Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-11 / 2. szám
16. oldal BUDAPESTI LEVÉL: Műemlék védelem az Óhazában Táblával jelölt ó házacskák, kincses katedrálisok, várak, tornyok ülőfülkék — műemlékek. Megpihen rajtuk a tekintet. Benépesíti őket a kiváncsi képzelet. Hajdan volt sorsok, kultúrák, körülmények kőibe rögződött bizonyosságai. Történelem. A romantikából fakadó historizmus formálta meg a műemlékekről való gondoskodás fogalmát, a 19-ik században. Henszlmann Imre, Rómer Flóris, Ipolyi Arnold — az első apostolok nálunk. A soproni Szent Mihály-templom, Vajdahunyad-vára, a visegrádi torony — az első védett, csinosított épületek. 1872-ben rendelte el a közoktatásügyi miniszter a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságának felállítását, 1972-ben a műemlékvédelem százéves. Magyarorságon ma 1959 műemlék, 5351 műemlék jellegű épület, 1041 városképi jelentőségű építmény felett őrködik az Országos Műemléki Felügyelőség. A szombathelyi Isis-hezntély évek óta a zenerajongók “temploma”. A nagyvázsonyi Pálos-kolostor, Mátyás király visegrádi palotája, a várak: a diósgyőri, a sümegi, a kőszegi, a gyulai, a kisnánai, a hires sárospataki Rákóczi-vár, a budai királyi palota meg a többi — ékszerek hazai tájakon. Helyreállításuk tán legnehezebb feladata volt a műemlékvédelemnek. Először a kort kellett megismerni, amelyben megszülettek. A történelmi adatgyűjtést követte a régészeti feltárás, a falkutatás, majd következett a tervezés és az újraépítés. Régészek tapasztalata formálta törvénnyé: egy újjászületett épület — legyen templom vagy várkastély —, akkor őrzi meg értékeit, ha falai között az élet is újjászületik. Muzeum, turistaszálló, szociális vagy művelődési intézmény talált otthonra majd valamennyiben. Az ember gyakorlati hasznára. A műemlékvédelem, a régészeti kutatások során gyarapodik a művészettörténet elmélete is. Például uj felfedezésekkel. A lakóházak barokk vagy copf homlokzatai alól nemegyszer tűnik elő olyan ajtó, ablak, ülőfülke — mint a sporoni Fabricius házban is —, amely az épület középkori eredetének bizonyítéka. Hasonló meglepetések adták a megbízható alapot a felfedezésre: Ráckeve valóban gótikus mezőváros. Visegrád még mindig csupa izgalmas történelmi rejtvény. Miért helyettesítette Mátyás oroszlános kuttal az eredeti Nagy Lajos kutat? Mi az oka annak, hogy a kút — síremlékhez hasonló ? Miért tetette rá családja címerét? De a budai várban, a Táncsis utcában is előbukkant egy középkori falkép: táncospár — bizonyítására annak, ami eddig sejtés volt csupán: világi témákat is formáltak festékkel a középkori mesterek. És még egyszer Mátyás király : a budai várban — mint nemrég fény derült rá — vegyes mázakkal dolgozó, magas szobrászati szinten alkotó kályhacsempemühely működött az “igazságos” uralkodása alatt. Az eredmények érdekességek mellett gondjai is vannak a százéves magyar műemlékvédelemnek. Nem is csekély gondjai. A népi műemlékek védelme elsősorban. Bár az 1972-es év egyik legnagyobb eredményének mondható, hogy a Műemléki Felügyelőség anyagiakkal is támogatja azokat a falusiakat, akik továbbra is hagyományőrző házaikban kívánnak élni. Hogy építsék, szépítsék a hajlékot. Mégis, nálunk eltűnik a hagyományos falukép. Érthető, társadalmi okokból. A falumúzeumok számát tehát gyarapítani kell. (Éppen ez ügyben tanácskozott nemrég a Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Országos Tanácsa is.) Meg kell őrizni a hajdanvolt magyar falu képét emlékezetünkben, mert ahogy Pogány Frigyes professzor, a neves építész,esztéta fogalmazta meg: “a műemlék építészeti formába öntött társadalomtörténeti dokumentum.” Nagyobb gonddal, akár áldozatok árán is védeni kell — s ez a jubileumi év tanácskozásainak egyik tanulsága — a munkásmozgalmi múlt emlékeit őrző épületeket. Itt jut ismét eszünkbe az Újpesti Munkásotthon, amelyet attól féltünk — mint ahogy irtuk is nemrég—, hogy létét megkérdőjelezik a legkülönbözőbb praktikus meggondolások, feledve, hogy szellemében a fővárosi munkásmozgalom panteonja az az öreg ház. A legfontosabb feladat tehát: “őrizzük, gyűjtsük öszsze emlékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen és kétesebb a jövő.” E szavakat Ipolyi Arnold a magyar müvészettörténetirás úttörője mondotta 1878-ban. Semmit sem veszítettek érvényességükből az eltelt kilencvennégy év alatt. S hogy ebben a szellemben munkálkodott és munkálkodik a magyar műemlékvédelem — eredményei bizonyítják. Polesinszky Veronika ÓHAZAI TÁJAK: SOPRONBAN JÁRTAM. ÖHAZAI KHONIKA Vas megyében több százra tehető a védett famatuzsálemek száma. A kőszegi Királyvölgyben található az ország legöregebb, több mint 800 éves gesztenyefája. Jeliben van az ország legöregebb — 400 éves — bükkfája, Zsenynyén pedig az ezerévesnek tartott kocsányos tölgy, amely az ország legöregebb élő fája. A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, erdészeti