Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-09 / 19. szám

4. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, May 9, 1974 ANGOL SZÍNFOLTOK: A LORDOK HAZA MA MÁR CSAK SZIMRÓLUM Miközben az angol Parla­ment alsóházának szintere — az ülésszakok idején — csak­nem megszakítás nélkül az or­szág figyelmének középpont­jában áll s kiváltképpen ilyen időkben, amikor az uj kormány törvényjavaslatai úgyszólván mindenkit érin­tenek — a Felsőház, az úgy­nevezett Lordok Háza már sokkal inkább kivülesik a fi­gyelem körén s most is csak azzal kapcsolatban szerepel a hírek között, hogy egyes he­lyiségeinek korszerűsítésére 1,200,000 fonsterlinget költe­nek. Pedig a Lordok Háza, an­nak ellenére, hogy csakugyan archaikus j ellegü intézménye Anglia politikai életének — még a normán időkből szár­mazó maradvány — a brit törvényhozásnak változatla­nul fontos fóruma, azzal a rendeltetéssel, hogy alkot­mányosan őrködjék a nép jo­gainak sérthetetlensége fö­lött, s hogy az éppen hatal­mon levő kormány e jogok fölé sohase kerekedjék. A tör­vényjavaslatokat tehát meg­vitatja, esetleges kiegészítő, vagy módosító indítványokat küld vissza az alsóházba, ahol csak ezután kerülhet úgyne­vezett harmadik olvasásra. A Lordok Házának ma kétszer annyi tagja van, mint az Al­sóháznak — 1074, szemben az alsóház 630 képviselőjével, egy részük öröklött címének jogán, mint arisztokrata csa­lád leszármazottja, az arány azonban azok javára változik, akik címüket nem örökölték, hanem saját érdemeik elisme. réséül kapták s csakis saját személyükre szól, utódokéra nem. Harold Wilson 125 főren­det kreált hat esztendő alatt, de egyet sem örökölhető cím­mel. ' A renoválási munkálatok­kal kapcsolatban érdemes egy pillantást vetni feléje — minthogy egyedülálló szin­tér, olyan, amilyet kizárólag angolok tudnak megőrizni, a változó időkhöz hasconlitani és minden színpadiassága elle­nére modern politikai életük­be integrálni. Ez az a háza az angol Parlamentnek, mely­ben az udvariasság kötelező, ahol ha a vita hevessé válik, bármely tag fölemelkedhet helyéről, mondván, hogy “A nemes lord többé ne hallassa hangját!” s akkor a nemes lord nem hallatja, ahol a lord­kancellár, a házelnök politi­kai vitához csak akkor szól­hat hozzá, ha előbb fölemel­kedik helyéről és hat lépést tesz balfelé, arra a helyre, amelyet VIII. Henrik jelölt ki a mindenkori lordkancel­lár fölszólalásai számára, ahol a címüket örökölt főren­dek között foglal helyet Lord Teviot, aki eredetileg autó­busz-kalauz volt, majd a Sainsbury szupermarket gyü­mölcsosztályának egyik eláru­sítója s az uj főrendek között Lord Blyton, aki most 73 esztendős, életéből 20 eszten­dőt töltött a a south-shieldsi szénbányákban, húszat az al­sóházban, mint képviselő és 1964 óta a főrendiház tagja. Végül pedig ez az a hely, ahol a Brit Parlament egyetlen kommunista tagja s a világ egyetlen kommunista lordja hallatja hangját — Lord Mil­ford, aki nem csak készség­gel meghallgatott beszédeket mondhat a Lordok Házának mielőbbi megszüntetéséért, de akit a többi főrend mind­ennek ellenére változatlanul kedvel, igazi “egyéniség”­­nek tart és téves nézetei el­lenére is rendes “old boy”­­nak. A Lordok Házának tagjai nem kapnak fizetést, csak uti­­költségmegtéritést. Az utób­bi tiz esztendő óta pedig 8 fontsterlinget és ötven pen­nyt azokon a napokon, ame­lyeken megjelennek az ülés­teremben. Mivel igen sok köz­tük az olyan, akinek semmi más jövedelme nincs — a na­­pidij vonzása ezek számára nem lebecsülendő. Az ülések párnázottak, bi­­borszinüek, pompás ülés és bóbiskolás esik rajtuk — La­dy Wootton szerint a jelenle­vő főrendek 10 százaléka min­den időben szunyókál. A ter­met hat gyönyörű freskó dí­szíti és annak a 18 bárónak bronz szobra, aki a Magna Carta elfogadására kénysze­rítette János királyt. A Lordok Háza változatla­nul az ország legmagasabb bírói fóruma, de a döntések­ben csak a lordkancellár, a volt lordkancellár és az a 11 lord vesz részt, aki eredetileg biró volt. A főrendek egykori privi­légiuma volt, hogy ha őma­­ga került megütközésbe a tör­vénnyel, ügyét csakis a Lor­dok Háza tárgyalhatta. Ez a kiváltság azonban 1948-ban megszűnt azzal a másikkal együtt, amely előírta, hogy a főrendet csakis selyemkötél­lel szabad fölakasztani. Ez a magas privilégium a halál­­büntetés eltörlésével amúgy is értelmét vesztette. Mivel az utóbbi időben a főrendek száma oly nagy