Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-04 / 14. szám
14. oldal MAGYAR HÍRADÓ HA NYELVÜNK ELRAGAD... Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Dohnanyme Zachár Hona Jakab apostol ezt mondja a Szentirás szerint: „A- tyámfiai... mindnyáj an sokképen vétkezünk; ha valaki beszédben nem vétkezik, az majdnem tökéletes ember; meg tudja zabolázni az egész testét. íme a hajók is, bármily nagyok, és bármi erős szelek hajtják, igen kicsi kormányrudakkal odairányithatók, ahova a kormányos akarja. így a nyelv is kicsiny, tag, de nagy dolgokkal dicsekedik. Lám milyen kis tűz milyen nagy erdőt felgyújt! A nyelv is tűz. A nyelv a gonoszság egész világa tagjaink között, megszeplősiti az egész testet. Maga lángbaborul a gyehenna tűzétől és lángbaboritja egész életünnket. Mert minden természet: vadállatoké, madaraké, csuszó-mászoké és tengeri állatoké megszelidithető és már meg is szelídítették az emberek, de a nyelvet emberfia megszeliditeni nem tudja; fékezhetetlen gonosz az, telve halálos méreggel.” Pedig a nyelv gyönyörű szolgálatra is képes, ha Istennek engedelmeskedik. „Ezzel áldjuk az Istent, és Atyát és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket; ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok.” Szent Jakab ilyen kimerítően foglalkozott ezzel a problémával, mivel az már évezredek óta fennállt. Viszont soha a múltban nem volt annyi baj nyelvünkkel, azaz annak meg nem fékezésével, mint mostanában. Az egész világ egy rettenetes krízis alatt nyög. Mindenfelé bizonytalanság, rettegés, nyomor és kétségbeesés. Ezrek és ezrek vesztették el állásukat és máról holnapra, saját hibájukon kívül, tönk szélére kerültek, mig a többiek, akiknek még van meg élhetési forrásuk, rettegve lesik, mikor szakad le rájuk is a Nemezis. Közben mindnyájan rablás, fosztogatás, gyilkolás, megerőszakolás, kidnappolás veszedelmétől rettegünk. Ma már senki se tudhatja, épen jön-e haza, ha az utcára kimegy. Még az se segít, ha valaki milliomos, mert akkor mindez a veszély meg duplázódik számára. Érthető hát, hogy az emberek legnagyobb része ingerült, izgatott, keserű és ennek következtében olyan könnyen mordul rá arra, aki történetesen útjában áll, vagy valamikép idegeire megy. Az ingerültség egyik faja abban nyilvánul meg, hogy az emberek szeretteiken töltik ki mérgüket, szinte szadisztikus kéjjel élvezve, ha megbántják őket, ha fájdalmat okoznak nekik, ha egész napjukat elrontják. Ismerek egy hölgyet, akivel az elmúlt években sokat érintkeztem. Gyakran beszélgetünk szinte órákig és mivel intelligens, okos teremtés, néha hosszú és érdé-HETI NAPTÁR ÁPRILIS (BIKA HAVA) 7— Vasárnap: Herman 8— Hétfő: Dénes 9— Kedd: Erhard 10— Szerda: Zsolt 11— Csütörtök: Leó 12— Péntek: Gyula 13— Szombat: Ida 14— Vasárnap: Hús vét vasárnap kés vitáink voltak. Most olyan hangulatban van, hogy szüntelenül belém köt. Bármit mondok is, ő minden megmagyarázható ok nélkül megcáfolja és az ellenkezőt állítja, csak azért, hogy bántson. Ha tudja, hogy valamin aggódok, akkor olyan hirt hoz, mely szerint az, amitől félek, okvetlen be fog következni. Rájöttem arra is, hogy azok a rémhírek, melyekről beszámol, valótlanok, ő csak kitalálja őket, azaz- inkább megmásítja, eltorzítja a valóságot, hogy rámijeszthessen. Mivel magam se dicsekedhetek megrendithetlenül erős nyugalommal, immárom odajutottam, hogy valahányszor beszélek vele, utána órákig deprimált leszek, mindent sötét színben látok. Pedig ezekben a nehéz napokban a legfontosabb az, hogy igyekezzünk VIRÁGVASÁRNAPRA Heti fohász Jöjj, én Uram, vár a virágvasárnap téged, eléd szórom virágaimat, örömeimet; azokat is, amelyeket gyászba fontam: szomorúságaimat, veszteségeimet. Oda állok a Te seregedbe. Sokszor félénken megtagadtalak. Sokszor előhaladásért, gazdagságért, emberi érdekékért hallgattam Rólad, amikor szidalmaztak, amikor nem vettek észre. Jöjj hát, én Királyom, nem tudok élni távol tőled. Nyugtalan vagyok és árva, ha nem lehetek veled. Az az én legnagyobb gazdagságom, hogy megismerhettelek. Ámen. Muraközy Gyula: A Sionnak hegyén... ÓHAZAI ARCOK ÁRNY ÉS FÉNY... Budapest,1974. március hó... Amikor a kalauz felfedezte, hogy csak öten-vannak a fülkében és az ügyesen álcázott, párnákkal, takarókkal elfedett hatodik helyre leültetett, a 15 évesek szeméből ellenséges tekintetek lövelltek felém. Velem szemközt egy szeplős arcú, jól fejlett fiú ült, aki azonnal kijelentette, ,,ha ez még egyszer beereszt valakit, kirúgom, hogy a lába sem éri a