Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-12 / 28. szám
15. oldal RIPORT ERDÉLYORSZÁGBÓL: NÉPSZERŰ A SZÍNHÁZ, KELETJE VAN A KÖNYVEKNEK Népszerű a színház, keletje van a könyveknek A közelmúltban, Romániában járva, három erdélyi színházba jutottam el. A magyar és roim^n tagozatú marosvásárhelyi Állami Színházban odaérkezésem napján Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül cimü müvét játszotta magyar nyelven. Az előadáson telt ház volt, sehol egyetlen üres szék. Egyébként a színház nemrég mutatta be Örkény István Macskajátékát, és most próbálja Raffai Sarolta Diplomások cimü darabját. Páskándi Géza Tornyot választok cimü történelmi drámáját láttam a kolozsvári Állami Magyar Színház színpadán, a marosvásárhelyi Harag György kitűnő vendégrendezésében. Hadd emeljek ki kettőt a szereplők közül — bár joggal dicsérhetném valamennyit —, akik talán a legtöbbet nyújtották a játék során. Az egyik László Gerő, aki már azáltal is nehéz helyzetbe került, hegy a körülbelül harminc éves Apáczait kellett játszania, holott ő jó néhány évvel idősebb. A másik figyelmet keltő alakítás az Apáczai ellenfelét, Basiriust játszó Horváth Béláé, aki úgy tudott megvetendő, csaknem utálandó lenni, hogy egyben szánandó is volt. Éreztük, hogy látszólag ugyan fölényben van, ennek ellenére ő is áldozat. Gerhart Hauptmann Naplemente előtt cimü drámáját láttam a nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának bemutatásában. Ez egy tehetséges színművész, Halasi Gyula jubileumi előadása volt. Halasi Gyula nagyszerűen játszott. Az előadás műsorfüzetében olvasható róla: “. . . hűséges művész, abból a fajtából, aki megkböt egyetlen város ban, megszeretteti magát a közönséggel és pályatársaival, mindent megtesz azért, hogy felvirágoztassa az illető város színházi kultúráját”. A házsongárdi temető történelmi emlékű sírjai között járkálok, és egyszer csak egy síremléket körülfogó fekete kerítés állít meg. ‘‘Tóthialusi Kiss Miklós 1650—1702” — olvasom a vésett szavakat, és eszembe jut, amit hallottam: hamarosan ismét kiadják Mentség-ét és egyéb írásait. Erről pedig egy mondása idéződik föl emlékezetemben: “Én azt akarnám, igyekezetemet és munkámat tőle nem szánnám . . . hogy mind gyermekek, asszonyi állatok, városiak, falusi parasztok etc. olvasni tudnának”. A tragikus sorsú betűmetszőnek a magyar művelődés nagyszerű alakjának álma beteljesedőben van. Már csaknem mindenki tud olvasni, és egyre többen lesznek, akik ezt a tudásukat rendszeresen használj á kis. Nézzük, milyen magyar nyelvű könyvek jelennek meg Romániában a kétmilljonyi nemzetiségi lakos olvasmányigényeinek kielégítésére. Öt kiadó jelentet meg magyar nyelvű könyveket is Romániában. A legtöbb magyar nyelvű mü azonban a Dácia és a Kriterion Kiadónál lát napvilágot. A Kriterion Könyvkiadó Bukarestben és Kolozsvárott, a Dácia Könyvkiadó csak az utóbbi varosban működik. Itt adják ki a magyar nyelvű Tanulók Könyvtára sorozatot — szerepe azonos a magyarországi Diákkönyvtár sorozattal —, évente 20—22 kötettel, egyenként átlag tízezres példányszámban. Ezenkívül szépirodalmi, ifjúsági és ismeretterjesztő müvekkel egyaránt foglalkozik a Dácia magyar szerkesztősége. Jelentős a Kis-monográfia sorozata is, amelyben legutóbb Mikes Kelemenről jelent meg kötet. Aki magyar nyelvű könyveket keres, van miből válogatnia Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad és más erdélyi városok könyvesboltjaiban. Mátyás István ŐSÖK NYOMÁBAN . . . NEM A “HÚST A NYEREG ALATT PUHÍTÓ” NOMÁDOK VOLTAK ELŐDEINK Már régebbi ásatások, köztük a püspöki székhelyek — Eger, Győr, Pécs, Veszprém — feltárása során előkerült leletek is arra mutattak, hogy a honfoglaló magyarság nem csak egyszerűen “betelepedett” az ott talált római kori erőditásmaradványokba, szláv és frank szálláshelyekre, várakba, hanem tovább építette ezeket. De kimutatható volt helyenként az önálló magyar várépités, városalapitás is; a német polgárvárosok előtt már voltak városok Magyarországon. Nem a “Húst nyereg alatt puhító”, primitiv nomádok voltak elődeink, hanem tervszerűen gazdálkodó, módszeresen legeltető, a földet is megművelő széleskörű belső és távoli kereskedelmet űző, a várépités technikáját ismerő, szervezett keretek között élő nép. őseink az állattartó életmóddal együtt járó legelőváltást — a helynevek tanúsága szerint — a kazárok és a bolgárok példáját követve szervezték meg. Nyáron a hegyek felé vándorolva a vizek mentén elérték a nyári szálláshelyet, télen ellenkező irányban a télit. E pontok kiválasztásában szigorú gazdasági meggondolások érvénvesültek, hiszen jelentékeny állatállományt kellett eltartani, sok embert ellátni iparcikkekkel. Folyamok partján, kereskedelmi utak metszéspontjában alakultak ki ezek a szálláshelyek, a fejedelmi-törzsfői települések. A fennmaradt helynevek alapján a térképre rajzolható egy-egy nemzetség birtoka, mozgási