Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-14 / 7. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ (Folytatás) A BOLDOGTALAN HABSBURGOK — Jön a vaddisznó! És magára hagyta a félelmében reszkető gyermeket. Erzsébet királynő erélyes fellépésére aztán a császár leváltotta Gondrecourt grófot, és Rudolf nevelését egy másik katonára, Latour von Thurnberg ezredesre bízta. Ő is katonaember volt, de nem annyira korlátolt, mint elődje. A kis trónörökösnek továbbra sem volt sok szabadsága, de mindenesetre több, mint a másik nevelő felügyelete alatt. Iskolába természe- Gondrecourt gróf vezérőrnagyra bízták a sült. A legkiválóbb tudósok látogatták a bécsi Burgot, hogy tanítsák a Monarchia leendő urát. A gyermek különösen a természettudományokat szerette, és nagy érdeklődést mutatott a technika iránt. Tizenhét esztendős volt, amikor Gödöllőn, a császári család magyarországi nyaralójában megismerkedett a nála egy évvel idősebb Wallersee Mária bárónővel, Erzsébet királyné unokahugával. A család lenézte és megvetette ezt a leszármazottját, mert Erzsébet bátyja, Lajos, egy színésznőt vett feleségül, és Mária a kettőjük házasságából származott. Habsburg Rudolf főhercegnek és trónörökösnek akkor már számos kalandja volt; hercegnők és grófnők versengtek kegyéért. Wallersee Mária is feltűnő érdeklődést mutatott a trónörökös iránt. Két esztendővel később ismét találkoztak Gödöllőn. A bárónő mindent megtett, hogy a trónörökössel megkedveltesse magát, mert mint később emlékirataiban bevallotta, szerelmes volt belé, és ez a szerelem Rudolf haláláig tartott. Rudolf azonban nem fogadta szívesen Mária közeledését, és a bárónőből hamarosan Larisch grófné lett. Rudolf Gödöllőn Wallersee Mária helyett Vetsera Helénát fogadta néhányszor a hálószobájában. A gyönyörű asszony Görögországból származott. Apjának, Baltazzi Themistokles görög bankárnak Konstantinápolyban, Szmirnában és a Levante más városaiban virágoztak üzletei. A bécsi pénzverde legjobb üzletfelének számított, ezerszámra rendelte a Mária Terézia-tallért. Három fia és egy lánya volt. Mindannyian feltűnést keltettek szépségükkel. Miután Helénát Konstantinápolyban oltárhoz vezette a magyar származású Vetsers báró, Ausztria törökországi diplomáciai megbízottja, a Baltazzi család bevonult a Habsburgok udvarába. Az udvari életben buzgón vettek részt: ott voltak a vadászatokon, versenyeken, páholyuk volt a Burgtheaterban és a Hofoperben. Nagyszerűen lovagoltak. Két kézzel szórták a pénzt és tehették, dúsgazdag nábob apjuk vagyonából. A hagyományoknak megfelelően Rudolfot tizenkilenc esztendős korában nagykorúnak nyilvánították. Sajat udvartartást kapott, és Angliába utazott tanulmányútra. Onnan hazatérve, minthogy a szokásokhoz tartozott, hogy a leendő uralkodó katonai szolgálatot is teljesítsen, Prágába vezényelték az ott állomásozó 36. gyalogezredhez — természetesen azonnal ezredesi rangban. Prágában Rudolf rendkívül jól érezte magát. Egymást követték a kalandok. Barátai közé sorolhatta BrehmetKa nagy természettudóst, az “Állatok világa” cimü világhírű mü szerzőjét. Mondják — ellenőrzésére nincs mód —, hogy Rudolf, aki gyakran részt vett Brehm megfigyelő utjain, egész fejezeteket irt könyvébe, főként a dunai ragadozó madarak egyes fajtáiról. Brehm darwinista és materialista gondolkodásmódja nagy hatással volt Rudolfra. De Rudolf mégiscsak Habusburg volt, és a Habsburg-ház érdekei szerint kényszerült élni. így, amikor apja elhatározta, hogy megházasitja, csak erőtlenül tudott tiltakozni. Az első menyasszonyjelöltet, a már fiatal korában elhízott Wettin Matild hercegnőt még csak vissza tudta utasítani, de az apja által kisszemelt következő lányt, II. Lipót belga király lányát, az alig tizenöt éves Stefánia hercegnőt már elfogadta. A Monarchia érdekei úgy kívánták, hogy Rudolf ezt a Koburg-házból való hercegnőt vegye el feleségül. 