Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-02 / 31. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ WWWW%A Gyilkosság az egyetemen HIRES bűnügyek (Folytatás) Szerdán Littlefield megpróbálta a kulcslyukon át kikémlelni, hogy mit csinál tulajdonképpen Webster. De semmit sem tudott határozottan megállapítani akkor sem, amikor lehasalt a padlóra, hogy az ajtó alatt próbáljon bepillantani a helyiségbe. Csupán Webster lábait láthatta, amint fel s alá járt a szobában. A meglepő események sorozata csütörtökön folytatódott. Jóllehet ünnepnap volt, Wehster professzor ismét megjelent, és bent dolgozott a laboratóriumban. Littlefield ezúttal sem volt képes kifürkészni, hogy tulajdonképpen mivel foglalkozik. Végre csütörtökön délután sikerült az altisztnek valamit megállapítani, ami rendkívül érdekesnek bizonyult. A laboratórium mögött a lépcsőházban a fal egyszerre nagyon átmelegedett. Ez a meleg csak olyan kályhától származhatott, amelyet ő — az altiszt — mindeddig nem ismert. Littlefield elhatározta, hogy megvárja, amig főnöke eltávozik, és utána behatol a helyiségbe. Ez azonban egyáltalán nem volt egyszerű. Végül is az épület hátsó frontja felől, egy kis ablakon át sikerült bemásznia a laboratóriumba. A tűz a kályhában már leégett, de a hamuvederben található sok hamu tanúsította, hogy a kályhában nagy tűz lehetett.' Littlefield szemügyre vette a kályharostélyt, végigtapogatta, de semmi feltűnőt sem vett észre. Az egyetlen figyelemre méltó dolog, amit a helyiségben megfigyelt, az volt, hogy a padlón néhány helyen foltok éktelenkedtek. Littlefield egy darabig nézte a foltokat, majd megnedvesitett ujjával felszedett egy kicsit a kiöntött folyadékból, és megérintette a nyelvével. Valamiféle savas izt érzett ( de hogy ez milyen sav, azt Littlefield pillanatnyilag nem tudta volna megmondani. Időközben a lakosság körében tisztázatlan okokból elterjedt az a gyanú, hogy dr. Parkman holttestét valahol az intézetben rejtették el. Littfieldnek észre kellett vennie, hogy az emberek kezdik őt gyanúsítani a gyilkossággal. Ki is ölhette volna meg egyébként ezt a gazdag embert — csak nem a nagy tekintélyű, világszerte ismert tudós!? Az intézeti altiszt nyilvánvalóan azért a pénzért tette, amit dr. Parkman rendszerint magánál hordott. Az a veszély, hogy ő maga kerül gyanúba, és gyilkosság miatt eljárást indítanak ellene, kétszeres erőfeszítésre késztette Littlefieldet. Webster professzor már régebben külön mellékhelyiséget rendezett be magának laboratóriuma mellett. Amikor a rendőrség az intézet helyiségeit átkutatta, Webster elhallgatta a nyomozók elől ennek a melékhelyiségnek a létezését, és hozzá a bejáratot napok óta zárva tartotta. Az altisztnek csupán egyetlen lehetősége volt arra, hogy feltűnés nélkül bejusson ebbe a helyiségbe: a pincéből fel kellett bontania a padlót, és onnan kellett bemásznia. Littlefield csákánnyal és vésővel felszerelve hozzálátott a bontáshoz. Ez rendkívül fáradságos munka volt, és estiír csak alig haladt vele előre. Másnap délelőtt Webster professzor bent tartózkodott az intézetben, és ez a munka folytatását lehetetlenné tette. Csak délután foghatott ismét hozzá. Felesége közben azt figyelte, hogy nem jön-e vissza esetleg a profeszszor. Feszitővas és kalapács segítségével éppen sikerült áttörnie a födémet, amikor a lépcsőházból váratlanul hangokat hallott. Először azt hitte, hogy Webster professzor jött vissza, de azután megállapította, hogy a hangok egy nyomozótól és a Parkman család egyik tagjától származnak. Az altiszt tájékoztatta őket, és közölte velük, hogy néhány percen belül elkészül a bontással. Mielőtt még végezhetett volna, a házban megjelent Webster professzor, és elbeszélte a jelenlevőknek, hogy