Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-30 / 35. szám
\ 20. oldal \ MAGYAK HÍRADÓ Nem sokkal megismerkedésük után az idegen felhívta telefonon, és megkérdezte, nem tud-e lakást számára, “örömmel teljesítem kérését” — válaszolta. Warren alig nézett körül a lakásokban, az elsőt mindjárt ki is bérelte. Ez a robbanást megelőző délután történt. Beköltözése időpontját nem közölte, de célzott rá, hogy az valószínűleg még aznap késő éjjel megtörténik. Hajnali négykor verte fel álmából Haywardot az uj bérlő, és lakása kulcsát kérte. A gondnoknak feltűnt, hogy Warren rongyos és piszkos. Öltönye szakadt, arca és keze tele foltokkal. Kérdésére, hogy valami baja esett-e, Warfen azt válaszolta, hogy gépkocsi-baleset érte, ami a rendőrségnek is feltűnt. Whisky volt a kocsiban, ezért gyorsan kereket oldott, eközben sebesült meg; sokat kell majd feküdnie. Mindezt a gondnok kissé furcsállotta, de nem vont le belőle semmiféle következtetést. Feltűnt neki, hogy Warren csak ritkán hagyja el a lakást. Pár nap múlva azonban baráti kapcsolat fejlődött ki közöttük, olyannyira, hogy Warren bejáratos lett a gondnok családjához is. Egy ilyen alkalommal szóba került a Walnut Creek-i robbanás, és Hayward kijelentette, ő el tudja képzelni, hogy bűntény történt. Az állítólagos Warren ezt hevesen cáfolta. Schwartz nem olyan ember, aki képes lenne ilyen bűnt elkövetni. Semmi kétség: baleset történt. Mr. Hayward figyelmét egyik barátja fölhívta Schwartz fényképére, amely az egyik újságban megjelent. Amikor Hayward megpillantotta, meghökkent: nem Warren ez? A képen levő férfinak ugyan volt bajusza, és a bérlőjének nem, de különben minden megegyezett. Megbeszélte az ügyet barátjával. Semmi kétség — ez a körözött férfi. 4 telefonhoz sietett, fölhívta a rendőrségé^, közölte, mit állapított meg a barátjával együtt: a rendőrségen levő hivatalnokok azonban nem nagy érdeklődést tanúsítottak a közlés iránt, csak amikor Hayward ragaszkodott ahhoz, hogy valaki jöjjön ki, vonakodva ugyan, de közölték, hogy majd intézkednek. Ez augusztus kilencedikén, hajnali három órakor történt. Hayward és az egyik rendőrtisztviselő felmentek a második emeletre, bekopogtak a körözött bűnös ajtaján. Hayward beszólt: “Harold, engedjen be; Hayward vagyok!” Mikor a bérlő erre nem reagált, még egyszer kopogtatott, és kérte, hogy nyissa ki az ajtót. Újra semmi válasz. Jól hallották azonban, hogy van valaki a lakásban. Mivel a hátsó ajtót sem nyitották ki, az egyik rendőr bekiáltott a csendes éjszakába: “A törvény nevében nyissa ki az ajtót!” Erre sem történt semmi. Ekkor a rendőrök úgy döntöttek, hogy betörik az ajtót. Mielőtt ez sikerült volna, lövés hallatszott, és amikor az ajtó végre engedett, az előszobában lőporfüstöt láttak, és az onnan nyíló hálószoba heverőjén egy férfi feküdt, bal szeme alatt vérző sebbel. Ez volt Heinrich Schwartz, akit hetekig eredménytelenül köröztek. Azonnal kórházba indultak, hogy megoperálják, de még ut-A New Hampshire^i Manchester városában 1950. február 20-án olyan ügy került esküdtszéki főtárgyalásra, amely világszerte nagy érdeklődést keltett. A per soránt azt kellett eldönteni, hogy a negyvenegy éves dr. Hermann Sander orvos egy gyógyíthatatlan rákban szenvedő asszonyt megölt-e levegőinjekcióval, hogy fájdalmainak véget vessen. Az ötvenkilenc éves Mrs. Borroto, egy kereskedelmi alkalmazott felesége, hónapokkal