1880 márciusában, huszonkét esztendős korában kérte meg a leány kezét, akit a leánykérésnél látott először. A leánykérés a brüsszeli királyi palotában zajlott le, meglehetősen kurtán. A fehér ezredesi ruhában, nyakában az arany gyapjas renddel a terembe lépő Rudolf komoly arccal meghajolt az egybegyült királyi család előtt. Az ápolt, sötétes szakállt viselő II. Lipót király választékos francia nyelven bemutatta a vendéget a világosszőke hajú kis hercegnőnek, aki élénk, kékszinü selyemruhájához ekkor viselte először értékes gyöngysorát és hordott nagylányos frizurát. A trónörökös megcsókolta a reá bámuló hercegnő kezét, németül egy-két bókoló általánosságot mondott, és néhány perc múlva már fel is tette a sorsdöntő kérdést, amely úgy hangzott, mint akármelyik polgári családban a leánykérés: — Akar a feleségem lenni? Stefánia félénken igent rebegett, aztán elfogadta az osztrák trónörökös feléje nyújtott karját, aki szülei elé vezette őt, és áldásukat kérte. A fiatalok megcsókolták egymást, és az uj jegyespárnak megengedték, hogy tegeződjenek. Jegyezzük meg, hogy Stefániának nem különösen tetszett Rudolf, de Rudolfnak sem Stefánia. Tizennégy hónap múlva — közben Rudolfot kinevezték vezérőrnaggyá és utazást tett a Földközi-tenger mellékén — megtartották az esküvőtő. A fiatalasszony 1883. szeptemer 2-án egy leányt szült Rudolfnak. A trónörökös és felesége az esküvő után is megtartotta a Burgban legénylakását, melyeit a lakás ismerői igy írtak le: “Két vagy három méter magas, világos, meglehetősen gyéren bútorozott szoba, egyszerű vaságy az egyik sarokban, a másikban rövid heverő és asztal, amelyen az ennivalót szolgálták fel.” Ez a szoba volt Rudolf házasságtöréseinek a színhelye. Ahogy az évek múltak, úgy kereste fel egyre ritkábban felesége hálószobáját, és úgy szaporodtak szeretői. A hölgyek a Burg valamelyik hátsó ajtaján léptek be a Habsburgok udvarába. Nehammer,, Rudolf bizalmas lakája, minden titkának tudója, zegzugos folyosókon keresztül vezette őket a lakosztályba, ahol zavartalanul együtt lehettek a trónörökössel. A trónörökösnek Bratfisch bérkocsis is a szövetségese volt. A fiáker, az elegáns, gumikerekű, zajtalanul tovagördulő, rendszerint két magyar telivér vontatta bérkocsi ebben az időben valóságos intézménynek számított Bécsben. Az igazi nagyurak rendelkezésére egy-egy fiákeres állt, akiket név szerint ismertek a bécsiek. Bratfisch volt talán a leghíresebb. A főúri ifjusák körében mint jónevü népdalénekes és füttymüvész is ismert volt. Rudolf ttrónörökös élete utolsó órájában az ő művészetében gyönyörködött a mayerlingi vadászkastélyban . . . A trónörökös éjszakánkint a titkos ajtón át igen gyakran kiszökött a bécsi Burgból polgári ruhában. Bratfisch kocsijába szállt be, és a fiáker megindult vele. Rudolf egyaránt kedvelte a belváros pincéit, a külváros kocsmáit és a környékbeli kerthelyiségeket, ahol a szőlősgazdák maguk mérték a bort. Sokszor nem ismerték fel, de még többször igen. A kirándulások gyakran végződtek kalanddal. Ilyenkor Bratfisch másodmagával szállította vissza Rudolfot a titkos bejárathoz, és a trónörökös maga vezette a zegzugos folyosókon keresztül a hölgyet. Máskor Bratfischt küldte el az éppen soron levő nőismerősséért. Bécsben a kiváncsiak mindig nyitott szemmel figyelték, melyik hölgy ül Bratfisch kocsijában, hiszen ebből megtudhatták, éppen ki a trónörökös szeretője . .. Ferenc József helytelenítette fiának életmódját. A trónörökös azonban apja politikájával nem értett egyet. Habsburg volt ő is, a Monarchia és a dinasztia hive, de úgy vélte, korszerűsödnie kell a Burgnak, különben az uj idők uj szelei elfujják őket. Eleinte memorandumokkal próbált Ferenc Józsefre hatni, de a szászár nem tűrt beleszólást a politikájába. Az is a Habsburgok elvei közé tartozott, hogy a császár és a király senkivel, még utódjával, fiával sem osztotta meg hatalmátt. (Folytatjuk) * *
