Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-13 / 50. szám
1 HWWWtWWWWWWWWWWfWWWfWWtWi Magyary Stella: j A !Őszintén \ < szólva... :i meg kell irmom, mert nem tudom elhallgatni, milyen nagy öröm ért az elmúlt hetekben. Clevelandban járt emigrációs irodalmunk egyik legkimagaslóbb legkiválóbb alakja, kinek verseit és tiszta, szép magyarsággal megirt gondolatait lapunk hasábjain is gyakran olvashatjuk és élvezhetjük. Beszédet is tartott egy magyar ünnepélyen. Beszéde alatt a fáradtságtól és kimerültségtől — mert nagyon sokat dolgozik — elcsuklott a hangja. Arca sápadtsága egybeolvadt hófehér hajával. De makacsul, fajtájának töretlen erejével, mégis befejezte ünnepi szónoklatát. Sokat aggódtam érte, annál nagyobb volt örömem, mikor másnap ismét találkoztunk. Ha nem is volt még a régi erőiben de sokkal jobban érezte magát. Ritka és feledhetetlenül szép élmény volt hallgatni magánbeszélgetésben is hibátlan, izes magyarságát, remekbe (formált mondatait. De mindezen túl az kapott meg legjobban, amiről beszélt: mi itt mindnyájan magyarok, akik távol élünk a szülőhazától, testvérek vagyunk és szeretnünk kell egymást. Meg kell bocsájtanunk egymásnak és elnézőknek lenni a hibákkal szemben. De a szeretetbe az is beletartozik, hogy megbíráljuk egymást — és ne sértődjünk meg a bírálatért, hanem nyomában igyekezzünk megváltozni és jobbá, tökéletesebbé válni. És aki megtette és megváltozott, annak felejtsük el a “régi bűnöket” és ne nézzünk rá továbbra is ferde szemmel. Nem gondolkozhatunk egyformán mindannyian és nem lehet egyforma világnézetünk. A fontos csak az, hogy valaki saját világnézetének keretén belül megmarad-e magyarnak, hüséges-e a magyar múlthoz, hagyományokhoz. Dolgozik-e valamit a közös magyar ügyért, tesz-e valamit a magyarság érdekében, a magyar nyelv érdekében. így beszélt ez a nagyszerű költő, Flórián Tibor. (Talán már eddig is sokan rájöttek, hogy róla van szó.) Elmondta még, hogy minden este, szinte imádságként leír egy pár szép magyar mondatot, papírra vet egy pár fájó, vagy örömteli gondolatot: áldozati tüzeket a magyar nyelv oltárán. Erdélyből szakadt ide és sokáig nem talált magára Amerikában. De talán a Hadak Utján ma is ott vágtató Csaba királyfi hajolt le hozzá és vezette el egy erdős, hegyes vidékre. Ott újra érezte az erdélyi havasok levegőjét, ott úgy illatoztak a virágok, mint valahol Marosvásárhely körül és a szél fúvósában a házsongárdi temető halottainak lelkét, szellemét érezte lengedezni. Mikor itt az idegenben megtalálta a hazai tájat, feléledt a lelke, virágba borult, illatozott benne a szellem, és megteremtette a költészet halhatatlan gyümölcseit verseiben. Ugyanaznap ért egy másik nagy öröm is. Megjelent egy uj magyar könyv. Az Írója magyar asszony, aki 11 éves korában menekült el szüleivel hazájából. Nem kellett arra várnom, hogy ismertetést, vagy bírálatot olvassak könyvéről, mert már úgyis tudom, hogy itt minden Írást csak dicsérni szabad. Bátran nekivágtam a csak most megjelent könyv olvasásának. Gondoltam, ha nem érdemes, úgysem fejezem be. És mondhatom, nem sajnáltam azt az éjszákét, melyet alvás helyett a könyv olvasásával töltöttem. Fárasztó nap után kezdtem hozzá este az ágyban. De energia-krízis ide vagy oda, hajnali kettőkor oltottam el csak a villanyt, amikor végig elolvastam a 142 oldalas nagyszerű regényt. Tisztában vagyok vele, hogy őszinte, friss hangja nem nyeri meg mindenkinek a tetszését. Gondolatait, felfogását sokan megbírálják majd. Én csak annyit1 irhatok, ha egy 11 éves korától külföldön, idegen nyelvtengerben élő, német és amerikai iskolákban végzett magyar asszony bele mer Vágni egy regény megírásába — és az igy sikerül neki, az engem a legtisztább örömmel tölt el. A magyar nyelv szabályai ellen elkövetett hibákat azonnal meglátó szemem az ő könyvében is talált hibát. Talán ötöt-hatot az egész könyvben. De úgy éreztem, az sem az ő vétke, hanem a miénk, a körülötte élő magyaroké, a miénk, aJkiik még otthon jártunk iskolába és jobban, szebben kellene beszélni nyelvünket. Mert az a pár hiba igazán nem hiba, főleg, ha azt látom, hogy sok “írónk” 10 sorban húsz vétket is ejt a magyar nyelv ellen. Befejezésül magához a könyv írójához szólók: Tudith! Gratulálok első regényedhez és remélem, ha e'kezdted, nem hagyod abba. Szeretnénk még sok ilyen őszinte, jó könyvet olvasni toliadból. A turini Lepel világszemléje (Folyt, a 14. oldalról) pet készítenék róla, de egyenlőre még minden részlet titok és az érseki iroda csak