Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-24 / 21. szám
12. oldal HARMINCNYOLC ÉV MÚLVA Irta: MÁRER GYÖRGY Egy kis new-yorki bemutató-terem homályában film pereg. Magyar film, angol feliratokkal. A pesti liget fái, egy pádon mosolygós jassz lányok mellé telepszik egy kikentkifent ficsur. Nappal bankfiu, este azonban, amint a táncos lokálba belép, mindenki úgy szólítja őt, hogy “szerkesztő ur”. Abban az időben (Ferenc József korát éljük) Pesten mindenki “szerkesztő ur”, akiről senki sem tudja, miből telik neki minden este lokálra. A mi fiatalemberünknek azonban más jogcíme is van ahhoz, hogy szerkesztő urnák szólítsák: megjelent egy verse az újságban. A dráma szabályosan bonyolódik. Látjuk a ledér méltóságos asszonyt, aikit a mi fiatalemberünk szenvedélyesen és eszményien imád, de akit csak egy legénylakásban eltöltött szerelmi légyott érdekel. És látjuk újra meg újra a kis jassz lányt, akinek — bár táncosnő lesz belőle egy éjjeli szórakozóhelyen —, tiszta a lelke, sőt a teste is és beleszeret a szerkesztő urba. Lila akácok, Minek a szív, Ha úgy fáj . . . zsongja a lombok halk zenéje és időszerűen, mert a film, amely előttünk pereg, a Lila akác, Szép Ernő bűvös kis tündérmeséje. Az uj Lila akác, amely nemrég készült Budapesten. Az első 1934- ben került vászonra, a javított és bővített, illetve “szűkített kiadás’ 38 évvel később, 1972-ben. — Azért szűkített, mert elhagytak a filmből mindent, ami az első változatban nem Szép Ernő szavait, regényének szövegét idézte. Nem hinném, hogy a fii mtörténetének volna egy példája, hogy ugyanazt a filmet ugyanaz a rendező mégegyszer megrendezte volna. A két Lila akác rendezője ugyanis azonos személy: Székely István, aki az első Lila akác idején még Pesten élt, ma pedig Hollywoodban. És ez a különbség lemérhető az uj verzión. A film levegője ugyanaz a századeleji légkör. De a rendezése világosan mutatja egyrészt a két forgatás időbeli eltérését, az időközben lepergett 38 év filmtechnikai fejlődését, másrészt azt, hogy a rendező közben világgyakorlaton ment át és mindent tud, ami a filmtudományban azóta végbement. Az uj Lila akác modern film. A történet régi, a szív húrjainak pendülései ugyanazok, de a tomboló csárdás-kavalkádot, vagy az álom páratlan temetési jelenetét — hogy csak két példát említsek — 1934-ben még nem tudták úgy megcsinálni, ahogy Székely István 1972-ben mesterien megalkott. ö maga sem. — Az egész úgy kezdődött —, kezdi élete meséjét Székely, akivel szállodai szobájában beszélgetek — hogy 15 éves koromban Korda Sándor, a későbbi világhírű filmrendező lapjában, a Pesti Mozi-ban megjelent egy cikkem. A cikket beküldtem és a szerkesztőnek sejtelme sem volt róla, hogy egy rövidnadrágos gimnazista irta. Történt pedig, hogy ugyanaznap, amikor a cikk megjelent, apám elküldött a trafikba, hogy hozzak neki szivarokat. Ideadta rá a pénzt, amiért azonban én nem a szivarokat vettem meg, hanem a Pesti Mozit a cikkemmel, gondolván, hogy a cikkért járó honoráriumot azonnal felveszem és igy a trabukóra is jut pénz. Sajnos, az irói tiszteletdijat sohasem kaptam meg, hiába sürgettem többizben is. S igy történt, hogy Korda, aki annyi régi pajtásának küldött állandó apanázst Londonból Budapestre, nekem első “remekművemért” örökké adós maradt. — A szivarokat tehát nem tudtam megvenni. De apám haragja nem ennek a kis sikkasztásnak szólt ,hanem annak, hogy én írónak csaptam fel, ami akkor polgári körökben éppen olyan megbotránkoztató vállalkozásnak tűnt, mintha a család leánya a színpad világot jelentő deszkáira vágyott volna. Érettségi, harctéri szolgálat (az első világháborúban), beiratkozás a műegyetemre (a hires műépítész apa kívánságára), közben — tanulás helyett — újabb cikkek özöne a különböző napilapokban, aztán a világhírű charlottenburgi műegyetem Németországban, ami csak azt a különbséget jelentette, hogy most már német nyelvű cikkeket kezdett írni az Ullstein-lapoknak. Aztán párisi kiküldetés, német tudósítóként. 