terfülete, és a vezetők szálláshelyei. Árpád nyári szálláshelye például kezdetben Csepel szigetén volt, és télen innen déli irányba indultak el. Kurszán téli vára Óbudán emelkedett, nyári szálláshelye pedig a Csallóközben volt (egy 1268-as oklevél Korzan folyónevet emlit ott). Miután Kurszán meghalt, s Árpád a hatalmat magához ragadta, kiterjesztette uralmi területét erre a vidékre, s nyári szálláshelyét szintén a Csallóközben jelölte ki (az egykori Árpád, illetve Árpádsoka falu neve utal erre). Történeti előzmények arra vallanak, hogy a 10. században ide érkezett honalapítók már tisztában voltak a várépités technikai fogásaival is. Ismeretes, hogy a magyarság a kazár birodalom katonai segédnépéből a 830-as évek táján lett önálló. Kazárország fővárosa a kővárral megerősített Itil volt, a Volga torkolatánál. A kazárok később a Don partján felépítették Sarkéi várát, minden valószínűség szerint az akkor már a Don és az Al-Duna közé húzódott magyarok ellen. Az, hogy “vár” szavunk iráni eredetű (ebből keletkezett a város szó), tanúsítja, hogy ez a honfoglalás idején már több évszázada ismert, fogalom volt őseink számára. Miután pedig a téli és nyári körzetek között vándorló, s a végpontokban megtelepült nemzetségfők tapasztalataik alapján már maguk is állandósították és megerősítették a szálláshelyeket, kialakult az ősi magyar hatalmi központoknak az a láncolata, amelyre Szent István az uj állam szervezetét ráépíthette. Egyrészt az ásatások, másrészt korabeli utazók olykor ugyan túlzó — leírásai alapján nagyjából el lehet képzelni, hogy milyenek voltak ezek a korai magyar városok. Az 1150-ben Magyaror szagon járt granadai Abu Hamid al Andaluszi Bagdadhoz és Iszfahánhoz hasonlította őket. Szerinte a magyaroknak 78 városuk volt, mindegyik várral, sok faluval, erdővel. Annyi bizonyos, hogy a megyeszékhelyek városias központok voltak, várral, templommal, piactérrel, s csak a tatárduláskor veszítették el jelentőségüket; várossá később csak a volt királyi és püspöki székhelyek fejlődtek. Évről-évre tovább szélesedik a 10—11. századi magyar várak kutatásának köre. Vannak kifejezetten erre a célra irányuló ásatások, s vannak olyanok, amelyek más kutatások melléktermékeként segítik e korszak mélyebb megismerését. Mindenesetre a kutatásokból már kezd össze állni az egységes kép, hovatovább megrajzolható a kora Árpád-kori közigazgatási rendszer néhány központja, s egyre többet tudunk az akkori gazdasági és társadalmi viszonyokról. Faludi András EURÓPAI UT ÖRÖMEI (Folytatás a 10-ik oldalról) megy, a vonatja biztosan az utolsó sínpáron fekszik. És milyen nehéz egy súlyos táskát feltenni a csomagtartóba akár vonaton, akár autóbuszon. S arra is rájön, ha gyalog akar menni valahová és útbaigazítást kér, az, hogy “csak itt van pár lépésre”, sokszor mérföldeket jelent. Arra is el lehet készülve, hogy Európában mindenért sorba kell állnia, ahol fegyelmezetlen tömeg lökdösi, a kivétel csak Anglia, ahol fegyelmezett tömeg lökdösését élvezheti. Sorba kell állni taxiért, operajegyért, bankban pénzváltásért, sőt, még legelemibb szükségleteinek elintézésére szolgáló kis helyiségek előtt is. Igen fontos: tanulja meg több nyelven a következőket: Pardon me, thank you. És mielőtt elindul, menjen el a szemirvosához, hátha szüksége van uj szemüvegre. Európában ugyanis valószínűleg azzal akarják megmenteni a népgazdaságokat, hogy a múzeumokban, hotelokban a legapróbb villanykörtéket szerelik fel. Jobb, ha elfelejti az amerikai udvariasságot a vendéglőkben és nem kezdi minden szavát azzal: Kérem. A pincérek nem lesznek hálásak érte. Követelje meg a szolgálatot és ha nem kapja meg, legalább legyen annyi öröme és felejtsen el borravalót hagyni. Ha kocsival akarja bejárni Európát, jó lesz, ha már előre gyakorolja magát a védekező vezetésben. De még okosabb, ha elől-hátul táblát tesz a kocsijára: “Tanuló vezető” felírással. Persze annak az országnak a nyelvén, ahol éppen áthalad. Ha látni is akar valamit az európai nevezetességekből, készítsen tervet előre. De ha az őrségváltást szeretné megnézni Londonban, hacsak nem a Buckingham palota vendégeként érkezik, vagy nem a világ legmagasabb embere, akkor jobb, ha már előre lemond róla. Ha mégis megpróbálja, érdekes élménye lehet a tömeg megfigyelése is, főleg ha pszichológiai tanulmányokkal foglalkozik. Ha emléket akar venni, ám tegye. De a világért ne vegyen olyat, amit megkaphat Amerikában is, mert az ma itt részint olcsóbb, részint minek valamit cipelni többezer mérföldről, amit megvehet a szomszéd üzletnegyedben. Lehetőleg tervezze meg előre útját, tegye meg a szükséges hotel és más helyfoglalásokat, jegyeket vásárolja meg előre. Még igy is kilátása lehet nemvárt és meglepő eseményekre. Csak mint az egyik nemrég hazatért Európa-utazónk mondta: Úgy éreztem magam, mint ahogy kinézek az útlevél-képemen. New York. 1973. iunius hó . . . Drótos Menyhért
