Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-01 / 9. szám
10. oldal HORVÁTORSZÁGI LEVÉL ZRÍNYI MIKLÓS NYOMÁBAN Zágráb, 10173, február hó... Kosztolányi Dezső először megírta, azt antik Rómában játszódó regényét, a Nero, a véres költőt, s csak azután látta meg Rómát. Én is igy vagyok. Könyvet írtam a Móra Kiadónak a költő Zrínyi Miklósról, s egy tanulmányút során most jutottam el Horvátországba, azokra a helyekre, amelyeknek valami közük van Zrínyihez, amelyek valamilyen emléket őriznek a költőről. Hízelgő párhuzam, de van benne csipetnyi túlzás. Mert ha most tették is szemem elé először Zrínyi Miklós kézírását Zágrábban, valójában nem most találkoztam élőször Zrínyi-emlékekkel, s nem most járok először Horvátországban sem. Zrínyi sohasem fordított hátat eszményeinek. Csáktornyái udvarába Itáliából származó virágmagvakat ültetett. — Vendégeinek tengeri halakat és csigákat tálalt. — Zenészeket tartott. Palotájában gazdag könyvtárat, “A körny, melyben lakom, el van dugva szem elől, szép, de vad, s felette magányos...’ — irta barátjának Kölcsey Ferenc, aki rövid életéből 23 évet töltött Szatmárcsekén. Itt irta 1823. január 22-én nemzeti énekünket, a Himnuszt. Turistvándit, — a műemlék - vízimalmot — elhagyva, lassan előtűnik Szatmárcseke. A falu szélén két Kölcsey - korabeli parasztház, amelyet a gondoskodás óvott meg a pusztulástól. Különben a faéremgyüjteményt, festményekből valóságos múzeumot rendezett be ... A kard nemcsak emberi élet kioltására alkalmas eszköz volt a kezében, hanem szépmivü ötvösmunka is. Várát nemcsak katonai erődítménynek szánta, helyet talált benne a könyvtár, a kert, a márványburkolatu fogadócsarnok is. S amikor — harmincéves korában — végképp elköszönt a költészettől, búcsúzni is versben búcsúzott: “Nem irom pennával Fekete tentával, De szablyám élivei, Ellenség vérivel Az én örök híremet.” Zrínyi Miklós élete a népek összefogásának és testvériesülésének szép példája. Katonái között magyarok és hor-Szatmárcseke. lu alig különbözik a többi szatmári községtől. A költő faluját járva megilletődéssel állunk meg a hajléknál, ahol Kölcsey Ferenc a Himnusz első sorait papírra vetette. A kúria már nincs meg, a századforduló táján lebontották. Helyén a művelődés háza áll, filmszínházzal és könyvtárral. Az épületben 1965-ben nyitották meg a Kölcsey emlékszobát. Ide kerültek a faluban féltve őrzött emléktárgyak, edények, használati vátok együtt harcoltak a közös ellenség, a török ellen. Főmüvét, a Szigeti veszedelmet öccse, Péter fordította horvátra. A családnak számos verselgető, költő-haj lain u tagja volt, akik a latin, a horvát, a magyar, a német nyelvet egyként használták. Zrínyi Péter felesége, Frangepán Katalin horvát nyelvű imádságos könyvet szerkesztett, s a könyv némely darabját versben irta. Katalin öccse, Fran Krsto Frankopan — Franz Frangepán —, akit Zrínyi Péterrel együtt 1671- ben császári parancsra kivégeztek, ugyancsak költői te hetséggel rendelkezett. A műveltség, az irodalom- és a művészet-szeretet volt az a közös nyelv, amely egy családon belül és egy nagyobb közösségen belül magyarokat és délszlávokat a Dráva és tárgyak, bútorok, a költő könyvei, olvasmányai, levelezésének kópiái . . . Évente három - négyezer érdeklődő fordul meg az emlékszobában, sok idegen nyelvű beírás is található a vendégkönyvben. Mostanában különösen sok vendég fordult meg Szatmárcsekén. A Himnusz megírásának 150. évfordulója tiszteletére a község bizottsága emlékülést rendezett. Az ünnepi tanácsülésen elfogadták a javaslatot, hogy ebben az évben rendezzenek Kölcsey tudományos ülésszakot — a nyíregyházi Tanárképző Főiskola közreműködésével — és tegyenek lépéseket a