Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-28 / 13. szám
14. oldal S JÓL VÁLASSZUK MEG BARÁTAINKAT Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Dohnanyine Zachár Ilona Ha televízión a folytatólagos darabokat figyeljük, melyek néha oly híven jelképezik a való életet, hogy szinte felszisszenünk és szeretnénk felkiáltani, hogy ez vagy amaz mennyire igaz — legtöbbször azt látjuk, hogy a szereplő — vagy inkább áldozat — fájdalmas titkait képtelen lévén magába zárni, mindent feltár, formálisan meggyón valakinek, akiről azt képzeli, barátja és megbízhat benne, és aki aztán, mivel ellentétes érdekei vannak, ezt a vallomást kihasználja és tönkreteszi általa azt, aki megbízott benne. A GUIDING LIGHT című darabban már hetek óta tanúi vagyunk annak, hogy egy szerencsétlen orvos, aki valamilyen botrányba keveredett és ezért idegöszszeroppanást kap, ennek következtében hogyan rejtőzik el még forrón szerető és szeretett felesége elől is; hogyan rohan egyre jobban vesztébe azáltal, hogy feleségét, aki pedig segíteni akarna rajta, sértett önérzetében elkerülje, de inkább megbízik egy leányban, aki gonosz és azon mesterkedik, hogy végképen eltávolítsa őt nemeslelkű, hűségesen várakozó hitvesétől. A boldogtalan orvos mindent megbeszél ezzel a leánnyal, titkos terveit feltárja előtte, mivel szükségét érzi annak, hogy valakivel beszéljen, leveleket küld vele feleségének, melyeket ez természetesen nem közvetít, és titkait ismerve, mindenütt csak árt neki. Az ember szinte méltatlankodva kiállt fel, hogy ez ostobaság, ez túlzás, egy komoly férfi nem lehet ilyen szamár, ez csak az iró csapongó fantáziájának a terméke. Pedig az életben lépten-nyomon ilyen esetekre bukkanunk. Mindenfelé akadnak alakok, akik eleinte hűséges, odaadó barátoknak mutatkoznak, de az első esetben, amidőn érdekűk a mienkével ellenkezik, ellenünk fordulnak és minden habozás nélkül használják fel ellenünk azokat a titkokat, melyeket mi bizalmasan mondtunk el nekik. Csak kevesen vannak köztünk, akik, ha visszanéznek múlt éveikre, ne emlékeznének arra, hogy valaha megbíztak valakiben, aki aztán ellenük fordult. Mennyi kellemetlenségtől kímélhették volna meg magukat, ha nem bizalmaskodtak volna — nem lepleztek volna le előttük titkokat nemcsak magukról, de másokról, mely által nagy bajt idéztek elő. Persze, az ember társas lény. És legtöbb ember szeret fecsegni. Minden titok, akár az övé, akár a másé, egyenesen kikivánkozik belőle. Szinte nyomja a lelkét, fojtogatja. Megkönnyebbül, ha azt valakivel megoszthatja. Ebben áll annyiszor a pszihiáterek HETI NAPTÁR Annus (BIKA HAVA) ÁPRILIS 1— Hétfő: Hugó 2— Kedd: Áron 3— Szerda: Richárd 4— Csütörtök: Izidor 5— Péntek: Vince 6— Szombat: Celesztin 7— Vasárnap: Herman gyógymódja. Beszéltetik a pacienst, aki elmondja a múltját, és mindazt, ami lelkét terheli, ami bántja, feltálja érzelmeit, és ezáltal úgy érzi, mázsád súlyt emeltek le a válláról. De nem mindenkinek van pszihiáterre pénze és sokan idegenkednek is ettől a gyógymódtól. Az a körülmény pedig, hogy valakit kiválasztanak, akiben megbíznak és az később méltatlannak bizonyul, nem jelenti okvetlenül azt, hogy rossz emberismerők. Az emberek változnak. Érdekeik változnak, igy érzelmeik is. Ma igaz barátok, holnap valami történik, ami másfelé sodoija őket és kárát akaiják annak, akiért kis idővel előbb a tűzbe mentek volna. Van azonban Valaki, akinek nem kell pszihiáteri költséget fizetni. Valaki, aki a legjobb, legigazabb Barát és mindig is az marad, mivel érdekei és érzelmei nem változnak meg irányunkban. Jézus Krisztus ugyanaz ma, aki tegnap volt és ugyanaz marad holnap. Nem kell attól rettegnünk, hogy elárul, hogy nehéz helyzetünket kihasználja és ellenünk forditja. Nem kell attól tartanunk, hogy titkainkat kikürtöli. Csak meg kell hajtani fáradt fejünket és elmondani Neki őszintén mindazt, ami szivünket nyomja. Mint ahogyan a dicséret, azaz himnusz hirdeti: „El kell mondanom Jézusnak, mert nem birom magam a terhet viselni.” (I must teli Jesus, I cannot bear all my burden alone.) Ha ezt a fajta gyónást el tudnánk sajátítani, mennyi bajtól, csalódástól, kellemetlenségtől meg lennénk kiméivé! És a lelkünk megkönnyebbülne, mert leemeltetett róla a teher. Heti fohász Mindenható Urunk, tekints minden népre, amelyeket most bármi csapással sújtasz. Engedd, hogy a gyűlölet