Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-27 / 30. szám
6. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday. July 27, 1972 litvr/j HAJÓSUK Irta: MÁRER GYÖRGY Mindig érthetetlen, sőt mi több, gyanús nekem, ha Amerikában viz pusztít el szinte órák alatt városokat, falvakat, házakat, hidakat, közmüveket, ipartelepeket; emberek százezreit teszi hajléktalanná, százakat megöl és szinte helyrehozhatatlan károkat okoz. Tudom, hogy még nem tart ott a tudományunk, hogy az ele mek tomboló kitörését megakadályozza; nem ura a földrengésnek, orkánnak, tűznek és az ennél hatalmasabb elemi erejű Márer György víznek, noha talán egyszer majd ide is eljutunk De igenis, ura lehetne a gondosságnak, előrelátásnak, biztonsági intézkedésnek és ezzel, azt hiszem, el lehetne hárítani a károk oroszlánrészét az emberi települések felől. Mi teszi azt, az erre kiválasztottak szakértelmének hiánya, vagy esetleg korrupciója), hogv hazakat, városokat engednek építeni oda, ahonnan azokat még egy kisebbfajta árvíz is elsodorhatja? Mi teszi azt, hogy az árvízveszélyes helyeken nincs megfelelő szilárd és magas gát, mely % sodrást felfogja, legyengíti, visszavezeti, vagy másfelé tereli? Mi teszi azt, hogy ha mindez nincs is, a házak olyan gyenge lábakon állnak, hogy a viz puszta megjelenésére kártyavárként omlanak össze? Amerika jelenti az emberiség technikai fejlődésének a csúcspontját. Tudósaink, technikusaink képessége és képzettsége nem a huszadik, de a huszonegyedik és a további századok igényeit hordozza magában. Hogy lehet az, hogy ezek a tudósok, technikusok a laboratóriumuk ablakából kénytelenek szemlélni, hogy mindaz, aminek a pusztulását egy-egy mozdulatukkal megakadáA republikánus tickettel kapcsolatos találgatások végetértek, tekintettel arra, hogy Nixon elnök közölte végleges elhatározását, amelynek értelmében az uj választási kampányban is Spiro T. Agnew marad a Republikánus Párt alelnökjelöltje. Észak-Irországban tovább tart a polgárháború a katolikusok és a protestánsok között. Az angol 'katonák sorozatos razziák alkalmával nagymennyiségű fegyvert, lőszert és robbanóanyagot találtak Belfastban az Irish Republican Army rejtekhelyein. William Whitelaw, Észak-Irország angol (kormányzója, mind gyakrabban utazik Londonba, hogy az észak-irországi eseményekről jelentést tegyen Edward Heath angol miniszterelnöknek. Bhutan uj uralkodója a nyugati iskolákat végiéit, 18 éves Jigme Singhi Wangchuk. Édesapja Jigme Dorji Wangchuck, néhány nappal ezelőtt, 4.5 éves korában meghalt. Jigme Rorji jelentős reformokat léptetett életbe Bhutánban, ebben a kis himalayai királyságban. Többek között megszüntette a rabszolgaságot, törvénybe iktatta a nők egyenjogúságát, parlamentet állított fel és elrendelte, hogy a parlamentnek minden három évben nyilatkoznia kell: bizalmat szavaz-e az uralkodónak? Jane Fonda, az ismert amerikai pacifista színésznő, aki nemrégiben Észak-Vietnamban járt, elhagyta Hanoit és Párisba érkezett. George Wallace, alabamai kormányzó, ismét tanácskozott kabinetjével Birminghamban — ez volt a második ilyen tanácskozás azóta, hogy merényletet kíséreltek meg Wallace ellen. lyozhatnák, nyomorultul pusztul el és csak utólag sóhajtozik miatta a magas Hivatal és az érdekelt lakosság és évtizedekig nyögve fizeti a veszteségek árát. Ezeket a veszteségeket, mármint az anyagi veszteségeket, a lapok, rádiók, televíziók drámaian leírták. Láttuk a képernyőn a Niagaraként zuhanó víztömegeket, a tetőkig érő hullámokat, a romokat és az áldozatokat, házak kéményeit, amint tengeralattjárók periszkópjaként kémleltek ki a habokból az ellenséges világ felé. Mindez gigászi volt, mint ahogy egész Amerika az, a természetadta őserejével és az emberi elme táplálkozásával. A felhőkarcolók éppúgy, mint a havas hegyláncok, évezredes vörösfenyők, lustán hömpölygő, majd egyik pillanatról a másikra őrjöngeni kezdő széles folyamok, a prérik és a sivatagok, a buzatengerek és az atomenergiatelepek, az olajtomyok erdei és a nyílegyenes, itt-ott kanyargó-ölelkező fehér országutak. A hírközlő szervek gondosan, részletesen, kiszínezve, aláfestve, tragikus hangütéssel, felborult csónakokkal és a házakba fulladt áldozatok koporsóba rakásával és a mindennél többet mondó számadatokkal mondták el az árvizet, ihisz ebben az országban a számok, a mértékek, az egyenlegek a leghasználhatóbb eszközei a megérttetésnek. 