Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-07 / 23. szám
14. oldal A CSODÁLATOS MEXIKÓI KEGYHELY TÖRTÉNETE Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Viharok dúlnak körülöttiünk, mindenfelől háború fenyeget, mig belül az országban a kábítószer pusztítása sújt le a fiatalságra és teszi majdnem lehetetlenné a békés életet; nem tudhatjuk, élve térünk-e haza, ha valahová elindultunk és nem üt-e le valaki egy grocery store-ban, a földalattin, vagy éppenséggel az utcán, ha másért nem, öt dollárért. Valóban sötétek lehetnének napjaink, ha Isten napsugarat nem adna, mely keresztültör a felhőkön, hogy megvilágítsa a homályt. Ilyen napsugár ragyog elő a mexikói Guadalupe-i templomból, ahová naponta vagy tizenötezer ember zarándokol, hogy vigaszt nyerjen bánatos szivére és gyógyulást roskadt, megnyomorodott testére. Csak kevesen tudnak erről a gyönyörű, impozáns, hatalmas katedrálisról, pedig már több mint négyszáz éve fennáll. Története egyszerű és mélyen megható. 1531 december 9-én egy Juan Diego nevű szegény azték indián azzal a hírrel fordult a püspökhöz, hogy látta Szűz Máriát. Arca égett a felindulástól, szemei ragyogtak a megrázó élmény hatása alatt, a püspök azonban nem adott hitelt elbeszélésének, noha a szegény indián lelkesen hangoztatta, hogy a Szent Szűz beszélt is hozzá és azt kívánta, építsenek templomot ezen a dombon, ahol megjelent, az ő emlékére. Mivel a püspök és az egyház semmibe se vették ezt a furcsa és hihetetlen történetet, minden maradt ta régiDohnányiné Zachár Ilona ben. Krisztus Anyja azonban újra megjelent az indián előtt és ezúttal bizonyítékot is hagyott hátra. Noha hideg tél dúlt a vidéken, kopár volt a domb, hóval borítva, az indián köpenyében viruló rózsákat hozott a püspökhöz, megmagyarázva, hogy Isten Anyja adta azokat neki. És még mást is adott. A köpenye belsején egy festett kép volt látható, a Szűz Mária képmása. Azonnal nekiláttak és a legaprólékosabb vizsgálatnak vetették alá, de semmiféle jelét se bírták megállapítani annak, hogy földi festő müve lett volna. Végülis a lelet a pápa kezébe került, aki kijelentette, hogy a“ kép oly ecsettel volt festve, mely nem ebből a világból való.” Hatalmas templom épült a kijelölt helyen, és az oltár fölé került a Szent Szűz csodálatos képe, melyről hivatalosan meg lett állapítva, hogy a festék, melyet festője használt, nem ebből a világból való. Ma, négyszáz év múlva azt is megállapitották róla, hogy az egyszerű háziszőttes ini HETI NAPTÁR JUNIUS 11— Hétfő: Rozália 12— Kedd: János 13— Szerda: Antal 14— Csütörtök: Vazul 15— Péntek: Jolán 16— Szombat: Ferenc 17— Szén, Sháromság vasárnapja dián köpeny anyaga normális körülmények között régen széjjelbomlott volna — szakértők szerint legfeljebb negyven évig maradhatott volna ilyen épségben — és már ez magában véve földöntúli, isteni megnyilatkozást jelent. De ez még nem minden. Ami legjobban igazolhatja, hogy valóban az Ur keze jár közre, az, hogy ezrével nyertek gyógyulást az emberek ebben a templomban. A National Enquirer szerint egy asszony, aki egy vak gyermeket fogadott örökbe, tizennégy hírneves szemspecialistával vizsgáltatta meg a kislányt, és valamennyien kijelentették, hogy gyógyíthatatlan. Ekkor elhozta az asszony a templomba. A gyermek letérdelt az oltár elé és kezeivel megérintette azt. — Aznap délután visszanyerte látását. Egy Manuel Ochoe nevű farmer elmondta, hogy mialatt földjét mivel te, egy rozsdás szögbe lépett. A seb megfertőződött és az orvosok szerint amputálni kellett volna a lábát. Ő azonban egész családjával együtt buzgón imádkozott a Guada-ELMÉLKEDÉS AZ ÖREGEKRŐL Merre tart az öregség útja: felfelé, vagy lefelé? Mindenképpen lefelé. Mindig lejjebb — szokták mondani öregjeink. Eljön az idő, amikor igy fogalmaznak: minden nappal lejjebb. Mint az őszi levél amelyben fokozatosan szűnik meg az élet és lassan felveszi az ősz színeit. Az öregség azonban lehet felfelé vezető ut is. Amilyen mértékben válik terhessé a testben való élet, olyan mértékben fordulhat oda belső embere, lélekben Isten örökkévaló országa felé. Ez a lehetőség mindenki számára megadatott. Az öregedő ember élete fut tovább eddigi vágányán, de a tempó lassul, a ritmus változik. Gyermekkorom élménye János bácsi. Mindennap fát fürészelgetett. Eleinte még a vastagát válogatta, talán az erejét mérte vele. Később az egyre vékonyabbat. Végül már az alig karvastagságut. Egyszer aztán