Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-01 / 1. szám
12. oldal PETŐFI APJA GRÓF SZÉCHENYI VOLT? Irta: SIMA FERENC A százötven, éve született Petőfi kétségtelenül a legtöbb titokkal körülvett halhatatlanunk az utóbbi századok során. A tankönyvek és lexikonok szerint Kiskőrösön született 1823. január 1-én. Apja Petrovics István akkor valóban Kiskőrösön volt mészáros. De hiteles adat, hogy feleségestül gyakran átszekerezett Kiskunfélegyházára, ahol a városi két mészárszék bérbevételére alkudozott. Hagyomány szerint egy ilyen egyezkedő átruccanás során, Félegyházán született meg Petőfi, a várt idő előtt. Gyenge, apró kisded volt, bizonytalan, hogy megmarad-e, ezért sietve kellett megkeresztelni. A Petrovics-házaspár buzgó evangélikus volt. Félegyházán viszont nem volt evangélikus templom. Petrovics István ezért sietve hazahajtott az evngélikus Kiskőrösre a keresztelés végett. Arany János, Petőfi jóbarátja és keresztkomája közölte az irodalomtörténészekkel: “Sándor nem ott-keresztetltnek mondá magát, mint ahol született.” Maga Petőfi az 1948-ban Félegyházán keltezett, “Szülőföldem” cimü versében ezt írja: “Ez a város születésem helye.” És házasságkötésékor az anyakönyvnek “életneme — származása, — lakhelye” rovataiba ezeket diktálta be: “Nőtlen — félegyházi — Pest”. Tehát Félegyházát vallotta szülőhelyéül költeményben is, hivatalos okiratban is. Ezzel szemben soha, sehol nem vallotta magát kiskőrösi születésűnek. A kiskőrösi evangélikus egyház anyakönyvének bejegyzése szerint az 1823 január elsején ott megkeresztelt Sándor gyerek aznap született. Ámde a költő István öccse ezt írja a “Vasárnapi Újság” 1857 febr. 1-i számában: Sándor 1822 december 31-én született. Ezt szüleimtől számtalanszor hallottam és sokszor olvastam a családi nagy biblia első lapján is apámnak ezt a bejegyzését.” De akkor miért jelentették be Újév napján születettként? A felelet meggyőző: azért, hogy 1823-ban születettként egy évvel később kelljen majd katonának mennie! Ezen sokszor az élet dőlt el. Petőfinél nem igy lett. Örökre eltűnt az 184|9 julius 31-én megvívott segesvári csatában, amely az ötszörte kisebb honvédsereg vereségével és maradékának menekülésével végződött. Bekerítő kozákcsapat kaszabolta a menekülőket. Feltevés szerint igy esett el Petőfi őrnagy is. De az ott elesetteknek száz évvel később feltárt tömegsírjában nem bukkantak rá az egyetlen fényképéről is ismert, jellegzetes koponyájára. Hová lett? Legendákba vesző, ködös nyomok szerint sebesülten orosz fogságba került és a szibériai II- juszunszkája nevű falu fogolytáborában halt meg. Ellentmond ennek, hogy az akkori, cári Oroszország kultúrája európai szinten állt, az írók és költők nimbusza ott igen nagy volt. A magyar költőóriás fogságbaesésének hire eljutott volna a szentpétervári vezető körökbe is, ahonnan igy hamarosan megtudta volna a világ. SIMA FERENC mérmeteskedéssel szakítva, tárgyilagosan mérlegelve olvassuk a legnagyobb magyarnak, róf Széchenyi Istvánnak 1851 március 14-én bizalmasához, Tasner Antalhoz írott levelét, amelyben vádolja önmagát, hogy Petőfi anyját nyomorban hagyta meghalni, habár a költő az ő fia, a “Felhők”-ben őt ábrázolta. A németnyelvű levélben ez szószerint igy hangzik: “Petőfy! — der mein Sohn ist, dessen Mutter ich, so wie viele Andere krepieren liess — hat mich in den “Felhők” genau portrairt!” Van-e ok kételkedni Széchenyi István írásbeli nyilatkozatának igazában? És menthető-e, hogy ezt a rendkívüli horderejű adatot, amelyre Károlyi Árpád akadémikus már 1921-ben rábukkant, mindmáig valósággal hétpecsétes titokként rejtegették? (A Horthy-érában szeméremből, a kommunizmusban pedig azért, mert Petőfit a természetes grófi származása alkalmatlanná FLÓRIÁN TIBOR (Venezuelai tollrajz) Már rég nem öntözte eső az óriás kaktuszok tövét, nincs mellettem senki, ki alázattal megoldaná övét. Egy kutya nyüszitget messziről, embert keres, embert keresek én is, ki barátom lehet. Embertelenül ásitnak mögöttem a nagy sziklák, a szél a hegyeknek üvölti a halottak titkát. Tornyokat épit a homok, s a tengernek a megkínzott pálmafák visszaf eleinek. Por a porral táncol, s az égő katlan önmagát marja, vigasztalhatatlan. De a világ - magányon át, az üreges űrben hangok zihálnak, és fölhangzik egy rekedt kürtjei. Mint óriás csatornán, a megnyíló felhőkiből lezúdul az eső, trópusi pára gőzölög. Elül a szél, a katlan lángjai lassan kihűlnek, a chicharrák az ittas fákon párjuk mellé ülnek. Valószínűleg . . . Ennyi homály mellett szinte megoldottnak látszik a költő származása, ha az ide nem illő sze-Számyas istenek szállnak a völgybe s benépesítik újra a földet. 