúj piramis, az ókori építészet csodája. Talán azt is sikerült volna látnom, hogy költözött bele a halott fáraó minden ékszerével, amelyet majd párezer év múlva a sirrablók elrabolnak, mikor mint Madách mondja a Tragédiában: „Pár ezredév gúláidat elássa, Homoktorlaszokba temeti neved...” Vagy az ókori görög agorán nem beszélgethetett Szokratesszel ámuiva bölcsességén, vagy a reneszánszban nem ülhettem Michelangelo műhelyében, csodálva őt, ahogy szobrait faragja, nem voltam tanúja a nagy angol irodalom születésének, nem ülhettem a Globe színházban, mikor egy uj szerző bizonyos Shakespeare valamelyik darabjának volt a peremierje, nem lehettem jelen a budai Rondellában, mikor ott Beethoven hagversenyezett, nem voltam közvetlen szemtanúja a Rákóczi szabadságharcnak, se a Kossuth negyvennyolcas forradalmának, ugyan már az ötvenhatos magyar forradalmat megéltem, mint szenvedő alany... Mindezek a korok személyes részvételem nélkül peregtek el, ugyanúgy eljön a távoli jövő, mikor szintén tovább folyik a világtörténelem, de már nélkülem. Mégis kíváncsian olvastam a cikket, ugyan mik várhatók az én távollétemben? Először is a genetikai defektusokat korán fölfedezik, már az embrióban, a születendő gyermek nemét, hajszínét, szemének színét sikerül meghatározni és más kívánatos fizikai és szellemi jellegzetességeket is befolyásolni lehet majd. Ez csak annyiban érdekel engem, hogy remény van esetleg a bűnözők antiszociális kifejlődését már az embrióban, tehát az anyaméhben letörni és igy az emberiségnek egy békésebb, félelemmentesebb kort biztosítani, amikor nem lesznek gyermekrablások, megerőszakolások, rablások és gyilkosságok. Ez már valami lenne... de . hogy a lakásokat már napenergiával fűtik, ez nem elsőrendű fontosságú nekem, mert most is jó meleg szobában tartózkodtam a télen. Kevésbé megnyugtató, hogy a levegő szennyeződés még tovább tart, sőt rekordot ér el. Előreláthatólag nem lesz elég aluminium, a nyersanyagokat szintetikusan fogják előállítani, hagyján, majd jönnek az uj tudósok és megoldják a problémákat. És hogy óránként négyezer mérföld sebességgel repülhetnek, arra azt felelem, hogy elég volt nekem az egy nap alatti ideérkezésem csúcsteljesítménye. Lehet, hogy dédunokáim majd azt mondják: szegény nagymama még jettel döcögött át az Óceánon, körülbelül olyan lassan, mint Petőfi versében a négyökrös szekér, amelyen a költő Erzsikével bandukolt az országúton és közben csillagot választottak. Megvallom a négyezer mérföld sebességnél szebbnek tartom azt az utazást, mikor csillagot választottak... Az viszont aggaszt, hogy mindenféle genetikai aberrációk kiküszöbölése ellenére utódainknak nagyobb bűnözési hullámmal kell szembenéznie, még mindig lesznek emberrablók, gengszterek gyilkosok. A jelen tényeiből kiindulva azt jósolják a tudósok, hogy Amerika népe a jövőben is fogyaszt majd húst, de mind nagyobb mértékben tér át a növényi fehéijék táplálékára... Ezt a folyamatot könnyű volt megjósolni, mert ez már napjainkban elkezdődött. Sokkal aggasztóbb, hogy nem lesznek szennyezetlen vizek, bajok lesznek az ivás körül és lehet, hogy a vízhiány miatt tömegesen áttérnek majd az alkoholfogyasztásra s az utcákon rengeteg tántorgó, kűlöngélő alakot lehet majd látni, akiket ha megkérdezel: — Mondja, Sir, mért