Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-28 / 52. szám
15. oldal ÓÉV ESTÉJÉN Irta: SZABÓNÉ LÉVAY MARGIT Várva az uj évre, végigtekintünk az óesztendőn. Átgondoljuk, mit hozott és mit vártunk, Mily ujjongva, reményekkel telten fogadtuk! És mennyi csalódást hagy maga után. Alig-alig váltott be valamit is reményeinkből. És mégis szomorú érzettel válunk meg tőle. Hiszen az életünkből vett el tőlünk egy évet. De mig ő főnixmadárként újévre kelve köszönt minket, mi egy évvel idősebben köszöntjük őt, a be nem váltott remények ujrakeltével. Vajon reményteljes, vagy reménytelen lesz az uj év? Vajon figyelembe veszi-e, hogy “a halogatott reménység beteggé teszi a szivet,” Vajon tudatában van-e, hogy az emberi természet hangulata remény és kétség, szeretet és szerelem, magány és társaság, győzelem és legyőzetés, siker és veszteség változatainak az útja!? Napjaink gyorsabbak a vetélőnél — sóhajtjuk nem egyszer Jobbal —, és reménység nélkül tűnnek el. Van-e, aki nem tapasztalja a bizonytalanság nyugtalanító hangulatát ?! Mikor vacillál; az akarat, határozatlan, tétovázik, akar és még sem tudja elszánni magát. Csak a remény élesztgeti szivét, mígnem bizalommal dobogja: Miért csüggedsz el, lelkem, miért nyugtalankodsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabaditómnak és Istenemnek. (Zsolt. 42:12.) És érezve Isten bölcsességét, megköszönjük az életet, a kegyelmet, melyben elértük az óév estéjét. És ahogy ülünk a mélázó estben, látjuk, hogy bizony Szilveszteren is hagyott az Idő nyomokat. Fáradtan a 365 nap terhének hordozásában, megtörtén várja szolgálatának lejártát . . . Kopognak. Ki lehet ily későn? Már éjjelre jár. S a kinyílt ajtón az uj év lép be félénken, mint aki tudja, hogy ideje előtt jött. — Hogy vagy? — kérdi Szilvesztert. — Amint látod, megtörtén — nyögi ódon hangon Szilveszter. — Mi történt veled, hogy ilyen aggá lettél rövid 365 nap alatt? — Rövid 365 nap alatt!? Igaz, én se gondoltam, mikor ilyen ifjan, mint te, léptem az Időbe, hogy egy év alatt aggastyán lesz belőlem. — Miért van az a sok kötés rajtad? — Az emberek békétlensége, egymás elleni harca, egymás késelése, öldöklése okozta. Egyetlen napom se volt békében. Még vasárnapjaimat és ünnepeimet is megrontották duhaj részegséggel, tolvajlással, gyilkolással, sőt önmagukat is halálba hajtva. — Borzalmas, miket mondasz! Megrémítesz! Holott oly izgalmas örömmel várom az Időbe lépést. — így éreztem én is, mint te most, — sóhajtja Szilveszter. Azt hittem nagy, hatalmas leszek! Kiválóbb minden elődömnél. Álmaim voltak! Hittem, hogy újjá teremtem a világot! Hogy kibékítem egymással az ellenségeskedőket; hogy békét és békességes életet hagyok magam után. Zavart hallgatásban állt az uj év, ereste, hogyan tűnhetne el. Szilveszter törte meg a csendet. Talán megkönnyithetem egy pár tanáccsal számodra a szolgálatot. — Igen? — kapott aszói udvariasan Uj Év. — Ne járj az utcán éjjel. Az ajtódat tartsd lakaton. Itt egy gáz elleni álarc, meg egy golyóálló mellény, ezt állandóan viseld. Hétvégeken és ünnepnapokon kerüld az autózást. — Igen ? — kapott a szón udvariasan Uj Év. Élni fogok velük. — Bár még többel is elláthatnálak, de az én idom már végére jár. — Oh, itt leszel még te a közelben. Talán még a sebeidre is találni gyógyulást. — De Szilveszter busán ingatva őszült fejét mondogatta: nincs rá lehetőség. Az én időm lejárt. Az Isten tudja, hogy csak jóra törekedtem; hogy mindent elkövettem a békéért, de az emberélet nem akarta. — Most már sietnem kell — mondja sebtiben az Uj Év, hogy óraütésre helyben legyek. Köszönöm a tanácsaidat. De én fején találva a szöget kezdem a szolgálatomat! Boldog újévet akartok? Akkor ne egymás ellen hadakozzatok, hanem egymás boldogulásáért. Ne Isten parancsolatai ellen, PETŐFI SZILVESZTERE FEHÉRVÁROTT 1842-BEN (Folyt a 14. oldalról) lójába: “Ma áthozta hozzám Petőfi összeszedett verseit, s én kiszemeltem közülük néhány szavalnivaiót, s egyúttal tudtomra adta, hogy ma különös kegyelemből házigazdája meghívta disznótorba, s ő már verset is irt reá Disznótorban címmel, amin aztán este jót mulattunk .'