1972. december. — teszi rá, hogy kommunista bálványként kezeljék.) Figyelem elterelésként arra próbálnak hivatr kozni, hogy Széchenyi 1851-ben a döblini tébolyda lakója volt, ezt a levelét tehát egy őrült víziójaként kell felfogni. Ám e hamis beállítással határozottan szembeszállónk. Széchenyit csak azok szeretnék őrültnek feltüntetni, akik ezzel az ő forradalomtól óvó felfogását szeretnék értékteleniteni, elfogultan túlzó Kossuthizmusukbam. A pontos valóság az, hogy a forradalom komor következményei, mint nemzetiségek elpártolása és a baljós hadihelyzet megviselték a nemzete sorsáért aggódó Széchenyi idegeit, ezért mentőnként a döblingi szanatóriumba, amely korántsem volt tébolyda, inkább előkelő gyógyüdülő, amire bárki rájöhet egy kis utánajárással. Széchenyi innen gyakran hazajárt és ezidőben is dolgozott irodalmilag, itt irta az “Ein Blick” cimü, maróan szatirikus remekművét is a Bachkorszak ellen, egyidőben a Petőfit fiának valló levéllel. Tébolydában az őrültek nem hordanak fegyvert. Márpedig a legnagyobb magyar a döblingi üdülőben főbelőtte magát, elkeseredtében, amiért irodalmi munkássága miatt állandóan házkutatásokkal zaklatta a császári rendőrség. Kevés apának és fiának termete, arca, homloka, tekintete és egész kinézése egyezik olyan feltűnően, mint éppen Széchenyié és Petőfié. Szikrázó elméjük azonossága talán még inkább meglepő. Ám nem oldja meg a rejtélyt, hogy a szlovák cselédlány és anyakönyviig egy mészáros fia ugyan honnét örökölhette azt a csodálatos lángelmét, amely őt a világirodalom egyik legnagyobb lírikusává avatta. Ha elfogadjuk Széchenyi bizalmas közlését barátjához, legott fel kell ismernünk azt is, hogy itt aztán a fiú igazán minden vonatkozásban az apjára ütött. Marad a kérdés: hogyan történt? Petőfi anyja, a feltűnően csinos Hruz Mária, a turócmegyei foltozóvarga tiz gyermeke közül az ötödik, 18 éves korától az Alföldön cselédeskedett. Hamarosan szülei is leköltöztek utána a testvéreivel Aszódra. Itt éltek Petőfi apjának szülei is. Petrovics István mészárossegéd itt vette feleségül 1818-ban Hruz Máriát, aki akkor már Podmaniczky báróék aszódi zöld kastélyában volt mosónő, mégpedig “szépen nótázó”, ahogy a helybeli tanító feljegyezte róla. Az ifjú házaspár ezután hamarosan Szabadszállásra, majd Kiskőrösre költözött. De a minden vágya ellenére még négy évvel később is gyermektelen Mária gyakran ellátogatott Aszódra, mert nagyon szerette szüleit és testvéreit. A zöld kastélyba is elnézett ilyenkor, kisegíteni, ha kellett. Úgy hozta ezt az illendőség, hiszen amikor férjhez ment, egy borjut is kapott Podmaniczky báróéktól. 1822 március végén is Aszódon járt. A böjti szél a zöld kastély tornyán a családi címeres zászlót lobogtatta, jeléül annak, hogy itthon az uraság. Sőt vendégek is voltak a kastélyban, a fiatal Podmaniczky György két jóbarátja, gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós ruccanták le pámapos bucsulátogatásra, mielőtt nekivágtak franciaországi és angliai tanulmányutjuknaik. A vendéglátás miatt éppen jókor jöttnek vették hát Mária ifiasszony érdeklődését, hogy kell-e segítség valamiben. Kellett, a felszolgáláshoz is a bucsulakomán. A csinos Mária ifiasszony 30 éves volt akkor. Az ifjú vendégek egyike, a daliás gróf Széchenyi István éppen ugyanennyi. Többet nem tudunk . . . Illetve csak annyit, hogy vágya szerint mégis anya lett végre a szépen nótázó Mária ifiasszony . . . A kastélybeli kisegitségre kilenc hónappal megszületett Petőfi Sándor . . .
