Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-28 / 26. szám
í>. Outiul FEGYELEM A FOGOLYTÁBORBAN Irta: ACZÉL BENŐ Egy volt vietnami hadifogoly, magasrangu katonatiszt, megvádolta több volt fogolytársát — nevekkel és adatokkal — hogy megsértették a ______ katonai fegyelmet. Én is voltam hadifogoly — az első világháborúban — igaz, hogy csak káplári rangban és csak 15 hónapig — de eleget tudok a fogolytábor fegyelemről ahhoz, hogy csak mosolyogni tudjak a vádon. Ezredesünk, (vagy mi volt, már nem emlékszem rá, nem tartottam fontosnak, nem figyeltem oda,) nem tudja, mi a fegyelem, akár polgári, akár katonai. Fegyelem az, ha megsértését nyomon követi a büntetés, — nem hét év múlva, meg csak nem is hét nap múlva, hanem rögtön, abban a minutában. Fegyelem az, hogy mikor én önkéntesi szolgálatom idején, szolgálati szabályokra hivatkozva, teljesen jogosan, megtagadtam a naposi szolgálatot, azonnal levittek az egyes áristomba és a bakák, akik pedig kedveltek, röhögve mondták: — A doktor urat viszik a moziba . . . fc* ACZÉL BENŐ Olcsó a rendőr élete. Amióta a Legfelső Bíróság eltörölte a halálbüntetést, utonállók, lesipuskások vadászterülete lett országunk. New Yorkban alig van nap, hogy egy-két rendőrt ne löjjenek agyon. Cleveland magyar negyedében rutin őrjárat alatt agyonlőttek egy 25 éves rendőrt. Kit lehet okolni a bünhullámért, mit lehet tenni ellene? A bünhullám oka elsősorban a bírókban keresendő, akik minden mentőkörülményt tekintetbe vesznek és rokonszenveznek a gyilkossal, ahelyett, hogy az áldozat és hátramaradt családja iránt éreznének szánalmat. Igazságszolgáltatási rendszerünk legnagyobb hibája, hogy azt hiszi, hogy a gyilkost jó útra lehet téríteni. Miért térítsük jó útra, amikor az áldozaton már senki sem tud segíteni? Kedvenc olvasmányunk az óhazai lapok rövid híradása a gyilkosokról: “a fellebbezését a legfelső bíróság elutasította, a halálos Ítéletet tegnap végrehajtották” ... = • = Brezsnyev washingtoni látogatása intő jel az E'gyesült Államok védelmét élvező kis és nagy európai és ázsiai országoknak, amelyek az utóbbi időben pimaszkodtak velünk és a dollár nemzetközi vásárlóértékét lerombolták, csak Amerika erejének köszönhetik nemzeti önállóságukat. Amerika garanciája nélkül az arab ölajmilliomosok és a nyugat-európai konjunktúra lovagok egyik napról a másikra státusz nélküli politikai menekültek lennének. Mit érne a svájci frank, a német márka és az angol font egy erős Egyesült Államok nélkül? = • = A Watergate televíziós dráma szemlélőinek bizonyára feltűnt, hogy a konspirátorok között egyetlen hippy, ütődött vagy kalandor típus nincsen. Mind jól öltözött, jól nevelt, átlag intelligencián felüli emberek. Az ifjú generáció “elitje” egytől-egyig. Ki vagy mi késztette őket tetteik elkövetésére ? Ha a Watergate-i véletlen nem húzta volna keresztül számításukat, ma már nem lenne sajtószabadság, valószínűleg semmilyen szabadság ebben az áldott országban. Senki sem tudja, hogy a Watergate hova fog vezetni. Egy biztos, az amerikai demokráciának ezek sorsdöntő napjai. Szóval a fogolytábori fegyelmet kifogásoló ezredesnek, aki hivatásos katona, tudnia kellett volna, min alapszik a katonai fegyelem s nem lett volna szabad megkövetelnie, mikor már kicsúszott kezéből a hatalom és a rögtöni büntetés joga. Ezt még békebeli szolgálat közben is jó tudni a parancsnoknak és a helyzethez alkalmazkodva időnként célszerű lazítani a fegyelem gyeplőjét. Önkéntesi szolgálatom idején, mint csillagtalan közlegényt kivezényeltek őrségre a budapesti katonai fegyházba. A profósz, a börtönőrök altisztje, beállított a földszinti folyosóra, ahonnan jobbról és balról nyíltak a börtöncellák ajtói. Ott álltam feltüzött szuronnyal, de mikor a profósz eltávozott, egyszerre kinyíltak az összes cellák ajtói és kitódultak a fogoly katonák. Én szuronyszegezve ordítottam: — Halt! Vissza a cellákba! De egy jóindulatú káplár fogoly rámszólt: — Önkéntes ur ,ne csináljon balhét, mert csak magának lesz baja. Ezt mi mindig így csináljuk és senki nem akozkodik. Magának csak arra kell vigyázni, hogy meghallja, mikor a profósz közeledik, akkor szóljon idejében a fiuknak, hogy menjen mindenki vissza a helyére . . . Pillanat alatt átláttál», hogy a káplárnak igaza van. A rabok közt igen vadarcu fiuk is voltak, talán gyilkosok, vagy betörők, — célszerűbbnek látszott ki nem próbálni őket. Szóval fegyelem ide, fegyelem oda, azt tettem, amit káplárom tanácsolt és csakugyan nem lett semmi baj . . . Ez békében történt, de szemtanúja voltam egy jelenetnek, amely már háború alatt esett meg s amelynek tábornok főszereplője