ezt sem tudta egybe lehúzni. Mikor felére ért, felegyenesedett, megtörölgette homlokát és kétségbeesetten ismételgette: János, János, nem hittem volna. Az öregedő ember egyre jobban magára marad. Családja szétszéled. Hivatása elsodorta egyiket közelebb, másikat messzebb. Akik vele maradtak, gyermeke, családja, unokái egész nap alig vannak otthon, összeverődve, szívesen hallgatja őket, mi minden történt velük. TV-t néz, rádiót hallgat, újságot olvas. Élettársával problémáikat ezerszer megtárgyalták már. Hiányzik .a beszélgető. Kortársai otthon ülnek, vagy elmentek már. Velük értené meg magát. A fiatalok világa más világ, nem az övé. Az öregedő ember lassan kifosztja magát. Szerzeményét, mint örökségét, kedves és drága értékeit lassan odaadogatja gyermekeinek. Ez a cél s mégis olyan nehéz beszélni róla és megválni mindentől. Lassan ott marad üres kézzel, csupán azt tartva meg magának, ami az élethez mindennapi szükséglet. Az öreg egyre búcsúzik. Egyetlen vágya, együtt lenni gyermekeivel, olvasni levelüket. Ha találkoznak, ott szorong benne a rejtett gondolat: nem utoljára találkozunk-e? lupéi Szűz Máriához és még azon az éjszakán meggyógyult. Egy asszony hetvenes éveiben elveszítette látását. Vakon tengődött, kétségbeesetten és senki se tudott rajta segíteni. — “Imádkozam Szűz Máriához — mondja —, hogy elmehessek a bazilikába és mégegyszer láthassam szépséges arcát.” Néhány nap múlva eloszlott szemei elől a homály és tisztán látott mindent. Ezek csak egyes esetek. A tízezrek közül, kik naponta zarándokolnak oda, tömegesen épülnek fel a szenvedők. Mert még mindig akadnak, akiknek van hitük és idejük arra, hogy kiszakítsák magukat az életforgatagából és meglássák azt a csodát, amelyet Isten nyújt számukra. Heti fohász Urunk, Istenünk, naponta elmondjuk a Tőled tanult ima szavaival: legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is. Mégis teli van a szivünk és lelkünk lázongással, ha valami nem úgy sikerül az életben, ahogyan szerettük volna. Imádkozunk és kérjük a Te segítségedet ügyes-bajos dolgainkba és sokszor úgy érezzük, nem hallgattad meg imánkat. Add urunk, hogy ne felejtsük el: a Te útjaid nem a mi útjaink, a Te gondolataid nem a mi gondolataink. És add, hogy megértve, hogy a hangya csak hangyányit láthat az emberből és mi is csak embernyit láthatunk Belőled, Istenünk, minden körülmények között alázatos és hálás szívvel mondhassuk az ima szavait: legyen meg a Te akaratod. Amen. Sütő András írja egyik könyvében, mikor búcsúzik szüleitől egy látogatás után: “Néz ki belőlük a lélek, mint bakter a toronyból.” Néznek a gyermek tűnő alakja után, talán könnycsepp is gördül ki szemükből. Hányszor búcsúznak, hányszor mondogatják: már ezt sem tudom megtenni ... én már többet nem . . . Az öreg emlékeinek él. Sokat, talán az egész életet átéli emlékezeteiben, amint emlékei között részletekben fel-felbukkan Most nagy távlatból visszafelé Ítélheti meg életét. Megelevenednek bűnök következményeikkel együtt és őszintévé lesz az egész életen át talán csak megszokott bünbánat. Drága lesz a sokat hirdetett és hallott ige isten könyörülő szeretetéről, megbocsájtó kegyelméről. Átélt bajokban és szenvedésekben nemcsak a gyötrelmes életet látja, látja annak az élet számára nagy áron megtanult és megszerzett áldását. Most értékeli azt a sok áldást és jót, amit életében kapott, de akkor olyan természetesnek tartott és a saját dicsősége javára irt. Megtanult igazán, szívből hálás lenni panasz és kesergés helyett. Megrendülve hallgattam az idős testvért minden este ezzel az imádsággal nyugovóra térni: “Jó Istenem, köszönök minden jót, amiben ma részesültem.” Boldog öreg, akinek lámpást adott kezébe az Ur: a Bibliát. Olvasgatva világosodik meg sok minden az életében és életéből az igében. Nem érzi hite által megcsaktva magát, hanem inkább megerősítve. Szerettei már előre mentek, részben az előtte járók. Egyre többet emlegeti őket. Sötét kapu a halál. Sok élő és éltető reménységre jogosító Ígérete van még a halál utánra is, a hitében nem kételkedő, számára vonzó és megörvendeztető. így a sokszor emlegetett halni vágyás nemcsak a terhes öregségtől való megszabadulás, hanem csendes vágyakozás a jobb után. Nem a véget jelenti, hanem a megérkezést. Hazatérő fehér árny! Csupa hálaadás és öröm vagyok — olvastam egy öreg testvérünk levelének befejező mondataként. Az öregedésnek ez az útja felfelé vezet. Kovács Géza
