Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-14 / 50. szám

20. oldal ?t f t Elbeszélések és igaz történetek f f f £ A POROS AKTÁK MESÉLNEK: A BOSZORKÁNYSÁG KORÁNAK HOMÁLYA (Folytatás) ri Andrásnénál lakik. Solymosi Eszter azonban majd úgy nézett ki, mint testvé­re, Solymosi Zsófia. Solymosi Eszter a gyertyatartókat amint levette asztalunk­ról, föltette atyusom meghagyása folytán a sifonra. Midőn a leány a székről leszál­lóit, akkorra a templomból egy koldus zsi­dót beküldtek a lányért, a koldus zsidó megfogta a lánynak a kezét és kicsalta ma­gával a templomba. Ott a templom pitvará­ban a magas, koldus zsidó a lányt megra­gadta és földre terítette. Ekkor kezdett a lány jajgatni és ordíta­ni, de ekkor már hirtelen ott volt a tartali és a téglási metsző és a lányt a földön meg­nyomták, és a Tiszalökről jött jelenlegi ti­­szaeszlári metsző, Svarcz Salamon meg­metszette a leány nyakát és a cseréptá­nyérba eresztették a lány vérét, s midőn a tányér telefolyt vérrel, a vért fazékba ön­tötték. E jelenetnél nem voltam bent a templom­ban, hanem kívülről, a templom ajtaja kulycslyukán néztem. Apám ott nem volt, hanem bent volt a házunkban. Midőn a lányt bevitték a templomba, a templomajtót belülről riglivel bezárták. A templomban a föntebb említetteken kívül jelen voltak: Lusztig Sámuel, Braun Ábris, Weiszstein Lázár és Junger Ábrahám.” A fiú igy végezte vallomását: “A lányt előbb egy ingre vetkőztették, s igy metszette meg a metsző, a lány mezít­láb volt. Midőn a lány már nem mozdult, a nyakát ronggyal bekötözték, úgy ismét fölöltöztették, A lányt a metszők fogták, a koldus zsidó levetkőztette, midőn meghalt: ugyancsak a koldus zsidó felöltöztette. — Az eset után bementem apám és anyámhoz a szobánkba és elbeszéltem nekik, hogy a lányt megölték. Akkor mámi megtiltotta, hogy bárkinek is beszéljek erről.” A várnagy foglya Most már teljes erővel megindulhatott az országos antiszemita propaganda. Onó­­dy Géza a hadiköltségvetéssel kapcsolatos vitáját használta fel arra, hogy zsidóelle­nes kirohanást intézzen a parlament szí­ne előtt. Másnap a magyarországi antisze­miták vezére, Istóczky Győző duplázott rá. S miközben a Sarf Móriccal megvádolta­tok zsidókat hiába kínozták, vallatták, az antiszemitáknak sikerült maguk mögé ál­lítani a közvélemény jelentős részét. Csakhogy a 14 éves gyerek vallomásá­nak meglehetősen ingatag alapját jelentet­te a vádnak. Ráadásul a törvények értel­mében szabadon kellett volna engedni. De ha kiengedik, akkor a kényszer alól felsza­badulva, Sarf Móric bizonyára elmondja az igazságot, azt, amit első kihallgatása során vallott: semmit sem tud Solymosi Eszterről és nem is tudhat. S igy hát Bary József vizsgálóbíró megszüntette ugyan Sarf Móric letartóztatását, de törvényte­len módon felügyeletét fenntartotta, s őt előbb a fogházban, később Henter Antal­nál, a megye várnagyánál tartották fog­ságban. Hozzáláttak a gyúrásához. Kikeresztel­­tették, s aztán antiszemita szellemben ne­velték. Nagy s fényes jövőt Ígértek neki, ha végig kitart és nem vonja vissza vallomá­sát. így hát Sarf Móric még a bíróság előtt is úgy vallott, ahogy Nagyfaluban aláírat­ták vele, pedig közben, még a nyíregyházi tömlőében többször kért kihallgatást, hogy vallomását megmásíthassa. Akkor nem ad­tak módot arra, hogy elmondja az igazat. Később viszont már “átgyurták.” De az is tény, hogy amikor a tárgyalás befejeződött és őt visszaadták a szüleinek, sokszor meg­ismételte az őt faggató újságírók előtt, hogy Tiszaeszláron nem történt semmi. — Hogy az furcsa magatartás? Mi más lett volna várható egy meggyötört 14 éves, cse­lekedetei súlyával aligha tisztában lévő fiú­tól, ha felnőtt, jogvégzett, magukat mü­veit embereknek tartó férfiak is felültek az aljas ostobaságoknak? A holttest előkerül A gyerektől kicsikart jegyzőkönyvvel egyébként