Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-22 / 12. szám

4. ekU London történelmének és hagyományainak védelmezői ismét a felháborodás lázában égnek — s meg kell adni, nem minden ok nélkül — a kor­mány (legalábbis elvben) el­fogadta a Leyfield-bizottság városfejlesztési javaslatait és (hangsúlyozni kell, hogy is­mét csak elvben) szükséges­nek ítélte meg a London kö­rüli aiutóut-gyürük megépíté­sét. Költségvetése ennek az uj úthálózatnak és összes be­kötő útjainak: meghaladja a 2,280 millió fontsterlinget. A tömérdek kiadásnál is fájdal­masabb azonban, hogy az út­hálózat elkerülhetetlenül át­hatol London környékének históriai értékű tájain, mint a környezetvédők mondják keserűen: ezer hagyomány és történelmi emlék torkát met­szi el. Az egyik ilyen fenye­getett táj Londontól délke­letre Deptford és környéke, Greenwichtől nyugatra, a Ra­­vensibourne-folyócska torko­lata, ahol az angol tengeré­szet született, a brit biroda­lom-alkotás szimbóluma. Itt jött létre VIII. Henrik pa­rancsára az első angol hadi­hajó-gyár, a világraszóló ten­gerészet nukleusa, amelyből az összes utódok és leszárma­zottak erednek, a Polaris ten­geralattjáró, a tengerek ther­­monucleáris vándorai. Az 1800-as évek közepén a vas és a gőz korszaka elnémította a deptfordi hajógyárat, de raktárhelyiségei, egyes javi­­tórészlegei tiz esztendővel ezelőtt még üzemeltek. Dept­ford azonban igy is megér egy sétát és bár a mai baede­­kerek már kevés figyelmet fordítanak rá, történelmi em­lékekben nem szüköldödik. Ha az ember végig halad a dept­fordi Fő-uton s az ut végén balra fordul, a Szent Pál­­templom elé ér, amely Wren, Vanburgh és Palladió ihleté­sére épült, amikor Deptford sokkal régibb temploma, a Szent Miklós, már kicsinynek bizonyult a föllendülő kisvá­ros, a gyorsan növekv közös­ség számára. Továbbhaladva a Stowage-utcában ér, fekete vaskapu elé, amely fölött kő­ből faragott koponya jelzi, hogy a kerítés mögötti épület volt egykor a halottasház, ahová balesetek, bűntények és a folyó áldozatit vitték. Most már évtizedek óta olaj­hordókat tárolnak benne. Ta­lán Christoper Marlowe-t, a költőt is ide szállították, mi­után a Stowage-utca egyik kocsmájában rejtélyes késdö­fés végzett vele. Marlowe, aki­nek egyesek még Shakespeare színmüveit is tulajdonítják, jeltelen sírban fekszik a Szent Nikolas templom udva­rán. Itt lakott Grinling Gib­bons, a hires fafaragó, akit lohn Evelyn fedezett fel, a LONDONI RIPORT: A gépkocsi elgázolja a történelmi emlékeket.. restauráció korának nagy naplóirója, bemutatta II. Ká­­rolynak és Wrennek, az épí­tésznek. Gi'bbonsból korának egyik legünnepeltebb szobrá­sza lett. John Evelyn hajdani házához a folyó felé haladva jut az ember, befordul a Ben foow-utcába, majd a Prin­­ce-streetre. Itt a közpark, amely egykor magánkért volt, John Evelyn házához tarto­zott. Evelyn lelkes és szor­galmas kertész volt ráérő idejében, elsők közé tarto­zott, kik erdei fákat ültettek kertjükbe. Az 1600-as évek végén azonban elkövetett egy nagy hibát: bérbeadta házát Péternek, minden oroszok cár­jának, a majdani Nagy-nak, aki azért jött Angliába és ki­váltképpen Deptford-ba, hogy a hajóépitést tanulmányozza. Ha mindössze tanulmányozott volna, az még nem lett volna baj, ám sűrűn öntött fel a garatra és amikor berúgott, megparancsolta, hogy talics­kában kocsikáztassák a kert­ben, méghozzá futólépésben, át a gyepen, a virágágyakon és hennabokor-sövényen. A felháborodottt Evelyn szám­lát küldött a cárnak 167 fontsterlingről, a kárért, amelyet a házban és a kert­ben okozott — idézve a kísé­rőlevélből — “mivel a gyepet gödrökkel tette tönkre, ug­­rándozása és garázdálkodása következtében” és “összetört számos pompás magyalfát.” Kifizette-e a cár a 167 font­sterlinget, arról nem maradt fent históriai bizonyíték, de talán igen, mert deptfordi ta­nulmány utjának emlékét má­ig őrzi: a Cár-utca. Mindez csak néhány emlék fölvillan­­tása egyetlen környékről — dehát a Londont körülvevő vidék teli