Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-27 / 39. szám
11. oldal HOMOKI ERZSÉBET I LELKI KLINIKÁJA JÓKEDV JELIGE. — Kedves Erzsébet, 1972 nyarán a vakáció alatt hárman barátnők látogatóba mentünk Kanadába. Voltunk Torontóban, Montreálban és a tavaknál. Kanadai rokonaim és a barátnőim rokonai útján több új férfivel ismerkedtem meg. Az egyik egy kedves vidám fiú, vezető állásban van és nagyon komolyan udvarolt. Megadtam neki a címemet^és levelet írt. Már karácsonykor átjött New Yorkba meglátogatni engem. Azóta még kétszer jött, egyszer csak három napra, aztán az egész nyári szabadságát itt töltötte, állandóan velem volt. Eljött hozzánk bemutatkozni a szüleimnek és három hét alatt még négyszer volt nálunk. Elutazása előtt megmondta, hogy szeretne elvenni, Kanadába élnénk, nekem nem kell munkába járni és kérte, hogy írjam meg neki a végleges válaszomat. A szüleim azt mondják, hogy nem komoly ember, kanadai rokonainkat is kérdeztük róla és szerintük sem elég komoly. Én szívesen lennék a felesége, ettől azonban megijedtem egy kicsit. Félni kell ettől? VÁLASZ. — Nem írja, hogy mi a fiú foglalkozása, de ha vezető állásban van, akkor aligha lehet olyan nagyon komolytalan. Azt írja, hogy vidám fiú. Ha valaki folyton csak együgyű tréfákon töri a fejét, léháskodik, a munkáját elhanyagolja és hiányzik belőle minden mélyebb érzés, az valóban komolytalan. De ha valaki jókedvű és nem búvalbélelt ember, attól még komoly lehet az élet komoly dolgaiban. Nem csak az a férfi értékes, aki mindig szigorúan és komolyan nézi az életet, aki a kedélyes hangulatot, a kedélyes szórakozást nem tartja komoly emberhez méltónak, nem hajlandó musicalt nézni, fölényes kézlegyintéssel intézi el a könnyű irodalmat és lekicsinylő véleményt mond a modern öltözködésről. Lehet, hogy az ilyen ember igen tiszteletreméltó férfi és kitünően állja meg a helyét a munkában, férjül azonban csak olyan nőnek ajánlanám, aki hasonlóan nézi az életet. Az úgynevezett komoly ember hasznos és értékes tagja a társadalomnak, fizetésben, rangban is szépen emelkedik, de olyan nőnek, aki nemcsak korrekt kenyérkereső gépet, hanem kedélyes társat is keres, annak nem lesz nagy öröme ilyen házasságban. Száz szónak is egy a vége: egészséges, vidám természet nem azonos a komolytalansággal és főként nem házassági akadály. ☆ ☆ ☆ PANASZ JELIGE. — Kedves Homoki Erzsébet, tanácsát kérem, hogyan változtassak a férjemen. 24 éves vagyok, két évvel ezelőtt esküdtünk meg. A férjein azonban az állásában ma is ott van, ahol akkor volt, a kollégái és a barátai mind előrementek, ő semmit. Volt egy öreg kocsija, azóta minden ismerős kocsit cserélt, mi ma is azzal a régivel járunk. Esküvő után az ö egyhálószobás lakásába költöztünk, biztos voltam, hogy nem leszünk itt sokáig, de itt vagyunk. Én sokszor szemrehányást teszek neki, hogy nem csinál semmit az előrejutásért, de hiába panaszkodok. Az sem tetszik nekem, és hiába mondom, hogy sokat olvas, ahelyett, hogy szórakozni járnánk. Hogyan lehetne ezen segíteni? VÁLASZ. — Kezdje azzal, hogy sürgősen szüntesse be a szemrehányásokat, a panaszokat, még mielőtt végleg belesüllyed a nyűgös, zsémbes feleség típusába, ami veszélyes dolog, nemcsak a férjre, hanem a feleségre is. A feleség zsémbelődése egymaga több házasság felbomlását okozza, mint a többi válóok együttvéve. A 24 éves feleség, aki kezdetben csak kedvesen, csókok közben panaszolja a férjének, hogy “Nagyéknak miért van szebb autójuk, Molnáréknak miért van nagyobb lakásuk, miért Kerekes fizetését emelték, miért nem a tiédet” — az a nő 30 éves korára zsémbelődő, zsörtölődő feleséggé válik és a férje alighanem