Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-30 / 35. szám
12. oldal HAJH' DAN KŐ PISTA írta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE Danko Pista 115 éves lenne ezen a nyáron. Váradra emlékezem, ahol diákoskodtam, így hát sok emlékezést tudok vele kapcsolatosan. Dankó Pista ebben a városban nőtte ki magát. A Bazárkertben lépett fel azon a nyáron, ahol azelőtt a vándorló színtársulat produkálta magát. Itt állt ugyanis a "deszka-színkör”, de akkor nyáron Thália kimustrált csarnokát Weiszlovits Adolf, temetkezési vállalkozó, mivel senki sem tartott rá igényt, koporsó raktárnak rendezte be. De elől a vendéglő kertjében folyhatott volna a dinom-dánom, ha > ugyan akadt volna vendég. De a vendégek elmaradoztak, s az egykor híres vendéglő konyhája is elhanyatlott, mióta a színtársulat elköltözött. Pedig híres vendéglő volt a Bazárkert. Ennek a vendéglőnek egyik asztalánál írta Kovács Gyula, ez az istenáldotta színész azt a dalt, hogy "Kétszer is nyit az akácfa virága". A színész szerelmese volt Petőfinek, ezt tudták róla, meghívták Segesvárra Petőfi emlékünnepélyre szavalni. Ott, abban a pillanatban halt meg, amikor odaért a szavalattal: "... Ott essem el én a harc mezején,". A Bazárkert tehát tátongott az ürességtől, de a vendéglős mégsem csinált belőle zengerájt, sem bretlit. Abban az időben a többi vendéglők és kávéházak csak úgy visszhangzottak a német gajdolástól. S akkor jelentkezett nála Dankó Pista. — Engedje meg — kérte —, hogy itt muzsikáljak. A vendéglős meghúzta a vállát, s azt mondta neki: Nem kiváncsi itt már a magyar nótára senki, de hát, ha akarja?!... Ragassza ki a plakátját. És eljött a premier napja. Dankó Pista hegedűje valósággal megváltoztatta a város képét. Egyszerre fellendült a vendéglő. Ady Endre akkor Váradon a Szabadság című napilapnál dolgozott, estéről estére odajárt, s nagyon összebarátkozott Dankó Pistával. Elismerő szeretetével így ölelte meg: — Tudod mi vagy te? — mondta Dankónak. — A magyar géniusz vagy, Petőfi óta a legmagyarabb nagyság! Dankó Pista szerényen tiltakozott: — Eredj már te Bandi, én csak egy olyan nótás cigány vagyok, bohém pajtás. És valósággal rémületbe ejtette Dankó Pistát, ezt a vézna, sápadt, tüdőbeteg bolondoskedvű prímást, amikor ezt a véleményét ki is írta Ady az újságba. Agitált, cikkeket írt és elkezdte támadni a divatos bretlit, hevesen és türelmetlenül elismerést követelt Dankónak. Cikkei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a bretlik és a zengerájok szedhették sátorfájukat. Ady és baráti köre tréfás meghívót szerkesztettek eképpen: "Mi bohémek, született alperesek, állandó váltóadósok, a szellem arisztokratái, a szuverén sajtó, a kiadók fehér rabszolgái meghívjuk Önt Dankó Pistának, Csengőd urának, a nyirettyű anyacsászárjának, a nagy dalköltőnek, a vályogvetők királyának, fő-fő Kátsának, a Pósa-asztal rendetlen tagjának, stb., stb., tiszteletére a bazárhoz, a rossz koszthoz, ellenben a saját gyártmányú borhoz címzett vendéglőben, kávékocsmában, kánikulában és nagy nyomorban, titokzatos kődobással egybekötve, e hó végén, 31-én este 8 órakor tartandó áldomásra. A daltársulat előadása közkívánatra szünetelni fog, ki-ki fizeti a vacsoráját. Mindenki, ahova leül, ott kucorog. Gyakorlott kődobálót és színházbérlőket szívesen lát a Mentői jobban víg vagyok Antul jobban bús vagyok l Asztaltársaság, mint központi jelzálog hitelbank". A nagy cécóra annyian gyűltek össze, hogy tényleg kucorogni kellett a