Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-03 / 18. szám
"V 20. oldal MAGYAR HÍRADÓ r i -■-*-■■ ■ «..»L.»..» -T ,♦ út t ❖ Elbeszélések és igaz történetek £www^wwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwfii ff f t BEM APÓ (Folytatás) Az Alexanderek pele-mele a császáriakkal, sűrű tömegben, mint tengerben a hering-uszat, ember-örvény a gyilkolás tengerében forgószél a halál mezején. A halálos szúrás volt a kegyelem. A szívbe mártott szurony az irgalom, a halálos vágás a megbocsátás. És ott állott átszellemülve, megdicsőülve, ez a vén kis pólyák; glória övezé dicső fejét, szép szemei ragyogtak a meggyőződés gyémántsugaraitól! felegyenesülve, mint a haladó, vezérlő tüzoszlop, a vándorló nép előtt, a bujdosás pusztáján, a menekülés sivatagjain. Olyan volt ő, mint az Ur transzfigurációja, szinátváltozása; a katonának a hősbe, a szabadság katonájának az evangélistába, a polgár katonának az emberbe! Ott állott átszellemülve, megdicsőülve. az ő ragyogó szépségében, lélekemelő nagyszerűségében — Bem József tábornok —, “Ostrolenka véres csillaga”! ... Az ellenséget két tűz közé fogták. A hegyekből lezúduló légiósok. Az ellenség menekült, fegyverét eldobálta. Urban elmenekült, ahogy csak tudott. Tihucát elfoglalták Bem katonái. A győztes sereget felállították a főúton. Mikes ezredes vezényelt, hogy Bem tábornok beszédet akar mondani. A tábornok ekkor a sereg felé fordult: — Gyermekeim! — e megszokott megszólításért csinált belőle a székely góbé “Bem apót”; — Gyermekeim! Üdvözlöm önöket; fél Erdély a miénk! Határtalan volt a lelkesedés. Bem az ütközet után a bécsi légióval és egy csapat önkéntessel tovább üldözte Urbánt, s csak akkor hagyta abba, amikor már tudta, hogy a császári északi hadsereg felbomlott és az ellenség messze futott a határtól. A tábornok ekkor Besztercére tért viszsza és végre pihenőt kaptak katonái a 15 napos szakadatlan harc után. Bem a győzelemről értesítette a debreceni kormányt, majd megkezdte a hadserege további szervezését, hogy egy erős, jól felszerelt hadsereggel támadja meg Pruchnert, a császári déli hadsereg parancsnokát. Bem Szeben ellen készült, jól jött hát a hadizsákmány, a tizenegy ágyú, többszáz fegyver és sok lőszer. Ugyanakkor Bem a hátországban is biztosítani akarta a nyugalmat, felhívással fordult a román felkelőkhöz, hogy tegyék le a fegyvert és térjenek haza. Megszervezte a vadászzászlóaljakat, amelyeknek a közbiztonság biztosítása volt a feladatuk. Bejárta a székelyföldet és mindenütt lelkesedéssel fogadták. Hadserege nőtt. — Szükség is volt katonákra, mert Puchnerrel akart leszámolni. 1849. január 13-án már Marosvásárhelyen van. Kiss Sándor irta január 15-ről keltezve a Honvéd cimü lapban: “Vezérünk mindenütt, merre legelői vezeti győzelmes seregünk, legnagyobb nagylelkűséggel bánik meghódított ellenségeinkkel, mely nemes eljárása a legjobb hatást gerjeszt, nemcsak a legyőzött, de még a legyőzendő ellenségnél is.” Bem eddigi útja tehát hóditó ut is. A győztes vezér békiti a haragvó nemzetiségieket, akiket az osztrák reakció lázitott fel. Kossuth ekkor írja a szüntelenül visszavonuló Görgeynek, aki ütközet nélkül adta fel a fővárost: “Bemnek legdesorganizáltabb, megfélemlett, lelketlen, szétbomlott 8000 embert adtam, ő kimondta e szót: “előre” — jól kombinált marchokkal győzelemre vezette