Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-28 / 26. szám
16. uidäl ÓHAZAI SZÍNFOLTOK: Lakodalom Nagyrédén “Gazdag lakodalom lesz a szombati” — mondják mindenfelé a faluban. T., a vőlegény technikus a téeszben, menyasszonya a téeszirodán könyvelő. T. édesapja agronómus. A falu központjában, közvetlenül a tanácsiháza mögött, a bolttal szemközt van a házuk. — Harmincnegyvenezerbe kerül a lagzi — mondja T. édesapja. — Ennél jóval több bejön majd a meny asszony - táncon. Hatvanezerre számítunk. Már napokkal korábban megkezdték az előkészületeket. A szomszédok, a meghívottak egész héten hordták az összekötözött lábú tyúkokat, kakasokat. Szemközt Piros néni kimeszelte a konyhát, zöldre festette a miniumvörös kerítést. Rendben kell lenni, hisz lakodalom lesz a szomszédban Csütörtökön a szomszédos házakban az aszszonyok begyújtottak a kemencébe — az udvarban mindenhol ott áll még a régi búbos, másképp süt az, mint a gáz —, széles tepsikben szapora léptekkel vitték a vőlegényes házból a friss tásztát, és vitték vissza este ugyanoda a pirosra sült és illatos mazsolás, kakaós lakodalmi kalácsot. Aznap már mind a húsz meghívott háziasszony ott sürgött-forgott az udvarban; a felkért gazdasszony irányította a szapora-kezű, pergőnyelvü sereget. Tésztát gyúrtak, káposztát vágtak, húst sütöttek, fűszeres, nehéz szagok csaptak ki a hatalmas konyhából. Ezalatt a férfiak oszlopokat vertek a földbe, ponyvát feszítettek az udvar fölé, az udvarba pedig hosszú faasztalokat és ácsolt fapadokat állítottak. Pénteken aztán leölték a másfélmázsás hízót. Hurkát, kolbászt sütöttek egész nap az asszonyok, a férfiak a kapu fölé villanyégőkkel körberakott táblát függesztettek ‘Isten hozta a kedves vendégeket!” fölirattal. Ugyanígy folyt a lázas készülődés két utcával arrébb, a menvasszonyos háznál is. Szombat reggel zsúfolásig megtelik a nagyrédei katolikus templom. A kántor sem a hétköznap szokásos harmóniumhoz ül, hanem a vasárnapi orgonái játszik. — Hiába ,no, a tanácsháza nem tudja azt a pompát és szépséget nyújtani, amit a templomi esküvő — tárta szét kezét a vőlegény még tegnap, amikor az esküvőről kérdeztük. A tanácsházától a templomig, és onnan vissza a éőlegényes házig rövid az ut. A násznép kettéválik. A menyasszonyos háznál is lakodalmat ülnek. Ott egy, itt két zenekar huzza a talpalávalót. Gitár-zenekar és hagyományos fuvósbanda. “Jobb a gitárzenekar —vélekedik a vőlegény öccse —, azok táncdalokat is tudnak, de ha kell, nótát, csárdást is.” Ami délelőtt volt, az még csak az esküvő, az igazi lakodalom az ebéddel kezdődik. Ekkora már a vendégek nagyrésze megérkezik. Százhatvan házat hívtak meg, házanként három személyt számolva, ez csaknem félezer ember. Hússal megrakott sürü, leves, sültek, hurka, töltött káposzta, rétes, torta az ebéd, és természetesen hűvös rédei bor, töméntelen mennyiségben. Vonulnak a tálak az aszszonyok kezén. — Szedjen még, ne kéresse magát — hajol az asztalokhoz kedves szóval a háziasszony. — Vegyen a rétesből is, jó szívvel adjuk. — Módszeresen kell enni — magyarázza teliszájjal palócföldi utitársam, János —, hogy a későbbi fogásokra is maradjon még hely. Sötétedik már, amikor elindulunk a menyasszonyos házhoz. A vőfély csöndet parancsol a zenészeknek és a velük danászóknak, kiáll az udvar közepére, magasra emeli a fehér kendővel, és bordópiros almával ékesített