hatalmas Bazárkertben. S amikor a legemelkedettebb volt a hangulat, akkor felállt Bíró Lajos, a Szabadság főszerkesztője, a kiváló író, kellemes, behízelgő hangján felolvasta barátja Ady Endre versét, amelyet Dankó Pistához, a nótakirályhoz írt. A vers pedig eképpen szólt: "... Visszaadtál nékem egy vesztett világot! Kanyargó Ér mentén fekete magyar föld Volt az én testemnek életet adója. Földből élő ember az édes apám is, Olyan rég nem szóltam magyar szóval róla! Visszajött az űzött, agyonhajszolt lélek, Amit csak álmodtam, amibe csak hittem, — Magyar Dankó Pista, áldjon meg az Isten, Hogyne szeertnélek, hogyne éltetnélek!" A versnek óriási sikere volt, percekig zúgott a tapsorkán. A nők kiskendőjüket lobogtatták Ady felé. Hajnalodott már, amikor Dankó Pista hálából ezt a nótát muzsikálta el a még ott ivó korhelyeknek, akik főleg újságírók voltak; a szerzemény jellemző és igen mókás: "A vidéki újságíró mind huncut, Nem a hírek, de a lányok után fut." Mikor már századszor hízta el ezt a nótát, Ady Endre felkiáltott: Hajh’ Dankó Pista, de csodálatos vagy! Hát csodálatos is volt, mert sokan nem tudják, hogy a Bazárkert pódiumán, ezen a szép nyáron született meg a magyar kabaré még igen gyermekded, de kedves őse. Dankó Pista és daltársulata kezdeményezésére. LONDONI LEVÉL HAWKINS HALÁLA Hatvankét esztendős korában egy londoni kórházban meghalt Jack Hawkins, a kiváló színész, Anglia egy korszakának és e korszak férfitipusának rendkívüli erejű ábrázolója. Hét esztendővel ezelőtt torokrákban megbetegedett és elveszítette hangját, de csodálatos akaraterővel megtanult mégis valamilyen félelmetes-hangzású kifejezési módot — a gyomrából beszélt, mintegy művi úton, légszivattyúszerű technikával préselte ki a hangokat. Első mondata e kísérteties akusztikájú megnyilatkozással ez volt: — A hangját elveszített színész olyan, mint a zongoraművész, akinek nincs keze. Néhány hónappal ezelőtt égy amerikai sebész-professzor bejelentette, hogy torokrákban való megbetegedés miatt hangjukat veszített páciensek hangszálainak pótlására újszerű eljárást dolgozott ki: úgynevezett hangdobozt épít be sebészeti úton, amelynek alkalmazásával a páciens tökéletesen visszanyeri beszélőképességét. Mivel Jack Hawkinsnak nagy tisztelője volt és ismerte a színész tragédiáját, fölajánlotta az operációt. Hawkins New Yorkba repült és boldog várakozással készült arra, hogy egy napon ismét folytathatja színészi hivatását. A New York-i sebész elvégezte a műtétet s míg az első hírek sikerről számoltak be, hamarosan kiderült, hogy az operáció a legkevésbé sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Sőt, Hawkins állapota rosszabbra fordult, mint amilyen a műtét előtt volt, torkában vérzések támadtak és nagybetegen szállították vissza Londonba. Hamarosan kórházba került, a színész életét azonban minden erőfeszítés ellenére sem lehetett megmenteni. Jack Hawkins 1910-ben született Londonban, gyermekszínészként, 13-esztendős korában kezdte pályáját. Játszott a Globe-színházban, az Old Vicben, a Westend többi nagy színházaiban, egyik legnagyobb sikerét a "Kék csillag” című darabban aratta, amelyet Gary Cooperral filmesítettek meg. Közel száz filmben játszott vezető szerepet, ezek közül néhányat Magyarországon is bemutattak, az "Ember az égben” című repülőfilmet, a Kegyetlen Tenger-t, amelyben George Eastwood Ericsori hajóskapitány szerepében nyújtott felejthetetlen alakítást, a Ben Hur-t, amelyben egy római patríciust, Ben Húr pártfogóját