1925-ben újra Németország, ahol filmkéziratokat ir. — Ekkor jöttem rá — meséli —, hogy hiába ir az ember remekműveket a film számára, ha a végén egy hülye mindig elrontja az egészet. S ez a hülye nem más, mint a rendező. Ezen nem lehet másként segíteni, csak ha az ember maga rendezi a filmet. így lettem filmrendező. Első filmjét Németországban rendezte 1928- ban. Ez még néma film volt és Várkonyi Mihály játszotta benne a főszerepet. Azután jött az első AZ ELSŐ LECKE: A SZÓTÁR Az öreg iró félretolta a kéziratot, majd levette a szemüvegét és lassan becsusztatta a tokba. Sokáig nem szólt. Szürkésfehér bajuszát simogatta és hunyorogva nézte az ablakon bezuhant fénykévében táncoló porszemeket. — Szép októberünk van — mondta később —, a napfény olyan, mintha mézet csurgatnának. A fiatalember megmozdult, ettől a szék is megreccsent alatta. Alig várta már, hogy a kézirattáréi essen szó s most a mester az októberről elmélkedik. — Vagy olyan — folytatta az öreg iró —, mint a lemorzsolt kukoricaszemek, ahogy az asszony öléből hullanak a kosárba. — Még mihez hasonlít? — gondolta a fiatalember türelmetlenül, de nem jutott eszébe semmi. Az öreg iró most ránézett: — Baj van a szótárral, fiam! A fiatalember meglepődött. Miféle szótárt emleget az öreg? Nem fordításról van szó! — Hogy tetszett mondani? — hajolt előbbre. Az öreg iró elmosolyodott. — Jól hallottad. A szótárt említettem. Nem forgatod eléggé. — De . . . bocsánatot kérek . . . nem tudom, hogy milyen szótárra tetszik gondolni. Az öreg iró már nem mosolygott. — A szótárt ismerni kell, fiam. Olyan az egy írónak, akár a papnak a biblia. Nem lehet anélkül prédikálni. A fiatalember most már végképp nem értette. De nem szólt, várta, hogy az iró tovább beszéljen. Az öreg iró most felvette a kéziratot, belenézett. — Mikor törik a tengerit, fiam? — Gondolom, augusztus vége felé. — Gondolod ... ? Na jó, ha te úgy gondolod, akkor még nem biztos, hogy úgy is van . . . Aztán ez a János — nézett újra a kéziratba — ezüst cigarettatárcát vesz elő és rágyújt. Láttál te már Márer György hangos film, a “Die grosse Sehnsucht”. Harminckét hires mozisztár játszott benne, Conrad Veidt, Fritz Kortner, Harry Liedtke és mások. Joe Paszternák volt a producer. 1932-ben Budapesten rendez. A Hippolit a lakáj, a Rákóczi induló, az Ida regénye és a Lila akác fémjelzik az itt végzett nagy munkát. 25 filmet készített ebben az időben. Amerikába 1937-ben jutott ki és nagysikerű filmjein kívül két nevezetes filmszériát is rendezett a CBS-nek. Filmezett azonkívül Rómában, Londonban, Bombayban, összesen 62 filmet rendezett, ami gazdag életmű, különösen ha figyelembe vesszük, hogy nagyrészt olyan müvekről van szó, amelyek nevezetes helyet foglalnak el a filmművészet történetében. Az utóbbi -időben többször felmerült Magyarországon a gondolat, hogy meghívják a világhírű Székelyt egy film rendezésére. — A téma körül sok tárgyalás folyt, végre Nemeskürthy László felvetette azt a gondolatot, hogy az egykor olyan nagysikerű Lila akácot kellene újra rendezni modem eszközökkel. Ez meg is történt. Persze azzal az igénnyel, hogy a filmet külföldön is forgalomba hozzák. így került New Yorkba, ahol már meg is indultak a tárgyalások az amerikai bemutatás érdekében. A cikk elején említett kis bemutató viszont inkább azt a célt szolgálta, hogy maga Székely mégegyszer felülvizsgálja az általa készített angol feliratokat, mielőtt elküldi a cannesi filmfesztiválra, ahol különleges bemutatót rendeznek számára. parasztembert dózniból cigarettát csavarni? — Bevallom, még nem . . . — Mer akkor nem írnád, hogy ezüst cigarettatárcából gyújt rá! Na ,de menjünk tovább. Milyen a frissen köpült vaj színe? — Fehér. — Olyan sárga, mint a nap. Aztán, láttál te már dagasztó asszonyt? — Még nem láttam, de az iró képzeletére is támaszkodhat . . . — Támaszkodhat, de nem igy! Azt irod, hogy Juliska aranyfürtjeiben, meg hullámzó keblében gyönyörködött János, ahogy az asszonyka dagasztás közben a teknő fölé hajolt. Hiszen a hullámzó keblében gyönyörködhetett, de az aranyló hajfürtjeiben kötve hiszem. Valamirevaló asszony beköti a fejét dagasztás közben, nehogy hajszál hulljon a tésztába. Most ugye azt hiszed, ezek részletproblémák ? A fiatalember cigarettát vett elő. Nem válaszolt, mert valóban erre gondolt. — A szótárt ismerni kell — mondta újra az öreg iró, nem véve tudomást a válasz nélkül maradt kérdésről. — Ha valaki nem tudja a nyelvet, vagy csak néhány szót, kifejezést ismer, akkor csak dadog. Dadog a parasztról, a pékről, a banktisztviselőről, dadog az emberekről! Nem a tehetség hibádzik, fiam, hanem a szótárt forgatod keveset. A fiatalember elgondolkozott. És már szégyellte, hogy megmutatta ezt az elbeszélést az öreg írónak. Egyszerre hazugnak és kitaláltnak látta az egészet. Lássál felállt, elvette az asztalról a kéziratlapokat és beletette a zsebébe. — És mit tetszik gondolni, megtanulhatom még a nyelvet? — Ha van hozzá nyelvérzéked, fiam. És ha nem röstelled lapozni a szótárt, mint jó pap a Bibliát. Akkor talán ... És még egy — emelte fel az ujját —, ha nemcsak beszélni, de mondani is akarsz valamit azon a nyelven! Mert valahol itt kezdődik az iró . . . — Köszönöm a tanácsot, mester! (Folyt, a 14. oldalon)
