Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-19 / 29. szám
20. oldal MAGYAK HÍRADÓ (Folytatás) Mr. Henderson átrágta magát a hatalmas per any agon, és 23 tanút hallgatott ki. Julius 9-én kihallgatta Christie-t is, akinek vallomása a döntő pontokra vonatkozóan megint kitérő volt, és semmi újat nem tartalmazott. A nyomozás vezetőjének arra a kérdésére, hogy van-e valami köze Mrs. Evans halálához, Christie most ezt válaszolta: — Erre nem tudok se igent, se nemet mondani. A fogház papjának junius 29-én és 30-án kijelentette, hogy nem ölte meg a gyereket, és azt hiszi, hogy Mrs. Evanst sem ölte meg. A főtárgyaláson csak azért állította az ellenkezőjét, mert ezt célszerűnek tartotta. — Minél több, annál jobb — mondta. Mr. Henderson julius 13-án zárta le a vizsgálatot. Arra az eredményre jutott, hogy nem kétséges, hogy Evans a felelős kislányának és feleségének a haláláért. Harmadik, egyben utolsó vallomása hiteles, és a további bizonyítékok csak megerősítik, hogy Christie a per folyamán magára vállalva Mrs. Evans meggyilkolását, ez nemcsak hitelt nem érdemlő, hanem biztonsággal cáfolható is. így tehát “miscarriage of justice”-ról semmiképp se lehet szó. Mr. Henderson jelentését 1953. julius 14-én terjesztették a parlament elé. Julius 15-én Christie-t kivégezték. A kedélyek azonban a kivégzés után sem csillapodtak le. Már julius 29-én vita folyt az esetről az alsóházban, ahol egy munkáspárti képviselő élesen birálta Mr. Henderson jelentését. A jelentéstevőnek szemére vetette, hogy egyetlen kézművest sem hallgatott ki, akik annak idején a házban jártak. Evans kijelentését, hogy ő rejtette a két hullát a mosókonyhába, nyilvánvalóan a rendőrség szuggerálta. Egyáltalán igen furcsának találta, hogy a Rillington Place-i házban két férfi volt, akik áldozatukat ugyanolyan módon gyilkolták meg, és ugyanarra a helyre rejtették, és ezek a bűnözők egymástól függetlenül cselekedtek. Igen hevesen bírálták Hendersont azért is, hogy a nyomozást néhány nap alatt a nyilvánosság kizárásával és ügyvédek bebocsátása nélkül elintézték. Mire volt jó ez a sietség, először a nyomozással, aztán a kivégzéssel? Talán hogy a törvényt tisztára mossák, és a rendőrséget megvédjék? Sir David Maxwell Fyfe, a belügyminiszter, a nyomozás vezetőjének védelmére kelt, és hangsúlyozottan visszautasította a vádakat. Arra a kérdésre, hogy miért nem halasztotta el a kivégzést, azt felelte: humánus okból. Egy embert, aki pontosan tudja, hogy meg kell halnia, nem szabad várakoztatni. Mr. Henderson ezt a kijelentést alkalomnak tekintette arra, hogy augusztus 28-án pótjelentést tegyen közzé., 1953. november 5-én az alsóházban újabb vita kezdődött, amelyben Mr. Hendersonnak szemére vetették, hogy túl kevéssé vette figyelembe Evans mentőkörülményeit. Követelték, hogy indítsanak uj vizsgálatot. Az Evans elítélésének jogos volta tekintetében felmerült kételyek az idők folyamán fokozódtak. Ma mindenki egyetért abban, hogy Evans tárgyalása bizonyosan egészen másképpen alakult volna, ha tudják, hogy Ez az eset — hogy egy világhírű egyetem professzora gyilkosságot kövessen el, és ezért felakasszák — példa nélkül áll a főiskolák történetében. 