Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-04 / 40. szám
8. oldal Magyar-amerikai rabszolga írta: VASVÁRY ÖDÖN A mai amerikai munkások között most már igen kevesen vannak, akik személyes tapasztalatok alapján emlékeznének azokra az állapotokra, amelyek 50, 60, vagy több esztendővel ezelőtt jellemezték az amerikai munkaviszonyokat. Ezeknek megítélésében nem a munkabérek ma már lehetetlennek látott alacsonysága a fő tényező, hanem az, hogy ezekkel a rabszolga-bérekért dolgozó emberekkel hogyan bántak a munkaadóik, vagy az azokat képviselő munkavezetők. Egy, mondd EGY-dolláros, teljes napi munkabérekre még elég könnyű visszaemlékezni azoknak, akik a harmincas évek elejének depreszszióját végigélvezték. Egy barátom, aki 1923-ban jött az országba, ma is bizonyos nosztalgiával emlegeti kezdő amerikás életének HETI ötdolláros fizetését, ami nem volt ugyan sok, de mégis jobb volt, mintha emellé még agyba-főbe verték volna, vagy esetle megkorbácsolással serkentették volna fokozottabb munkára. Mert bizony, az új bevándorolt munkás sorsa például a század elején ilyen apró epizódokkal volt tarkítva. Igaz, depresszió volt akkor is, különösen 1906—7-ben. Sokkal több volt a munkás, mint a munkaalkalom, de ennek dacára a bevándorlás szünet nélkül tartott. Folyton újabb emberhullámok érkeztek a világ minden részéből, Magyarországról is. így nagyon olcsó lett az ember, aki a legtöbb esetben szegény emberből egyszerre valóságos rabszolgává süllyedt, akivel akárhogy lehetett bánni. Az újonnan érkezetteket, előzetes „szerződés” kötése után (ami semmit sem jelentett), megkérdezésük nélkül, ismeretlen helyekre, ismeretlen munkaviszonyok közé vitték, messze minden civilizációtól, ahol azután úgy bántak velük, amint nekik tetszett. Itt van például egy Trudies Mihály nevű ruthénmagyar munkás esete. Ez a magyarul is tudó munkásfiú 1906-ban került az Egyesült Államokba, valahonnan Munkács és Ungvár környékéről. Húsz esztendős volt, amikor először hallott valamit Amerikel azelőtt átjött, de alig pár napi amerikai élet káról. Illetve: hallott előbb is, mert az apja évekután, meghalt az egyik new yorki kórházban. Az amerikai élét csillogó lehetőségeiről, bőséges gazdagságáról, a munka megbecsüléséről egy olyan embertől hallott, aki már onnan jött vissza. De a döntést, hogy ő is Amerikába megy, egy könyv olvasása hozta meg, amelyben Kossutn Lajos amerikai diadalútja volt leírva. Egy esztendeig tartott, míg az utazás nem nagy összegét valahogy össze tudta kuporgatni, úgy, hogy közben majdnem éhenhalt — de sikerült, az 1906 májusában Amerika földjére tette a lábát. 24 esztendős volt akkor. A hajón egy jólöltözött ember magyarul beszélt neki arról a nagy nő-szoborról, amely a new yorki kikötő előtt áll, és szabadságot, megbecsülést, emberhez méltó életet ígér, ingyen mindenkinek. , New Yorkban megtalálta édesanyja bátyját, aki ugyancsak nagyot nevetett, amikor megtudta, hogy az öccse gazdag embernek hitte. A nagybácsi révén munkát kapott annak munkahelyén, keresett is egy kis ideig heti tíz dollárt, ami nagy pénz volt akkor, — amit azonban el is kellett költenie a megélhetésre. A munkanélküli hetek nagyon hamar jöttek, adósságot kellett csinálnia, s amikor ez az adósság a burdos helyen KÉT dollárra növekedett, elhatározta, hogy tovább áll. Egy cédulára írta, hogy a két dollárt valamikor meg fogja küldeni, aztán meglépett. Találkozott egy magyar útitársával, akivel együtt jött a hajón. Ez vezette el egy munkaközvetítő helyre. Sokan voltak ott. Őt is felfogadták, hogy egy fűrészmalomban fog dolgozni, napi másfél dollár bérért. Örült a sok szegény ember, Májk pedig kiszámította, hogy mennyit fog ebből a nagyszerű keresetből megtakarítani. Igaz, az útiköltség odáig 18 dollár lesz, amit havi három dollárjával neki kell visszafizetni, de annak is eleget tud tenni. Sőt: megígérték, hogy ha egy bizonyos hónapig ott maradnak, ezt is elengedik nekik. New Yorkból hajón vitték őket a georgiai Savannah-ba, onnan pedig vasúton egy Lockhart nevű helyig. 