szintén nem érezte meg, mik a fegyelem határai. Budapesten jártam szabadságon és az Erzsébet-köruton láttam, amikor egy tábornok megállított egy fiatal katonatisztet. — Hadnagy ur, miért nem szalutált? — Elnézést kérek, — mondta a hadnagy — nem vettem észre a tábornok urat . . . — Magának kötelessége nézni és észrevenni, ha egy magasabb rangú tiszt közeledik . . . A fiatal hadnagy arca elvörösödött a haragtól. — Tábornok ur, — mondta — huszonnyolc hónapig szolgáltam az orosz fronton, most kaptam először szabadságot s ilyenkor a városban mások után néz körül az ember, nem helyiszolgálatos öreg tábornokok után . . . Addigra már egész kis csoport verődött össze köröskörül és mindenki harsányan nevetett. A tábornoknak azonban, úgy látszik volt annyi esze, hogy nem erőltette tovább a dolgot és eltűnt a tömegben. A szerb hadifogolytáborban én káplári rangban kerültem, de pillanatig sem volt kétségem, mi történt volna, ha én a közlegényektől és egy csillagosoktól fegyelmet vagy éppen engedelmességet követelek. Az arcomba nevettek volna. Ugyanez áll a vietnami fogolytáborok lakóira is. Nekik ugyan ne parancsolgasson senki, mikor csak a vietnami őrök tudják megbüntetni őket. Mi lesz, majd ha végetér a fogság, évek múlva, — ki törődik vele? Talán általános amnesztia minden bűnre. De ha nem, egész biztosan senkit sem fognak megbüntetni azért mert nem szalutált a feljebbvalóinak. A vád éppen olyan nevetséges, mint az, aki emeli. DR. BAKÓ ELEMÉR NAGY MUNKÁJA Irta: VASVÁRY ÖDÖN Vas vary Ödön Dr. Bakó Elemér, a washingtoni Library of Congress magyar tisztviselője, aki már több mint húsz éve él az Egyesült Államokban, itteni élete alatt igen sok tekintélyes irodalmi és tudományos munkával gazdagította az amerikai magyar kultuát. A szekesztésében és kiadásában megjelent havi folyóiat, az “Uj Magyar Ut”, eddig még a legkiválóbb ilyen természetű kiadvány volt, amit Magyar-Amerika produkált. E- melleft számos nyelvészeti, bibliográfiái és könyvtártudományi munkája jelent meg, sőt mint költő is előkelő helyet foglal el az amerikai magyar költők immár valóban nagy seregében. Pályafutását és munkásságát bizonyára sok más, hasonlóan sikeres, sőt hézagpótló alkotása fogja fémjelezni a jövőben is, — de az a munka, amely bizonyára legnagyobb és legfontosabb alkotása lesz életének és amit terjedelemben is aligha fog felülmúlni, most jelent meg, két hatalmas kötetben, több mint 1200 oldalon. A címe: "Guide to Hungarian Studies". A nagy munkát a californiai Stanford University “Hoover Institute”-ja adta ki. Kinyomtatása sem utolsó helyen készült: Taiwan (a régi Formosa) szigetén, China mellett, amely az úgynevezett “Szabad China” az öreg Chiang Kai Shek elnöksége alatt. Elbámultam, amikor könyvtári irodájában elébem tette a két hatalmas kötetet, mert tudom, hogy ilyen munkát hány esztendő fejtörése, kutatása, gyarapítása és aktuális fizikai munkája előzi meg. Megtudtam, hogy ennek az alkotásnak története körülbelül lő esztendőre nyúlik vissza. Ennyi időre volt szükség, hogy gondosan kigondolt terve megvalósulhasson. Dr. Bakó, aki 1951- ben jött az Egyesült Államokba, 18 éve áll a világ legnagyobb könyvtárának szolgálatában és ez a hosszú idő állandó, szakadatlan munkában telt el. A könyvtárban meglepetéssel látta a nagy magyar anyagot, amely folyton növekszik, de amely sajnos, nem képez külön magyar gyűjteményt, hanem szakok szerint van szétosztva a többi sok milliónyi könyv között. Egyelőre nincs is remény rá, hogy ebben a könyvtárban külön magyar divízió lenne. Nagy szüksége volt arra, hogy a kutatóknak rendelkezésére álljon egy olyan összefoglaló munka, amely tájékoztatja őket hogy a szellemi területek bármelyikén hova forduljanak forrás anyagért és minden másnemű tudományos segítségért. Évek folyamán egypár kísérlet történt már ilyen összefoglaló munkára, amelyek között jelentékeny helyet foglalna el a Felekv féle bibliográfia, vagyis könyvlista, amelyen a nemes emlékű magyar évtizedekig dolgozott, de amely sajnos, nyomtalanul eltün. Hasonlóképpen érékes munkákat állított össze dr. Tezla Albert, a minnesotai állami egyetem magyar tanára, akinek első könyve: “An introductory Bibliography to the study of Hungarian Literature”, a Harvard egyetem kiadásában 1964-ben jelent meg, 290 oldalon. Második kitűnő munkája sokkal nagyobb. Ez a könyv, amelyet szintén a Harvard Egyetem adott ki, majdnem nyolcszáz oldalon kizárólag a szépirodalom művelői közül dolgozza fel 161 írónak bibliográfiái adatait, a legrégibb időktől máig. Nagy hiányossága, hogy az amerikai magyar irók idevágó munkáit nem ismerteti. (Folyt, a 9. oldalon)