azelőtt megbetegedett, és már hoszszu hetek óta az ágyat nyomta. Halála előtt tizenöt hónappal megoperálták, addig időnként hazamehetett a családjához, de most már hosszabb ideje nem hagyhatta el a kórházat. Betegsége kétségtelenül a végső stádiumához ért. A szerencsétlen asszony már csak csont és bőr volt. Száznegyven fontról nyolcvan fontra fogyott, nem evett, alig ivott, mesterségesen kellett táplálni. Alig, csak suttogva tudott beszélni, és jelekkel értette meg magát. Szervezete a szokásos fájdalomcsillapítókat már annyira megszokta, hogy alig hatottak. Mindent egybevetve, helyzete szánalmas volt, és mindenki, aki csak látta a szerencsétlent, szívből azt kívánta, hogy szabaduljon meg mielőtt minden fájdalmától. közben meghalt. Felesége, amikor minderről értesült, elvesztette eszméletét. Az események őt éppen úgy meglepték, mint a rendőrséget. A lakásban, ahol Schwartz önmaga fölött ítélkezett egy levelet találtak. “Szeretett feleségem és gyerekeim” címzéssel. Schwartz ebben azt állította, hogy nem követett el bűnt. Megjelent nála egy férfi, és munkát kért. A beszélgetés során azután váratlanul magas összegű pénzköveteléssel állt elő, sőt tettlegességhez is folyamodott. Schwartz kényszerhelyzetében fejbe verte, és nyilván ezzel az ütéssel meg is ölte. Egyetlen gondolat töltötte csak el, a hullát el kellett tüntetnie. El akarta égetni, az eredmény már közismert. A képeket ő vitte el a lakásából. Asztalán Mexico térképét találták — oda akart menekülni. A rendőrség a levélben közölteknek nem adott hitelt. Továbbra is meg volt győződve arról, hogy Schwartz a gyanútlan Babe misszionáriust hidegvérrel megölte, hogy a biztosítási összeg birtokába juthasson. Az lett a veszte, hogy a robbanás nem a terveinek megfelelően zajlott le. Az amerikai irodalom ezt a bűntényt “the too perfect crime” néven tartja számon. Az üggyel kapcsolatban rengeteg nyitott kérdés maradt: teljességgel tisztázatlan, hogyan akart Schwartz a biztosítási összeg birtokába jutni, ő semmiképpen nem vehette fel a pénzt, feleségét pedig nyilvánvalóan nem avatta be bűnös terveibe, hiszen az is alig hihető, hogy az egész összeget feleségének akarta volna juttatni. Talán először el akarta hitetni feleségével, hogy ő maga elpusztult. Hiszen felesége csak igy jelenhetett volna meg elfogulatlanul a biztosítónál. Később ő azután jelentkezett volna feleségénél, és az USA egy távoli részén, más néven uj életet kezdhetett volna. Az asszony bejelentéséből nyilvánvaló, hogy semmiről sem tudott. — VÉGE — 1949. december 4-én a manchesteri kórház belgyógyásza, dr. Sander a nappali nővértől fecskendőt kért, megtöltötte dz köbcentiméter levegővel, és azt a beteg felső karjába fecskendezte. Ezt még két vagy három alkalommal megismételte. Néhány perc múlva Mrs. Borroto meghalt. Dr. Sander értesítette a hozzátartozókat, a halotti bizonyítványban a halál okaként a rákot jelölte meg. A beteglapra egy héttel később (december tizenkettedikén) a titkárnővel, Miss Conorral a következőket jegyeztette fel: “A betegnek tiz köbcentiméter levegőt adtunk be intravénásán, ezt négy alkalommal megismételtük. Tiz perccel ezután meghalt.” Ennek a bejegyzésnek messzemenő következményei lettek. Amikor Miss Conor a kórlapot átadta, megkérdezte az orvostól, hogyan hatott az injekció. “Meglehetősen jól------válaszolta —, a betegnek könnyű halála volt.” (Folytatjuk)