boldog lesz ha megszabadul tőle. Márcsak azért is, mert a folytonos zsörtölődéssel nemhogy erősíti a férjet, hanem ellenkezőleg: maradék önbizalmától is megfosztja. Mindössze két éve férjes asszony, mindösszes 24 éves: hová akar rohanni? Van még elég ideje. Vigyázzon, ne zsörtölődjön tovább, mert egyszerre csak arra ébred, hogy házassága a bírósági tárgyalóteremben ér véget. ☆ ☆ ☆ MRS. A. K. — Kedves Miss Homoki, olvastam, hogy a Fordham Egyetem volt elnöke 61 éves korában fiatal nőt vett el. akinek apja lehetne. Sok ilyen eset van. Pl. Kodály Zoltán és a felesége, Pablo Casals és a felesége aztán még mások. Lehet az, hogy fiatal nők szerelemből mennek hozzá náluk sokkal öregebb férifakhoz? VÁLASZ. — Lehet. Nincs jogomban kétségbevonni. De visszakérdem: olvasott vagy hallott arról, hogy fiatal nő nyugdíjas, szegény bányászhoz ment feleségül? ☆ ☆ ☆ ÜZENETEK. — 1. Hruscsov-könyv. Külön levélben senkinek sem válaszolhatok. Az említett könyvből csak az 1956-ra vonatkozó részletet olvastam, a többit nem. Kérdését azonban megbízható helyre továbbítottam. A válasz: nem írt emberevésről. — 2. Mrs. E. G. A barátnője téved. Nem ismerheti. Mae West amerikai. Brooklynban született. A PÉNZES JAPÁN UR AZ "UGLY AMERICAN” SZEREPÉBEN (Folyt, a 10. oldalról) kínai porcellánra mindig van legalább 20—30 japán vevő az aukciókon. És minden más művészi és művészeti tárgyra is. A jövő évben még több vásárlás várható japán részéről. És még több turista. Amerika és Európa zavaros gazdasági helyzetére áldás a japánok özönlése. Még a Szovjetunió is állított fel Japánban utazási irodát, hogy ő se maradjon ki az üzletből. Az amerikai kereskedők mindenesetre el vannak bűvölve a japánoktól, mert mindent megvesznek és fizetnek. Nagy városok előkelő hoteljeiben egyre több lesz a japán felirat, sőt az étlapokra is rávezetik japánul az olyan "misztikus” ételek nevét, mint a "Steak Delmonico”, vagy az "Eggs Benedict”. New Yorkban a Statler-Hiltonban, ahol legalább 10.000 japán turista megfordul évenként, két évig tanítják a japánokkal foglalkozó hotelszemélyzetet, hogy kellő ellátásban részesítsék honfitársaikat. Csak japánokat alkalmaznak, nem japánul is beszélő amerikaiakat, mert a japánok maguk jobban szeretnek saját honfitársaikkal tárgyalni, akik jobban megértik az ő “különbözőségüket”. A nevezetességek megtekintésére szolgáló autóbuszokon most már japán nyelven is magyarázatot adnak a látnivalókról és a Yellowstone, meg a többi nemzeti parkokról kiadott tájékoztató könyveket is mind lefordították japánra. Van, aki csak azért utazik ide Japánból, hogy megnézze a Fiddler on the roof c. darabot a Broadway-n. Ugyanis Japánban már látta és kiváncsi volt, hogy itt ugyanúgy adják-e elő, mint náluk. Megnyugodott. Éppen úgy adták elő. Saks, meg a többi "jobb” árúház teli van japán vevőkkel, akik főleg szőrmét és illatszereket vásárolnak. Valaki megkérdezett egy japánt, miért használnak olyan erős illatszereket még a férfiak is, ami sem Amerikában sem Európában nem dívik a férfiak között. Hosszas habozás után végre bevallotta: azért, mert a fehér embernek "hullaszaga” wan. New Yorkban legalább 10 üzlet teljesen a japán vásárlók szükségleteinek kielégítésére rendezkedett be és 30%-os árengedményt ad mindenből, elkezdve a golyóstollaktól a "színes kövekig”, mint a zafír, rubint, gránát, ami nagyobb közkedveltségnek örvend a japánok szemében, mint a fehérfényű gyémánt. Furcsa változás ez egy ország lakói részére, ahol nem is olyan régen még senki nem viselhetett ékszert, mert tilos volt a "kérkedés”. A japán törvényekben beállt változás az oka, hogy szinte eltűnt a világpiacról a