Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-08 / 10. szám

Mi mindennel találkozik az idegen ezen a ridegnek tűnő észak-atlanti szigeten! És mi mindent kereshetünk hiába a sarkkör közelében fekvő szi­getországban. A néhány, San Marínéhoz hasonló mini-álla­mot nem számítva, Izland a vén Európa egyetlen vasut­­nélküli országa! Amikor meg­kérdeztem az iparügyi minisz­térium mérnökét, vajon soha­sem gondoltak arra, hogy vas­útvonalat építsenek, csodál­kozva kérdezte: “Hová? Ta­lán Reykjavikból Akureyribe, ahol mindössze húszezer em­ber él? Ezért építsünk fél­ezer kilométeres vaspályát?” Még az útépítés sem fizetődő. Reykjaviktól száz kilométerre az autóutak hepe-hupás csa­pásokká válnak, s noha a ló­háton való közlekedés egyre kevesebb szerepet játszik a kicsiny települések közötti kapcsolatban, az ország belső, csaknem teljesen lakatlan vi­dékein ma is csak a jelzőkö­vek mutatják az utat . . . Aki száz kilométernél mesz­­szebbre jár a fővárostól, rend­szerint rádió-adóvevőt épített Land-Roverébe, vagy Ganzin­­kájába, hogy bajbajutás ese­tén azonnal segítséget hívhas­son. A lávás, vagy gleccse­­res vidéken a sekélyvizü fo­lyók medre a “legjobb ut.” A halászok élete sem köny­­nyü a zord északi tengereken. A 203 ezer izlandi közül 20- 25 ezren dolgoznak rendszere­sen a halászatban és a hal­feldolgozó iparban. Egy mil­lió tonnás fogás esetén ötezer kiló hal jut fejenként minden izlandira, természetesen a csecsemőket is beleszámítva. Jó fogás után szinte az egész ország a tonhalakkal, herin­­gekkel szorgoskodik, s a négy­hónapos iskolai szünetben a diákok állnak az üzletek pult­jai mögé, ők veszik vállukra a postások táskáit, s ahol le­het, a felnőttek helyett dol­goznak. A halászat nehéz munka, de a heringek, tonha­lak — hát még a bálnák — zsigerelése sem könnyű. Csak két hónapig tart a nyár, ezért gyümölcs nem te­rem Izlandon, a paradicsom, meg a paprika is csak a hő­források vizével fütött me­legházakban. Olcsóbb, ha Dél- Eurépából hozzák hajóval! Nyáron a partvidék zöld, s bőven jut legelő a juhoknak, és a ma inkább csak státus­­szimbólumként tartott lovak­nak. Télen a hó és a jég az ur a “tűz országában” (a “tűz” most alszik: a Hek­la vulkán 1970-ben tört ki utoljára), ahogyan gyakran lzlandot nevezik. Reykjavik­­ban olyan szél fogadott, amelyhez hasonló ritkán té­ved a kontinensre. De a szél meleg levegőt hozott, s reg­gelre az egész városból eltün-IZLANDI RIPORT: A TŰZ ÉS J ÉG ORSZÁGA tette a havat. Csupán a 874- ben érkezett első viking tele­pes, Ingolf Arnarson szobra körül maradt meg a fehér ta­karó — a szánkázó gyerekek örömére. Télen a Golf-áram­lat gyakran melegíti fel a zord tájat. Ezért tartják ma is túlságosan pesszimistának az első vikinget, aki a sziget­nek az Izland — Jegesföld — nevet adta, ahogyan ok nél­kül kapta a “nagy szomszéd”, mindig jeges Grönland szige­te a Zöldföld nevet. Legalább ennyit kellett lát­nom, tudnom az Edda és a szágák országáról, ahol a kon­tinensünkön oly megszokott várromokat a monda szavai, a szágák helyettesítik, hogy megértsem a kezdetben mo­gorvának, szótlannak tűnő izlandi embereket, a vendég­nek csokoládés kuglófot sütő asszonyokat. Ez a nép a zord természettel s a tengerrel ví­vott évezredes harcban kemé­nyedéit, darabosodott látszat­ra hideggé. A puritánság, s a megfontoltság azonban nemcsak az ősi viking bátor­sággal ötvöződik, hanem az örökségként emlegetett köny­­nyedségel is. Ezzel magyaráz­zák sokan a házasságon kívül született gyerekek magas szá­mát — 1970-ben csaknem az újszülöttek egyharmada tar­tozott közéjük. Az izlandi nő ma is önállóbbnak vallja ma­gát, mint a dán, vagy a svéd. Még nevében is. Az izlandi nők például so­hasem veszik fel férjük nevét. Ebből azután nagy bonyodal­mak adódnak az idegen szá­mára. Néhány magyar család is megtelepedett a szigeten, a legtöbben izlandi lányt vettek feleségül. Nevüket hiába ke­resnénk a telefonkönyvben, hiszen ki gondolná, hogy Jo­nas Jonasson magyar embert takar: “János fia János”-t? Jonas Jonassonék kocsikáztak velem százkilométeres sebes­ségű szélviharban, a Kleifar­­vat tavon is túl, a Krisuvik melegforráshoz. A szél majd­nem felkpta az öreg Skodát, s a kövekbe kapaszkodtunk, nehogy az őrjöngve feltörő fe­hér gőzbe sodorjon bennün­ket. Krisuvik hőforrását már vastag csőbe kényszeritették, s nemsokára harminckilomé­teres csővezetéket építenek azon a holdbéli tájon, hogy a kénes gőzt is 'befogják