Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-21 / 8. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ (Folytatás) A BOLDOGTALAN HABSBURGOK Rudolf azonban mégiscsak módot talált rá, hogy a politikai porondra lépjen. Ismeretséget, majd barátságot kötött Szeps Móriccal, az ellenzéki Neues Wiener Tagblatt főszerkesztőjével. Az igen befolyásos, szabadelvű újságba a trónörökös álnéven több cikket irt, és rendszeresen informálta főszerkesztő barátját az udvarnál történteikről. Eleinte csak könnyen megszerezhető udvari hírekről tudósította, de később egész cikkeket irt — természetesen a legnagyobb titokban. A közvetítő szerepét leggyakrabban a lakája látta el. Szegény Nehammer vajmi keveset aludhatott: késő éjszakánként még hölgyeket kisérgetett a Rudolf trónörökös lakosztályához vezető labirintusban, reggelente pedig Szeps lakására kellett vinnie a háromszor is lepecsételt, Rudolf levelét tartalmazó borítékot. Előfordult, hogy Rudolf magához hivatta Szepset. A főszerkesztő — Nehammer segítségével — a titkos folyosókon jutott el hozzá. Minden elővigyázatossági intézkedés indokolt volt, mert Taaffe, a miniszterelnök gyűlölte a trónörököst, és kémekkel, besúgókkal vette körül. Egyre romlott a Ferenc József és Rudolf közti viszony. A császár és király ritkán érintkezett fiával, és akkor is meglehetősen ingerülten igyekezett rávenni őt, hogy szakítson életmódjával. Rudolf azonban továbbra is kereste a kalandokat. Már betöltötte harmincadik életévét, amikor beköszöntött a nagy szerelem. A lány Vetsera Mária volt, Vetsera Heléna bárónő, Rudolf egykori szerelmi tanítómesterének lánya.' Az akkor még csak tizenhét esztendős, romantikus hajlamú lány egy nagy kaland után uj szerelmet, feledést keresett. Anyja, akárcsak Larisch grófné, még mindig szerelmes volt Rudolfba. Gyakran beszéltek róla, dicsérték szépségét, szellemét és Mária, nem utolsósorban kettőjük hatására, maga is beleszeretett a trónörökösbe. Az anya Ferenc József által elkoboztatott, de három példányban mégis fennmaradt emlékiratai nem is csinálnak titkot abból, hogy Mária volt az, aki elsőként közeledett Rudolfhoz. “A trónörökös lényének lovagiassága, külső megjelenésének megnyerő varázsa szerelmet váltott ki Máriából, még mielőtt megismerkedett volna vele — írja. — Ebből az érzéséből nem is csinált titkot. Megmondta Larisch grófnőnek is — aki a család meghitt köréhez tartozott —, hogy szerelmes Rudolfba. És a hirt Larisch grófnő Tegemseeben nevetve adta tovább unokabátyjának. A tavaszi és nyári lóversenyeken, 1888-ban Rudolf már mosolyogva kacsingatott Mary felé, és Mary ekkor — még mielőtt a trónörökössel beszélt volna — ezt irta barátnőjének: “Ma láttam a trónörököst a Práterben. Olyan szép volt! Gyönyörű szemeivel szerelemmel nézett rám . . .” Larisch Mária grófnő meg is Ígérte Vetsera Máriának, hogy bemutatja őt a trónörökösnek. De az ígéret beváltása késett, mert a szerelmes lánynak nyáron családjával együtt rokoni látogatásra Angliába kellett utaznia. Mária, miután visszatért Bécsbe, gyakran járt lóversenyre, hogy Rudolfot láthassa. Hiába várta azonban, hogy Rudolf kezdeményezzen. Elszánta hát ő magát: levelet irt a trónörökösnek, amelyben bevallotta szerelmét, és kérte, adjon rá módot, hogy megismerkedhessenek. A válaszra nem sokáig kellett várnia. Rudolf nem szerelmes levélben, de meleg hangon válaszolt: “Legyürhetetlen vágyat érzek arra, hogy Magát, kedves Mária, megismerjem.” A trónörökös a Prátert ajánlotta a megismerkedés színhelyéül. Mária azonban egyedül nem mehetett el oda. A trónörökös és Mária szinte egyszerre irt Larisch grófnőnek, aki ekkor nem tartózkodott Bécsben. Hazahívták, mondván, hogy sürgősen sszükségük van rá. A grófnő 1888. november 4-én, szombaton este vissza is érkezett a császárvárosba. S másnap megtörtént az első találkozás. Erről a bárólány igy számolt be nevelőjének: “Ma örömmel teli levelet kap tőlem, kedves Hermine, mert végre NÁLA voltam. Larisch Mária magával vitt, mamának azt mondtuk, hogy komissiózni megyünk, aztán