Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-10 / 32. szám
Thursday, August 10, 1972 HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA ELVÁLT NŐ. — Kedves Homoki Erzsébet,' egyszer . már kértem tanácsot, ezúttal ismét önhöz fordulok, hogy véglegesen fudjak dönteni egy régen húzódó nehéz problémámban. 25 éves koromban mentem férjhez. 3 évi házasélet után elváltam és most 32 éves vagyok. A válás nem érzelmi okból történt, hanem az anyósom miatt, a férjemet szerettem. Férjem nőtlen korában az édesanyjánál lakott. Mikor megesküdtünk, még nem ismertem közelebbről az anyósomat és belementem abba, hogy lakjunk együtt miután a férjem ezt kérte. Elég nagy lakást vettünk ki és összeköltöztünk az anyósommal: Én - nem akartam otthagyni az állásomat, mert nagyon jó fizetésem volt. Tovább jártam dolgozni és amikor este hazamentem vagy weekenden, ünnepen egy percre sem maradhattam négyszemközt a férjemmel. Az anyósomnak külön szobája volt, benne televízió, azonban folyton a mi szobánkban volt és mindenbe' beleszólt. A háztartásban nem segített, a reggelit, a vacsorát én csináltam, az egész lakást éh takarítottam, de soha semmi sem volt jó neki, nem ízlett neki, amit főztem, a takarítást is kifogásolta és ha ruhát vagy cipőt vettem minden rossz volt, szidott, hogy sokat költők. Abba is belebeszélt, hogy milyen kozmetikai szert használok és diktálta, hogy . meddig maradhatok a fürdőszobában. Olyan is történt, hogy ha elmondom nem fogja elhinni. Többször szólt nekem, hogy a férjem sápadt és szigorú hangon mondotta, hogy ne erőltessem a férjemet, ne fárasszam ki a hálószobában. Sokáig tűrtem, de nem bírtam tovább kiállni, hogy a férjemnek én a második vagyok és az anyja parancsolgat neki is. Kértem a férjemet, hogy költözzünk külön lakásba, azért szeretheti az anyját, jöjjön hozzánk sokszor látogatóba, nem akaróm tőle elválasztani, az állandó együttlétet azonban nem tudom elviselni, mert már olyan ideges voltam, hogy kiborultam. A férjem semmi esetre sem volt hajlandó különválni az édesanyjától. Sokáig kértem, de nem bírtam ki tovább és annyit veszekedtünk emiatt, hogy elváltunk. Három év után telefonon felhívott, hogy fontos ügyben akar beszélni velem. Találkoztunk és majdnem sírva kért, hogy esküdjünk meg újra. Volt anyósomtól levelet hozott, amelyben azt írta, hogy nem haragszik rám és beleegyezik abba, hogy újra megesküdjön velem és most már szépen fogunk élni együtt. Volt férjem azóta is többször kért, hogy legvünk újra együtt. Most is itt volt nálam ezzel a kéréssel és nem tudom, hogy mit tegyek. VÁLASZ. — Az anyósa leveléből úgy értem, hogy most is együtt akar lakni magukkal. Azt is írta, beleegyezik, hogy a fia újra elvegye magát. Mindebből két következtetést lehet levonni. Egyik: volt lérje még mindig anyámasszony katonája, a mama beleegyezése kell neki ahhoz, hogy újra elvegye magát. A másik: ismét csak az anyósa lenne az úr a házban. Jól gondolja meg, hogy férjhezmenjen e másodszor is az anyósához. ☆ ☆ ☆ VÁLASZT VÁROK. — Kedves Homoki Erzsébet, a szüleim rossz házaséletet éltek, apám otthagyta az édesanyámat. Az édesanyám nagyon önálló, eröSakaratú asszony volt, 56-ban átszökött velem a határon. Á következő évben kihoztak minket ide. Nem vált él, nem ment újra férjhez, csak velem törődött, sokat dolgozott, felnevelt, iskolába járatott. Sajnos szegény meghalt 1970-ben. Én most 29 éves vagyok. Könyvelési irodában dolgozok, jó fizetésem van, szépen megélek. Szeretek társaságba járni, szívesen szórakozok, már sok férfi közeledett hozzám házassági szándékkal. Tudom, hogy jó is