Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-01 / 9. szám
10. oldal MAGYAR HÍRADÓ BEM APŐ (Folytatás) Az ellenséges gyalogság megtorpant és kénytelen volt visszavonulni. A lengyel hadsereg fellélegzett, elkerülte a teljes összeomlást, most már rendezhette sorait. Agyúharc következett. A többszörös fölényben levő cári ütegek ki akarták puhatolni Bem ütegét, hogy megsemmisítsék, de Bem megtévesztette őket. Ágyúit az ellenség golyózáporában át meg átcsoportosította: az egyik pillanatban a homokos dombról szórta golyóit az ellenségre, majd a partmenti füzesből. Bem egyik ágyútól a másikhoz rohant, irányította az ágyút, célzott, hol a hid közepét, hol a parti ütegeket, hogy teljesen megtévessze az ellenséget. Bem ütege az utolsó^ pillanatig állta az ellenséges ágyuk tüzét. Mindenki látta már, hogy Bem hihetetlen bátorsága mentette meg a lengyel hadsereget a teljes pusztulástól. A fővezér a hadsereg megmentésért, még ott a csata közben nevezte ki ezredesnek. Este tiz órakor végétért az ütközet. Az ágyuk is elhallgattak. Didics hadserege viszavonult. Fél óráig tartott Bem ágyúinak tusája az ellenséges tüzérséggel. Bem ütege a harcban 300 lövést adott le. Az ágyuk olyan óriási füstöt és akkora porfelhőt idéztek elő, hogy tiz lépésre sem lehetett látni. A lengyel hadsereg most már nyugodtan, csatarendben vonulhatott vissza Varsóba. Bem ezredes érdemei elismeréseként, megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést, a Virtuti Militant és kinevezték a lengyel tüzérség parancsnokának. A cári hadsereg vezérének, Didics marsallnak a halála után, Paskievics lett az uj fővezér, aki minden erővel el akarta fojtani a felkelést. Hatalmas seregével, több mint háromszáz ágyúval és 6500 szekérrel a főváros, Varsó felé vonult, hogy döntő ütközetre kényszerítse a felkelők hadseregét. Bem, a Varsóba való visszavonulás után azonnal nagy erőfeszítéseket tett, hogy a tüzérséget, amely már többször bebizonyította, hogy képes megváltoztatni a csata kimenetelét, ismét a régi színvonalára állítsák vissza. Az osztrolenkai csatáiban igen sok jól képzett tüzére elesett, helyettük tehát minél előbb olyan katonákat akart állítani, akik a kiképzés után méltóak lesznek elesett elődeikhez. Bemet 1831. julius 12-én tábornokká nevezik ki. A haditanács ülésein állandóan a harc azonnali folytatása mellett szállt síkra, de nem talált meghallgatásra. A főnemesség, a földesurak az egyezkedés mellett szavaztak. A felkelés vezetői pedig halogató politikát folytattak, de a legsúlyosabb hibát akkor követték el, amikor nem mozgósították a parasztságot. Figyelmen kívül hagyták azt a forradalmi igazságot, hogy felszabadító harcot a néptömegek nélkül megnyerni nem lehet. A A lengyel felkelésnek tehát el kellett buknia. Bem, a nagyszerű hadvezér sem menthette meg a helyzetet. Az utolsó pillanatig harcolt Varsóban. Ott is, de később is, a haditanácsban, a harc feltétlen folytatása mellett szavazott. Az áruló tábornokok azonban már az ellenséggel alkudoztak. Bem, amikor látta, hogy minden hiába, már csak arra törekedett, hogy a hadsereg ne hulljon szét, hogy a zárt katonai alakulatokat megőrizve vigye külföldre a sereget. Abban bízott, hogy egyszer majd viszszatérhet csapatai élén. Nem akarta elhinni, hogy a felkelésnek vége van. Ötvenezer főnyi sereggel lépte át a határt, több, mint amennyi a felkelés kirobbanásakor volt. Az elbukott lengyel felkelés katonái, akik kénytelenek voltak elhagyni hazájukat, egy pillanatig sem hittek abba, hogy ügyük elveszett, bíztak abban, hogy az áruló vezérkar helyett olyan áll majd a csapatok élére, amely előbb-utóbb hazavezeti majd őket hazájukba. Ebben bízott Bem tábornok is és a hosszú, gondokkal, bajokkal teli emigráns időszakában azért fáradozott a legtöbbet, hogy a hadsereget együtt tartsa, újjászervezze, kiképezze, kiegészítse, egyszóval