földet azzal együtt, akit betesz”. Nem tudta ki vagyok, de nyilván nem gondolt arra sem, hogy a nyelvét megértem. Ült velem szemben és teljes utálattal nézett. Olvastam. Könyvem felett tisztán láttam az arcát. Szőke haja elöl a szemébe hullt, hátul vállát verdeste. Fején régi, elnyűtt szürke filckalap, .szeméig lehúzva, feljebb két kivágott szemformáju nyílással. A barométer 34 fokot mutatott. Ez a kalap reggeliéi 7-től délután 4-ig rajta volt. Akkor szállt le. Útközben erősen dohányzott, piszkos, meztelen lábujjai között tartotta a cigarettát a többiek szórakoztatására. Elmesélte, hogy az apja sajtgyáros, hogy az életet nagyon unja, mert amig a szülei Maiorkán nyaraltak és ő egyedül volt otthon, nem tudta az életét eléggé kiélvezni. A többiek érdeklődéssel hallgatták. Az egyik leányka, nyilván, hogy kegyeit megnyerje, az étkezőkocsiból paradicsomos szardíniát vásárolt, azt a bőrülésre téve fogyasztották, végigcsepegtetve a padlót, takarót, ruhájukat és az ülést. Mindezt unottan, kidagadó pénztárcával, piszkos nadrágban és a kilukasztott zsíros filckalapban, öten voltak, ő lehetett a vezér legalább is kilenc órás utunk alatt megbizonyosodhattam róla. magunkat fenntartani Istenben bízva, az Ö kegyeimével és ne engedjük, hogy bármilyen rossz hir is elevenünkbe vágjon, lelkünket érintse. Gondoljunk mindig arra, mennyi áldást nyerünk még ilymódon is, mennyi jót tesz velünk a jó Isten, hányszor vagyunk „szerencsések”, mégha csekélységekben is. Ezt nem szabad lebecsülnünk, mert valójában nem a nagy dolgok teszik lehetővé kiegyensúlyozott életünket, de az ezer apróság, amelyre sokszor fel se figyelünk. Eugene Lincoln kis imája épen ezért vált olyan népszerűvé. Cime: „Ima nyelvünk megfékezésére.”Angolul igy szól: „Lord, grant this one request, I pray, Guide Thou my tongue! The words I say can never be called back again; Should they cause anger, sorrow, pain, Then in an ever wid'ning sphere They spread their havoc far and near. So guide my tongue in ev‘ry word, That is may bless where it is heard.” (Uram, teljesítsd ezt a kérésemet, fékezd nyelvemet és a szavakat, melyeket mondok, melyeket nem vonhatok vissza sohatöbbé, noha másoknak haragot, bánatot, fájdalmat okozhatnak, s melyek egyre nagyobb térben terjedve éreztetik romboló hatásukat. Könyörgöm hass oda, hogy nyelvem minden szónál áldást hozzon, valahányszor megszólalok.) *** Kissé késve érkezett. Piros miniszoknyát viselt, barna haját hosszan kibontva hordta. Nagyon kérte a háziasszony bocsánatát a késésért, de a szolgálat kicsit elhúzódott. Mikor megtudtam, hogy angolszakos harmadéves tanár, megkérdeztem, hogy igy nyáron, amikor a tanítás szünetel, milyen szolgálatot végez. — Kórházban dolgozom — mondta —, mintha ez lenne a természetes és nem az, hogy valami szép helyen nyaraljon. — Úgy tudom tanárnak készül, mit tud a kórházban végezni? — Felmosom a betegszobákat, a folyosót, a mellékhelyiséget, megetetem a betegeket, megmérem a lázukat. — Egy kis kereset? — Óh, dehogy — neveti ki naivságomat. — Szerétéiből, mert fizetést nem kap. Amit tesz, szeretetből teszi. *** 19 éves. Egy hete dolgozik. A harmadik nap nem jött be a munkahelyére. Háromnapos bulin volt, azt pihente ki, valamelyik kislány lakásán, akinek a szülei szabadságon voltak vidéken. A kabátját Istanbulból, a nadrágját Amerikából kapta és a karórát csak akkor szereti, ha „mindenféle mutató meg miegymás van rajta” — magyarázza nekem. Szereti a dupla mássalhangzókat, az „átutazni” szót két t-vel, a „kilátását két ellel. Mindent „lerendez” és „elboronál”. Olvasni nem szeret. Minek? — kérdi. Különösebben nem érdekli semmi. Szellemi igénye: nulla. *** 20 éves. Szüleivel együtt laknak egy szoba-konyhás lakásban. A szülei 15 éve elváltak. Együtt laknak. Az apa a konyhában, ő az anyjával a szobában. Az apja minden nap részeg. Jólelkű kislány, modora kifogástalan, egész fizetését ruhára költi, anyja mindent megad heki, hogy mellette maradjon. Egyetlen könyve nincs, könyvtárba nem jár. Olvasni? Minek, anélkül is megvagyunk — mondja. *** Mindnyájunkban tulajdonképpen két lény lakozik. Az egyik a primitiv „állati”, a másik a kulturált „szellemi” lény. Tapasztalatainkat átadjuk utódainknak és saját kvalitásainkat is átörökitjük biológiai gének által. Magatartásunk egy élet folyamán a haladás és a visszafejlődés között mozog. Életünk, napjaink adnak rá bőven példát. Emlékezzünk arra a légikatasztrófára, amely után a világtól elszakított túlélők (Folyt, a 15. oldalon)