19Q6. július 18-án értek oda. Itt azonban csak egy órát álltak. Egy pár embert kiválasztottak, Májk is ezek között volt, és egy kis mozdonyra tették őket. A kis mozdony körülbelül hét mérföldet szaladt egy erdős területen. Májk körülnézett amikor megálltak, de a várt fűrészmalom helyett csak egy csomó istállót és más rozoga épületet látott maga körül. Vezetőjük, aki később az ottani munkavezetőnek bizonyult, egy Gallágher nevű ájris volt. Rövid, kis ember, akinek egyik zsebét revolver duzzasztotta. örökké káromkodott. — A szerződésben az van, hogy fűrészmalomban fogunk dolgozni — mondta Májk Gallaghernek. — Tedd a vasútra, Charlie! — szólt Gallagher a segédjének. A körülálló emberek nagyot nevettek, Májk nem tudta, miért. A „vasút” egy vasúti teherkocsinak bizonyult, amibe egy csomó munkás alvóhelyét zsúfolták be. Ennivaló volt bőven, de Májk valahogy mégsem érezte jól magát. Munka még bővebben volt: reggel hattól este hatig, élő fákat kivágni. A munka nehéz volt, a forróság csaknem kibírhatatlan. A fizetés pedig egy dollár naponta. Amikor Májk bizonykodott, hogy a szerződésben másfél dollár napi fizetés van biztosítva, csak nagyot nevettek. Minden előmunkás zsebét revolver duzzasztotta. Májk kezdte nem bírni a munkát. Egy Lanniger nevű magyar társával beszélgetve megállapbodtak, hogy szökni fognak. Lanniger várni akart valami jó alkalomra, de Májk másnap reggel kilopózott a telepről. Neki az ismeretlennek. Tudta, hogy utána fognak menni. Ha valakit jönni látott, elbújt. Ment egész délelőtt. Déltájban egy kis kocsi bukkant föl: Májk megismerte Gallaghert, s vele a két másik embert, Egyik volt Sándor, a magyar tolmács, a másik a munkatelepi állatorvos. Három véreb is volt velük, veszedelmes, nagy kutyák. Az állatorvos kiáltotta el magát először: „Ott van a szanavabics!” Leugrott a kocsiról, revolvert szegezve Majk mellének. Gallagher azonnal mellette termett, és egy hosszú korbáccsal verni kezdte a szerencsétlen szökevényt. Sándor, a magyar tolmács a kocsin maradt. Majk magyarul kiáltozott hozzá segítségért, de az nem mert mozdulni. Gallagher addig korbácsolta Majkot, míg maga is kimerült. Visszafelé úgy terelték a szökevényt, mint egy ökröt, revolverrel a háta mögött. Megint magyarul szólt Sándorhoz, de azt a választ kapta, hogy ha még egyszer szökni próbál, meg fogják ölni. Ezt Májk el is hitte. Mikor Lockhartba értek, Májk abban a hiszemben, hogy civilizált helyre jutott, elővette a New Yorkban kapott szerződést. A válasz az volt, hogy Gallagher újra végigkorbácsolta, úgy, hogy egész testét vér öntötte el. A kocsira dobva, kezét, lábát összekötözték, és úgy mentek vissza a munkahelyre, a három véreb állandó ugatása közben. Éjszaka fegyveres erők vigyázták a munkások alvóhelyeit. A következő napok alatt úgyszólván mindennapos eset volt, hogy valaki szökni próbált, de mindegyiket elfogták és végigkorbácsolták. A verések fényes nappal történtek, de nem a szabad ég alatt, hanem az egyik pajtában. Májk nappal nem igen tudott gondolkozni, de éjszaka annál többet. Eszébe jutottak régi olvasmányai Washingtonról, Kossuth amerikai útjáról, meg az Amerikából