vőfény-botot, ‘‘Dicsértessék a Jézus Krisztus!” — kiáltja és belekezd a vőlegénybucsuztató mondókába. T. most, a rigmusok közben búcsúzik sorban, könnyes szemmel édesanyjától, édesapjától, testvéreitől, barátaitól. A körben álló öregasszonyok nagy kockás zsebkendőket vesznek elő, abba törlik nedves szemüket. A lakodalmas menet a szemerkélő esőben megindul a menyassznyos házhoz. Elől megy a sötétruhás vőlegény, karján a kisérőlánnyal, közeli rokonával. Szemközt már várják őket, a két násznép összeölelkezik és újra kezdődik a tálak, kancsók véget nem érő vonulása, az elháríthatatlan szives kinálgatás. Újabb egy órán át tart a dinom-dánom, eszemiszom, tánc, majd a vőfély magasra emeli botját, “Megint dicsértessék a Jézus Krisztus!” — kiáltja és a menyasszonybucsuzt at ó b a kezd, Az eső patakokban ömlik, zivatarban, sárban vonul végig a násznép a falun, vissza a vőlegényes házig. Elöl az ifjú pár. — Minden lakodalomba ugyanazt a vőfélyt hívják — magyarázza Tibor, a futballista. — Ő az egyetlen, aki ismeri még az összes mondókát. Háromszáz forintot kap mindkét háztól. Tavasztól őszig szépen keres. Lakodalmi tisztségviselő még a két násznagy, a nyoszolvólányok és nyoszolyóasszonyok (rozmaring a jelvényük), valamint a kisérőlány. A vőfélyt fehér kendőről is meg lehet ismerni. A bot és a kendő kijár a tizenkétéves rokongyereknek, a kisvőfélynek is. A lakodalmi szertartáson kívül a vőfély tisztéhez tartozik még, hogy a lakodalom előtti este átadja a menyasszonynak a vőlegény által küldött gazdag jegyruhát: gyűrűket, bundát, jegycipőt, menyecskeruhát, jegykendőt és csokrot. A vőlegényes házban a menyasszonyt anyósa, apósa cukorral fogadja. Régi szokást idéz ez is: mézzel kenték be régen az ifjú feleség száját, hogy édes legyen mindig a beszéde. Az ötfogásos, hagyományos csigalevessel kezdődő vacsora után (kétszer terítenek, csak igy fér el az estére felszaporodott vendégsereg) már a gitárzenekar is csak csárdást játszik és újra kezdődik a vad, pördülő tánc. Éjfél körül kedves vendégek érkeznek: az ifjú feleség közeli hozzátartozói a menyasszonyos házból, vagy harmincán. Leültetik, kinálgatják őket. Ez a hérész. Egy hét múlva, amikor a fiatalok visszajönnek a nászúiról, kerül majd sor a kishérészre, mikor a férj házanépe látogatja meg a feleség családját, és vacsoráznak együtt szükebb körben, huszan-harmincan. Együtt van mindenki, kezdődhet a gvertyástánc. “Urunk, Jézus Krisztus tiszteletére meggyuj tóm az első gyertyát” — áll ki a vőfély, és a két ujja közé fogott gyertyával táncra perdül az egyik kisérőlánnyal. “Urunk, Jézus Krisztus tiszteletére meggyujtom a második gyertyát” — mondja újra, és újabb pár áll a táncba. Harmadik, negyedik, ötödik gyertya következik, táncol a kisvőfély, a násznagy, a nyoszolyólány és a nyoszolyóasszony. Tétován imbolyog a gyertyák világa körbejár, leereszkedik, fölemelkedik újra, pislákol; meggyujtják, ha ki-kialszi^t. Eközben a menyasszony eltűnik az egyik szobában. Leveti a hosszú fehér menyaszszonyi csipkeruhát és piros menyecskeruhát ölt. Ebben áll ki a menyasszonytánchoz. — Eladó a menyasszony! — rikkantja a vőfély. Fiatalember dob egy piroshasut a tálba, a zenészek rákezdenek és a kör közepén forog a pár. IJjabb százasok, újabb táncosok követik egymást, mig az egyik sógor két lilahasuval oda nem lép; a vőfély megálljt int a zenekarnak, széket tol a menyasszony alá, és kiáltja: ‘‘Ezer forintért Jani sógora pihenteti a menyaszszonyt!” “Pihen holnap!” — lép oda újabb ötszázassal agy bácsika. “Rajta zenészek!” A százasok ideje lejárt, ötszázasok kerülnek sűrűn a tányérba. A szülők, testvérek többször is ezerrel táncoltatják (vagy pihentetik) a menyasszonyt. “Ötezer!” — licitál rá mindenkire a nagyapa. — ‘‘Pihen a menyasszony!” “Ezer!” — ugrik oda a koma — “rajta, zenészek!” Repülnek a bankók, el sem férnek a tálban, mindenki a másikon akar tultenni. “Ötezerért megin pihen a menyasszony!” ‘Eladó a menyasszony!” ‘Ezerért a keresztapjáé a menyasszony!” “Eladó a menyasszony!”, “Ötezerért a nagyapjáé a menyasszony!!’, ‘Eladó a menyasszony!” ‘‘Rajta, zenészek!” Legvégül az ifjú férj fehér báránnyal váltja ki feleségét. Ekkorra már két tál is kevés a temérdek pénznek. A vőfély gondosan szortírozza a sok százast és ötszázast, majd hangosan számolni kezdi a magasra nyúló bankóhalmokat. A násznép feszülten, izgalommal figyeli. Egy esküvő értékét nem kis mérékben a menyasszonytáncon összegyűlt összeg nagysága határozza meg. Még jövő ilyenkor is mesélni fogják, mennyi került a tányérba. T-ék lakodalmán. — Nyolcvanhatezer — vágja ki büszkén a vőfély. Húszezerrel több tehát, mint amennyire számítottak. — Megvan a másik autó — jegyzi meg mellettem egy nagykendős öreg nénike. — Ennyiért én egy hónapig eltáncolnék — toldja meg a futballista. — Évi jövedelem ez. — Hiába no, Rédére kell nősülni — vélekedik kajánul a palóoföldi utitárs, János. — Nyolcvanhatezer - e g yszáz — emel föl diadalmasan a vőfély egy földrehullott százast. Fölszabadult, vidám nevetés. Sikeres, gazdag, nagy lakodalom a T-éké. Jöhet az újabb kancsókban a bor, a kerek csokoládés, diós, puncsos torta, jöhet a zene, a tánc, a mulatság reggelig. Rajta, zenészek! BÁRON GYÖRGY ÓHAZAI KRÓNIKA Siófokon, Balatonfüreden, Keszthelyen, Hévizén, Fonyódon, Balatonlellén és Balatonföldváron lesznek az idény folyamán rendszeres szabadtéri hangversenyek a Balaton mellett. Tihanyban a népszerű apátsági orgonakoncerteken túl muzeumkerti hangversenyeket is rendeznek az Apátság udvarán. —o— Negyvenhét éves korában váratlanul elhunyt Pásztor Lajos, a weimari Nemzeti Színház tenoristája. Pásztor Lajos pályafutása a Magyar Állami Operaházban kezdődött. Az Egészségügyi Világszervezet meghívására magyar vízügyi küldöttség utazott az Amerikai Egyesül Államokba. A küldöttség — amelyet Bégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke vezet — a vízgazdálkodás és a vizminőségvédelem tervezési, szervezési, kutatási módszereit és eszközeit, a vízminőségi gazdálkodás környezetvédelmi összefüggéseit tanulmányozza, és megbeszélést folytat az USA illetékes vízügyi kormányszerveivel. A küldöttség New Yorkban látogatást tesz a UNO titkárságán. —o— Szolnoki “Les Halles”. Vásárcsarnokot kap a fejlődő Tisza-parti város. A 3000 négyzetméteres alapterületű fedett piacon 35 pavilon lesz. A MEZŐGÉP nyíregyházi egysége körülbelül 5 hónap alatt építi fel könnyűszerkezetes elemekből. Pécsett — szeptember 26. és 30. között — az idén harmadszor rendezik meg a nemzetközi bábfesztivált. Tizenegy hazai együttes mellett Angliából, Csehszlovákiából, Franciaországból, Jugoszláviából, Olaszországból, Romániából, a Német Szövetségi Köztársaságból és a Szovjetunióból érkeznek bábszínházak a találkozóra.
