Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-01 / 1. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ ?f f f V. Elbeszélések és igaz történetek ff tt A POROS AKTÁK MESÉLNEK: A BOSZORKÁNYSÁG KORÁNAK HOMÁLYA (Folytatás) A családi összecsapás vége az lett, hogy Árpád a szó szoros értelmében világgá ment. Az Egyesült Államokban próbált szerencsét, s ügyes, talpraesett fiatalembernek bizonyult, ha nem is lett milliomos, megélhetését sikerült biztosítania, különböző rulett táblázatokat készített és azt bocsátotta áruba a szerencsejátékosok megszállottjai között. Ez azonban nem változtatta meg az apa elhatározását, aki már akkor, amikor Árpád színészi hajlamait közölte vele, válaszul kitagadta a középső fiát az örökségből. Papp Bélát is fenyegette az apja: ha továbbra is léháskodik, ha nem javul meg, ő sem kap egy fillért sem a hagyatékból. Kézfogás helyett tarkónvágát Papp Béla éppen elegendő adósságot gyűjtött össze ahhoz, hogy a legvégsőktől se riadjon vissza. Remek viszonyban volt Papp Zoltánnal, unokatestvérével, aki ugyanolyan volt, mint Béla, legfeljebb szegényebb, krajcárosabb kiadásban. Papp Zoltán helyeselte Béla tervét: Elemért el kell tenni láb alól, s akkor az örökség csak Bélának juthat, hiszen az öreg csak nem lesz olyan őrült, hogy idegenekre, mondjuk egy jótékonysági intézményre, vagy akár az egyházra hagyja a pénzét. így történt aztán, hogy Papp Béla megölette testvéröccsét. Maga nem akart gyilkolni, s Papp Zoltán nem vállalkozott a tettes szerepére. Némi tanakodás után, amikor már valószínűleg több jelölttel próbálkoztak, — Papp Béla hivatta főjuhászát, Zsoldics Mihályt. Ez a félanalfabéta parasztember gyenge szellemi képességgel rendelkezett, s amolyan kutyahüséggel viseltetett ura iránt. Nem kérte, inkább; megparancsolta a földesur a főjuhászának, hogy lőjje agyon az öccsét. Nyomatékül pisztolyt és töltényeket adott át neki és ezer forint pénzjutalmat ígért neki, amelyet azonban Zsoldosnak már nem volt ideje átvenni és még kevésbé elkölteni. A részletes tervet Papp Béla és Papp Zoltán együtt főzte ki. Zoltán november 18- án látogatóba hívta magához Elemért, igy az nem szokásos időben indult haza, hanem alkonyat után, amikor már erősen sötét volt, s ráadásul az országúton is jóval kevesebben jártak, mint világosban szoktak. A dijnok ,aki az aljas cél érdekében egész délután nyájas szóval tartotta unokaöcscsét, elkísérte őt egészen Udvari határáig, a Dezső réti csordakutig, amelytől nem messze ott várakozott Zsoldics Mihály. Mivel a két rokon hangosan beszélgetett, a gyilkosságra felkészült főjuhász idejében felfigyelt a közeledőkre. Futva közeledett feléjük. A kiszemelt áldozat, aki jól ismerte bátyja főjuhászát, előre nyújtotta kezét üdvözlésül, de Zsoldics azt nem fogadta el. Habozás nélkül a meglepetés tényét felhasználva tarkón vágta a diákot, aki összeesett. Aztán előbb halántékon lőtte, majd még két golyót eresztett a haldoklóba. A pisztolyt azután eldobta, de azt a tarlón megtalálták, s ott feküdt a bíróság asztalán, mint a Papp Béla ellen emelt vád tárgyi bizonyítékát értékelték. A pisztoly Papp Béláé volt, vallották a tanuk, s az igazat mondták, nem úgy, mint azok, akik Zsoldics alibijét bizonyították, s akikről jó előre gondoskodott a Papp Béla—Zoltán kettős. Hogyan tudta meg Papp Béla, hogy aljas tervét valóban végrehajtották? Nem volt türelme kivárni, mig unokafivére vagy főjuhásza értesíti őt. Olyan programot csinált magának, hogy nem sokkal a gyilkosság után láthassa, hogy megtörtént-e a szörnyűség, vagy sem. Ezért aztán feleségével még délelőtt bement Szatmárba, s éjszaka kocsin a batizi birtokra hajtatott, elment a Dezső réti csordakut mellett. Ott aztán “rémülten felfedezte” öccse holttestét, s aztán Udvariba hajtatott, hogy ő vigye meg a halálhírt a szüleinek. (Ugyanezen a fogaton vitték, két szuronyos csendőr kíséretében Papp Bélát a szatmári börtönbe decemberben, amikor.végre a bűntárs megtört, s