községben' felállítandó szobor ügyében. Irodalmi műsor idézte a himnusz költőjének munkásságát, a hagyományt, amely igen gazdagon él az itteniek tudatában. Úgy tartja az emlékezet, hogy a megyében a Himnuszt először Kölcsey síremlékének avatásán énekelték 1856-ban. A sárospataki diákok énekkara adta elő, hatására valóságos kis felkelés tört ki, melyet a zsandárok vertek le . . . Szatmárcsekei látogatásunk a temetőben ért véget, ahol a csónak alakú, néprajzi érdekességü fejfák közül kimagaslik a költő síremléke. Itt nyugszik az egykori jobbágyok között, akikért annyit küzdött. Emléke előtt fejet hajt Szatmárcseke néjje, az egész ország, s minden hazáját szerető magyar, otthon és a határokon túl. Péntek Gábor Száva vidékén egykor összekötött. Most itt állok a zágrábi vár főterén, ahol egykor Zrínyi lovának patkója dobogott, mint horvát bán, ide hívta tanácskozásra a horvátországi urakat ... A zágrábi egyetemi könyvtár féltett kincseit nézegetem. Itt őrzik Zrínyi hajdani könyvtárának néhány darabját és a könyvtár katalógus-jegyzéT két . . . A horvát tengerpart apró városait és kikötőit járom. Itt állomásoztak egykor Zrínyi hajói. A gályák innét szállították át az árut Velencébe, a bort, a gabonát, a szarvasmarhát és hoztak cserébe pénzt, selymeket, szöveteket, fegyvereket, kristálypoharakat. A parton nagy tárházak álltak. A megrongálódott hajókat télen a szél védett öbölben tatarozták . . . Bakarban Kraljevicában, Növi Vinodolban ma is látni a Zrínyiek és a Frangepánok nevét idéző emlékeket, a várfalakat, a tornyokat, a múzeumokba gyűjtött fegyvereket. S egy iramodással délebbre, már a dalmát tengerpart hajdani patrícius városaiban, Stari Gradban, Hvarban, és Dubrovnikben az is tanulmányozható, milyen lehetett Zrínyi Csáktornyái környezete. Ezekben a dalmáciai városokban máig szinte sértetlenül fennmaradt és szervesen továbbélt a kövekben, a falakban mindaz, amit Zrínyi horvát költő-elődei és kortársai teremtettek. Eszéken az autó csaknem ugyanazon a helyen visz át a Dráván, ahol a 17. században a hides hadihid állt. Ezt a falábakon nyugvó, a hajdani drávamenti mocsárvilágon átívelő hidat égette föl Zrínyi Miklós a téli hadjárat alkalmával, 1664-ben. A hid néhány üszkös, földből előkerült csonkját ma a vörösmarti múzeumban őrzik. Vörösmarton ezek előtt búcsúzom a horvátországi Zrínyi-emlékektől. Tüskés Tibor ÓKORI LELET BUDÁN BUDAPEST — Érdekes leleteket tártak fel az aquincumi muzeum régészei a XI. kerületi Kende utca 8—10 számú telken. A kora császárkorban kialakult fazekastelep létezett itt egykor, mely az időszámításunk szerint a Kr. u. I.—II. századik állt fenn. A kiásott kemencék 2- három méter távolságban helyezkedtek el egymástól, közülük hetet sikerült megmenteni. A kemencék félgömb alakúak, átmérőjük két méter. Érdekes, hogy korábban már ismertek egy kelta-eraviszkusz telepet a Gellérthegy déli oldalán. A most feltárt fazekastelep is ahhoz tartozott, de a lakosság csak munkahelynek használta. Közel volt a Dunához, s az ottani talaj kiválóan alkalmas volt az edénykészitésre. A kemencéken kivül lapos agyagedényeket is találtak, főleg cserepeket, amelyek jellemzőek a kelta őslakosság fazekasmüvességére. A telep megérte a római foglalást is, ezt bizonyítják az ott talált tipikusan római, piros színű cserepek. Ezenkívül állatcsontok, orsógombok, és dörzstálak is előkerültek. A telep életének nem erőszakos pusztítás vetett véget hanem hajdani lakói máshová költöztek. Bizonyos tehát s ebben áll a feltárás tudományos jelentősége, hogy itt is létezett emberi település, amely a Gellérthegy déli részéig húzódott. AZ AMBICIÓZUS VADÁSZ... A HIMNUSZ SZÜLŐHELYÉN: SZATMÁRCSEKE A költő faluja.
