Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-02 / 18. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ 'WWWWVWWVWWWWWWW w w w w w -W w SZŰKE SZÁLLÍTMÁNY Bűnügyi regény (FOLYTATÁS) KÜLÖNÖS ISMERTETŐJELE — Egy kérésem van — mondta az apa —, meg tudná mondani, hogyan halt meg a lányunk? Vagy meg kell várnunk, amig az újságok megírják? — Nem. Természetesen joga van tőlem megtudni, hogyan halt meg a lánya. Ma délben, pontosan tizenkét órakor kizuhant egy szálloda ablakából. Azonnal meghalt. — És tényleg öngyilkosság volt? — Igen, ez iránt nincs kétségünk. A kérdés csak az, hogy vajon nem kényszeritették-e erre, ahogyan ezt már a felesége is gyanította. Mi természetesen alaposabban kivizsgáljuk az ügyet, s ha a feltevés igaz, bárhová bujt el, büntetlenül nem szabadulhat. — Azt jelenti ez, hogy egy férfival volt a szállodában? — Nem akarom azt eltitkolni, tudjanak mindent gyermekük utolsó óráiról. Igen, egy férfival volt ott. De megnyugtathatom, ezt mi nem fogjuk kiadni az újságoknak. Háziorvosuk is nyilvánvalóan hallgatni fog, s azok, akik rajtunk kívül még tudnak róla, nem fognak beszélni. Az orvos kikisérte a detektiveket, s Wilton az ajtóban még megkérdezte: — Doktor ur! Ön sem tud nekünk valamit mondani? — Sajnos nem. A lány évente egyszer kivizsgálásra jött hozzám, tulajdonképpen ez az egész, amit tudok róla mondani, ha csak még azt nem, hogy igen szép, jól nevelt lány volt. — Még egyszer köszönet, doktor. Kiváncsi szemek követték a detektiveket, amikor a házat elhagyták. Mindenki látta, hogy a Sörensen házaspárt hazahozták, s a szomszédasszonyok persze rögtön összefüggésbe hozták ezt az eltűnési bejelentéssel. — Most rögtön felkeressük Sonja Nansent? — kérdezte Larsen, amikor kiértek az utcára. — Természetesen. Szeretnék vele beszélni, mielőtt holnap reggel minden újság tele lesz az öngyilkossággal. Nem sokkal később beléptek a 19-es számú házba ugyanabban az utcában. Nansenék az első emeleten laktak. Nagyon csinos, eleven lány nyitott ajtót. — Sonja Nansen? — kérdezte a felügyelő udvariasan. — Én vagyok. Mit kívánnak tőlem? — A barátnője, Babette Sörensen miatt jöttünk. Rendőrség. Megmutatta a szolgálati igazolványt. — Babette miatt? — kiáltott fel meglepetten a lány. — Két nappal ezelőtt eltűnt. Ma reggel volt itt a papája, mert azt remélte, hogy valamit tudok segíteni nekik. — Beszélhetnénk magával pár percig Babetteről? — Miért ne? Szólhatok anyukámnak? — Természetesen, de nem kell velünk jönnie, beszélhetünk itt helyben. — Akkor kérem az urakat, lépjenek be. Mialatt becsukta az ajtót, hangosan kiáltott: — Anyu! Az előszobában megjelent rögtön egy idősebb asszony. Meglepetéssel nézett a két férfira: — Mi van, Sonja? — Mama, a rendőrségtől vannak itt, azért jöttek, hogy kikérdezzenek Babette felől. A szobában leültek, s a mama diszkréten visszavonult. — Szívesebben beszélnek veled egyedül. Ha teen-agerek titkairól esik szó, csak zavarnék ... — mosolygott. Wilton első kérdése ez volt: — Beszélt magának Babette az utóbbi időben egy fiatalemberről ? Arról, akit még a szülei előtt is eltitkolt? — Igazán nem tudom, Babette mit szólna ehhez . . . — Nem