beismerő vallomást tett.) A “legkegyelmesebb” hely sem kegyelmez Papp Béla azonban még sokáig tagadott. A vizsgálóbírónak bizony nagyon nehéz dolga volt vele. A testvérgyilkos először tagadott, később az őrültet “játszotta”. Aztán beismerő vallomást tett, belekeverve az ügybe egyik hitelezőjét, Lázár Móricot, akinek 1200 forinttal tartozott. A szerencsétlent letartóztatták, sokáig fogságban tartották, de kiderült, hogy ártatlan az ügyben. A védőügyvédek is makacsul harcoltak. Kelemen doktor mindent megtett, hogy védencét kimossa az ügyből. Nem sikerült. S végül is mindhárom tettes beismerte bűnét. Zsoldicsot és Papp Bélát kötél általi halálra, Papp Zoltánt nyolcévi fegyházra Ítélték, s ez utóbbit még ötévi hivatalvesztéssel is sulytották. A büntetőtörvénykönyv úgy rendelkezett, hogy az esküdtszék ítélete ellen nem lehet fellebbezni. A gyakorlatban azonban mindenki fellebbezésnek tartotta az úgynevezett semmisségi panaszt. A semmisségi panaszok elbírálása a Kúriához tartozott. A legfőbb bírói testület egyúttal a benyújtott kegyelmi kérvényeket is elbírálta. A semmisségi panaszt elutasította, a kegyelmi kérvényekre adott véleményt pedig tovább küldte az igazságügyminiszterhez, aki azt saját véleményével kiegészítve Bécsbe továbbította, ahol végülis Ferenc József császár és király “legkegyelmesebb döntésén” mult a dolog. — Ferenc József azonban — e zszintén a szokásokhoz tartozott — ezúttal sem várta meg, mig a dolog hivtaolasna shrd cmfwyp cmfwyp mmfwy vatalosan eléje kerül, Már jóelőre tájékozódott az ügyről, s tudtára adta a dolgok intézőinek, hogy mi a szándéka. A jogászok jól tudták, hogy Ferenc József azt a véleményét fejezte ki, hogy Papp Béla ügyében “nem áll az igazságszolgáltatás útjában”, vagyis a halálos Ítélet végrehajtását kívánja, a főjuhászt viszont nem tartja méltónak az akasztófára. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy jóllehet a Kúria véleménye titkos, mégis azt a javaslatot terjesztették őfelsége elé, amit őfelsége jóváhagyni kívánt. A semmisségi panaszok elutasítását és a kegyelmi kérvények sorsát 1900. november 21-én, ugyanazon a napon hirdette ki a Kúria. Zsoldics Mihály kegyelemből életfogytiglani fegyházat kapott. Papp Bélának azonban az akasztófán kellett meghalnia. Az apa, bármennyire is megvetette és gyűlölte a fiát, nem ezt a sorsot szánta neki. Ezért aztán minden követ megmozgatott, hogy legalább kegyelmet eszközöljön ki számára. Sikertelenül. Báli Mihály Szatmáron. A törvény úgy rendelkezik már a múlt század végétől, hogy a halálos ítélet végrehajtását az első fokon eljáró bíróságnak kell foganatosítania — ennek a törvényszéki elnöknek kellett kihirdetnie a végső verdiktet. Papp Béla őrjöngve fogadta a közlést- micsoda dolog, hogy őt, az előkelő úriembert épp úgy bitófára aggatják, mint holmi jött-ment, közönséges rablógyilkost! A siralomházban még sokáig dühöngött, de védőjének, Kelemen Samunak sikerült őt megnyugtatnia. Az ügyvéd az utolsó kívánság felől érdeklődött. Papp Béla azt kérte, hogy fényképezzék le, amint a bitófán lóg és küldjenek belőle egy képet az apjának, mert ő a főbünös abban, hogy fia ide jutott. S mikor a védő azt mondta, hogy ezt a kívánságát, mint törvénybe ütközőt, aligha lehet teljesíteni, a halálraítélt csavart egyet a dolgon. S azt kérte, hogy az akasztófa kötelét, mint utolsó vagyontárgyát, hadd hagyhassa az apjára. Papp Bélát kivégezték, amint az Ítélet elrendelte. S mivel ez volt az első olyan halálos Ítélet, amelyet a nemrégiben kelt törvény értelmében nem nyilvános helyen, hanem zárt helyen hajtottak végre, maga a kivégzési procedura is óriási érdeklődést keltett. A kivégzésen csakis hivatalos közegek, s az ügyész által engedélyezett személyek vehettek részt. Természetesen bejutott a szatmári törvényszék udvarára, az akasztás színhelyére a sajtó is. S igy a kiváncsiak a nyomtatott betűből értesülhettek a kivégzés előkészületeiről és minden részletéről. (Folytatjuk)
