Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-08 / 6. szám
10. oldal MOSTOHAGYERMEKEK LÁZADÁSA Irta: SÁGI PÁL Az Egyesült Államok mostohagyermekei fellázadtak. Az öregeik megelégelték, hogy a nyomor határvonalán vagy annál is lejjebb tengődjenek és magyarán szólva kinézzék őket az árnyékvilágból, állam és társadalom csak fölösleges koloncnak tekintse őket a nyakán. Lázadásuk nem erőszakos. Nem vernek be kirakatokat. — Nem dobálják kővel a rendőröket. Csak tudtára adták a fiatalokat bálványozó, a fiatalokért hörgő középkorú és agg politikusoknak, hogy a fiatalokért hevülő és álmukban is fiatalokért szónokló képviselőknek és szenátoroknak és az egész adminisztrációnak, hogy 20 millió szavazócédula van a kezükben. A legutóbbi választáson az öregek sokkal nagyobb arányszámban mentek szavazni, mint a fiatalabbak. A 66 éven felüliek szavazási teljesítménye 70 százalékkal felülmúlja a 30 éven aluliakét. Túlzás lenne azt mondani, hogy Nixon elnök és adminisztrációja csak az öregeknek köszönheti, hogy újabb 4 évre betelepedhetett a Fehér Házba. De nem vitás: a mérsékelt demokratáktól a szélső uj-balig és a különféle fanatikusokig ívelő ellenzéki tábor attól remélt fölényes győzelmet, hogy majd jönnek a 18 évesek, akik most kaptak választójogot. Alaposan kiábrándulhattak hitükből. Az uj választók zöme nem is ment el szavazni. Kiderült, hogy ezek csak tüntetni, ordítozni járnak, no meg politikai gyűlés cimén rendezett mari juanás, pár-cserés, csoportszexes, félmeztelen táborozások szokott vendégei. Amerika fiatal ország. Nemcsak történelmét, hanem népe korát tekintve is az. Lakosságának majdnem fele 26 éven aluli. Az amerikai társadalom a szinte félelmetesen gyors, viharos gazdasági fejlődés során annyira a munka, a termelés kultuszának hódolt, hogy azt, aki többé nem termel, egyszerűen leírta, leszámította és lenézte. Aki kora miatt kiesett a termelésből, azt úgy kezelte, mintha második gyermekkorba jutott volna, akkor is, ha szervezetileg, szellemileg még nem tartott ott. Más szóval: aki nem termelt, nem tekintették a társadalom hasznos tagjának és úgy is bántak vele. Amerikában márcsak azért sem könnyű öregnek lenni, mert ebben az országban mindig az ifjúságot hajszolták és a multba-merengés helyett mindig a jövőről álmodtak. Akármilyen furcsán hangzik, Amerika egyetlen hagyománya az, hogy nem tiszteli hagyományait. Annyira irtóznak az öregségtől, hogy még az “old” azaz “öreg” szót is, ha csak lehet, kerülik. Old helyett a senior, azaz ‘idős’ tapintatosabb kifejezést választották. Öreg ember, öreg polgár helyett a szebben hangzó senior Citizent. Az amerikai család átlag jövedelme évi tízezer dollár. Egy évtizedeken át dolgozó házaspár évi nyugdija 2500 dollár. Beszéljünk gátlás és félelem nélkül. Egy 30— 35 éves néger nő, aki esetleg két-három férfitől is 3—4 gyermeket kapott emlékbe, rákerül a new-yorki welfare-névsorra. Hetenként szép kis csekket kézbesít neki a posta, fizetik a házbérét. (Éppen mostanában derült ki megint, hogy egy szállodában ismét havi 1000 dolláron felüli lakbéreket fizet ki értük a város.) Ha ez a nő megbetegszik, a Medicaid keretében ingyen orvost, kórházat, gyógyszert kap. — Megkapja mindazt akkor is, ha életében egy penny adót sem fizetett, ha egyetlen pennyt sem fizetett be nyugdijjárulék fejében. Ezzel szemben a 30—36 évig dolgozó 65 éves munkás, aki vagyonkát fizetett le adókban és nyugdíj járulékban, megkapja a nyomorhoz is kevés nyugdijat és ha nyugdijából a Medicare, valamint a kiegészítő Blue Cross illetékeket is fizeti, akkor kap ugyan ingyen kórházat, de az orvosi honorárium 20 százalékát és a máregdrága gyógyszer teljes árát az utolsó garasig neki kell fizetnie. Ebben az alsóbbrendű helyzetükben az öreg nyugdíjasok, a mostani választáson talán első alkalommal nem elégedtek meg azzal, hogy a szavazatot kéregető politikusok leereszkedtek a lakásukig, vagy az öregotthonig egy kézfogás erejéig. Ezúttal figyelték, hogy mit Ígérnek a politikusok. McGovemék füt-fát Ígértek mindenkinek. A galamboknak békét, a fegyverkezési ipar szükségleteit ellátó acélgyári munkások munkanélküli tömegének munkát, az adófizetőknek az Űrrepülés költségeinek csökkentését, az elbocsátott Űrrepülési munkatársaknak állást, a háztulajdonosoknak