1849-ben tötrtént meg Cambridge-ben (USA), a Harvard Egyetem székhelyén. A kivégzett bűnöző, Webster, a Harvard Egyetemnek, az Egyesült Államok legtekintélyesebb és legrégibb egyetemének hatvanéves kémia- és ásványtan-professzora és egyidejűleg a bostoni Orvostudományi Iskola megbízott előadója volt. Nevét nemzetközileg ismerték, számos szakkönyvet irt, és sok tudományos társaság választotta tagjává. John White Webster egy jómódú gyógyszerész fiaként nőtt fel, sohasem ismerte a szükséget és a nélkülözést, és 1833-ban apjától 50,- 000 dollárt örökölt. Ezen a pénzen Cambridgeben nagy házat építtetett, és ott feleségével és hajadon lányaival együtt olyan költekező életmódot folytatott, hogy végül súlyos adósságokba keveredett. Bajában a Harvard Egyetemen graduált, skót származású dr. George Parkmanhez fordult, akit még közös diákéveiből ismert. Parkman bostoni patríciuscsalád sarja volt (Boston szomszédos Cambridge-dzsel) és jelentős földbirtok tulajdonosa. Mint Massachusetts egyik leggazdagabb embere, nem volt ráutalva arra, hogy pénzkereső foglalkozást űzzön, és orvosi gyakorlatát már jó néhány évvel azelőtt abbahagyta. Mindenkor szalonkabátot, fekete nyakkendőt és cilindert viselt, magas, szikár termetével, feltűnően előreugró alsó állkapcsával városszerte ismert, népszerű és a lakosság minden rétegében tekintélynek örvendő személyiség volt. Az egyetem orvosi karának saját intézeti épületet létesített. Az orvosi kar anatómiai tanszéke az ő nevét viselte. Az országnak azokhoz a gazdag embereihez tartozott, akik rendszeres alapitvá-Christie személyében többszörös gyilkossal van dolguk. Evanst vagy felmentették volna, vagy legrosszabb esetben mint bünsegédi bűnrészest ítélték volna el. Végzetes hiba volt, hogy a rendőrség beérte a ház felületes átkutatásával. Ha megtalálták volna a hullákat a kertben, Evanst nem akasztották volna fel, talán még el sem Ítélték volna. Az angol közvélemény azóta mindinkább arra a meggyőződésre jutott, hogy olyan embert végeztek ki, aki nem szolgált rá erre a sorsra. A halálos Ítélet ellenzői nem mulasztották el, hogy erre az esetre hivatkozva fokozzák harcukat a halálbüntetés eltörléséért. Neves politikusok, jogászok és orvosok foglaltak állást cikkeikben az Evans—Christieügy kapcsán, és növelték a meglevő kételyeket. Ma már elmondhatjuk, hogy az Evansra kiszabott halálos Ítéletet Nagy-Britannia közvéleménye nem helyesli, és elutasítja. nyaikkal lehetővé tették az egyetem működé« sét. Ehhez az emberhez fordult hát Webster professzor, amikor apai örökségét felélte, és adósságokba keveredett. Egy professzor jövedelme a Harvard Egyetemen akkoriban nem volt sok — évi 1200 dollár és némi (nem éppen jelentős) összeg az előadásokért. Ezen az anyagi alapon Webster professzor nem folytathatta addigi életmódját. Ahhoz azonban nem volt ereje, hogy kiadásait jövedelméhez igazítsa. Első ízben 1842-ben fordult Webster professzor kölcsönért dr. Parkmanhez. Dr. Parkman 400 dollárt adott neki, amiből az idők folyamán csak 68 dollárt kapott vissza. Dr. Parkman azonban elégedett volt azzal, hogy a megállapodás szerinti 6% kamatot megkapta. Amikor Webster az elkövetkező években mindinkább szorult helyzetbe került, barátai 1600 dollárt kölcsönöztek neki, amihez dr. Parkman hozzáadott 500 dollárt Dr. Parkman vállalta a kezességet az egész összegért, zálogként azonban lefoglalta Webster professzor bútorait, könyvtárát és tudományos gyűjteményeinek egy részét, és ezt a zálogba vételt közjegyzőileg bejegyeztette. Webster megígérte, hogy évenként visszafizeti a kölcsönkért összeg negyedrészét. 1848 áprilisára Webster professzor adóssága akkorára növekedett, hogy számolnia kellett házának kényszerárverésre bocsátásával. Tanácstalanságában Mr. Robert Shaw-hoz, dr Parkman egyik sógorához fordult, akihez barátság fűzte, és akitől 1200 dollár kölcsönt kapott. Biztosítékul elzálogosította Mr. Shawnál ásvány gyűjtemény ét, holott ez már le volt foglalva dr. Parkman számára. Amikor Webster a kamatok fizetésével hátralékba került, (Folytatjuk) — VÉGE — Gyilkosság az egyetemen híres bűnügyek