lenne már férjhezmenni, mert egyedüli élet túl sokáig nem jó. MAGYAR HÍRADÓ Többször terveztem már, hogy férjhez is megyek, eddig azonban egyetlen férfi sem volt az én ideálom. Ez így nagyon nehéz, mert tulajdonképpen nem is tudom, hogy férfiben mi az ideálom. Kérem írja meg, hogy körülbelül milyen férfi az ideális. VÁLASZ. — Ideális férfi az, akit ideálisnak tartunk. Tökéletes ember nincs. Az a baj, hogy maga a kelleténél többet foglalkozik az ideál-problémával márpedig minél görcsösebben igyekszik maga elé képzelni az ideális férfit, annál jobban távolodik a valóságtól és végül majd elérhetetlen délibábot kerget. Korban is elég érett lehet már ahhoz, hogy mo-' solyogni tudjon a serdülő lányokon, akik mesebeli királyfiról ábrándoznak. Az élet nem tündérmese, nem álomvilág, az élet valóság. Álljon a valóság talaján. Ne ragaszkodjon ahhoz, hogy gondolatban kialakítsa az ideális férfi képét. Ha ragaszkodik hozzá, azzal bálványképet alkot magának és elszalasztja az élet-kínálta igazi lehetőségeket. A régi Vígszínházban egy zenés játékban énekeltek egy dalt: “Holdvilágos éjszakán — miről álmodik a lány —, hogy jön egy királyfi tán — hófehér paripán”. Ne válassza nótájának ezt a dalt. Gondoljon a szakmájára, hogy könyvelő és a "követel” rovatból írja le az ideális férfit. EGY HANGOT SEM HALLOTT, MÉGIS KOMPONÁLT (Folytatás a 8-ik oldalról) orvosi értelemben soha sem volt teljesen süket. Valami csekély hallása megmaradt, amelyet némileg lehetett erősíteni; ezt abból tudhatjuk, hogy még életének utolsó éveiben is igyekezett hallását javítani a bonni Beethoven Múzeumban ma is látható segédeszközökkel. Ezek a segédeszközök olyan különleges fültőcsérek, amelyeket Beethoven a fején átkötött szalaggal rögzített a füléhez. De nem volt. megelégedve velük, mert nem fokozták a hangok megkülönböztetésének a képességét. Másik segédeszköze egy fa dobverő volt. Beethoven — erről még szólunk — a dobverő egyik végét a fogai közé szorította, a másikat a zongorához illesztette. Hogy Beethoven nem vesztette el teljesen a hallását, azt az is megerősíti, hogy beszéde mindvégig nem romlott. De mivel a hozzá szólót nem hallotta, 1819-től 1827-ben bekövetkezett haláláig inkább csak írásban, Konversationsbücher (társalgási könyvecskék) útján társalgott. Ez az érintkezési mód nagyon nehézkes volt, ezért kerülte az embereket, a nyilvánosságot, külsejét elhanyagolta, és magányos remeteéletbe zárkózott. Korának híres zeneszerzői közül olykor meglátogatta őt Schubert, Weber, Rossini, stb. - Rossininek egyik alkalommal gratulált Beethoven, mondván hogy olvasta A szevilliai borbélyt (tehát a partitúrát tudta csak élvezni), és meleg hangon, elismerőleg nyilatkozott róla. Beethoven a süketségén kívül más megbetegedések is gyötörték. Hallása csökkenésének első éveiben, 1797-től hat éven át súlyos hasmenésben szenvedett. Néhány följegyzés szerint e megbetegedést hastífusznak vélték. Nagyon kétséges, hogy valóban tífusz volt-e, de az fölkelti a figylmet, hogy ez az éveken át tartó hasmenés egybeesett a hallás romlásának kezdetével. Később gyomorpanaszok miatt kezeltette magát. A gyakran előforduló lázas hasmenés és hasi görcsök miatt ivó- és fürdőkúrákat vett Karlsbadban, Teplitzben, Badenban, Rodaun ban, Heiligenstadtban. Beethoven nagyon elégedetlen volt (joggal) orvosai tevékenységével. Egyik levelében szamárnak nevezi az orvosát, mert az azt tanácsolta neki, hogy a hideg Dunában fürödjön. Néhány nappal halála előtt remegő kézzel végrendeletet írt. Az íráson felismerhető a májelégtelenségben szenvedő betegek zavart, kúsza