jogos házbért, a lakóknak olcsóbérü házakat és igy tovább. A tapasztalt öregek észrevették, hogy túl szép a menyasszony. Nixon viszont a befagyasztott fizetések idején aláirt egy törvényt, amely egyszerre 20 százalékkal emelte a nyugdijat és még egy sor kisebb-nagyobb előnyt helyezett kilátásba a nyugdíjasoknak és hozzátartozóiknak. Igaz, hogy olyan savanyú képpel irta alá, mint akinek a fogát húzzák, de mégiscsak aláirta. Az öregek milliói pedig elmentek szavazni, ök tudják, kire szavaztak. Amreika 20 milliós néger kisebbsége nem utolsósorban erőszakos megmozdulásokkal politikai és társadalmi földcsuszamlást idézett elő. Az< öregek száma is éppen 20 millió, ők azonban nem csaphatnak fel Fekete Párducoknak és ha “lelki sérelem” éri őket, nem mászhatnak fel a 18 emeletes szálloda tetejére, hogy onnan mint a nyulakat, úgy lövöldözzék le a járókelőket és a rendőröket. De arra már rájöttek, hogy manapság az aktivistáké a világ. Semmiképpen sem jó az, ha egész évben a kuckóban ülnek és várják, hogy karácsonykor esetleg rájuknyitják az ajtót vagy beletörődnek abba, hogy a politika csak akkor gondol rájuk, ha hirtelenjében kell a szavazatuk. Washingtonban már működik egy szervezetük, amely 3 millió tag nevében beszél. Ez a szervezet is arra biztatja őket, hogy amig a fizikumuk engedi, ne lassítsanak. Legyenek aktiv tagjai valamilyen szervezetnek és akti van politizáljanak. Az aktivitás kettős hasznot hoz. Egyik az, hogy enyhíti a magányt, amibe az idős amerikai belezuhan, mert nem lehet tagadni, hogy a legtöbb családban a fiatal magára hagyta az öregeket. Másrészt az aktivitással éreztetik politikai izmaikat, hallatják a hangjukat és Amerika eddigi mostohagyermekei nem lesznek Amerika néma gyermekei. Magukért kell beszélniük, mert az öregekért nem mennek a lobbysták a szenátusba. SÁGI PÁL PETŐFI ANEKDOTÁK Ez Pilvax-beli történet. A Pilvax ifjú Íróinak asztaltársaságát sem úgy kell elképzelni, hogy ott csupa lángelme ült együtt, akik reggeltől estig egyebet sem tettek, minthogy a világot változtatták meg. Azok között is akadtak gyengébb legények, s az erősebbek sem átallották a kávézás, poharazgatás közben elpattogó ugratást, élcelődést. A szerény képességű verscsinálók közé tartozott bizonyos Halász József ifjú fiskális is, jámbor, szelíd poémákat fércelgető, jámbor, szelíd ember. Az ábrándos férfiú egy délelőtt áradozva idézte egy vele rokonlelkületü dilettáns arisztokrata hölgy: Hahn-Hahn Ida grófnő zöngeményeit, s Petőfit lassan elöntötte a méreg. Elviselhetetlenül viszolygott a nevezett mágnás költőnő ömlengéseitől, s látszólag belemenekült Halász Józsi dicshimnusza elől a kezében tartott újság olvasásába. Ám hirtelen felkapta a fejét s rámeredt a versfaragó fiskálisra. — Józsi, igaz ez? — kiáltotta elképedve és az újságra mutatott. Halász Józsiban elakadt a szó. — Az áll itt — folytatta komoly arccal Petőfi —, hogy “fiatal költő barátunk, Halász József annyira föllelkesült Hahn-Hahn, azaz magyarul: Kakas-Kakas Ida grófnő remekműveitől, hogy saját poémáit ezután Kappan-Kappan József névvel fogja megjelentetni”. — Ezek meg akarnak ölni — hörögte halálsápadtan Halász Józsi. — Ide azt az újságot, Sándor! — Azt nem, barátom — rázta fejét Petőfi. — Ilyen csodát nem mindennap és nem minden ember olvashat . . . Ezt elteszem magamnak emlékbe. S máris zsebregyürte a Pilvax kávéházban található egyetlen példányt. • Pesti lakos korában Petőfi ha rendezetlen anyagi viszonyok között is, igyekezett mindenképpen rendszeresen élni. Felkelés után derékig lemosdott friss, hideg vízben, aztán . . . De most arról a napról kell szólanunk, amikor mosdás közben nyílott az ajtó, s kopogás nélkül belépett a költő házigazdája, akinek néhány forint bérrel éppen adósa maradt. — Tisztelt ur — kezdte komoran a háztulajdonos —, legfőbb ideje, hogy megfizesse a tartozását. Petőfi rázogatta a vizet a kezéről, nyakáról és elvörösödve hebegte: — De tisztelt ur, nem zavarja, hogy én igy, félmeztelenül . . . — Engem semmisem zavar — hangzott a válasz. — Felőlem, tisztelt ur, talpig pucéron is állhat előttem, feltéve, hogy kezében van a bukszája, amiből kipengeti a markomba a házbért. KÍVÁNCSISÁG — Ki az a bajuszos bácsi, aki néha eljön hozzánk és megver bennünket? — Te csacsi, hisz az a papa!
