Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-22 / 8. szám
10. oldal ZANZA-VILÁG Irta: HALÁSZ PÉTER Az egyiik nagy nemzetközi légitársaság “earth shrinker”-nek, világzsugoritónak nevezi és hirdeti óriásgépét, amely utasait villámgyorsan röpíti a Föld egyik részéből a másikba. és ezzel a földgolyót kicsinnyé aszalja. A szó, hogy “zsugorító’’, merész képzettársítással a zanza-fejeket juttatja az ember eszébe, afrikai törzseknek és amerikai indiánoknak azt, az ősi eljárását, rnelylyel különböző okokból levágott emberi fejeket füst fölött maroknyi méretűre zsugorították. Emlékszem rá, hogy valamikor a harmincas években egy budapesti könyvkiadó megindította a hires regények kivonatos változatának sorozatát és a kis köteteket “Zanza-regényeknek*’ nevezte el. Még néhány esztendő és Földünkre is illik ez az elnevezés: zanza-bolygó. Zsugorodásának folyamatát siettette az, hogy a világűrből is megnézhettük televíziós közvetítésben. Szép bolygó, összehasonlíthatatlanul vonzóbb, mint a Hold, de senki sem tagadhatja, hogy kicsi. Az amerikaiaknak van egy kedvenc frázisuk, amelyet uton-utfélen alkalmaznak: “It’s a nice place to visit but I wouldn’t like to live there”. Ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy “rövid időzésre kellemes, de nem szeretnék ott élni.” Városiak mondják, ha vidékre mennek és vidékiek, amikor városba látogatnak. New Yorkra mindazok mondják, akik Amerika más részeiből vetődnek oda, a new-yorkiak viszont ugyanezt mondják Amerika összes többi részeire. Könnyen elképzelhető, hogy eljön az idő, amikor más bolygókról idelátogató utasok ugyanezt mondják Földünkre. Vagy pedig a más bolygóra telepedett emberek s az ő leszármazottaik, amikor kedvezmények társasutazások keretében meglátogatják az ó-Földet. “Rövid időzésre kellemes, de nem szeretnék ott élni.” Tagadhatatlan, hogy világunk gyorsan változik, aminek következményeképpen mind kisebbé válik, ami tovább gyorsítja a változások folyamatát. A kettő elválaszthatatlan kölcsönhatásban áll egymással. Követelőző gyermekeknek mondják korholó szüleik: “Az ember odaadja neked a kisujját, akkor az egész kezét követeled!” Világos. Az ember ilyen. Ez a haladás és a változások motorja. Az eredményeket nem lehet sokáig ünnepelni és a melléfogásokon sokáig szomorkodni. Tovább kell menni. Az idegen körülmények közé érkező ember élesebb szemmel lát, mint azok, akik megszokták. Ez természetes. Akár egy lakásba lép be először, akár egy városba, országba. Minthogy rögzíti magában a benyomásokat, jobban érzékeli a változásokat és a változások sebességét. Megbízható dátumhoz mérhet mindent: érkezése napjához. Rövidebb időegységen belül könnyebb a tájékozódás. Két és fél esztendeje lakom Londonban, amely idő — azt hinné az ember — egy ilyen történelmi múltú világváros életében futó pillanat. Valóban az. De a futó pillanaton beiül nem csak tömérdek változás következett be, de köztük számos mélyreható. Egy kis merészséggel azt is mondhatnám: semmi sem olyan, mint két és fél esztendővel ezelőtt volt. A pénzegység megváltozott. Nem húsz shillingből áll többé a fontsterling, mint 1970 nyarán, hanem száz pennyből. A shilling eltűnt, már csak igen idős emberek említik szórakozottan. Tavaly még csak 15 esztendős korig volt kötelező iskolába járni, az idén már 16-ig. Az adózási rendszer ezekben a hetekben gyökeresen megváltozik, az árucikkekhez csapott adó-százalékkal a kereskedő válik az állam önkéntes (és fizetésnélküli) adószedőjévé. Két évvel ezelőtt a brit államközösség, a Commonwealth volt a domináns politikai téma, ma már Anglia és a Commonwealth úgy viszonyának egymáshoz, mint azok a házastársak, akik már megegyeztek a válásban, de még fenntartják a látszatot. A roast-beef, az angolok nemzeti étele, kiszorult az éterendből, helyét a csirke foglalta el. Megváltoztatják az italmérések hagyományos nyitási-zárási óráit. Rolls-Royce, az angol ipar Gibraltár-szerü, megingathatatlannak vélt szikla-szimbóluma: csődbement. London is gyorsan változik, legmegbizhatóbban azon a kerületen mérhetem le, amelyikben lakom. A szomszéd utcában, a Queensway-n, két nagy, amerikai méretű önkiszolgáló élelmiszeráruház nyílt meg. A Bayswater ut sarkán egyik napról a másikra bezárt az a kis trafik, ahol már törzsvendég voltam, ahol ismertek és beléptemre kérés nélkül tette a