s nemcsak egy ember el nem szökött tőle, hanem most legjobb szellemű 18,000 embere van.” És szinte ugyanezekben a napokban: 1849. január 13-án, Petőfi Sándor levelet irt Kossuth Lajoshoz: “Nem előléptetést kérek, nem is fogadom el mindaddig, amig haditetteim ezt követelni nem fogják. Csak arra kérem önt, tisztelt polgártárs, tétessen át a 28-ik zászlóaljhoz, Bem táborához. Ha dicsőséggel nem harcolhatok, gyalázatot nem akarok hozni a nevemre. S mostanában gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember.” Petőfi Sándor kívánsága teljesült, áthelyezték Bem seregéhez. Petőfi január 15- én Szelindeken csatlakozott Bem szüntelenül mozgó seregéhez. Azonnal szolgálatra jelentkezett. — Petőfi Sándor vagyok. Rendelkezzék a kardommal, tábornok ur. Bem, aki éppen egy haditérkép tanulmánézett az előtte álló szikár ifjúra. Csontos, kemény arca egyszerre kiderült, mélyen ülő apró szemei felragyogtak. Aztán hozzáment és kezet nyújtott neki. — Ön a kardját ajánlja fel. Szép. De én ezzel nem elégszem meg, nekem a szive is kell. S a kebléhez ölelte; gyöngéden, szeretettel, mintha hazatérő fia lenne. A büszke és dacos költőre mély hatással volt ez a fogadtatás. Közlékeny lett. A többi közt elpanaszolta, mennyire mellőzték Debrecenben, pedig szép fiatal nejétől és csecsemő fiacskájától vált meg, hogy a szabadságért harcolhasson. — Ön a családját hagyta el? — Igen; fiam alig egy hónapos, nőm pedig még most is fekvő beteg. — Brávó — kiált Bem. — Ilyen karaktert becsülök én. Lesz-e a hadsegédem? — Büszkének fogom magamat érezni, ha a tábornok ur oldala mellett küzdhetek. — Jól van, még holnap megkapja a kinevezését. Petőfi boldogan távozott. Teljesült a szive vágya: a hős vezér oldalához került. Az előszobában a tábornok egyik hadsegédjével találkozott. Meg nem állhatta, hogy ki ne öntse érzelmeit. — Ez a csúf öreg lengyel — mondá — a második apám lett. Mint egy hadisten, úgy emelt magához. Ágyudörgés közt született, vérével kereszteltetett, a szabadságharc iskolájában tanult. Az összes magyar tábornokért nem adnám. * “Mostanában gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember” — irta Petőfi Kossuth Lajoshoz, amikor Bem győzelemről győzelemre vezette seregét s ugyanakkor az ország többi részén súlyos vereségeket szenvedtek a magyar seregek. Urbán kiűzése után Bem végre Puchnerrel akart leszámolni, hogy Erdélyből teljesen kiűzze az ellenséget. Puchner is készült. Amikor megtudta, hogy Bem bevonult Marosvásárhelyre, megindította seregét, hogy Medgyesen át Marosvásárhely felé nyomuljon. Arra számított, hogy Bem a Maros völgyében ereszkedik le, ő pedig a „...mostanában gyalázat nélkül csak a Bem oldala mellett lehet as ember” Kisküküllő völgyében megy elé. Január 16- án Gálfalvánál került először egymással szembe Bem és Puchner. Bem tüzérsége és szüntelenül mozgó csapatai, mely hol szembe, hol oldalba támadták az ellenséges csapatokat, visszavonulásra kényszeritették a császári csapatokat. Bem üldözőbe vette őket. Az ellenség megfutamodott. Puchner csak igy menthette meg seregét. A gálfalvi csatában Bem tábornok kétszeres osztrák erő felett aratott győzelmet. Az osztrák hadat maga Puchner vezényelte. A vesztes csata után Puchner Nagyszebenbe vonult vissza és követelte az osztrák hadvezetéstől, hogy a cári csapatokat hivják be. (Folytatjuk)
