Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-21 / 51. szám
8. oldal KARÁCSONY ÉRTELME: CSENDES ÉJ? Irta: BENCZÚR LÁSZLÓ Divattá vált általánosan elfogadott megállapítások, megszokottá vált igazságok mellé kérdőjelet tenni. Most a címfeliratban egy ismert karácsonyi énekünik első két szava mellé került a kérdőjel. Nem azért, hogy kérdésessé tegye: csendes éj volt-e az első karácsony szentestéje. Az ének igazat mond. Jézus születésének éjszakája csendes éj volt. A kérdőjelnek itt csupán az a szerepe, hogy egy félreértést segít elkerülni, mert igy válaszolhatunk: az első szenteste csendes éj volt, de nem a siri, a néma csend, hanem a beszédes esed éje. 1. A jászol körül csend volt. Legfeljebb egészen hétköznapi hangokat lehetett hallani. Állatok kérődzését. A világtörténelem legnagyobb eseménye olyan egyszerűen, olyan hétköznapian tör-KARÁCSONY: HIT, REMÉNY, SZERETET Van-e szebb annál, mint amikor a karácsonyra készülődik az ember? Már a várakozás is jó és a gondolat is szép. Karácsony estéje! Milyen gyönyörű ez az este, amikor megállunk a feldíszített szobában a fénylő karácsonyfa előtt. Meglepetések tündéri titkai sejtelmesen suttognak felénk a karácsonyfa alól. Az ajándékokat angyalivá szépítette az a kéz, amelyik készítette és átnyújtja nekünk. Milyen jó hallani a karácsonyfa-illatos szobában a szeretet angyali énekét. Hiszen ezen az estén a legtisztább a szeretet éneke, boldog vallomása. Ez a szeretet teríti meg a karácsonyi asztalt és ez a szeretet teszi ragyogóvá a karácsonyi álmot. De jó, hogy karácsony van a világon. Milyen jó, hogy szeretnek és szeretni lehet. Ez a karácsony szépsége, költészete, hangulata. Feltesszük a kérdést: mi marad a karácsonyból? Marad-e egyáltalán valami? Az is előfordulhat, hogy semmi. A karácsonyfát kiviszik a szeméttel együtt, a karácsonyi sütemény elfogy, az ünnepi ételeket, italokat elfogyasztják a vendégek. Vagy csak nagyon kevés marad, egy kis jóiz a szánkban, kellemes érzés a szivünk körül, hangulatos muzsika a fülünkben, fenyőillat az orrunkban, néhány ajándék emlékként és semmi több? Feleljünk e kérdésre Pál apostol válaszával: “megmarad a hit, remény és szeretet, e három, és ezek között legnagyobb a szeretet.” Karácsony után is megmaradhat a hit. Karácsony után is megmaradhat a reménység. Karácsony után is megmaradhatni a szeretet. Vagyis a karácsony nem kedves “hazugsága” életünknek, hanem gyönyörű mintája a mindennapi életünknek. Karácsonyi békességben és jóakaratban és szeretetben öleljük át egymást és . . . tele van szivünk jóakarattal: “Dicsőség a magasságban és a földön — jóakarat...!” E a karácsony igazi jelentősége. Kiss Dénes: Út Az ég fölöttünk ősi égés holtja mi meghalunk ÖTQk az ütem lobog a kék kibontott vitorla . lätfak utunkat csillagműszeren tént, olyan csendben, — hogy senki sem vette volna észre, ha maga Isten nem gondoskodik róla. A jászolnál még az angyalok sincsenek jelen. Ami a betlehemi istálló hétköznapi környezetében történt, teljesen Isten müve. Abban még angyal se működik közre. Amikor jóakarattal fordul a tőle elidegenedett, ellene lázadó, dicstelenné és lármássá vált embervilág felé, egyedül ő cselekszik. Csendben. Karácsony éjszakája csendes éj, mert Isten minden lárma kerülésével, zajtalanul, csendben végzi munkáját. 2. Csend ült kinn a mezőn, ahol a pásztorok legeltették nyájukat. Ez nyomasztó csend volt. A fáradt, de virrasztani kénytelen emberre ólomsullyal nehezedő csend. Ez a csend eltűnt. Hangos kiáltás törte meg. Nem kutyaugatás, vagy farkasüvöltés. Angyal szava. Nagyot kellett kiáltania: Ne féljetek! — mert a pásztorok szive hangosan dobogott, nagyon megijedtek, amikor az Ur dicsősége körülvette őket. De éppen ez a határozott szó; változtatta az ólom súlyú csendet igazi csenddé. Isten postásainak, a karácsonyi örömhír hírvivőinek szolgálata nélkül bármilyen néma csend uralkodott*is a tájon, nem lett volna csendes éj karácsony éjszakája. Határozott szó, evangélium nélkül ma sincs csend. A csend nem a hangok elhalásából