pultra a trafikos a kis doboz “Three Nuns” pipadohányt. Becsukott Matthews, a hentes. Ellenben nyílt egy görög, két kínai és két olasz vendéglő. A Queensway-n ritkán hall az ember angol szót, ebben az utcában ma már több ázsiai lakik, mint angol. Két uj, nagy szálloda épült a szomszédságomban. A bérházban, amelyben lakom, két és fél éven belül kicserélődött a lakók nagyrésze. Másik nagyvállalat vette meg a házat, a bérleti szerződések lejártakor a lakbért kétszeresére emeli. A régi lakók kiköltöznek, mire nyomban megkezdik az üresen maradt lakások átépítését. A Sohóban becsukott a kis magyar vendéglő, a “Budapest”. A telefonszámok megváltoztak. — két és fél évvel ezelőtt három betűből és négy számból állott a telefonszám, most már hét számból. Mire megtanultam a telefonszámomat, el kellett felejtenem és megtanulnom az újat. Névjegyeken még betűs telefonszámok vannak. Az ember nem tudja, milyen számokat tárcsázzon helyettük. A változások egyike-másika nem jelentős, de a mennyiségük teszi azzá mégis. Más pénzegység, más étel, másfajta adózás, boltok, hangok, arcok, házak; együttes hatásukban lenyügözőek lehetnek. Ilyen rövid időn belül. Szándékosan hagyom utoljára a legalapvetőbb változást, amellyel kapcsolatban már elkoptatták a “történelmi” jelzőt: azt, hogy Anglia csatlakozott Európához. Erre a változásra készültek az angolok a legnagyobb lámpalázzal, de biztos vagyok abban, hogy titokban sokan éreznek mély csalódást: ténylegesen ugyanis ez hozta életükbe a legkisebb változást. Valami ugyanis észrevétlen maradt előttük: Európához tartoztak már addig is, Sőt, nem is csak Európához, de mindenhová tartoztak, mint ahogyan Európa és a világ többi része is őhozzájuk tartozott, mivel ezen az összezsugorodott zanza-világon csakis a legnagyobb erőfeszítések árán lehet elkerülni és megakadályozni az együvé-tartozást, emberek, árucikkek, nézetek, könyvek, filmek, színdarabok, televiziómüsorok, zenének, öltözködési divatnak, Ízlésnek, Ízléstelenségnek, kinyomtatott és kinyomott szónak miagara-dinamikáju egybezuhogását. Lehet késleltetni, hatalmi szóval tiltani, árkot ásni és falat huzni ellene, rá lehet lőni, vagy vérebet uszítani, lehet késleltetni, de nem lehet megakadályozni. Nagyobb távolságok, nagyobb tengerek méreteik arányában lassabban szívódnak fel, de ez a “lassúság” sem értendő a régi, megszokott értelemben, legföllebb úgy, ahogyan a jet-repülőgép “lassúbb a hangsebességnél, vagy a hangnál sebesebb gép lassúbb a világűr-rakétánál. A világ kicsi lett és zsugorodása egyre tartó folyamat, be lehet dugaszolni a kulcslyukat, szigetelni a réseket, de a másféle mértékhez, léptekhez, sebességhez igazodó emberi elme immár szigetelhetetlen. A körülményei közé szokott és azokhoz koordinálódon ember kevésbé érzi és érzékeli, de megtörténik vele is. Minden nap és minden órában. Gondolkodásunk átállt, észrevétlen aklimatizálódtunk az uj sebességhez. A szélvészkisasszonyt még nem is olyan régen a pesti vígjátékban “százhuszas tempó”-val jellemezték. Aki kiejtette a száján, megborzadt tőle. Százhuszas tempó! Hol vagyunk már tőle! A sebesség áthidalja az időt és a távolságot. Akár tetszik, akár nem: zanza-világon élünk és ezen már nem változtat semmi. FODOR JÓZSEF: Tavasz előtt Dülöngélve még — lappangó kór előtt, Mig harcol szervezetem — Itt járkálok friss tavaszodó előtt, És suttogok csendesen: Segíts, vén körtefa, hó- s jég-födte még. S kit duzzaszt már uj erőd, S vállas-tömb barackfa, jótermő, derék: Hadd győzzek a baj fölött. S alma- s körtefák ti, rügybeindulók, Robbanó nedv-lendület,. Szökjetek belém mind, vig virgonc folyók, Folyj átok be eremet; S ágasbogas bokrok, büvölni-tudók, — Mint egyből széttereget Száz csuda sátrat mind — legyetek ma jók, Óvjátok a beteget. Mert lelkem már gyógyotokhoz fordul itt, S hozzád Természet-anyám, • Legyek jól, mint ti, mit látni is vidit, Izetek kóstolva szám: Bár gőzös-nyers, minden még, fák és szelíd Bokrok, a rossz tél után, Hogy készültök mind, tudni is lelkesít, S már kedv ül meg, uj, s vidám. Mily letörtség volt még itt nemrég, sivár, Szemem iszony ülte meg, S im másképp suhog a jég, üdítve jár, S nyögnek halk, fojtott hevek. Valami megtört: másképp vár, mire vár Már itt minden! Mit rusnya, vén hótömeg! Lelkem, mint ti fáim, hogy jön a sugár, várakozásban remeg. Htláai Pite