históriai érdekes­séggel. Most mindezt az au­tóút fenyegeti: az angol hadi­­tengerészet születési helyét, a régi templomot, amelynek udvarán Marlowe csontjai nyugszanak és a kertet, amelynek füvén és virágain át a duhaj Nagy Pétert ta­­licskázták szolgái. Ha a kör­nyezetvédők és műemlékvé­dők győznek ,talán még ma­rad valami mindebből egy-két nemzedéknyi időre, de ha a gépkocsi győz, hamarosan be­temeti a szürke beton. London, 1973 március . . . Bert Strong Ricardo Basques az Egyesült Államok legöregebb acélmun­­kása, a Bethlen Steel san franciskói telepén dolgozik. Basques 92 éves, azonban az acélunió szerződésében nin­csen nyugdijhatáridő kikötve TAIWANI ÉLETKÉP: AZ ÉJSZAKAI PIAC TAIPEI, Taiwan — Tai­wan egyik legszínesebb része az “éjszakai piac”, ahol min­den este tömegek gyűlnek ösz­­sze, hogy olyan taiwani kü­lönlegességeket élvezzenek, mint oyster-omlett, friss tek­nősbéka vér, prrátört kígyó borban és így tovább. A piac valami 400 yard hosszúság­ban nyúlik el és mintegy 700 apró üzletet foglal magában. Nappal üres és kihalt, de éj­szaka színes lámpák fényé­ben pompázik és mindenfelől vidám emberek jókedvű neve­tése hangzik fel a kis üzletek körül. Olyan az egész, mint egy kedves, kacagó farsangi kar­nevál, az az atmoszféra, amit a kínaiak szeretnek Taiwan­­ban. Az üzletek legtöbbje jóval éjfél utánig nyitva tartott és elegánsan öltözött árusok szolgálták ki a közönséget. Egy helybeli újság “Snack Alley”-nak nevezte el ezt a kedves kereskedő negyedet és a becenév rajta is maradt. De a haladás nevében ha­lálra ítélték a Snack Alley-t és nemsokára lerombolják, hogy az egyre növekvő forga­lom számára utat építsenek helyébe. Nagyon sok menekült jött Taiwanba, főleg a kinai szá­razföldről a kommunista ha­talomátvétel után, de a Snack Alley árusai csaknem mind benn szülött taivaniak voltak, akik helyi ételkülönlegessé­gekkel kedveskedtek nemcsak a kínaiaknak, de a számos tu­ristának is. Üzleteik előtt ka­tonás rendben volt kifüggeszt­ve a nyers hal, rák, októpusz, várva arra, hogy rendelésre ropogósra süljenek az Ínyenc falatokat kedvelők számára, egész halom sült csirkcomb, malacláb és sok más külön­NEM PÁLYÁZIK... leges taiwani étel várta az éhes látogatók özönét. Más üzletek vetekedve az crvostudom á n n y a 1, kitűnő “gyógysze reket" árultak, mint kigyóepét szembajok el­len, szárított, megőrölt kigyó­­bört arthritis gyógyítására, teknősbéka vért a máj és vese működésének elősegítésére, porrátört szarvas és medve­csontot nagyobb szerelmi tel­jesítőképesség elérésére — és ennek demonstrálására egy szép fekete medvét is ott őriz­tek rácsok mögött, hogy be­mutathassa erejét. És most mindez megszűnik, a multté lesz, mert — utat kell építeni. Pedig nemcsak a taiwaniakat vonzotta a Snack Alley. A Taipei-ben megforduló turisták nem mu­lasztották volna el, hogy leg­alább egy estéjüket ne ott töltsék. Főleg az amerikaiak keresték fel szívesen. Az üzleteket most majd szétszórják a város különböző pontjaira, a kedves, színes, vidám “éjszakai piac” külö­nös atmoszférája nem jön vissza többé. Taipei lakói, nemcsak a kí­naiak, hanem a világ minden tájáról jövő és ott letelepe­dett idegenek levelek özöné­vel árasztották el a várost, hogy ne bontsák le a Snack Alley-t, de hiába. A Snack Alley sorsa megpecsételődött. Hol veszünk majd ezentúl kigyóepét, ha fáj a szemünk, vagy szárított medvecsontot, ha több szerelemre vágyunk? Bálint Andor John Lindsay polgármester a new yorkl városházában tartott ülésen bejelenti, hogy nem pá­lyázik újra a polgármesteri állásra. Lindsay, aki 8 éve polgármester, állítólag szenátornak fog pályázni Javíts ellen. DIVATOK Jó harminc évvel ezelőtt a férfi orrok alatt kis kockás bajusz díszelgett gondosan körülborotválva amolyan német pedantériával később a'dusabb szőrzemény az orrok alatt is jelezte a nagy fordulatot eljött a szakállasok ideje csak az én időm késik minden nap borotválkozom MOLNÁR IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents