Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-22 / 8. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ BEM APÓ (Folytatás) Bem hazáját a kapitalista fejlődés gyorsabb útjára szerette volna rávezetni. Mint intézőt foglalkoztatta egy cukorgyár létesítése is. Sokoldalú érdeklődésének és kitartó szorgalmának köszönhette azt, hogy az egykori katona oly gyorsan mezőgazdasági szakemberré képezte ki magát, akinek tanulmányai külföldön is feltűnést keltettek. Sokan azt hitték akkor, hogy az ország legtekintélyesebb embere lesz, aki forradalmasítja a mezőgazdaságot. És ekkor a vidéki gazdaság ügymenetébe temetkezve, az Ossolineum építésének közepette éri a hir, hogy a lengyel nemzet kibontotta a függetlenségi harc zászlaját, hogy Varsó népe 1830. november 29-én hadat üzent a cári zsarnokságnak. Ezzel uj fejezet kezdődött Bem József életében is. A bécsi kongresszus által létrehozott Kongresszusi Királyság területén csak látszatszabadsága volt a lengyeleknek. Az elnyomás fokozódott, s megérlelődtek a feltételek a felkelés kirobbantására. A függetlenség jelszava azonban nem tudta közös nevezőre hozni a lengyel társadalom különböző osztályait. A vagyontalan parasztok nehéz harcot folytattak a megélhetésért, hiszen a törvény értelmében a földesül- maga ibiráskodott jobbágya felett, engedélye nélkül a paraszt nem hagyhatta el faluját. A parasztok gyűlölték uraikat, de amikor 1830. szeptember 29-én kirobbant a felkelés, fegyvert fogtak és lelkesen harcoltak az elnyomók ellen. Ugyanakkor a főnemesség, az arisztokrácia riadtan figyelte a feljeményeket, hiszen már a felkelés első napjaiban látszott, hogy a nép nem elégszik meg a haza függetlenségének kivívásával, saját urai elnyomásától is meg akar szabadulni. Bem Józsefet is hamarosan a felkelők soraiban találjuk, s a felkelésnek egyik legkitűnőbb katonája lesz. Katonai hírnevét tulajdonképpen az 1830. évi lengyel nemzeti felkelésben aratott rendkívüli sikerei viszik szét Európában. 1831 márciusában őrnagyi rangban átveszi a hires 4 lovasüteg parancsnokságát. 1830. április 10-én az iganiei csatában rendkívül nehéz feltételek mellett bizonyítja be, hogy milyen kitűnő tüzér. Mint lengyel életrajzírói megállapítják, élete legszebb napja volt ez az ütközet. Bem őrnagy 10 ágyúval nyitja meg a tüzet az ellenségre. Ütege előtt, az iganiei völgyben állott és a lehető legkedvezőtlenebb helyen, teljesen kiszolgáltatva a 36 cári tábori ágyú tüzének. Bem a kétségbeesett katonákat látva, me-^ rész vállalkozásra szánta el magát. — Fel a dombra! Fel a dombra! — adta ki a parancsot. — Különben elpusztulunk a kartácstüzben! A katonák megértették a kockázatos parancsot. A lengyel tüzérségi üteg felhatolt egy dombra. Az erős tűzben Bem újból galoppot vezényelt ütegének. Nem törődött az ellenséggel tűzzel, sietve tolta előre tüzérségét, úgy, hogy már csak egy kartávolságnyira volt a cári tüzérség arcvonala előtt. — Tűz! — vezényelt Bem. Ott állt az ágyuk mellett és maga is célzott. — Tűz! A tüzérek újra erőre kaptak. Már nyoma sem volt a korábbi elkeseredésüknek, ingadozásuknak. A csata uj fordulatot vett. Az ellenség soraiban zűrzavar keletkezett, ágyúik egymás után némultak el. A lengyel katonák a Bem ütegei által alkotott tüzfüggönyben rohantak az ellenségre. A történetírás az iganiei csata lengyel csapatainak vezére, Predzynski neve mellett az első helyen Bem nevét jegyezte fel, mint akinek a legnagyobb érdeme volt a győzelem kivívásában. Bem Józsefet a győzelmes csata után alezredessé nevezték ki. Reggeltől késő éjszakáig folyt a tüzérségi párviadal. A katonák már fáradtak, éhesek voltak. A tüzelés egy percre se szünetelt. Jablonowski kapitány, a tüzérségi párharc résztvevője, emlékiratában Bem rendkívüli bátorságáról is beszámolt: Az általunk megszállva tartott hegyek és a két bódé között, írja, ahol két ágyunk működött, egy síkság húzódott, melyet valósággal elborítottak az ellenséges lövedékek, úgyhogy tőlünk Rupniewski századához eljutni veszélytelenül csak csodaképpen lehetett. Az egyik vámház leginkább lövéseknek kitett részében volt a vámtisztek éléskamrája, ahonnan jó lett volna valami kis élelmet szerezni. Igen ám, de a gránátok olyan sűrűn hullottak, hogy Istenkisértés lett volna elindulni. A katonák közt egysem akadt aki ki mert volna mozdulni. És ekkor Bem elindult a golyók és a gránátok sürü esőjében, nemsokára sértetlenül viszszatért, sajtot, kenyeret és húst osztott ki tüzérei között. Hamarosan el is terjedt a hir, hogy Bemet nem fogja a golyó. Bem életének egyik legfényesebb napja, a lengyel nemzeti felkelés legdöntőbb harci fejezete az 1831. május 26-án lezajlott osztrolenkai ütközet volt. A Narew folyó hidjáért folyt hosszú és véres csata utolsó szakaszánál lépett Bem az események menetébe. Skrzynecki fővezér május 25-én reggel érkezett meg az egész hadsereggel főhadiszállására, Troszyba. Az a gondolata támadt, hogy a Narew folyó bal partján elfoglalja Osztrolenka falut és a folyón átvezető hidat nem rombolja le. Nem készült döntő ütközetre, csak az ellenséget zavaró kis csatát akart, amihez megfelelőnek tartotta az állást. Kiadta a parancsot, hogy a hadsereg keljen át a Narew folyó hidján. Ez természetesen azonnal megtörtént. Osztrolenka egy kis falu a Narew folyó bal partján, azon a nagyon fontos utón, amely Varsóból Kovnóba vezet. Már abban az időben csomópont volt, itt futottak ősze a fontosabb útvonalak, s a falu tulajdonképpen ennek köszönhette jólétét, gazdagságát. A kereskedők, hajcsárok, áruszállítók bőségesen fizettek az ételért, italért. A fővezér csak jelentéktelen orosz támadásra számított. Nem is sejtette, hogy közben Didics, a cári hadsereg vezére egyesült a gárdával, hogy ezrével hömpölyögtek elő a sürü erdőkből és a lengyel táborra támadtak, amelyet ez a támadás váratlanul és felkészületlenül ért. A lengyel fővezért ezen a hajnalon a cári ágyutüz ébresztette fel. Hetven 12 fontos ágyú zuditotta a tüzet a lengyel csapatokra. Az ellenség szuronyrohammal elfoglalta Osztrolenkát és minden erejével a Narew-hidat ostromolta, hogy hadseregével át tudjon kelni a folyón. Az álmában meglepett lengyel hadsereg felbomlott, pánikszerűen vonult vissza, a rettenetes ágyutüzben nem tudta sorait rendezni, nem tudta feltartóztatni az ellenséget. A hidat ostromló óriási túlerővel csak a lengyel hadsereg még meglevő három - négy majdnem jelentéktelen ütege és Bem hősi tüzérsége szállt szembe. Ők tartották fel az ellenséges hadsereg és tüzérség támadását. Az ellenség átjutott a folyón. A lengyel fővezér rohamot roham után vezetett. A hid környékén mái1 mészárlássá fajult a harc. A csata színhelyétől nem messze, Olszevo falu közelében várakozott Bem 12 ágyúja. Az ütegparancsnok egész nap türelmetlenül várta a fővezér parancsát, de hiába. A parancsnok észrevette, hogy az ütegek egymás után hallgatnak el. Ekkor úgy határozott, hogy nem vár tovább parancsra, segítségükre siet. Az utolsó pillanatban érkezett, mert a lengyel katonákat már elfogta a kétségbeesés, az ellenséges gyalogság kérlelhetetlenül vonult előre. És ekkor Bem ütege az ellenséges gyalogság közvetlen közelében tüzelőállásba helyezkedett és gyilkos ólomesőt zúdított soraira. Bem ütege ötször-hatszor megismételte a sortüzet. Az ellenséges gyalogság megtorpant. A cári tüzérség hiába próbálkozott, hogy megsemmisítse a váratlanul ott termett pokoli üteget, mely rövid idő alatt megforditotta a harci helyzetet, csak annyit ért el, hogy a saját katonaságába lövöldözött. (Folytatjuk)