felkészítse őket az uj harcra. A lengyel emigránsok uj otthona Franciaország lett. A francia földön való tartózkodást Bem nem tekintette végleges célnak, véget kellett volna érnie abban a pillanatban, amikor alkalom kínálkozik arra, hogy a lengyel nép újból fegyverrel a kézben harcoljon szabadságáért. Az 1830-as évek elején, az emigráció kezdeti szakaszában megalakult politikai csoportok a maguk módján szövögetik terveiket az elvesztett haza visszaszerzésére. Hamarosan élesen kirajzolódik az emigránsok haladó és konzervatív szárnya. Az elsőnek a kiváló lengyel történettudós, Lelewel, a másiknak Czartoryski Adam herceg volt a vezetője. Lelewel kiadványokat, szózatokat irt, széleskörű politikai és tudományos munkát végzett. A lengyel demokraták közül ő ismerte fel elsőnek, hogy az 1831-es fe’kelés azért bukott el, mert nem mozgósították a népet, a parasztságot. A Demokrata Társaság 1832. szeptember 12-én felhívással fordult az emigrációban élő katonákhoz, amelyben már ezt olvashatjuk : “A parasztokat illeti meg azoknak a földeknek tulajdonjoga, amelyeket megművelnek; megszabadulva a robottól és egyéb, uraik iránti kötelezettségeik alól, jól megművelhetik a földet s nem fognak nyomorogni. Megilleti őket a törvényhozásban való részvétel is.” Ma már vitathatatlan tény, hogy megkésett ez a felhívás. Ha akkor, a felkelés első napjaiban jelenik meg ez a forradalmi gondolat, hogy a föld legyen azé, aki megműveli, akkor a felkelés nem bukhat el, mert a nemzet széles tömegei állnak mellé. Baj volt az is, hogy a felkelés vezetői gyakran több időt szenteltek az egymással folytatott harcra, mint a nagy cél, a haza függetlenségének kivivására tett erőfeszítések érdekében feltétlenül fontos egység megtartására. A lengyel demokraták heves harcokat vívtak a Czartoryski-féle maradi csoporttal, amely, amikor Lengyelország szabadságáról beszélt, sohasem gondolt a nép szabadságára, s mindent elkövetek, hogy a régi mágnási földesur jogokat ne csorbítsák. A felkeléstől is csak annyit vártak, hogy e jogokat az esetleges győzelem után még korlátlanabbá gyakorolhassák. Bem fáradhatatlanul dolgozik az emigrációban. Szüntelenül azzal a gondolattal foglalkozik, hogyan lehetne ismét talpra állítani a hadsereget és megindítani a felszabadító harcot. A lengyel légió felállítására engedélyt kér a francia kormánytól, részt vesz a különböző társaságok munkájában. Oportóban egyezményt ir alá egy Portugáliában állomásozó lengyel légió megalakításáról. Felhívást ad ki a lengyel katonasághoz. Amikor a portugáliai trónviszály érdekében kezd a légió szervezésébe, hogy Don Pedro oldalán harcoljon, igen sok honfitársával szembekerül. Egyik honfitársa — Pasierbski — merényletet követ el ellene. Árulással vádolják. Nem értik, hogy mindezt csak azért teszi, hogy a megr felelő pillanatban jól képzett, harcedzett hadsereggel térjen vissza Lengyelországba. Az emigránsok apró viszályai és a jövő Lengyelországáról való álmodozások nem elégítették ki Bem tábornokot. Bejárta Portugáliát, Belgiumot, Hollandiát, Spanyolországot, Németországot, Angliát és Franciaországot. Párislban megalakítja a Lengyel Politechnikai Társaságot. Szervez, agitál, levelez; emlékiratokat ir a fiatal lengyelek érdekében, segít gondjaikon, gondoskodik arról, hogy tanuljanak. Fáradhatatlan. A harcban szerzett sebei gyógyításával sem törődik. Egyszerű katonaként él. Nem ismeri a fényűzést. Könyvei egymás után jelennek meg, melyek közül a legismertebb az, amelyet a lengyel nemzet felkeléséről irt. Ebben már leszögezi, hogy egy nemzeti felkelés sikere esetében első feladatnak tartja, hogy a felszabadított területeken a földet oda kell adni a parasztnak. Ugyanebben a müvében ir arról is, hogy a lengyel felkelés a cári birodalomban is kiválthatja a népi forradalmat. (Folytatjuk)