!.” Petőfi Szuper Károllyal együtt többször eljárt a Madarász József alapította Fejér megyei olvasókörbe, hírlapokat olvasni. Itt az olvasókörben december 16-án fájdalommal értesültek arról, hogy Megyeri meghalt. “Szerdán takarittatott el” — jegyezte fel Szuper Károly naplójában. — “Vele veszté hazánk első komikusát.” Petőfi székesfehérvári tartózkodásának emléke a legszebben mégis Szuper Károlynak azokból a soraiból érezhető, amelyeket Szilveszter napján irt naplójába. “Ez évben utolszór veszem kezembe toliamat naplóm Írására, ha az év elmerül is a feledés tengerébe, emléke némileg maradjon, s ez iromány mintegy kivonat legyen életemből, mint csontváz az elenyészett részekből. Befejezem hát e nappal az 1842-őt, s feljegyzem mai tetteimet. Reggel átjött hozzám Petőfi, s énekpróbára mentünk, de minthogy itt nem volt ránk szükség, ő elhívott a könyvkötőhöz s onnan az olvasókörbe. Délután olvasgattam, amidőn hozzám jött Petőfi, hogy menjünk ki a temetőbe, nézzük meg Erdős sírját, s az év utolsó napján emlékezzünk meg színészetünk halottjairól. És ott a jeles színész sírja felett elmélkedésbe eredtünk az emberi múlandóságról, s egy sóhaj emelkedett keblünkről. Éppen egy gazdag halottat temettek nagy pompával, a mi jeles pályafutásunk kopár sírja mellé. Hazatérve az emberi jellemnek különös volta, s alacsonysága volt beszélgetésünk tárgya, mire okot szolgáltatott társaságunk állása, hol az ármány nagyon elhatalmasodott úgy, hogy némelyek még a csalásra is rávetemedtek, s a tegnapi számadásunkba a bérlet egyrészét el akarták sikkasztani. Az oppositiot én, Petőfi, Fekete Soma és Némethy képezik, de bajos boldogulnunk, mert mind a főbbek ellenünk vannak. Török és Almási.” Ki volt Erdős, akinek a sírját felkereste Petőfi 1842 Szilveszter napjának délutánján Szuper Ká-SZABÓNE LÉVAY MARGIT hanem aszerint éljetek. Betartani: Szeresd a te Uradat, Istenedet és szeresd felebarátodat, mint magadat. S megigazítva aranyos vállpántját, eltűnt. Ülőnk az éjféli csendben . . . Kezünk imára kulcsolva, lelkünk temploma áhítattal telve ... olvassuk a Szentirást: íme az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek hozzá és vele vacsorátok, és Ő énvelem. Áldott, aki jő az Urnák nevében! Harangoznak, boldog uj évet! Ténagy Sándor: Es hajnalra hó esett Aztán béke lett, béke. Nem volt kezdete, vége. Csönd, bőség, növényi derű — Emberarc: csillagméretű. Vérünk mélységes napsütése. Szabadulásunk égi lépte. Hol volt hol nem volt éjszaka — Kezemen tested illata. Félelem könnyű földlökése. Örök hiányod születése. Csak néztelek, csak néztelek — Es hajnalra hó esett. rollyal a székesfehérvári temetőben? Erre is választ kapunk a Naplóban, ha visszalapozunk benne. Szuper Károly, aki Fekete Gábor színtársulatával 1842 elején egy hónapig tartózkodott Fehérvárt, 1942. január 23-án ezt irta Naplójába: “Ma délután négy órakor kisértük örök nyugodalomra a színészet egyik legjelesebb tagját: Erdős Jánost, aki egyike volt a legbecsületesebb embereknek, valóban értelmes rendező és igen jó színész volt. Szerepei egynémelyikében a pesti művészeket is túlhaladta; nem eléggé sajnálható, hogy sorvasztó betegeákedése miatt művészete nem fejlődhetett ki talentumával arányosan. — Utolsó szerepe “Lázár a pásztor” volt, melyben örökre felejthetetlen lesz a fehérváriak előtt. Tegnap éjjel hunyt el ,s ma nagyszerű gyászmenettel temettük el. Mi nagyon ritkán játszunk csak, és pedig nem a szokásos nagyterem helyiségben, hanem a Fekete Sas vendéglőben. Említett nagytermet a szinpártoló részévénytársaság táncestélyek számára tartá fenn, s azok jövedelmét fordítja Fekete társulata segélyezésére.” 1843. január 10-én Petőfi a társulat tagjaival szekereken Kecskemétre utazott. Szuper Károly 1843. január 14-én már Kecskeméten irta naplójába ezeket a sorokat: “Három napig utaztunk Fehérvárról Kecskemétre. Hiába, tél van és jól fel kellett pakkolnunk a poggyászból. Velem, családomon kívül Petőfi és Körmendi Lina utazott egy szekéren. Első nap Pentelére értünk, s eddig még csak tűrhető volt utunk Fejér megyében, de tegnap átkelvén a Dunán, feneketlen sáron és homokon keresztül vergődtünk nagy nehezen. A fiatalság azonban vígan utazott és egész délután dalolt. Petőfi is becsipvón egy kissé a dunai réven és meglátva Szalk-Szentmártonnál a Duna-parton a csárdát, hol apja egykor korcsmáros volt, olyan enthusiasmusba jött a kocsin, hogy nem lehetett vele boldogulni. Danolt, káromkodott, mindent tett örömében ...” Petőfi vágya, hogy tragikus hős legyen a színpadon Shakespeare-szerepekben, soha nem teljesült. De a szinészpálya nagy hivatástudata nélkül talán nem tudta volna oly tökéletesen vállalni életének művészi és emberi feladatait. Szilveszter éjszakája nekünk elválaszthatatlan Petőfitől. Talán egy kissé mindnyájan úgy vagyunk vele, hogy valahányszor Szilveszter-éjjelen az óévtől vidáman búcsúzó köszöntőivel találkozunk az uj esztendőnek: az ő emlékét is keressük. Kömyei Elek.
