Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-28 / 26. szám
13. oldal NYÍLT SZEMMEL: s s NÉHÁNY MEGJEGYZÉS AZ "ŐSTÖRTÉNETI JÁRVÁNYRÓL Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Az “Amerikai Magyar Világ”-ban egy kérdés kapcsán Homoki Erzsébet nagyon helyesen azt irta, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvek közé tartozik. Ert re a tudományosan igazolt és elfogadott tényre válaszolt Áldor László. Érdemes szóvá tenni azt az elképesztő “őstörténeti járványt,“ amely a külföldi emigráns magyarság körében hazafias frázisokkal megtűzdelve terjed. Kutat! Kováét ☆ ☆ ☆ L«J°* Hihetetlen, hogy a hozzánemértés és a dilettantizmus milyen gátlástalanul tombol a külföldi magyarság körében a “magyar őstörténet’’ revíziója címén. Egyes emigráns “apostolok’’ előtt szinte “hazaárulásnak“ számit az, ha valaki nem veszi komolyan, hogy egykori katonatisztek, köztisztviselők, szakmájukban nyilván jártas mérnökök, jogászok, hivatásukban eredményes papok és pedagógusok egyik napról a másikra “őstörténészeknek” nevezték ki magukat és a legszeszélyesebb módon a sumérokkal, az etruszkokkal, az ős-egyiptomiakkal (egy brazíliai magyar meg éppen a marslakókkal (?)) rokonit össze, vagy éppen azonosít bennünket. Anyagi áldozattól sem riadva vissza őstörténeti ‘müvek” jelennek meg nyugaton és kiderítették már, hogy a hieroglifákat magyarul írták, a zikurátokat magyarok építették és a pulik nyolcezer éve magyarul ugatnak. Elképesztő, ha az ember végignézi az elmúlt két évtized eme zagyvalékét. Nem minden irónia nélkül írja a magyar őstörténetnek egyik legkiválóbb nyugaton élő tudósa, Ferdinandy Mihály professzor: “nagy az Isten állatkertje, de hogy ilyen díszpéldányok tenyésznek benne, az mégiscsak elszontyolitó.” Ebben a nevetséges és csaknem tragikus zavarban senki sem figyel már arra a néhány komoly magyar történészre, és nyelvészre — Ferdinandy Mihályra, Bogyay Tamásra, Vajay Szabolcsra, Lotz Jánosra, Halasy-Kun Tiborra, stb. —, akik hivatásuk magaslatán képviselik külföldön a tudományt, s nem figyelnek az otthoniákra — László Gyulára, Hajdú Péterre, Erdélyi Istvánra, Diószegi Vilmosra, stb. —, akik nem fantazmagóriák és lázálmok után mennek, hanem évtizedes tudományos feszültséggel és tapasztalattal ásatásokat vezetnek Magyarországon és a Szovjetunióban, ahol a magyar őshaza, volt s ahol a rokonnépek élnek), a rokonnépek között kutatnak, pontosan kiértékelik a legújabb nyelvészeti, régészeti, embertani, etnográfiai, vallástörténeti és zenetudományi kutatás eredményét, kitapintják az egymásra ható különböző etnikumok és kultúrák körvonalait . és tudományosan igazolt eredmények alapján egészítik ki a magyar őstörténet még homályos részleteit. Zsiray Miklós nagy nyelvészünk irta egyik tanulmányában : “Ma szakismeretet kíván az élet a cséplőgép fűtőjétől, a kőművestől, az orvostól, jogosan kívánhat annyit a tudományok művelőitől. Aki nem tudja, vagy nem akarja elsajátítani a pilóta tudnivalóit, az nem vállalkozhat utasszállító repülőgép vezetésére. Pilóta non nascitur séd fit, ezzel a józan megítélés szerint magától értetődő megállapítással el is jutottunk'tudományszakunk bajainak kútfejéhez, az őstörténeti csodabogártenyésztés ontogeneziséhez.” Az őstörténet, a nyelvészet, az embertan tudomány. A történész, nyelvész, antropológus tudós. Hosszú, komoly egyetemi tanulmányok, majd azt követő további önképzés után mondhatja csak valaki magát nyelvésznek, történésznek, vagy antropológusnak. Egy olyan összetett kérdésben, mint a magyar őstörténet, nemcsak a nyelvész rajzolja föl a magyarság eredetének és kialakulásának képletét, hanem hozzájárul a régész, az antropológus, az etnográfus, az összehasonlító zene és a vallástörténet tudósa. Ezzel az ostoba sumér (ős-egyiptomi, etruszk, stb.) kérdéssel le kell már számolnia a külföldi magyarságnak, ha nem akar mind nevetségesebbé válni. (Otthon nincs ilyen járvány.) Hisz nincs egyetlen mértékadó szakember, régész, történész, nyelvész, aki ebben a kérdésben pozitiven foglalna állást. Sajnos külföldön nincs olyan magyar tudományos fórum, mely állástfoglalhatna a dilettantizmussal szemben. A komoly szakemberek szava elvész a botcsinálta, műkedvelő “történészek” és “nyelvészek“ hangzavarában. Ezek a maguk pénzén, minden kritika, önkritika, lektorálás nélkül adják ki könyveiket, brossuráikat, folyóirataikat, újságjaikat. Hihetetlen könnyelműséggel nevetségessé teszik a tudományt: a nyelvészetet, az őstörténetet. Jogosan teszi fel a kérdést Ferdinandy Mihály professzor: mennyi ebben a “teljes szellemi képtelenség“ és mennyi a “szellemi destruálás tudatos s ezért bűnös szándéka?