hiszem, hogy valami ellenvetése lehetne. — Hogy hogy nem? — Mert már nem él. Sonja rémülten nézett a felügyelőre és társára: — Ez nem lehet igaz! Mondja, hogy csak egy gonosz viccet űznek velem! — Sajnálom, Sonja, de Bábette tényleg meghalt. Megértőén hallgattak a detektívek amig Sonja kisírta magát, s mentegetőztek: számukra nélkülözhetetlen a felvilágosítás, amit tud adni. — Mindent elmondok, amit tudok. Igaz hogy Babette nemrégen megismerkedett egy fiatalemberrel, akibe halálosan beleszeretett. Otthon nem beszélt róla, mert a fiatalembernek el kellett volna vennie apja gazdag üzlettársának lányát. .Legalábbis egyszer igy mondta el nekem Babette. — És miért hallgatta el ezt a fiatalembert otthon? — Félt, hogy szülei a kapcsolat ellen lesznek, a házasságba se mennek majd bele, mert ez a férfi nem stockholmi. — Azt akarja ezzel mondani, hogy Babette azzal számolt, házasság esetén el kell költöznie egy másik városba, vagy akár egy másik országba? — Körülbelül igy képzelem el. Részletesebben nem beszélt a férfiről. Ez volt az első alkalom, hogy nem meséltünk eFégymásy ak mindent. Én éreztem, hogy valamit eltitkol előttem! — Maga valószínűleg sohasem látta azt a férfit? — kérdezte a felügyelő. — Hivatalosan nem mutatta be, de egyszer mégis láttam Babettet a férfival, éppen feljöttek a gyorsvasut Södentorgy állomásáról. Babette nem látott engem, s én később sem említettem meg neki ezt, mert azt gondoltam, talán kellemetlen lehet a számára. — Miért lett volna kellemetlen? — Mert én azt a férfit, az ő leírása alapján, hogy őszinte legyek, másképpen képzeltem el. Vonzóbbnak, csinosabbnak. — Mikor volt ez a találkozás? A lány gondolkodott. — A múlt héten. Hétfő, vagy kedd lehetett, ha jól emlékszem. — Megnézte jól azt a férfit? — Ki nem nézi meg alaposan a barátnőjének a barátját? — S le is tudná Írni, hogy nézett ki? — Egy fejjel magasabb lehetett, mint Babette, tájékoztatásul mondom, én olyan magas vagyok, mint a barátnőm volt. A férfi nagyon karcsú, s ha jól emlékszem, sötét haja van. Nem viselt kalapot, bár akkor hűvös idő volt. Arca sovány, szakálla nem volt, álla brutális ember benyomását keltette bennem. A közelemben mentek el, ezért tudtam olyan jól megfigyelni a férfit. — Tehát abban biztos, hogy Babette nem vette észre magát? — Csak a férfit néztem. — Feltűnt magának valami más is a fiatalemberen, úgy értem, amit még nem mondott el? Például véleménye szerint, hány éves lehet? — Azt mondanám, hogy úgy harminc körül. És még mi tűnt fel nekem? A szeme. Mintha nem lett volna szeme, talán megérti, mit akarok ezzel mondani. Semmi melegség nem volt a tekintetében. Azóta törtem a fejem, mi kötötte Babettet ehhez a férfihoz .. r — Felismerné, ha újra találkoznának? — Ebben biztos vagyok. — Akkor csak egyre kérem — mondta ?. felügyelő. — Ha valahol egyszer meglátja, azonnal hívjon fel. Semmit se csináljon, ne menjen utána, ebből esetleg kellemetlensége származhat. Itt a névjegyem, a telefonszámommal. Ha látja a férfit, ménjen a legközelebbi telefonhoz és hívjon fel engem. — De mig maguk jönnek, addig bottal üthetik a nyomát-----kiáltott fel a lány. (Folytatjuk)