későbben fog válaszolni. A leplet bemutató televíziós programon maga VI. Pál pápa is megjelenik és ez lesz az első eset, hogy a pápa nyilvánosan szól a turini lepelről. A hivő tudósok nem bizonyították be ugyan eddig teljes biztonsággal a lepel krisztusi eredetét, de a hitetlenek sem tudták bebizonyítani az ellenkezőjét. A mostani nemzetközi konferencia talán el tudja dönteni ezt a kérdést is. Ez a felvétel a turini lepelről készült, melyen világosan láthatók egy emberi arc körvonalai. PESTI SZÍNFOLTOK: SÜTŐTŐK Vidéken nem okoz ilyen szenzációt. Pesten más, Pesten érdekesebb. Már csak azért is, mert bizalmatlanul lehet közelíteni hozzá és a sütőtök iránti bizalmatlanság eloszlatásának hagyományos utcai fórumai vannak. Mert mig a pattogatott kukorica felett nem lehet vitát nyitni, a sütőtök egyenesen erre provokál. — Meleg? — hangzik az első szelíd csípés. — Nem. Nézze meg a cégtáblámat. Az van ráírva, hogy hidegkonyhás vagyok. — A vevővel azért nem kell hangoskodni. Legalább azt mondja meg, hogy honnan való. — Máriabesnyő mellett születtem, de ez nem tartozik magára . . . — A sütőtök honnan való?! — Mond az magának valamit? Kell, vagy nem kell? — Én még ilyet nem hallottam. Nyáron a dinnyére minden árus azt mondja: itt az édescukros hevesi. A savanyukáposztára még ki is ir-15. oldal WASHINGTONI LEVÉL (Folyt, a 8. oldalról) szaladva jár és étrendjével tartja magát egészségesen. Nixon elnök nagyon formálisan öltözik, legszívesebben konzervatív szabású kék ruhát hord, kalapot nem visel és sokszor zavarba hozza munkatársait, mert nem vetkőzik ingujjra még a tengerparton levő házaiban sem. Nem szereti, ha intim képeket készítenek róla, fürdőruhában még sohasem engedte lefényképezni magát. Nem titok, hogy néha szívesen felhajt egy-egy pohár italt és már bemutatta martini-keverő tudományát néhány riporternek, akiket meghivott irodájába újév előestéjén. A 60 éves Nixon kitűnő egészségnek örvendett egészen julius derekáig, amikor virusos tüdőgyulladása volt, de sokkal hamarább felépült betegségéből, mint orvosai remélték. Soha nincs egy közönséges náthája, vagy fejfájása, amin még családja is csodálkozik. Időnként szénaláza van, az is ritkán. Úszás és séta fő sportjai a reggeli kétperces futás mellett. Az Agnew krízis alatt egyik riporter megjegyezte, hogy látta az elnököt “sétálni, sétálni” Key Biscayne-i (Fia.) házának tengerpartján. Néha elmenekül a Fehér Házból egy-egy hajókirándulásra a Potomac folyóra, de nem hiv vendégeket, rendszerint családja megy vele, vagy esetlev munkatársai. Nixon nem nagy halász, de a hajókirándulásokat szereti. És szereti nézni a footballmérkőzéseket, de nem annyira személyesen. mint a TV-ben. Valamikor ő is játszott. Julie Eisenhower mondja, hogy apja tudja, saját egészsége érdekében időnként pihennie kell, ezért néha időt vesz, hogy velük vacsorázzék, vagy megnézzen egy mozit. Szombat este gyakran néz mozit a család. Nixon legkedvesebb filmje a Patton generálisról, a második világháború hőséről készült film. Muzsikában a klasszikus zenét szereti és Mrs. Nixon elárulta, hogy Néha éjféltájban ő maga is leül a zongorához játszani. Mint családfő, ahogyan Mrs. Eisenhower mondja az elnök mindig érezteti, hogy családja fontos része életének. Néha telefonál feleségének és lányainak, hogy ne olvasák másnap az újságot., mert rosszat Írnak róla és nem akarja, hogy feleslegesen izguljanak. Megmondja nekik: “Tudom, hogy mit teszek és tudom, hogy amit teszek, az helyes. ják a márkát: vecsési. Akkor a tököt miért kell letagadni? Tök-titok? — Nézze, én nem pályaudvari információ vagyok. Szeletelem, sütöm, adom, akinek kell. Ne tartson fel. Ez munkahely. De idegesen nem lehet dolgozni és maga ideges. Csak annyit áruljon el legalább, hogy meddig süti? — Nyersen sem feküdné meg a gyomrát, nekem elhiheti. Mert ez olyan tök! Nézze, olyan élénk sárga színe van, mint hajdan az öreg pesti gázlámpáknak . . . Mennyit adjak? Csak ne lenne ilyen nagyra szeletelve. Hátha nem süt át rendesen . . . — Ez, ez nem sül át?! Nyolcfelé kell vágni egy ilyen tököt, se többé, se kevesebbé, és akkor csak úgy olvad a nyelvén, mint a méz. Lassú, óvatos tűzön, persze . . . Szóval, nyolcfelé. De mi van akkor, ha nagyobb a tök, és mi van akkor, ha mondjuk a gáztűzhely sütőjében sütjük. — A csendes gáz is jó, de most maga süti vagy én? * — Most maga, de én is vettem a gyerekeknek egy ilyen tököt, és nem tudtuk, hogy kell megsütni. Köszönöm az információt. Rohanok, srácok! . . . K. Gy. J.