“ Lényegében egy elképesztő kisebbségi komplexum a szülője ennek a heves, láza.s és nevetséges őstörténeti járványnak, melyet — mint éppen Várady Imre professzor Írja a Rómában megjelenő “Katolikus Szemle” idei első számában — Bobula Ida nyelvészkedése indított el, aki “sem a sumérologiához nem értett, sem a magyar nyelv történetét n«m ismerte . . . minden alapot nélkülöző etimológiái hozzá hasonló dilettánsok és derék hazafiak légióit hódították meg...” Ha a “derék hazafiság” kérdésében nem is osztozunk a kiváló professzor véleményével, kétségtelen rátapintott az igazságra! Csaknem tiz éve már, hogy a sao-pauloi Könyves Kálmán Szabadegyetemen előadást tartottam “A magyar őstörténet — Mítoszok, csodabogarak és a valóság a magyar őstörténet körül” címmel teljes egészében megjelent a Délamerikai Magyar Hírlap I960. Évkönyvében a 187—199 oldalon). Összefoglaltam egyfelől a tudomány legújabb eredményeit, másfelől a műkedvelők és kontárok nem egyszer egymásnak ellentmondó, a tudományos kutatás alapjait és módszereit nem ismerő és figyelembe nem vevő elméleteit és “állításait”. Előadásomat ezzel zártam: “Ne kápráztassanak el bennünket a távoli évezredekbe süllyedt sumér ősvárosok és a széthullott sumér kultúra — de gondoljunk arra, hogy mit érne mindez, ha nem lennénk Európa legfiatalabb, életerővel és tehetséggel megáldott népe! Hisz csillog a görög múlt, a görög kultúra — ám a mai görögség egy szegény, szerény balkáni nép csupán!” Ehhez csak azt fűzöm most hozzá: ne a múlt vélt dicsőségében keressük létünk igazolását, hanem jelenünk értékeiben: tehetségünkben, tisztességünkben, munkánkban. Beteg fantazmagóriák és hazug illúziók tévutakra visznek, nevetségessé és szánalmassá teznek bennünket nemcsak a világ, de önmagunk előtt is! SZI-LÁN-KOK BÉLYEGRITKASÁG Cvihorek bemegy a trafikba és kér egy forintos bélyeget, aztán büszkén igy szól a barátjához, Klepcsányihoz: — Tudod mennyit fog ez érni 1000 év múlva? KÉRDÉS — Nem tudna ajánlani egy jó orvost? Akihez férjhez mehetnék? ÖRÖM — Találtam egy remek parkolóhelyet. Most már csak egy autót kellene találnom hozzá. GOMB Brahovácz meséli: — Éveken keresztül nem volt egy nő, aki felvarrt volna egy gombot a zakómra. Amióta megnősültem, már van, aki felvarrja, de most zakóm nincsen... MUNKA — Mit csinál vasárnap? — Dolgozom. — Szegény ember. Nem elég magának hat nap? — Én csak vasárnap dolgozom. ÜGYNÖK Csak a családfő van otthon, amikor becsenget egy porszivóügynök. — Ezen a porszívón csak meg kell nyomnia a gombot, egy kis irányítás, s öt perc alatt elvégezte a lakástakaritást. Nagyon kifizetődő, nemde? — Ezt nevezi maga kifizetődőnek? Mit gondol, mit csinál a feleségem a megtakarított időben? Az üzleteket járja. (galambos) Szegény rokonok (Folyt, a 12. oldalról) Margit néni, hogy ezért nem kell Kanadába menni, háromszáz forintért különbet tud venni a Váci utcában, Pesten. Anyu és Margit néni most már megint jó sógornők lettek, és együtt szidták Ibolyka nénit meg Ernő bácsit, hogy milyen smucig disznók. Ez persze azért volt igy, mert hallottam, amikor apu bizalmasan megmondta Ernő bácsiéknak, azt a szokást nálunk, hogy sokan megjátsszék a szegény rokont, és siránkozó leveleket imák külföldre még akkor is, ha jól megy a soruk idehaza. Apu megmondta, hogy ő nem akar szegény rokon lenni, rendes jövedelme van, és Vili bácsiék meg különösen jól élnek. Ernő bácsi mosolygott a bajusza alatt, és csak annyit mondott, örül, hogy ez igy van, de nem érti, miért ócsárolják egymást a pesti rokonok ő előttük, hozzájuk pedig olyan figyelmesek, hqgy az megható. Aranyos Ernő bácsinak meg drága szép Ibolykának szólítják őket. Ezen apu is mosolygott és azt felelte, hogy ha Ernő bácsiék Pesten laknának, akkor a pesti rokonok éppen úgy beszélnének róluk is, mint most egymásról . . . FÖLDES GYÖRGY * TESTAMENTUM galamb a vállamon: szerelmed, vállalom! nap lépte a havon, hát siess, akarom, galamb a vállamon szerelmed, vállalom! sírásod bánatom ... osztódó fájdalom... galamb a vállamon: szerelmed, vállalom! s hiszem, tárt karom szívembe zárt nagyon s nem ereszt el, tartom, te állsz a parton, majd folytasd, rád bízom! utánam semmi nyom! Fenyvesi Félix Lajos
