Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-22 / 12. szám

«. oldal Elutasították Sirhán Bishara Sirhan egyip­tomi lesipuskós, Robert Ken­nedy gyilkosa uj tárgyalást kért a Legfelső Bíróságtól. Az életfogytiglani börtönre Ítélt orgyilkos kérelmét a bíróság elutasította. A GYÓGYÍTÁS Üvegcsere a patikában Jackson, fiatal 'bostoni ve­gyész, patikus barátjával megbeszélte, hogy este együtt teáznak. A barát át is jött, de amikor Jackson meg akar­ta gyújtani a teafőzőt, észre­vette, hogy kifogyott belőle az olaj. A gyógyszerész át­szaladt olajért a patikába, de a sötétben eltévesztette az üveget: olaj helyett étert ho­zott. A csere csak akkor de­rült ki, amikor a folyadékot beöntötte a teafőzőbe. Az étert természetesen nem gyújtották meg, hiszen jelen­létét elárulta a szaga. Inkább lemondtak a teafőzésről, és kártyázni kezdtek. A máskor késő éjszakába nyúló játék azonban ezen az estén szokat­lanul nehezen ment, a két ba­rát hamar elálmosodott, és a gyógyszerész alig tudott ha­zabotorkálni az álmosságtól. Másnap a két barát délig hor­kolt, és házigazdáik még ak­kor is csak nehezen tudták felébreszteni őket. Jackson figyelmét felkel­tette' ez a furcsa eset, és többször kipórbálta magán az étergáz álmositó hatását: mindig elaludt tőle. Nemsokkal később, William Morton fogorvossal együtt, kidolgozta a szenvedő embe­riség egyik legnagyobb jóté­teményét: az éternarkózist. De mi lett volna, ha akkor este elég olaj lett volna a teafőzőben? A szemétben turkáló kisfiú Leeuwenhoek gyermekko­rában a szemétben turkálva kis üvegdarabot talált. Ami­kor a ruhájához tartotta azt, elcsodálkozott, hogy a ruha szövete igy egész másnak lát­szott, mint szabad szemmel nézve. Ettől az eddigi szó­fogadó, jómaga viseletű gyer­mek teljesen megváltozott. KÉPZELET, VAGY VALÓSÁG? VÁLTOZÁSOK KORA A FÉRFI ÉLETÉBEN Valahol a 40. és 50. éve között előfordulhat egy fér­fivel, hogy hirtelen furcsá­nak látja a világot. Mintha megváltozott volna körülötte minden. Úgy érzi,- hogy hivatása már nem köti le, nem lelke­síti mint valaha. A karrier­nek tartott elfoglaltságból egyszerű munka lesz, szimpla pénzkeresési forrás, amely­ben felülkerekedik a rutin. Az asszony, akivel 20 évvel azelőtt kötött házasságot, már nem vonzó, nem érdekes szá­mára, gyermekei nevelésében LEGENDÁIBÓL: Virágokat, apró állatokat fi­gyelt meg üvegdarabkáival, melyeket már csiszolni is pró­bált, és semmi más nem érde­kelte, csak ez az üveg alatt feltáruló csodálatos világ. Szülővárosa lakói hóbortos­nak tartották a jóravaló ko­sárfonó fiát, de ő fáradha­­talanul dolgozott találmányá­nak, nagyítójának tökéletesí­tésén. Sziklaszilánkkal csiszol­ta simára az üveget, és ami­kor ez a legjobban sikerült, lencséjével egy vizcseppet kezdett el vizsgálni. Ekkor döbbenten tapasztalta, hogy abban apró, szabad szemmel láthatatlan élőlények egész raja nyüzsgött. -így vált ismertté a bakté­riumok világa! De mi lett volna, ha a ko­sárfonó fia nem kotorászik a szemétben, vagy ha nem fi­gyel fel az üvegcserepek nagyitó képességére? sem talál örömet, sőt, türel­metlenné válik velük szem­ben. Érzi, hogy egyénisége uj irányiban kell kibontakoz­zon. Szexualitása fiatalabb korosztályok felé terelődik és ezzel már be is következett a középkorú férfiak krízise, a veszélyes életkor, vagy ha úgy tetszik: “a második fia­talság”^ az az időszak, ami­kor a statisztika szerint is a legtöbb a válóper és az uj há­zasság (rendszerint fiatalabb nővel, mint az első volt). De ezekre az évekre esik a leg­több depressziós lelkiállapot, alkoholizmus és öngyilkosság is. Ezt az állapotot sokan “férfi-menopauzának” is ne­vezik, a . nő életében bekövet­kező változó évekhez hason­lóan. De vajon mennyiben be­folyásolja ezt a nemiség, a csökkenő szexuális tevékeny­ség? Létezik kölcsönhatás a fennebb említett problémák és a férfi szervezetében vég­bemenő hormonális változá­sok, vagyis szexuál-biológiai állapota között? Szakemberek megállapítá­sa szerint a középkorú férfi életében (hekövekezett válto­zás nem azonosítható a nő úgynevezett climax-éveivel. Létezik climax a férfi életé­ben is, de az legalább 20 