játszotta és a Waterlói Csatát, amelyben Jack Hawkins már nem a saját hangján beszélt — szövegét más színésszel szikronizálták. Emlékezetes alakítást nyújtott a Híd a Kwai-folyón című filmben, az Arábiái Laurence-ban, az Üriemberek Ligájá-ban s még sok más filmben. A legrokonszenvesebb angol férfitípus megjelenítője volt: mindig bizonyos szelíd gúnnyal és — öngúnnyal, rejtett és halvány kétkedéssel mások és önmaga iránt, várva, hogy meggyőzzék. De alakított kemény és kegyetlen férfiakat is, akik céljaik érdekében mindenkit legázoltak — valamiképpen mégis mindig elegánsan veszített, ha veszítenie kellett. A háború alatt a közel-keleten teljesített katonai szolgálatot és Indiában, ezredesi rangot ért el. Felesége, egy fia és két leánya gyászolják az annyira idő előtt távozott művészt, akinek utolsó évei oly nagy lelkierőt követeltek tőle. De olyan szuggesztív volt megjelenésének ereje, hogy a rendezők egy-egy filmben még az utolsó években sem nélkülözhették és nem is akarták nélkülözni. Időnként egy-egy néma epizódszerepet alakított, vagy pedig szinkronizálták. Richard Attenborough most forgatás alatt lévő filmjében is szerepet kínált fel Hawkinsnak — ezt azonban már nem tette lehetővé az operációt követő krónikus torokvérzés. A sors keserű iróniája ,hogy a hangját veszítette el, mert éppen beszédmódja és hangszíne volt a legjellegzetesebb. Röviddel a hét évvel ezelőtti megbetegedése előtt a Kegyetlen Tenger-nek elkészítették a rádiójáték-változatát. Hawkins régi szerepét, a kapitányt alakította. A darab rövid prológusában elmondta, hogy a dráma: a tengerről, egy hajóról és 90 emberről szól. Ebben a drámában az emberek hősök, a hajók a hősnők és a gonosz ellenfél, az egyetlen sötét támadó, a tenger, a kegyetlen tenger... Ez volt az utolsó szerepe, mielőtt ráborult a csend... VÁNDOR PÉTER (Folyt, a 9. oldalról) A "GAZDAG” SZLOVÉNEK... közi hírű üzem működik, a lakosság 60 százalékának az iparból származik a jövedelme; meg aztán több száz kilométer hosszú a csodás tengerpart, az idegenforgalom, bár sok befektetést kíván, nagy jövedelemforrás. Szlovéniában az egymillió-hétszázezer lakosnak 350 ezer autója van, itt van a legtöbb autópálya és autóút, rajtuk sok benzinkút, szerviz. Itt, a fővárosban, a mintegy kétszázezer lakosú Ljubljanában, ahol útbaigazításul mindenrről beszélgettünk, nagyon hamar képet alkothattam az anyagi és kulturális színvonalról. A városkép, az utca meg az árúházak képe a német vagy holland városokét idézi; mindenütt hallatlan tisztaság, rend ilyen rend, higiénia bizony csak századok alatt honosodik meg. S ugyanez a kép fogad Mariborban, sőt a még kisebb Muraszombatban is. Még hogy évszázadok! Túl nagy volt erre az “idegenforgalom”. Török, majd osztrák, majd olasz, majd német hódítók vitték, amit vihettek. Nézzem csak — mutat ki a száguldó autóból kísérőnk, ahogy Ljubljanából a bledi tó felé tartunk — ez a hegygerinc volt hajdan az olasz határ, s ezt a területet a háborúban az olaszok szállták meg... Estefelé, száz kilométerekkel innen, faluhoz közeledünk. Jegyezzem meg a nevét — Frankolov. A völgyben 3600-an laknak, közülük 932-en dől-, goznak itt, a Kovinoplasztika Lozs üzemeiben, ahol fém- vagy pláne műanyagiparnak semmi hagyománya sincs. Amerre járunk, automata és félautomata gépeket látok, nyugat-német, olasz japán is van köztük, de sok automatát ők maguk agyaltak ki, és a művészi tökélyű szerszámlakatosok meg is csinál(Folyt a 15. oldalon) Székely-Molnár Imre