eltöröltessék e Földről és hallgasd meg azokat, akik nevedet ebben segítségül hívják. Ámen. BARÁT! SZÍVESSÉG (Folyt, a 13. oldalról) lesz és hát persze pénzt is kap hozzá...Tehették a fűszeresék, mert Mr. Hogan fűszeres jól megszedte magát, az üzlet aranybánya volt. — Ezek mindenáron a nyakamba akaiják varrni ezt a hízott libát. De nekem nem kell, akármilyen gazdagok is... Ekkor toppant be hozzá a barátja, Stephen, akivel a Bankban együtt dolgoztak, mindketten pénztárosok voltak. — Nézd csak, — szólt hozzá Desi, — micsoda szemtelenség ez, hogy ideszereltették ezt az otromba antennát a lapos háztetőjükre, teljesen tönkreteszi a szép kilátást. Azok a fák ahogy a szélben hintáznak, elragadó látvány volt, de csak eddig, mig az antennát eléjük nem rakták. De ez nem elég, most még a lányukat is a nyakamba akaiják varrni... — De akkor valóságos áldás ez az antenna! — kiáltotta föllelkesülten a barátja. — Nagyszerű!...Megmentelek a lánytól, a szüleitől, kihúzlak az egész hínárból... meglátod milyen jó barátod vagyok! így kezdődött a dolog. Stephen elment a fűszeres boltjába és elintézte az ügyet. Persze a módját, hogy hogyan bölcsen elhallgatta. Harmadnap mikor Desi megkérdezte: — No, hogy áll a helyzet az üzletben? — a barátja örömtől sugárzó arrcal újságolta: — Képzeld, a mama megmutatta az uj kocsit, amit Liza kapott ajándékba, mert jól levizsgázott. Tegnap pedig a papa elárulta, hogy megvette a házat, ezt amiben te laksz és most már ő lesz a háziurad. Mégis csak el kell menned elsején kifizetni a lakbért. Pedig ugy-e nem akartál többé odamenni? — Nem én. De majcsak elintézzük a dolgot. — morogta kelletlenül Desi. — Hogy a fene egye meg, éppen ezt kellett megvenniük, nem tudtak másutt venni egyet? — Majd én elviszem helyetted. — No és hogy van az a kövér liba? A barátja fölállt és feszesen, éles hangon mondta: — Kérlek, ne sértegesd a Mókucit! — Ki az a Mókuci? — Hát a Liza. Úgy hívom. — És ő hogy hiv téged? — Hapsikámnak. Desi bámulva nézett a barátjára. — No és? — folytatta az, — nem a milói Vénusz. Mondd már!...Fontos az nekem, hogy néz ki, gazdag party, barátom, nem akarok örökké pénztáros maradni a bankban... Ha tolókocsiban gurították volna be, akkor is elvenném. — Azt hittem, hogy a baráti szolgálatod önzetlen volt, de most már látom, hogy megkaptad a jutalmadat... a Mókucit, — jegyezte meg gúnyosan Desi és kezetrázott Stephennel. Aztán hosszú ideig nem találkoztak, Desi makacsul kerülte a fűszeresboltot, inkább nagy kerülővel egy másik élelmiszerboltba ment vásárolni. Mikor egy napon arrafelé tartott, megpillantott egy villanyoszlopra ragasztott plakátot. Rögtön fölismerte rajta a barátja arcát, alatta a felirat: „Stephen Dalton for Assemblyman.” — Aha, a fiú elkezdte a karriérjét, — mosolygott magában Desi. Egy év múlva már uj plakátot látott a Subway — lejárat falára ragasztva: „Stephen Dalton for Congressman”. A fűszerkereskedő, Mr. Hogan egy este családjával vacsorázott, (Mókuci hatalmas étvággyal evett,) a mama meg is jegyezte: — Ideje volna valami fogyókúrát kezdened. — Minek? — felelte Mókuci, — Stephennek igy is tetszem, nem törődik vele, hogy sovány vagyok-e vagy kövér. / — Tényleg nem törődöm vele, — nyugtatta meg a családot a vő és magában azt gondolta, — egyáltalában nem törődöm vele... Egy jó oldala van ennek a házasságnak, hogy nem kell féltékenynek lennem... A papa megkérdezte: — No és hogy van a barátja? — A barátom? — kapta föl a fejét Stephen, — Őszintén szólva nem is tudom, olyan régen találkoztunk. Biztosan most is bámulja a fákat az ablakon át. Javíthatatlan hőbörgős... Képes elnézni órákig őszkor a száraz faágakat, télen a hófedte gallyakat, nyáron meg a zöld lombkoronát. Ilyen ember még bankpénztárosnak se való... Desi egyszer az utcán bandukolva meglátta a barátját, Stephent, abban a bizonyos sárga Buickban. Ő is észrevette Desit és megállította a kocsiját: — De régen láttalak!... Hogy vagy? — Fölmondták a Bankban, munkanélküli segélyen élek. x — Mért mondtak föl? — Szórakozottan végeztem a munkámat, — mondta az igazgató. De ez nem igaz... És te hova mész? — Washingtonba, a kezdődő ülésszakra, megválasztottak congressmannek, — felelte Stephen és gyorsan kezetnyujtott, beindított, mert félt hogy Desi még megvágja egy kis baráti kölcsön erejéig, még képes azt hinni, hogy akkor ő tett baráti szívességet nekem... '