szakemberek bevonásával az idén is elvégzi a famatuzsálemek “egészség vizsgálatát”. A szakszerű, alapos vizsgálattal elejét vehetik a fák pusztulásának, betegségeinek. • A Tolna megyei Bölcskén különös alakú agyagedényekre akadt kertjében, gyümölcsfaültetés közben Katz Gyula. Értesítésére a szekszárdi múzeum hitelesítő ásatást kezdett a lelőhelyen, s egy régi, 15-ik századi diszes szemeskályha teljes felszerelése került elő. A tölcsérszerüen egymásba helyezett, változatos alakú “kályhaszemeket” nagy gonddal rejtették a földbe, valószínűleg a török hódoltság kezdetén. Találtak még 11-12-ik századi edénymaradványokat is. (MTI) • A Dunakanyar zenei központjává fejlesztik Vácot — határozták el a Pest megye idegenforgalmáról tegnap tartott váci tanácskozáson. A megbeszélésen, amelyen dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese mondott vitaindítót, közölték, hogy megrendezik a Duna menti népek kórusainak fesztiválját. • Zsolnay-diszkutat kap Jugoszláviában Szabadka városa. A 27 méter hosszú és 24 méter széles medenceszerü szökőkutat a jugoszlávok tervezték, a kerámia burkolat színezését pedig Fürtös György, a pécsi porcelángyár művésze készítette. Ahányszor keleti kapuját átlépve tündérmeséket, legendákat bujtató boltivei alá érek, minduntalan ugyanazzal kábít el. Mesélő egyszerűségével. Sopronnak: decemberben is varázsa van. Szelíd ívben hajló utcácskáit keresztülveri egy-egy kószáló fénysugár, a mélyen ülő ablakok üvegén jégvirágok fénylenek fel, kis közökbe tévedni, hol már háromszáz esztendeje ezzel a tömörséggel álltak a falak... A domboldalról, az egykori Halász utcai laktanyából erre csörömpölhettek, csattog hattak lefelé az őrjáratok, a posztolni vonuló, zöldhajtókás sárga pitykés bakák — a százharminckét esztendő előtti télen, itt cipelhette a szuronyos puskát az a serkenő bajszu, pipaszárlábu közlegény, akit katonatársai csak afféle országfutó tintanyalóként gúnyoltak. A városok attól nyerik egynéiségüket árasztják kedvüket, hogy falaikkal, szilárd köveikkel magukba szívják a történelmet, s átmentik az utókornak. A varázsos Sopronhoz ma az a fekete, halvány arcú, óriás- bakancsában csónakázó közbaka is úgy tartozik, mint a történelem: szótlanul, de elkerülhetetlenül jelenlévőn. A sorsnak nincs érzéke a kegyelethez. Ebben a városban százával élnek még múltszázadbéli házak — Petőfi álló esztendőt töltött Soprongyos telén az újonc, éppen átellenben a líceummal, hol barátai, egykori iskolatársai jól fütött termeikben a tudományokkal foglalatoskodtak. A Három házban lakott egy ember: jogtudor, ügyvéd, vállalkozó szellemű, haladó polgár, Schaetzel Mihály — e hatvan esztendejét betöltött, tisztes férfiú és a tizenhat éves közlegény között nem mindennapi barátság szövődött. Sopronban egyetlen ember akadt, ez a tudós agglegény, aki megérezte, hogy a bakagunya mesebeli hőst takar. A Három ház helyén ma nagy betűkkel a felírás: Centrum Áruház. A sarkon, hol a verssorokkal telekörmölt faköpönyeg állt, a járdaszegélynek támaszva egy bevásárlószatyros női kerékpár . . . Kosa Csaba ban, de a két épület, hol legtöbb idejét töltötte, régesrég eltűnt már. A postaház helyét — amelynek előtte sibakolt — bérház foglalta el, a kaszárnyáét, hol kukoricagombócot főzött, folyosót mosott ,havat takarított, a nevelés szelidebb otthona: iskola. A Halász utcai iskola ugyanott magasodik, fönn, a domboldalon, kicsit a városra tekintve, mint a Halász utcai kaszárnya. (Az igazgató régi évkönyvvel is szolgál — az 1904-1905-össel —, amelyből kiderül, miként váltotta fel századunk elején a laktanya helyét a polgári fiúiskola. “Ajánlja fel a város építési telkül a Halász utcai laktanyát, s az utcarendezés következtében ahhoz csatolandó közterületet. Ennek nagysága körülbelül 1200 négyszögöl.”) A századforduló táján készült fényképfelvétel tanúsága szerint a laktanya egyemeletes volt, vaskos homlokzatával ránehezedett a környékre. Boltíves tölgyfakapuján 1839 szeptemberében lépett be a még kamasz Petőfi, hogy magára öltse a Gollner-féle 48. gyalogezred egyenruháját. Lefelé ereszkedvén a Halász utcai iskolából, elsétálok a Március 15-e tér sarkára. Ezt az utat a katona igen sokszor megtette; a tér sarkán állt a Három ház, ahol akkor a királyi postahivatal működött, a nagy palotaszerü épület elntt silhnknlt. 1839-40 fa- nvozta a múzeumnak. “VETTEM SELMECZEN...” Petőfi tankönyve Értékes tárggyal gazdagodott az aszódi Petőfi Muzeum. Az üvegtárlóban kiállított könyv — Toldy Ferencnek a magyar költészetet ismertető német nyelven megjelent kézikönyve — Petőfi Sándor tulajdona volt, amit az első oldalon olvasható bejegyzés tanúsít: “Vettem Selmeczen 1838 decemberében 3 f. 12 kr. Szeberényi Lajos, Petőfi Sándortól, midőn Selmeczet el akarta hagyni.” (Szeberényi Lajos Petőfi iskolatársa volt.) A régi könyvet Torda Gyula nyugalmazott lelkész adomá-