származik. Csend, igazi csend ott van, ahol megszólal egy olyan hang, amelyre érdemes hallgatni. Csend ott van, ahol nincs “csend”, mert szól az evangélium szava. Ideig-óráig el tudjuk csendesíteni a lármát. Tudunk ünnepi csendet is teremteni, de csak viszonylagosát, hamar mulót. A nyugtalan emberi szív többet igényel. Jó ha van néha egy kis kikapcsolódás a lármából. Jó a párnázott ajtó nyújtotta védelem a hang-ártalmakkal szemben. Jó, de nem elég. “Szivemben, idegeimben kiabáló nagy lárma Téged keres, Titok, Isten. A Tied minden!” — mondja Ady. Karácsony éjszakája csendes éj volt, mert szólt az evangélium. Az evangéliumban Isten szive dobog érettünk, a mi világunkért, mely mindenestül az Övé. Csend ott van, ahol Isten szívdobogását meghalljuk. 3. Csend; fásult csend ülte meg a pásztorok szivét. Az egykedvűség, a megszoköttság, a közöny csendje. Ennek a csendnek is meg kellett szűnnie ahhoz, hogy a betlehemi éjszaka csendes éjjé váljék Számukra azzal kezdődött a csendes éj, hogy hangosan vert a szivük. Nyugtalanság fogta el őket, amikor Isten közelsége körülvette fénnyel életüket. Isten nem engedi, hogy az ő jóakarata közelében álmosak, unottak, közönyösek legyenek az emberek. A nyugtalanság, a hangos szívverések többnyire azt jelzik a világban, hogy az a béke, amellyel Isten ajándékoz meg bennünket, nem hagy nekünk békét, nem hagyja nyugodni az embert közönyében, kényelemszeretetében, álmos egykedvűségében. Csend, igazi csend csak ott van, ahol az ember szive is megdobban és felébred nemtörődöm közönyéből. Pokoli csend lenne, ha hangos szívverések nélkül tudnánk élni egy olyan világban, amelyben atombombák társbérlőivé váltunk, ahol egyeseknek az a nagy kérdésük, hogyan adhatnának le néhány kilót, másoké, nagyon sokaké pedig az, hogyan juthatnának egy marék rizshez. Nem igazi csend az, amelyben nem dobban meg, hanem tovább alszik az emberi szív. A betlehemi éj csendes éj volt, mert ott az emberek szive is megdobbant. 4. A pásztorok, durva, lármás, káromkodó népség. Lehet, hogy akkor éppen nem káromkodtak, nem veszekedtek. Az ember ebbe is belefárad. De karácsony éjjele nem azért volt csendes éj, mert a pásztorok fáradtak voltak és még beszélni sé volt kedvük. Egy ének szólalt meg közelükben, angyali ének, Isten békeszándékát, emberhez forduló jóakaratát dicsőítő ének. Ennek az éneknek a tartalma és dallama egészen magával ragadta őket. Amint eltűnt Isten hírnöke és elhallgatott az angyali énekkar, azonnal tárgyalni kezdtek egymássl a pásztorok, röpgyülésfélét tartottak, és egyhangúan elhatározták: Menjünk el mind Betlehemig és lássuk meg a dolgot, melyet az Ur megjelentetett nekünk. Amikor meg visszatértek, fújták, “szívvel, szájjal, lélekkel” az őket magával ragadó éneket: “Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat. Csend, igazi csend nem ott van, ahol nem nyitjuk ki a szánkat, a fáradság vagy hiábavalóság miatt már nem is veszekszünk egymással, már káromkodni is fáradtak vagyunk. Csend ott van, ahol az emberek egymással tárgyalni kezdenek és megegyezésre jutnak, hiszen Isten is szóba állt velük. Csend ott van, ahol megnyílik az ember ajka és énekel. Morgoiódás, panasz helyett hálát mond, dicséri Istent. Az első karácsonyi éjszaka igazi csendes éj volt. Megszűnt benne a némaság, a fáradtan öszszehuzódó vagy keserűen összeszoritott emberi ajak felnyílt beszélgetésre és énekre. Csend ott van, ma is, ahol felelevenedik a beszélő kedv, ahol nem a villogó szemeké és az ökölbe szorult kezeké, hanem az ajkaké a szó. Csend ott van, ahol hálatelt szívvel énekelnek. Csendes éj volt az első karácsony éj, mert megszüntette a némaságot és felnyitotta az emberi ajkat. Egy csillag tündöklik felettünk s az éj egyszerre fényre gyűl, hirdeti, — forró örömcsillag — hogy megszületett Jézus Ur; a kisded Jézus Betlehemben. Nézzük vigaszunk csillagát, reményünk iker bolygó ja, láng, tullobogja önmagát. Ezüst fénye hogy fölragyog, éled a lombj avesztett táj s örvendezünk mi, pásztorok: megváltva halálunk se fáj.