nem megy elvonókúrára? — az illető bánatosan széttárja a karjait és azt felelné: — Hát ha ettől is elvonnak, akkor mit iszom?... És a betegségek is ugyanazok maradnak. Esetleg fölfedezik a rák alapvető okait és gyógyítani is tudják, a szívbajt is megfékezik, mesterséges elektronikus szem is lesz és az elmebajok gyógyítása is lehetővé válik. Megállapíthatom, hogy a jövő prognózisa csak a civilizáció fejlődésére vonatkozik, szellemtörténeti fejlődésre nem igen számíthatunk... Érthető, mert hogy milyen zsenik fognak születni, milyen nagy reformátorok gondolkodók, irók művészek, azt senki se tudhatja előre, mint ahogy nem is sejtették, hogy aznap, mikor Michelangelo meghalt, valahol Angliá, ban született egy csecsemő, akit William névre kereszteltek és később zseniális drámákat irt. Ki tudja, ha napjainkban meghal egy kiváló szellem, nem lép-e helyére egy alkotó újszülött? Például ki hitte volna, hogy egy Marx nevű csecsemő két táborra szakítja az emberiséget? Ezekre lettem volna kiváncsi, ezekre a születendő zsenikre, akiket már sose fogok megismerni. Meglehetősen közömbös, hogy a világitás milyen lesz a jövőben, a mai neonfény helyett bekenik a falakat valami világitó szerrel és nagyobb lesz a fény. Az a kérdés, hogy a fejekben is nagyobb lesz-e a világosság? És hogy a hülyéket, őrülteket, különféle elmebajosokat újra épeszű emberekké gyógyítják? Kívánatos, hogy regenerált őrültek irányítsák majd a dolgokat? Összegezve a jövő várható vívmányait, amelyek már a mából előrevetítik árnyékukat, megállapítható, hogy ez a jövő éppen eléggé sötét lesz és semmivel se jobb, mint az, amelyben élünk. Most veszem észre, mai korunkról már mint múltról beszélek, pedig sok viz fog lefolyni addig a Hudsonon, mig mindezek beteljesednek. A tudós agytröszt azt állítja, hogy a jövő jogfolytonos utódja lesz a mának. Már Herbert Spencer is azt fejtegette evolucionista tanában, hogy a dolgok csak differenciálódnak, az egyszerűbből átmennek az összetettbe. Vagyis a mai eredmények: a repülés, a televízió, az űrhajózás mellett a mai gazságok is még differenciáltabbak lesznek.! Ha megadatna nekem, hogy az emberi korhatárt A tizenegyéves, szomorú költő (Folyt, a 8. oldalról) rozsét cipelő asszonyokról, akik teljesitik a jószivű' vándorlegény három kívánságát. Tom nagy érdeklődéssel hallgatja ezeket a meséket, de valószínűleg csak azért, mert nem akaija elrontani a nagymama kedvét — ha megérte a 82-ik évét és még mindig hisz tündérekben és manókban, miért okozna csalódást neki? Végül pedig hadd idézzem Tom Holt egyik költeményét ebből a most megjelent kötetéből. A cime? Statisztika. Életem lefüggönyözött ablak, Visszaverődő fény a tükörből, Csillanás a hófödte mezőn, Villanás az éles fényben, Nem szürkületben lobogó fáklya, De napvilágban. Hírnöke vagyok, ki a király előtt vágtat, Ö sugárzó selyemben, én árnyban És elfeledve. Én vagyok az ismeretlen arc az albumban, Utlevél-név, válasz a kérdőívre, Még egy számjegy a népesség-statisztikában, Halott, amig élek S élő csak akkor, mikor már halott, De a statisztika — még át nem iktatott. Mondanom sem kell talán, hogy angolban sokkal jobb. Mentségemül szolgáljon azonban, hogy sem költői műfordítónak, sem csodagyereknek — többé nem vagyok igazi. Mm \ Mikes Margit