Mexicói-opál, mely szintén közkedvelt "színes köve” az új japán generációnak. A japánok mind felvásárolták. Golfütőkben is nagy a kereslet, mert ahogyan Amerikában egyre nagyobb divat a judo és karate, úgy terjed egyre jobban Japánban a golfozás. És a japán üzletek azonnal, sőt előre fizetnek, míg az amerikai üzletek ragaszkodnak a 60 nap elteltével való fizetéshez. Öt évvel ezelőtt még minden japán turista el akart adni valamit. Ma már csak vásárolnak. A dollár leértékelésével úgy gondolják, mindent megkaphatnak Amerikában, amit csak szemük-szájuk kíván. Az egyik turista vezető jegyezte meg: a yen érték-növekedésével növekszik a japán turisták száma. Az csak természetes, hogy ilyen tömegesen megjelenő népcsoport kihívja a bírálatot maga ellen. A karakterisztikus japán nacionalizmus arra nevelte a japánokat, hogy minden idegen országban kihangsúlyozzák: úgy vannak ott, mint az állam "vendégei” és úgy kell viselkedniük, mint amit gyerekkorukban folyton hallottak: "Viselkedj udvariasan más házában”. De az utóbbi időben mintha elfelejtették volna a japán turisták ezt az ősi tanítást, sokszor olyan fennhéjazóak, hogy a velük érintkezésbe kerülő "vendéglátók” magas vérnyomást kapnak a visszafojtott indulattló. Viszont felmerül az a kérdés is: nem az irigység okozza a velük szemben mutatkozó ellenszenvet? A japánok úgy meggazdagodtak, már otthon nem tudnak mihez kezdeni a pénzükkel. A világjárás már nemcsak lehetségessé, hanem szükségessé is vált számukra. Eddig Amerikának legnépesebb turistacsoportja az angol volt, de Nippon fiai túlhaladták számukat. Utaznak mindenfelé a világban, legtöbben mégis Amerikába jönnek. Miért? Erre egy japáni utazási könyv így ad feleletet: Ha Európába mennek, a múltat látják, a műemlékeket, az ódon városokat, de Amerikában a jelent, sőt a jövőt nézik. És jobban meg tudják ítélni Amerika jó és rossz oldalait, mint az itt élők. Látják a hatalmas civilizációt, a mozgalmas, fejlődő életet, de elrémülnek a űnözések láttán. Japán nagy városai~ban, mint Tokió, Osaka nincs egyetlen része a városnak, ahol ne lehetne éjjel biztonságosan sétálni, nincsenek hotel-tolvaj lások, nagyon ritka a nemi erőszak, gyilkosság, utcai támadás. Hogy az öngyilkosság sokkal több Japánban, az már az ő nemzeti problémájuk. A japán nem beszél sokat, nem szereti a felesleges szavakat. Nem tudják megérteni, egy vendéglőben elfogyasztott étkezés után miért kérdezik meg tőlük: Izlett-e az ebéd? "Hát megettem. Nem?” — felelte egyszer valamelyik. A japánok pszichológiája szerint az utazás társaságot kíván. Ez is egyik oka, hogy lehetőleg csoportosan jönnek. Vannak "játék-túráik”, amikor csak Las Vegasba repülnek és vissza. Vagy "divattúrák”, amikor egy-egy divatbemutatót néznek meg és már viszi is őket vissza repülő Japánba. Vannak külön túrák üzletasszonyok, háziasszonyok, dolgozó lányok részére. Vagy "ezüst”-turák nyugdíjasoknak. (Japánban 54 éves korban mennek nyugdíjba, tehát a túra még nem is olyan nagyon "ezüst”, ami a hajszínt illeti.) Sok japán céltalanul utazik a világban, csak azért, hogy utazzék. És egy bizonyos sznobizmus is van bennük. Ha Japánban megkérdeznek valakit: Hová mégy nászútra? — aki ezt hallja, érti a fel nem tett kérdéseket is: Milyen gazdag vagy? Mennyi a pénzed? Milyen társadalmi osztályba tartozol? De azt is mondhatjuk, a japánok özönvízszerű eláradása az egész földön a "nemzetköziség” utáni vágy egy bizonyos formája. A japánok többsége megunta, hogy csak a kútból kipislogó béka legyen. Kiugrottak és ha már kiugrottak, a felhőkig akarnak ugrani és megismerni minden addig ismeretlent. New York, 1973. szeptember hó ... FAUBION BOWERS