írásmódja. A bécsi Pathológiai Múzeum korabeli igazgatóját, dr. Johann Wagnert bízták meg Beethoven holttestének boncolásával. A bonc jegyzőkönyv teljes 9. OLDAL szövege megvan. Ebből nem derül ki egyértelműen, hogy mi vezetett a süketségre. A bonc jegyzőkönyv tanúsága szerint a halált májzsugorodás okozta. A májzsugor keletkezésében feltehetőleg a sok alkohol fogyasztásának volt szerepe. Beethovennak sem öröklött, sem szerzett vérbaja (syphilis, lues) nem volt. A boncjegyzőkönyv tehát inkább negatívumokat tartalmaz a süketséget illetően. Még egy véleményt említünk. Egy tudós azt hangsúlyozza, hogy Beethoven annak idején — gyermekkorában — sok verést, pofont kapott iszákos apjától, aki anyagi haszonszerzés végett hajszolta a gyermekét, hogy éjszakákon át gyakoroljon a zongorán. Ezek a fülre mért ütések maradandó károsodásra vezethetnek. Az azonban valószínűtlen, hogy ezek a pofonok csak évtizedekkel később okoztak volna hallásromlást. Mivel sok kérdés tisztázatlan maradt az első boncolás után is, Beethoven holttestét két alkalommal exhumálták. Érdemes kiemelnünk, hogy a második exhumálást a világhírű magyar fülorvos, Politzer kezdeményezte 1888 ban. Csalódottan észlelte, hogy a halántékcsontok és a hullacsontocskák nincsenek a helyükön. — Valószínűleg egy korábbi alkalommal — tudományos céllal — már eltávolították őket. ...... Dr. Köves Péter Lipi bácsi Isten veled! (Folytatás a 6-ik oldalról) tette. A jelenlevők egy része harsányan nevetni kezdett, míg a szerző tomboló idegrohamot kapott. De Csortos sem ment egy kis idegrohamért a szomszédba, túlharsogva Nagy Endrét: — Mit akar? Úgyis megbukik ez a darab, mert marhaság: j S azzal a Bazilika küszöbére vágta a száz-virágos florentin kalapot. ■jj A másik anekdota Csontváry Tivadarral kapcso•( latos. A nagy művész megállt a Japán kávéház ajtajában és a művészasztal felé fordulva néhány rövid mondatot hallatott, mint valami kinyilatkoztatást. “Reggel az újságban olvastam, hogy I. Ferenc József megbetegedett — mondotta — Azonnal sürgönyöztem a kabinet irodába: A királyt kitenni a napra, Csontváry.” Pólya Tibor nagy heccmester gondoskodott arról, hogy Csontváry választ is kapjon a sürgönyére. A kabinetiroda levélpapírosán a Globus nyomda készítette ezt az egyetlen példányt — már másnap megérkezett a válasz: “A királyt kitettük a napra, gyógyulása folyamatban. Köszönet nem fog elmaradni. Daruváry”. Csontváry nagyon boldog volt. Csak éppen a kitüntetés nem érkezett meg. Megbeszéltük Lipivel, hogy másnap magnetofonnal megyek el újra hozzá, mert a hangját is meg akartam örökíteni. Másnap rettenetes vihar volt, alig kaptam autót, dörgött az ég, villámlott, a kaputól a lakásáig bőrig áztam. Az ajtón cédula várt. Róz írta: Lipit be kellett szállítani a Kútvölgyi szanatóriumba ... Villámcsapásként ért a hír, megborzadtam, másnap felhívtam Rózt telefonon. Nagyon lehangoltan és szomorúan beszélt, mindössze ennyit mondott, hogy Lipi nagyon beteg. A hangjából kivettem, hogy az orvosok semmi jóval sem biztatták. Lipi sorsa tehát megpecsételődött. Elutazásom előtt még felhívtam. Róz, a drága aranyos Róz, aki úgy vigyázott Lipire, mint egy gyermekre, úgy öltöztette, mint egy dandy t, mert ezzel is örömet akart szerezni neki. Róz szerint ez is hozzájárult Lipi életének a meghosszabbításához. Lipi valóban úgy örült minden új ruhának, mint egy gyermek. Lipikém, drága, aranyos Lipikém, vérző szívvel kiáltom utánad, hogy Isten veled. Tudom, hogy ez mindenki sorsa, senki a végzetet el nem kerülheti, mégis úgy érzem, hogy a szívem szakad meg belé ... I
