Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-03 / 31. szám
Thursday, October 5, 1972 MAGYAR HÍRADÓ 17. OLDAL ’ MÜNCHENI KÉPESLAP: Viszontlátásra Montrealban! Előbb Kidben, a vitorlásversenyek színhelyén, majd hétfőn Münchenben, az itteni nagy-stadionban is kialudt az olimpiai láng .amelyet felejthetetlen ünnepség keretében lobbantott lángra a Nyugatnémetországbeli középtávfutó, Günther Zahn augusztus huszonhatodikán. Vasárnap helyett hétfőn fejeződtek be a 20-ik Nyári Olimpiai Játékok küzdelmei. Egy nappal később, mint azt előzetesen eltervezték, hiszen az emlékezetes események miatt egy teljes napon át szüneteltek a játékok. A tragédiát követően feszültség ülte meg az egyébként oly vidám hangulatú olimpiai falut, a sajtóközpontot, a létesitményéket. És sportmezes fiatalok helyett mindenütt fegyveres katonák, rendőrök. Voltak ennek a drámai napnak olyan órái, amikor senki sem tudott semmit, így történt, hogy néhányan a bizakodóbbak közül — e sorok írója is — ott ült azzal az öt-hatezer nézővel együtt a labdarugó-stadion lelátóin, várva a csodára, hátha mégis sorra kerül a Magyarország- Nyugat-németország focimérkőzés. Mindkét csapat játékosai ott edzettek a stadionon kívüli zöld egyepen, természetesen mezbe öltözötten, ők is bizakodtak: hátha . . . Aztán szomorúan kellett látnunk, hogy szétszedik a kapufákat, a rendezők vállra veszik a léceket, a hálót. — Itt már nem lesz mérkőzés — konstatálta szomorúan mellettem egy osztrák ujságirókolléga, aki összerámolta jegyzeteit, s a sajtóközpont felé indult. Mit lehetett itt tenni? Követni a példáját. Csomagolni, leülni a központ televíziós készülékei elé és lesni- várni a híreket, s találgatni: befejeződött-e az olimpia, vagy folytatódhat-e még tovább? De a tragédia ellenére is győzött az olimpiai gondolat, az olimpiai játékok folytatódtak ! Igaz, s ez magam is tapasztalhattam : közel sem olyan önfeledten, olyan vidáman, mint annak előtte. A beteljesedett tragédia árnyéka mindvégig rányomta bélyegét a még hátralevő versenyekre. Két aranyunk — Földié és Balczóé — volt csupán, amikor a játékok folytatódtak. S még ezen az estén megszületett a harmadik: nagyszerű vivással, kitűnő versenyzői erényeit csillogtatva nyerte meg a párbaj tőrvivók egyéni versenyét Fenyvesi Csaba. Uj reményeket, újabb aranyat szombatra vártunk, amikor kajakozóink és kenusaink —• valamennyien ott voltak a dönőkben — vizreszálltak. Sajnos, n.em született újabb aranyérem, a mexikói sikereDr. Fenyvesi Csaba sebészorvos a párbajtőrt is kiválóan kezeli. Kitűnő vivással nyert a döntőben, ő “hozta’’ a harmadik aranyérmet. két nem sikerült megismételniük versenyzőinknek. — Ezen a napon lehetetlen volt a román Paczajkin legyőzése — mondta a verseny után a szám egyik nagy esélyese: Wichmann Tamás. Ugyanígy meg kellett elégednie az ezüst éremmel a másik aranyvárományosnak, a Deme-Rátkai kajak kettesnek. Az aranyeső a szovjet sportolókra hullott — a hét kajakkenu számból hatban végeztek az első helyen! — a magyaroknak ezüstök, bronzok és tisztes helyezések jutottak Feldmochingban. Szerencsére kajakozóink “félsikerét” még ezen az estén feledtették párbajtőrözőink csapatban szei'zett aranyérmükkel, másnap pedig Hegedűs Csaba birkózónk szerezte az ötödik aranyérmünket. Ökölvívóink pihentek szombaton. Hárman közülük — Gedó, Orbán és Kajdi — a vasárnapi döntő mérkőzésükre készültek. — Hármójuk közül leginkább Gedónak van esélye az aranyéremre — mondta a tárgyilagosságáról is közismert Papp Laci, akinek puszta jelenléte is növelte versenyzőink tekintélyét. Nem véletlenül írták a nyugatnémet újságok ökölvívóink sikerei nyomán hatalmas cimbetükkel: “Papp László uj iskolát teremtett”, “A magyar K. O. király tanítványai felnőttek mesterükhöz” és igy tovább. — Nem szeretném, ha kiénekelnék a sajtot a szánkból — jegyezte meg Laci az újságokat látván. És vasárnap este mindhárman igazolták mesterüket. Gedó aranyérmével, Orbán és Kajdi ezüstjével. Gedó döntő mérkőzését és győzelmét követően az volt a legnagyobb kérdés a magyar újságírók körében: — Várjunk-e Orbánra és Kajdira, vagy menjünk a focira? Néhányan a focit választották, néhányunkat nem csupán a szakadó eső, hanem a várható kitűnő ökölvivómérkőzések tartottak az ököl vívó csarnokban. Minden bizonnyal mi választottunk jól Tokió és Mexikó aranya után válogatott tizenegyünknek ezúttal meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Gazdára talált az olimpiai játékok 365 arany, 365 ezüst és 382 bronzérme. Derekasan helyt álltak a magyar versenyzők az érmekért folyó csatákban: hat aranyukkal, tizenhárom ezüstjükkel, tizen-Az egykori magyar középcsatárok (Folyt. a 16. oldalról) játék lényege a gól — melyet egykoron túlnyomórészt a középcsatárok lőttek. Valamikor a center irányitó egyéniség volt, technikai virtuozitással, s taktikai ötletességgel ő szabta meg a támadó-sor stílusát. Az első, akire azonnal gondolunk, Pataki Mihály. Az örökké elegáns, finom megoldások szellemes játékosa, akinek magas játék-intelligenciája több, mint 20 évig ragyogott a Fradi és a magyar válogatott tengelyében. Időlegesen Schaffer Alfréd, a “Spéci” szorította ki “Pitykét”, aki a magyar futball egyik legmarkánsabb egyénisége volt. ő az MTK középpontjában állt, amely ilyen nevekből tevődött össze: Braun, Konrád II. Schaffer, Szabó, Schlosser. Schaffer volt a legnagyobb lövő-csatár. A mázsás súlyú játékos 25-30 méterről úgy lőtt, mint egy ágyú. Góljainak nagy többségét ilyen távolságból szerezte. 1919 után külföldre ment, s ő volt a magyar sport első nemzetközi “császára”, így nevezték. Nem értem, hogy éppen a mai magyar labdarugó rezsim miért nem ismerteti Schaffer mélyről indulását és értékes szerepét? Pataki még játszott és tündökölt Schaffer is, amikor feltűnt Orth György, a labda nagy, talán legnagyobb varázslója! Hátvédként kezdte, játszott a fedezetsor minden pontján, de legtöbbször középfedezetként, a csatársor minden posztján, ha kellete kapus is volt. Nem emlékszem, hogy hány poszton volt válogatott, — holott aránylag kevésszer, mindössze harminc alkalommal öltötte magára a magyar válogatott dresszét. Nagyságáról csak annyit, hogy Jimmy Hogan, a világhírű edző, amikor félévszázados jubileumát ünnepelte, s aki ez idő alatt minden kiemelkedő játékost ismert — kijelentette, hogy Orth volt a legkiválóbb futballista, akit ötven év alatt valaha látott. Röviden: Orth mindent tudott, amit a labdarúgásról az ő idejében tudni lehetett. Orth, Pataki, Schaffer — együtt — talán egy-két alkahat bi'onzérmükkel és számos, értékes, pontot érő helyezésükkel méltán vívták ki ezúttal is a világ elismerését. A világ legjobb sportolói négy év múlva Montrealban találkoznak. Zenlai Ferenc lommal játszottak a válogatottban, mig Orth játszott úgy Patakival, mint Schafferrel is. Az Orth utáni nemzedékből ismét a Fradi adott nagyot, mert hisz a 30-as években dr. Sárosi Györgyről egész legenda-kör alakult ki. Pompás ütemérzéke, ösztönös helyezkedési képessége szinte vonzotta a labdát. Kitünően fejelt, remekül irányított. — Legnagyobb sikere, amikor a világhírű cseh Planicka hálójába hét gólt lőtt. Éppúgy mint Pataki és Orth, magánéletében csendes szavú, szerény fellépésű sportember volt. Azután Hidegkúti Nándor következett. Összekötőként kezdte, de élete legnagyobb másfélórája után bejátszotta magát — nem is túl fiatalon a középcsatár szerepkörébe. London, 1953 nov. most 20 éve , amikor az angoloknak három remekbeszabott góltiőtt. Ettől kezdve ö volt az “okos irányitó.” Néha szóhoz jutott Szusza Ferenc is, ez a fair eszközökkel játszó, mindig mosolygó játékos, akinek az volt a balszerencséje, hogy évekig volt Sárosi, majd Hidegkúti tartalékja. Pedig center volt a javából, de a válogatottban Sárosi és Hidegkúti korszakában nem érvényesülhetett. Csapatában, az Újpestben, híveinek annál több örömet szerzett. Korábban Túrái és Zsengelén játszott középen. A maga idejében mindkettő nagy volt. Később Túrái mint középfedezet, Zsengelér pedig mint összekötő aratta sikereit. — “Ábel” — igy becézték Zsengellért — a legkiválóbbak közé számit a magyar futballisták arcképcsarnokában. Dehát Hidegkútinál, Zsengellérnél is kiejteteem ezt a szót, hogy összekötő. Akkor elmondhatom azt, ami egy búcsúztatáson hangzott el nagyon régen. Azt, hogy Patakitól Albert Flóriánon keresztül egészen a maiakig, minden játékost, szereplőt a futball révén ismertünk meg, az tette alakjukat népszerűvé, olykor legendássá is. Egyetlen olyan magyar játékos volt, aki révén viszont a magyar futballt, annak szépségeit tanultuk meg, aki a labdarúgást népszerűvé tette az egykori Pannóniában. Egy görbelábu, nagyon szeszegény és szerény, középtermetű ember, aki világéletében balösszekötő volt. Úgy hívták: Schlosser Jmre! — a “Slózi” ...