egy ir férfi az egyik hídon felkeltette a rendőrség gyanúját, mivel az egy cent hidvámot egy huszdolláros bankjeggyel akarta kifizetni. Nyomban megkérdezték tőle, hogy nem dr. Parkmantől kapta-e ezt a bankjegyet, az ir azonban tagadta. Mindazonáltal komoly gyanúba keveredett. Ez az elbeszélés az első szótól az utolsóig kitalált történet volt, azzal az egyetlen céllal, hogy hamis nyomra csalja a rendőrséget. A bíróság előtt később szó esett névtelen levelekről, amelyek másokra terelték a rendőrség gyanúját. Az írásszakértők megállapították, hogy a levelek Webstertől származtak. Miután a professzor eltávozott az intézetből, Littlefield arra kérte a nyomozókat, hogy várjanak egy kicsit. Visszament a pincébe, és néhány perc alatt sikerült anynyira kiszélesítenie a nyílást, hogy bevilágíthatott a helyiségbe. A lámpa fényénél fölfedezte, hogy a helyiség padlóján emberi testrészek hevernek. Elszörnyedve rohant fel a nyomozókhoz, akik nyomban erősítést kértek, azután elindultak Cambridge-be, hogy Webster professzort letartóztassák. A professzor éppen elbúcsúzott egyik ismerősétől, és fel akart menni a házának ajtajához vezető lépcsőkön. Az egyik nyomozó közölte vele, hogy szándékukban áll ismét átkutatni az intézet helyiségeit, és őt is magukkal akarják vinni. Webster nyomban kijelentette, hogy készségesen velük tart. A Boston felé vezető utón ismét dr. Parkmannel való utolsó találkozásáról beszélt, amikor 483 dollárt visszafizetett neki. Amint észrevette, hogy a kocsi más irányba fordul, meghökkenve elhallgatott. Végképp elállt a szava a megdöbbenéstől, amikor a kocsi a cambridge-i börtönhöz érkezett. Ellenállás nélkül követte a tisztviselőket az épületbe, majd hirtelen megtorpant, és azt kérdezte: — Megmondanák nekem, kérem, mit jelent ez? A vezető rendőrtisztviselő igy válaszolt: — Napokig fáradoztunk, hogy megtaláljuk dr. Parkman földi maradványait. Most már nem kell ebben az ügyben fáradoznunk. Azzal vádoljuk önt, hogy meggyilkolta a doktort, és ezért most letartóztatjuk. A professzor megtörtén néhány érthetetlen szót mormolt maga elé, majd kérte, hogy értesítsék a családját. Mikor megmotozták, egy kulcsot találtak nála, amely “privát” felirattal volt ellátva. Miután az egyik rendőrtisztviselő elment a rendőrfőnökért, Webster megkérdezte azt a rendőrt, aki vele maradt, hogy megtalálták-e dr. Parkmant. A rendőr azonban nem volt hajlandó válaszolni. Webster azonban nem tágított: — Mégiscsak mondhatna valamit erről — hajtogatta. — Hol találták meg? Megtalálták az egész testet? Hogyan jutott eszükbe, hogy engem gyanúsítsanak? — Azután a gyermekeiről beszélt és arról, hogyan fogadnák az ő letartóztatásának hírét. A professzor mindjobban elvesztette önuralmát. Kijelentette, hogy tönkretették, kezét tördelte, és izgatottan fel és alá járkált. Hirtelen a mellényzsebébe nyúlt, és mielőtt a rendőr megakadályozhatta volna, valamit a szájába vett. Néhány pillanat múlva heves rosszullét fogta el, és le kellett fektetni az egyik cella ágyára. Sztrichnint vett be, persze kevesebbet a halálos adagnál. Súlyos rosszulléte ellenére két óra múlva kocsin elvitték az intézetébe. Útközben keservesen panaszkodott, hogy letartóztatása milyen bánatba dönti majd családját, mire az egyik rendőrtisztviselő emlékezetébe idézte a másik családot, amelyet nagy bánat sújtott, éspedig már egy héttel ezelőtt. Webster jelenlétében azután feltörték a laboratóriummal szomszédos mellékhelyiség ajtaját. A kályhában elszenesedett csontokat fedeztek fel, amelyekről még meg kellett állapítani, hogy állat- vagy embercsontok-e. Az intézet átkutatása majdnem éjfélig tartott. Visszafelé, a börtönbe vezető utón Webster váratlanul intézeti altisztjéről kezdett beszélni. (Folytatjuk)