elmentünk ‘Adele’-hez, itt lefényképeztette magamat. Természetesen NEKI. Utána a Grand Hotel háta mögé mentünk, ahol Bratfisch várt. Arcunkat boánkba rejtettük, mire iszonyú galoppban megindult a kocsi a Burg felé. Egy vasajtó előtt öreg szolga várt ránk, sok sötét lépcsőn mentünk keresztül, majd megérkeztünk végre egy ajtóhoz, amelyet a szolga kinyitott. Amikor beléptem, egy fekete madár, varjúhoz hasonló, repült a fejemhez. Ugyanakkor egy hang szólalt meg a másik szobában: “Kérem, hölgyeim, jöjjenek közelebb, itt vagyok!” Bementünk, Mária bemutatott NEKI, és a másik percben már igazi ‘wienerisch’ beszélgetésbe merültünk. Egyszerre azt mondotta: — ‘Szeretnék a grófnéval egyedül beszélni’, aztán átment Máriával egy másik szobába. Közben alaposan szemügyre vettem a helyiséget. Az Íróasztalán revolver feküdt — és mellette egy koponya. Kezembe vettem a koponyát, és alaposan megnéztem minden oldalról. Hirtelen bejött, egyedül, és rémülten kapta ki kezemből a 'halálfejet. Amikor azt mondtam, hogy nem félek, nevetett. Amikor elmentünk, maga kisért át egy sötét termen a lépcsőhöz,, éi ezt mondta Máriának: ‘Kérlek, nagyon kérlek, hozzad el mihamarabb újra hozzám.’ Magának, kedves Hermine, meg kell esküdnie, hogy erről senkinek, se mamának, se-Hannának nem szól mert ha ők ezt megtudnák, akkor nekem meg kellene magamat ölni.” A trónörököstől távozva, ismét felkeresték az Adele fényképszalont, mert közben már elkészült a fénykép. Az egyik kópia hátlapjára ezt irta a szerelmes lány: “November 1888. Da war ich das erstemal beim Kronprinzen.” A másik példányt Rudolfnak szánta, de várnia kellett az átadásával. Larisch grófnő néhány napra ismét elutazott, és nem volt, aki aranyhidat építsen a két szerelmes között. Ebben az időben irta Rudolf ezeket a sorokat Máriának: “Nélküled nem tudok élni, drágám. Te vagy az Istenem, Te vagy a Mindenem. Légy óvatos, hogy senki se tudjon meg semmit, mert ha megakadályoznák, hogy szeressük egymást, ez nekem a,halálom lenne ...” A trónörökösnek szánt leveleket Mária a bizalmas szolgálatban Nehammer örökébe lépő Loschecknek címezte. A leveleket a bárólány komornája egy hordárhoz vitte, és azzal küldte el a Burgba. A választ eleinte ugyancsak egy hordár, majd később egy Burg-beli szolga — libéria nélkül — vitte Vetseráék házához, a komorna nevére címezve. Amikor aztán visszaérkezett a grófnő, a gyakori találkozásoknak sem volt akadálya. Vetsera Heléna visszaemlékezései szerint Larisch grófnő rendesen délben tizenegy és egy óra között érkezett hozzájuk, és komissiózás ürügyével Maryt elvitte Rudolfhoz. Január 14-én Mária ezt irta: “Kedves Hermine! Vallomást kell tennem Önnek, kérem: ne nehezteljen meg azért rám. Tegnap este héttől kilencig NÁLA voltam. Mind a ketten elvesztettük a fejünket. Most aztán testtel és lélekkel egymásé vagyunk. Remélem, hogy szombaton meg tudok szabadulni a bálból, és siethettek hozzá . . . Istenem, ha Mama valamit megtudna ... Mind a ketten a halálba mennénk, akármennyire is vigyáznának ránk . . .” Ugyanaznap a trónörökös számára Vetsera Mária egy arany cigarettatárcát vásárolt, és ezt vésette bele: “13 Jänner, Dank dem Schicksal.” (Hála a sorsnak.) Mária ajándékát Rudolf egy vasgyürüvel viszonozta, amelynek belső oldalára ezeket a rejtélyes betűket vésette: “LL.V.B.I.D.T” A trónörökös megmagyarázta Máriának a betűk jelentését, és ő továbbadta Larisch grófnőnek: “In Liebe vereint bis in den Tod.” (Vagyis: “Szerelem — a halálig.”) Larisch grófnő — igazán ismerte mindkettőjüket — ebben az időben már nem tartotta kizártnak, hogy a szerelem kettős öngyilkosssággal végződjék- Legalábbis erre vall, hogy Rudolf Vetsera Máriához irt leveleit, miután a lány elolvasta, elvette, és magánál tartotta, azzal az ürüggyel, hogy félreteszi őket számára, nehogy valaki megtalálja nála. Valószínűleg azért vette őket magához, mert Rudolf halála után e levelek nagy pénzt jelenthettek. Emlékiratait később valóban ez tette érdekessé, hogy bőségesen idézhetett az áldozatok szerelmes leveleiből. (Folytatjuk)