év­vel később következik be mint a nőnél, vagyis amikor a férfi már elérte a 70. évét, vagy annál is öregebb. Sajnos eb­ben az országban kevsen érik meg ezt a kort. A középkorú férfi váltókorában persze sze­repet játszik valamennyire a herehormon-állomány is’. Tud­nivaló, hogy a huszas éveitől kezdődően a herehormon-állo­mány fokozatosan csökken, mig a negyvenes években fele­annyi lesz, mint kamaszkorá­ban volt. Ezt persze csak ak­kor veszi észre a középkorú férfi, ha alkalomadtán a fia­talabb évekhez mért szexuá­lis vállalkozásokba bocsátko­zik és erőkifejtése meddőnek bizonyul. De most mondot­tuk, a középkorú férfi váltó­éveit nem kizárólag szexuális vonatkozású tényezők váltják ki. Elég, ha a férfi felfedezi az első ráncokat, az első ősz hajszálakat amikor a tükör­be néz, s tudat alatt már megindul benne a folyamat, amely a változást előidézi. El­veszti a fiával játszott tenisz­partit, mert az fiatalabb és mozgékonyabb, s ennek köl­csönhatása a kezdődő örege­dés felfedezése. Vagy komolyabb esetben: elvesztheti egy 45 éves férfi az állását azért, mert akad helyébe egy 28 éves. Kezdő­dődő derékfájások, nehezebb lélegzés egytől-egyik okot szolgáltatnak, ahhoz, hogy a középkorú férfi lelkében for­dulat álljon be. Van aki nehe­zen viseli el. Ezekből kerülnek ki a tragikus esetek, amelye­ket már említettünk. Van aki közömbösen igyekszik tulten­­ni magát a változhatatlanon, de a valóságtól való félelme euralkodik rajta. Feledni akarja a valót, menekülni akar előle és inni kezd. De van olyan is, aki különféle uj szokásokat vesz fel, uj hob­byk kerítik hatalmukba, anél­kül, hogy meg tudná magya­rázni önmagának a lelki kény-BESZÉDES SZÁMOK... A szavazás eredménye végleg eldöntötte Ulszter sorsát. Az észak írországi protestáns többség, mint a képen látható 591,820 szavazattal 6,463 ellenében az angol birodalomban akarnak maradni. szert ami erre ráviszi. Van olyan is, aki nem hagyja ma­gát, egyenes tartással, büsz­ke járással igyekszik tovább­ra is lépést tartani a fiata­labb korosztállyal, és persze igyekszik férfiúi hóditó va­rázsát is kipróbálni illetve bi­zonyítani. Ezek az emberek úgy hi­szik, hogy az asszony, akit 20-30 évvel korábban felesé­gül vettek, már nem nyújtja azt az ösztönzést, amelyre nekik férfiaknak az élet gö­röngyös utjain, a mindenna­pi munkában szükségük van. De a szexuális életükben beál­lott csökkent aktivitást is a hiányos élettársi stimulus rovására Írják. Itt követke­zik a válóperek időszaka. Intelligens férfi már előre tudja, milyen változásokat hoz a kor, amelynek küszöbét általában 40. éve körül lépi át. Tisztában van okkal és okozattal egyaránt és át tud­ja vészelni azt. Persze sokat számit ebiben a feleség szere­pe .segitőkészsége is. Az ön­magát elhanyagoló, slampos­­sá vált feleség képtelen hoz­zájárulni a krízis áthidalásá­hoz. Ápolatlansággal, közöm­bösséggel, a háztartás elha­nyagolásával csak hátrányo­san befolyásolhatja azt. Ez a. helyzeti csak súlyosbítja, ha képtelen megérteni a férje ré­széről tapasztalható szexuá­lis elidegenedést, bár olykor ezt éppen (vagy legalábbis részben) önmagának köszön­heti . Mint mondottuk, a közép­korú férfi váltóévei nem azo­nosíthatók a climax-al, amely nála jóval később következik be, de sok esetben mégis ép­pen a lecsökkent nemi képes­ség váltja ki ezt a krízist. Nos, ezen az orvos segíthet. Hormonális kezelés többnyi­re jó eredményt hoz, de itt is esete válogatja. Ügyelni kell arra, hogy a herehormon-ke­­zelés ne lépje át azt a bizo­nyos határt, amelyen felül már veszélyes leihet. Ugyanis a túladagolás felgyorsítja az érelmeszesedést, amely köz­vetve a szív legnagyobb el­lensége, vagyis: rövidíti az életet. Mi a teendő tehát? Tudo­másul venni az évek múlását és belenyugodni a változha­­tatlanba, hideg fejjel, józanul. Férfi váltóévek csak annyi­ban léteznek, amennyiben ezt a férfi tudomásul veszi, il­letve foglalkozik vele. Tudni kell arról, hogy van ilyen is, de tudni kell könnyedén át­lépni ezeken az éveken, hisz minden kornak megvannak a maga szépségei, csak meg kell találni őket. Dr. Peter H. Forsham

Next

/
Thumbnails
Contents