visszatért ember mesélései. Most itt van, annak az Amerikának földjén, amelyről annak idején annyit ábrándozott. Most már tudja, mi a valóság. Májk elbeszélése itt hirtelen, átmenet nélkül mondja el, hogy a fűrészmalom emberei mind a törVaiváry Ödön vény elé kerültek. A dologban számára az volt a legkülönösebb, hogy a vádlottak mind szabadlábon voltak, kezesség alatt, ők pedig, akiket megraboltak, korbácsoltak, börtönben ülnek, mert sem pénzük, sem pártfogójuk nincsen. Egy Foster nevű amerikai, aki a spanyol—amerikai háború veteránja volt, magyarázta nekik, hogy mi az ottani politika: „Itt nincs becsület, csak megvesztegetés van. Ha megüzenjük a fűrésztelep vezetőinek, hogy hazudni fogunk a vallatásnál, azonnal kiengednek.” A kérdésre, hogy minden munkásembert megkorbácsolnak-e Amerikában, Foster válasza az volt, hogy nem, csak ott a Délen, ahol hozzászoktak a négerek korbácsolásához. Minden esztendőben 30 ezer munkás megy le a Délre, a telepek tele vannak velük, de sosem maradnak ott. Például a szénbányákban öt tonna szenet kell kiszedni egy embernek naponta, de ha csak egy darab követ találnak benne, véresre korbácsolják. A városban egy 3x7 láb nagyságú fülkébe zárnak, és ott kell henteregned azoknak a csavargóknak piszkában, akik előtted voltak ott. Én tudom, mert voltam ott. De Májk és társai a megyei börtönben voltak, ahol jobbak voltak a viszonyok. 1906 novemberében megvolt a tárgyalás, hetekig tartott. Akkor Májk, mint maga mondja, megtanulta, hogy mégis van törvény Amerikában, ha a szegény ember kevés hasznát is látja. Gallagher 15 hónapi börtönbüntetést kapott, de Foster megjegyezte, hogy abból ugyan egyetlen napot sem fog leülni. Miért? Graft! Májk ezután a mexikói öböl közelében levő Fort Pickensben kapott munkát, amivel nagyon megvolt elégedve. Egy dollár 25 cent napi bér és ellátás, nyolc órai munka, egy szabadnap minden két hétben. A munkavezetők derék, gentlemen, a munka élvezet. Májk utolsó megjegyzése: „Polgára legyek? Minek?” ________ Az elmúlt hét eseményei között bőven akad válogatni való. Rögtön nemzetközi viszonylatban a UN idei Általános közgyűlésére vetjük tekintetünket. Ezen a fórumon találkoznak egymással a világ vezető államférfiai. Itt tartott eszmecserét Nixon elnök Willy Brandt, Nyugat-németkancellárral. Itt próbálta enyhíteni az arab államok neheztelését az Egyesült Államokra Henry Kissinger, uj külügyminiszterünk. Ugyancsak a közgyűlés biztosította a lehetőséget arra, hogy Nixon elnök és Andrei Gromyko szovjet külügyminiszter tanácskozzon egymással. Európában ismét összeült a stratégiai fegyveÜeszerelési bizottság. A SALT tárgyalások második fordulójában Washington és Moszkva a fegyverkezés ütemének lecsökkentését reméli. A Skylab II. ürlaboratórium 59 napos útja sikeresen befejeződött, bár ezzel korántsem ért véget a három asztronauta feladata: nehéz hetek következnek, amelynek során értékelni fogják a hatalmas mennyiségű tudományos, biológiai és orvosi adatot. Belföldön Agnew, alelnök korrupciós vádakban való elsüllyedése a fő téma. Várható, hogy Spiro Agnew mindent megpróbál: nehogy a Fehér Házon kívül találja magát. Az adminisztráció egyes tagjai ugyanakkor szívesen vennék távozását. Belföldön tovább lazítanak az inflációt tartó gyeplőn. A Megélhetési Költségek Tanácsa engedélyezte, hogy a gazolin állomások emeljék üzemanyagaik árát. A gazolin és egyéb olaj termékek ára gallononként 1—2 centtel emelkedett. A marhahús és egyéb húsfélék ára viszont John Dunlop, a C.O.L.C. igazgatója szerint csökkeni fog. Az olcsó hús ára persze ma már csak vágyálom marad.