arányban megszaporodott, olykor gon­dot okoz a túlságosan sok felszólalás. Ezt a gondot vi­szont könnyíti az, hogy egyes főrendek, akik örökölték cí­müket, csak ritkán szólalnak fel. Leicester grófja például már 22 esztendeje volt tagja a Lordok Házának, amikor sort kerített első felszóla­lására, Lord Hampden húsz esztendeig figyelt feszülten, mig végre egyszer szóra emelkedett, Lord Kinross pe­dig csak 29 esztendő után mondta el szüzbeszédét. De­hát a nemes lord familiájá­­ban ez ősi hagyomány, a csa­ládi címerben ez a két szó áll: “Nothing Rashly”, ami ma­gyarul annyit jelent: “Sem­mit sem szabad elsietni . . .” London, 1974, április hó... Spencer Jordan ERTESITES A PUBLIC SERVICE ELECTRIC AND GAS COMPANY FOGYASZTÓINAK JAVASOLT DÍJSZABÁS-EMELKEDÉSEK A Public Service Electric and Gas Company 1974. április 30-án kérvényezte New Jersey állam közszolgáltatási bizottságától (N.J. Board of Public Utility Commissioners), hogy emel­hesse áram-és gázszolgáltatásának díjszabá­sait. A társaság szintén kérte a felhatalma­zást ahhoz, hogy megváltoztathassa a jelenleg használt elértéktelenedési módszer rátáit. Annak ellenére, hogy szünet nélkül próbál­juk csökkenteni az üzemeltetési költségeket, az áram-és gázszolgáltatás költsége állandóan emelkedik; a munkaerő' költségek, nyers­anyag-, karbahtartás-, környezetvédelem-, és adóköltségek fokozatos drágulása miatt. To­vábbá, egy életbevágóan fontos bővitési prog­ramon dolgozunk és az ahhoz szükséges köl csönpénz ára is nagyori magas. 1974 és 1978 között k.b. 2.8 billió dolláros konstrukciós ki­adásokra számíthatunk. Ennek a pénznek a legnagyobb részét részvények és kötvények eladásából kell előteremtenünk. Az utóbbi kamatrátája az elmúlt években majdnem meg­duplázódott. Konstrukciót kiadásaink tük­rözni fogják azt a költséget, amennyibe New Jersey állam energiaszükségletének kielégí­tése kerül, miközben megpróbáljuk minimá­lisra csökkenteni a működésűnkből származó káros környezet-kihatásokat. A társaság átlagban 19.98 százalékos áreme­lést kérvényezett, amelyből áramszolgáltatá; sunkból származó jövedelmünk 21.52 száza­lékkal és gázszolgáltatásunkból eredő bevé­telünk 16.45 százalékkal emelkedne. Az alant látható táblázat mutatja, hogy mennyiben érinti, dollár viszonylatban a rezidenciális fo­gyasztókat, a javasolt díjszabás-emelkedés. A javasolt díjszabás-emelkedés következménye rezidenciális fogyasztóknál REZIDENCIÁLIS ÁRAMSZOLGÁLTATÁS Ha Havi Áramfogyasztása 300 Kilóvall­­óráig terjed ... és Jelenlegi . . . Uj Havi Számlája Havi Számlája: Ennyi Lenne: REZIDENCIÁLS GÁZSZOLGÁLTATÁS ____(Gáz Fűtési Dij Bentfoglal tátik)____ Ha Jelenlegi Havi Számlája: Uj Havi Számlája Ennyi Lenne: $ 5.00 7.00 10.00 15.00 E 6.81 9.03 12.44 18.13 Ha Havonta 300 Kilowattóránál Többet Fogyaszt, Télre és Nyárra Különböző Díjszabást Alkalmaznánk: Télen (novembertől májusig) $20.00 $23.22 25.00 28.09 30.00 32.95 40.00 42.69 50.00 52.55 Nyáron (júniustól októberig) $20.00 $24.05 25.00 30.06 30.00 36.07 40.00 48.08 _________50.00_________ 60.25 $ 5.00 $ 7.33 7.00 9.37 10.00 12.40 15.00 17.38 20.00 22.32 25.00 27.25 30.00 32.18 40.00 42.05 50.00 51.92 REZIDENCIÁLIS ELEKTROMOS FŰTÉS Ha Jelenlegi Uj Havi Számlája Havi Számlája:Ennyi Lenne: $ 5.00 $ 5.92 10.00 11.93 15.00 18.03 20.00 24.33 25.00 31.92 30.00 37.01 40.00 47.19 50.00 57.37 /agy nyersanyag különbözeti ármódosítás. Bármilyen díjszabás-emelési engedmény, amit a bizottság igazságosnak és elfogadható­nak talál, terhelés-elosztás végett a N.J.S.A. rendelkezési alapján, következtésen vizsgálás tárgyát képezi majd. 48:3-4, és egyéb jó és jogilag elégséges ok miatt, a társaság fogyasz­tóinak bármelyik rétegéhez vagy rétegeihez. Ezért, az átlag százalék-emelkedés az egyéni díjszabásoknál még csökkenhet vagy emel­kedhet, attól függően, hogy hogyan dönt a bizottság. Várható, hogy New Jersey közszolgáltatási bizottsága hamarosan kihallgatásokat kezd, amelyeken díjszabás-emelési kérelmünket fogják megvitatni. A jelenlegi áram-és gáz­szolgáltatási dijak mindaddig érvényben ma­radnak, amig a bizottság nem hagyja jóvá az uj árszinteket. A bizottsághoz beadott, javasolt díjszabás­­emelkedést tartalmazó kérvényünk másolata bármilyen fogyasztónk részéről megtekinthe­tő a Public Service Electric and Gas Company üzleti irodáinak bármelyikében. PSEG Public Service Electric and Gas Company

Next

/
Thumbnails
Contents