Rejk­­javik — magyarra fordítva nevét: “Füstölgő öböl” — Európa legfüstmentesebb fő­városa. A vikingek késői utódai szorgalmukkal tették elvisel­hetővé, sőt bizonyos tekintet­ben kellemessé zord földjü­ket, de a tenger pótolja a hiányt, s a munkáért gazda­gon fizet, Izland az európai élvonalba emelkedett egy főre jutó évi 2480 dolláros nemzeti jövedelmével. De a halállo­mány csökken, s ezzel az iz­landiak életszínvonala is. Az ok: főként az angolok és a nyugatnémetek lehalásszák a beringet a parti vizekről! Ez­ért követelték az izlandi vi­zek határának 12 mérföldről 50 tengeri mérföldre való ki­­terjesztését. A halászati mi­niszter a Szocialista Egység­párt legmarkánsabb szemé­lyisége, Ludvik Joseffson, akit az izlandiak “50 mérföl­­des Ludviknak” neveznek. Az izlandi felségvizeket 1972. szeptember elsején ki­terjesztették ötven mérföld­re. Nagy-Britannia azonban máig sem ismeri el NATO- beli partnerének uj tengeri határát és hadihajókat irányí­tott az izlandi vizekre, halász­hajóinak védelmében. Izland­­nak nincs hadserege. Mind­össze hat kis parti őrhajó vi­gyázza felségvizeit, s elvágja az odatolakodó brit halászha­jók hálóit. Amikor 1958-ban 12 mérföldre terjesztették ki Izland tengeri határait, az an­golok már meghirdették el­lene első “tőkehal-háboruju­­kat” — a kis szigetország ak­kor sem engedett. Izland a heringből él. Haj­landók tárgyalni a halászati jogokról, de ha mások fog­ják ki előle a heringrajokat, olyan gyökértelenné válik, mint a búzát termelő ország föld nélkül. 2 MILLIÓ HAMIS SVÁJCI ÓRA ZÜRICH — Hónaponként mintegy 15,000 svájci márkát viselő, de valójában hamis órautánzat cserél gazdát Eu­rópában és csaknem tízszer annyi az ázsiai kontinensen. A Svájci Óragyártók Szövet­ségének megítélése szerint csak ezen a két földészen meg­közelítőleg kétmillió hamis óra kerül forgalomba évente. A becsapott vásárlók javaré­sze turista. A legtöbb külföldi látoga­tót azzal sikerül meggyőzni, hogy az állítólagos “eredeti svájci” órákért olyan ala­csony árakat kérnek, melyek­nek a turista szinte képtelen ellentállni. Ennek folytán a rászedett vevők olyan “svájci órák” birtokába jutnak, ame­lyeket Olaszországban, Fran­ciaországban gyártottak, vagy pedig éppen Hong Kong-ban orosz alkatrészekből. Érthető a svájciak riadalma, hiszen az évi kétmillió hamisítvány mintegy 3 százalékos üzlet­veszteséget jelent, alapul vé­ve a 70 millió hamisítatlan svájci órát, ami évente piac­ra dobnak. A Svájci Óragyár­tók Szövetsége szerint Euró­pában a hamisítások fő cent­ruma Olaszország. A hamisí­tott órákat innen csempészik külföldre, elsősorban Jugo­szláviába, ahonnan elterjed egész Balkánon, továbbá Né­metország, F r a nciaország, Belgium és Hollandia tarto­zik a főbb állomások közé. Keleten Dubai, Oman és Hong Kong műhelyeiből kerülnek ki a svájci márkákkal ellátott órák, noha ezek alkatrésze a legvegyesebb. Szovjetunióból, Japánból, Singapore-ból, Pa­kisztánból, Indonéziából, de még Afrikából is hozatnak különféle olcsó alkatrészeket, melyekből az úgynevezett “eredeti svájci” órákat össze­szerelik. A svájciak most harcot in­dítottak a hamisítványok el­len és először is azzal kezd­ték, hogy meghatározásuk szerint csak arra az órára le­het rávésni a “Swiss Made” jelzést, amelynek alkatrészei 50 százalékban Svájcban ké­szültek, ott szerelték össze és ott is vettették minőségi pró­ba alá. A Svájci Óragyártók Szövetsége külön ellenőrző részlegeket hozott létre e cél­ból. ESIK A DOLLAR KÜLFÖLDÖN Ez a felvétel a frankfurti pénzbeváltó tőzsdén készült, amikor az amerikai dollár uj kurzusát kiírták. Már csak 2.83-at ér a dollár német márk kában. NEM FONTOS, de Érdekes Véget vetettek a dél-afri­kai fehér férfiak szerelmi kirándulásainak. Hétvégéken eddig sok jobbmódu férfi rándult át egy-két napra Dél- Afrikából a szomszédos orszá­gokba, s ott saját fajvédő tör­vényeit kijátszva, szines bő­rű nőkkel létesítettek szerel­mi kapcsolatokat. A dél-afri­kai rendőrség főnöke kije­lentette: a vizsgálat most fo­lyik. A brit hatóságok rövid időn belül már másodszor ta­pasztalhatták, hogy egyesek nemcsak árut szállítanak, ha­nem embereket csempésznek azokon a nagy teherautókon, amelyek a kontinens és Ang­lia között közlekednek. Leg­utóbb egy rakomány szőlővel együtt hat pakisztánit is “el kellett vámolni” Dovernél. A pakistániak egy Hollan­diából induló kamionnal sze­rettek volna illegálisan be­jutni Angliába.

Next

/
Thumbnails
Contents