nem volt elintézve semmi. Hi­szen a bűnjelek, a tárgyi bizonyítékok fo­galmát már akkor is ismerték, s bár több­ször is átkutatták a zsinagógát és annak környékét, nem találtak még egy vércsepp­nyi nyomot sem, ami a szörnyű vád valósá­gára utalt volna. Aligha lehetett a holttes­tet olyan nyomtalanul eltüntetni, hogy ne leljenek semmit. Akik még a vérváddal szembeszálltak, meg voltak róla győződve, hogy ha a leányka teteme előkerül, (hiszen ha életben lett volna, már régen felfedez­ték volna), megdől az egész vád. A belügy­miniszter körrendeletét adott ki a nyomo­zás sikerének előmozdítása érdekében: “Hogy folyó évi április hóban Tiszaesz­­lárral eltűnt Solymosi Eszter esetét, illető leg az igazság mielőbbi kiderittessék, hogy azok, akik esetleg bűnösök, bűnükhöz mér-Gazdaasszonya gyakran megverte, nád­pálcával vesszőzte, s a bizonyos napon is alaposan kikapott tőle. Husvét előtti nagy­takarítást tartottak, ezért enni sem kapott. S ráadásul kétszer is el kellett mennie az oda-vissza mintegy másfél órányira levő boltba festékért, mert először figyelmetlen volt, nem olyan szinü fesétket vitt gazda­­asszonyának, mint az megparancsolta. — Igaz, hogy ezeket a körülményeket Bary József vizsgálóbíró elmulasztotta feltárni, de még igy is számos jel mutatott arra, hogy igy történt a dolog. Akadtak tanuk, akik később is hajlandók voltak visszaem­lékezni rá: délután is látták még Solymosi Esztert, jóval azután, mint hogy a vádirat után a zsidók megölték őt. A csendbiztos és az írnok vallat És min alapult a vérvád? Mindenekelőtt a tizennégy éves Sarf Móric vallomásán. Solymosi Jánosné ugyanis elment Vencsel­­lőre, a járási székhelyre, s elmondta a szol­­gabirónak látomásait: szerinte a zsinagó­gát kell Eszter után átkutatni. S elmond­ta azt is, hogy Sarf József templomszolga négyéves kisfia kikotyogta: “Behívta atyus a magyar lányt a templomba, és elvágta a nyakát.” Solymosiné fantazmagóriájának először nem nagyon adtak hitelt. Különböző jegy­zőkönyveket vettek fel, ezeket ide-oda kül­dözgették, s csak jó másfél hónap múlva kapta meg az ügyet Bary József vizsgáló­bíró, aki május 19-én kezdte meg a hely­színen a “vizsgálatot”. A nyom, amin elin­dult, a négyéves Samu állítólagos elszólása. Ezért aztán mindenekelőtt Sarf Józsefet akarta letartóztatni. Őt azonban nem ta­lálták odahaza. Tokajban akadt dolga. Ba­ry József, aki egyébként egy királyi ügyész és egy törvényszéki Írnok is elkísért, erre fogollyá nyilvánította Sarfnét és két fiát, a 14 éves Móricot és a 4 éves Samut. A köz­ségházára kisérték őket. Ugyanekkor fog­ságba vettek még néhány zsidót. A kiindu­lópont azonban hiányzott. Természetesen közülük senki nem tudott Solymosi Esz­terről. Sarfék kisebbik, négyéves fiának esetleges vallomása pedig semmit se nyom­hatott a latba. A 14 éves Móricra gondolt hát Bary: ha őt megdolgozzák, olyan ko­ronatanú kerülhet a kezükbe, akivel már lehet valamire menni. A gyerek első vallomása, amelyet Tisza­eszláron, a községházán tett, teljesen meg­egyezett a többi zsidó vallomásával. Leír­ta a szombati vallásos szertartás körülmé­nyeit, s kijelentette, hogy Solymosi Esztert nem ismerte, eltűnéséről nem tud semmit. S május 21-én este a gyerek már ‘pontosan’ elmondta a leányka megöletését, s gyilko­sokként és bűnrészesekként nevezte meg a metszői állásra pályázó három saktert, még néhány zsidót, köztük a saját édesap­ját. Ezt a vallomást Recsky András csend­biztos és Péczely Kálmán törvényszéki Ír­nok Bary távollétében csikarta ki a gye­rektől, mégpedig a Nagyfaluban, ahová Bary — nyilvánvalóan az ügy érdekében — átkisértette. Az Írnok, péczeli Kálmán már 13 esztendőt ült gyilkosság miatt. A csend­biztos sem ment a szomszédba egy kis dur­vaságért. Ők ketten kényszeritették ki Nagyfaluban Mórictól a “vallomást”. (Folytatjuk) i

Next

/
Thumbnails
Contents