2 billiós anyagi kár, közel 200 halott, 250 ezer hajlékát vesztett személy, kétségtelenül beszédes és rábeszélő számok. Rábeszélőek, hogy a kormány sürgős segélyre szoruló területeknek nyilvánítsa az árvizsulytotta vidékeket. De ismétlem, ezek csak az anyagi károk. Ki beszélt azonban a nem kevésbé nagy, a szinte helyrehozhatatlan, de a sürgős állami beavatkozást még jobban igénylő erkölcsi kárról, amely itt, az árvíz sodrásában a felszínre került? És ez az, amire én most a figyelmet szeretném ráirányítani. Amikor otthon az első világháború végétért, agitátorok elterjesztették, hogy a gazdag emberek uralma végétért és a vagyonuk, az üzleteikben felraktározott árujuk szabad préda. Nosza, a falvakban fosztogatni kezdtek az un. “nincstelenek” és — valljuk be egymás közt — nemcsak a nincstelenek. Az információ persze hamisnak bizonyult és rövidesen kiderült, hogy a gazdagok uralma egyáltalán nem ért véget és a rablókat vagy becsukták, vagy legalább is a csendőrök jól elagyabugyálták és minden gyorsan rendbejött a lovagiasság szabálya szerint. A második világháború után ugyancsak elkezdődött a fosztogatása annak a kevésnek, ami még megmaradt. Az elhagyott üzletekből elvitték a legutolsó tépett iskolafüzetet is, de hát ez már úgyis az ebek harmincadján volt, ha nem vittem el én, elvitte más. Minden fosztogatás visszataszító, de vannak bizonyos árnyalati eltérések. Az első felhozott esetben egy hosszú, vesztett háború erkölcsgyengitő légkörében elkeseredett szegényeket felizgattak a rablás elkövetésére és ők talán el is hitték, hogy nem erkölcstelen, amit tesznek, hiszen olyantól rabolnak, akinek sok van, ők, akiknek semmijük sincs. A második esetben a rablók a “senki földjén” garázdálkodtak. És amikor a drogos túlfeszített idegállapotában és heroinéhségében utonáll és remegő kezekkel tép ki néha csak pár centet az áldozat zsebéből, akkor egy szenvedély ellenállhatatlan ösztöne hajtja őt az embertelen bűnre. Mi hajt azonban, mi menti, mi magyarázza azt a bűnt, amikor az árvízzel elborított házakhoz, ahonnan a szerencsétlen lakók, ha nem a helyszínen haltak meg, biztosabb helyre menekedtek, ha ezekhez a házakhoz az éj leple alatt odaeveznek ladikjaikon a modern Amerika “árvízi hajósai”,’olykor tökéletes búvárfelszereléssel beúsznak az elhagyott szobákba és az elvetemültségnek ezek a scuba diver-jei elrabolják, ami még az elérnek kíméletéből viszonylag szárazon ottmaradt? Régebben mintha úgy lett volna, bizonyára Amerikában is, hogy tűzben, vízben a szomszédok láncba álltak és úgy siettek oltani a tüzet, apasztani a vizet, hogy mentsék felebarátaiknak, ami menthető. Nyilván a vademberek is igy tették. A társadalmi szolidaritás sohasem volt tökéletes erény az emberek világában, de voltak helyzetek, amelyeket mindenki, ha rövid időre is, megnemesedett és — Emberré vált. Ilyen volt a nagy veszélyek, nagy katasztrófák ideje, mint ez a pusztító árvíz is. Az anyagi pusztítást azonban valahogy csak megtéríti valaki. A biztositó, az emberek újrakezdése, kitartó szorgalma, vagy az állam. Ki orvosolja azonban az ilyen erkölcsi kárt, ami valami szörnyű romlás jele. Amit azonban a mai modern időkben nem Írnak lángbetükkel á falra, mindöszsze néhány sorban adnak róla hirt a lapok és mint valamely közönséges, megszokott dolog felett napirendre térnek fölötte az összes érdekeltek. Holott az ylien jelenségekben benne rothad a társadalom pondró-rágta jövője. LONDONI LEVÉL: A MOZISOKÉ Irta: HALÁSZ PÉTER Az angol nyelvnek van egy kifejezése, amelyet látszólag könnyű magyarra fordítani, valójában azonban nagyon nehéz. Ez a kifejezés igy hangzik: tongue in cheek — képies hasonlat, az ember a nyelvét a fogai között oldalt gyöngéden összeharapja, aminek következtében orcáján kis undor támad, lakónikus grimaszt vág tehát. A szótár a “tounge in cheek” kifejezést igy fordítja: “rejtett gúnnyal”, ami helyes is, igaz is, valójában viszont mégsem tökéletesen találó. A tongue in cheek modor az angolokon kívül talán a székelyeket jellemzi leginkább. Tamási Áronnak volt például oly nagyon jellegzetesen székely sajátossága: úgy mondani valami nagyon komolyat, hogy az tréfásan hangozzék, vagy úgy mondani valami na-Halú* P*l»r gyón tréfásat, hogy az komolyan hangozzék. Utánozhatatlan tulajdonság ez, humornak és életszemléletnek olyan veleszületett adottsága, ami eltanulhatatlan. A világ filmművészetében mindezideig egyetlen rendezőnek sikerült átplántálnia a műfajba a tongue in cheek modort: Alfred Hitchcock-nak. Akik ezt megértik és méltányolják, azok számára Hitchcock a film egyik legnagyobb mestere, akiknek azonban a góbéság nem kenyerük, azok idegenkednek tőle és müveit összetévesztik a grand guignollal. S most, hogy ezt kimondtam, ráeszmélek, hogy a tongue in cheek angol kifejezésre van tehát egyetlen szóban visszaadható fordítás és nem véletlen, hogy éppen székely szóban: góbéskodás. Hitchcock a rémfilmek góbéja, csakis ő képes rá és ő ért' hozzá — az iszony és a groteszk ko(Folytatás a 9-ik oldalon)
