Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-07 / 49. szám
12. oldal IZGALMAK - MÉLYHÜTÉSSEL Irta: VÁRKONYI ANDOR A holttest, az ötven éves James Patrick földi porhüvelye — az íróasztal mellett feküdt. A rendőrorvos megállapítása szerint a férfi több mint két napja halott, halálát revol-B vergolyó okozta. A golyó pontosan a szivébe hatolt, s egyetlen szempillantás alatt megölte. A gyilkosságot az áldozat felesége jelentette a rendőrségnek, ma reggel, amikor egyhetes távoliét után hazaérkezett. Most, mialatt a detektívek nyo- Várkonyi Andor mok után kutattak a tágas dolgozószobában, egy karosszékbe süppedve meredt maga elé; kábulatából a detektivfőnök hangja riasztotta fel: — Van valami gyanúja a gyilkost illetően? Voltak férjének ellenségei? Mondott valamikor olyasmit a férje, amiből arra lehetne következtetni, hogy ez a tragédia . . . érti, mire gondolok, asszonyom? — Értem, felügyelő ur, de sajnos, bármennyire is igyekszem felidézni a múltat, nem találok senkit, akit ilyen gyanúval illethetnék. Férjemnek, nyugodtan állíthatom, nem voltak ellenségei. Jónevü, jólkereső detektiv-regényiró volt, akinek müveit igen sokan olvasták, nemcsak az országban, hanem . . . — Ezt tudjuk, asszonyom — bólintott a felügyelő — én magam is lelkes olvasója voltam férje bűnügyi történetének. A legutolsó, ejnye, mi is volt a cime . . . “A fivér bosszúja” — rebegte az asszony. — Igen, igen, persze . . . most már emlékszem a tartalmára is. — Egy detéktivregényiróról szólt, akit — mint a végén kiderült — a saját fivére ölt meg, mert ... No csak nem ? — mondta hirtelen elképedve — de hiszen ez ... ez ... s nyelve szinte elakadt az izgalomtól, amikor megkérdezte : — Van . . . van a férjének fivére? — Van! — hangzott a válasz —, de fogalmam sincs arról, hogy hol lehet. Évek óta nem láttuk őt . . . valahol külföldön barangol . . . Évekkel ezelőtt valaki az ausztráliai Sydneyben találkozott vele egy ottani játékkaszinóban . . ez minden ,amit tudok róla .. . Különben a neve: Joe . . . Joe Patrick ... És vagy tiz évvel idősebb a férjemnél. — Köszönöm, — ez is valami. A holttestet rövidesen elvitték, majd a detektívek is eltávoztak. Az asszony egyedül maradt a lakásban, amelyet lassan homályba borított a leszálló alkony. — Képtelen vagyok itt aludni ma éjszaka — hasított bele a gondolat és a telefonkagyló felé nyúlt. E'bben a pillanatban zajt hallott maga mögött. Villámgyorsan megfordult. A feltáruló ajtó keretében egy férfi szikár alakja állott; kezében fenyegetően villant meg egy revolver csöve... — Joe — dadogta az asszony elfehéredő ajakkal. Joe, te vagy az? A férfi előrelépett egyet, s az ajtót maga mögött becsukta. Szemében ijesztő fény gyulladt fel, karját felemelte; a végzetes pillanat viharsebesen közeledett. Ám a hívatlan vendég nem húzhatta meg a fegyver ravaszát, mert ebben az uj tragédiától terhes másodpercben, egy pompás autó jelent meg a színen és egy stentori hang igy szavalt: Ha tulajdonosa egy remek “Agár”-nak — A világot is megnézheti magának! Az “Agár” belseje szivdobogtató, külseje szemkápráztató, s most leszállított áron Braun Jeromosnál kap . . . Alice bosszúsan kapcsolta le a televíziós készüléket. Már arra sem volt ideje, hogy kivárja az egymásra halmozott hirdetések végét, s megnézze: vajon a váratlanul hazatérő fivér szerencsétlen sógornőjét is elteszi-e láb alól . . . avagy mégsem ő a gyilkos? . . . Ezen töprengett, mialatt kocsija felé tartott, amelyet háza előtt parkolt. Percek alatt beért a munkahelyére. Benyitot a kis irodahelyiségbe, amely — meglepetésére — teljesen üres volt. “Hol mászkál megint ez a Cynthia? — bosszankodott — legalább bezárná az ajtót, ha nincs senki a szobában! . . .” Fejcsóválva vetette le a kabátját, gépiesen nyitotta ki a kis ruhatár ajtaját, s a következő pillanatban majdnem a földre zuhant. Mert az apró helyiségből egy test esett a nyakába: Cynthia élettelen teste. — Ezt mégegyszer elpróbáljuk! — szólt a rendező. — Te Rita, ez nem jó; sokkal merevebben NEVESSÜNK Zsúfolt villamoson: — Kérek egy állóhelyet egy leendő anyának! Pemeteinek azt mondja Cvihorek: — Gratulálok, hallom, hogy nászutra ment a lánya. Autón indultak Olaszországba. — Igen. — Kapott már valami uj hirt a fiatal párról? — Két helyről is. A rendőrségtől, meg a mentőktől. Reggel cseng a vekker. Pistike óbégat: — Anyu, hadd maradjak ma itthon. Nem érzem jól magam. — Drága fiacskám — sopánkodik a mama — mi a bajod, hol nem érzed jól magad? — őszinte lehetek? Az iskolában! — Maga a férjem uj titkárnője? — Igen. — Remélem, nem olyan energikus, mint az elődje volt... — Ki volt az elődöm? — Én ... A fizetőpincér összeállítja a számlát: — Paradicsomlevest, vagy zöldbablevest fogyasztott, uram? — Fogalmam sincs — mondja a vendég. — Szappan ize volt. — Akkor az paradicsomleves volt. A zöldbab nálunk terpentinizü. • Két férfi várakozik a pályaudvaron a gyorsvonatra. A hangosbemondó éppen közli, hogy a vonat egy félórát késik. Ettől az egyik férfi nagyon ideges lesz, a másik teljesen egykedvű marad. — Borzasztó, hogy nyáron is késnek a vonatok! — mondja a türelmetlenkedő férfi, majd megkérdezi: — Uram, magát ez nem idegesíti? — A feleségem is a vonaton ül, s meg szoktam már, hogy ő mindig legalább egy félórát késik! T essél! A te alakításodban Cynthia úgy libben, mintha egy tánclépést gyakorolna. Alice, te jól csinálod a dolgot, csak a megdöbbenést játszd meg élesebben egy kicsit . . . oké . . .? A harmadik próba után kifogástalanul ment a jelenet. Hajnalodott, amikor befejezték az előirányzott munkát. A tágas stúdió kiürült, csak a rendező, a nagy Prymiskulancevic maradt ott, hogy valamit feljegyezzen a forgatókönyvben. Amikor ezzel elkészült, ő is kivánszorgott a műteremből. Alig várta, hogy ágynak dőljön. Minden porcikája reszketett már a fáradtságtól. A kocsiban rágyújtott, s ettől egy kicsit magához tért. Nem lakott ugyan nagyon messze a filmgyártól, de most mégsem volt százszázalékosan biztos abban, hogy hazafelé vezető utón nem nyomja-e el majd a kormánykerék mellett az álom; akkor aztán csak a kórházban, vagy a másvilágon ébred fel, — áz Ítélet napján. Éppen ezért nagyon örült annak, hogy egy fiatalembert kap utitársul. Ez az ifjú az országút szélén jelentkezett társutasnak. A rendező megállította nemrég vásárolt Cadillacjét és felvette a kis szakállas-bajuszos, de különben rokonszenves külsejű fiatal férfiút. Az hálásan köszönte a szívességet és készséggel válaszolgatott a hozzáintézett kérdésekre, majd lassú, kényelmes mozdulattal belső zsebéből egy revolvert húzott elő és azt a vezető halántékának szegezte. — Hajtson le az országúiról — sziszegte. És semmi ellenállás, vagy trükk . . . különben sztéroncsolom az agyát. Prymiskulancevic álmossága egyszeribe kiröppent a szeméből. Viszont rémületében majdnem megállt a szívverése. Gépiesen engedelmeskedett a parancsnak, s kihajtott az első keresztutra. Ott a fiatal bandita megállást parancsolt. — Szálljon ki a kocsiból — mondta keményen, amikor az autó egy árok mellett megállt. A rendező szédülten kitántorgott kocsijából. Ekkor lövés csattant, és a könyv kiesett Henry kezéből. — Oltsd le már a villanyt, fiam — szólalt meg mellette a felesége. Holnap korán kell kelned, ideje, hogy aludjál. — Iiiiigen . . . már alszom is — motyogta Henry Book, a vegyiművek érdemes főkönyvelője, — s a sötétbe borult hálószobában máris felhangzott egészséges horkolása. Felesége, az erényes Hermina, hat eleven lurkó gondos nagymamája, még egy darabig ábrándozott. Tekintete hirtelen az ablakra tévedt, majd valami belső sugallat hatására, felkelt ágyából, az ablakhoz lépett, félrehúzta a függönyt és kitekintett. Ekkor vette észre az alakot, akinek közeledését hatodki érzékével megérezte. Az alak a szemben lévő villa vasrács-kerítése előtt állt. Vajon mit keres ott ez az ember éjféltájban? Hiszen a villa tulajdonosai — úgy tudja — nincsenek otthon, az évnek ebben a szakában külföldön tartózkodnak! Az ismeretlen ekkor átdobta a kerítésen a kezében tartott kis táskát, majd egyetlen ugrással maga is átlendült rajta. Hermina asszony arcát veríték öntötte el, lábai megroggyantak. “Telefonálni kell a rendőrségnek” — rebegte — s máris indult a másik szobába, ahol a telefonkészülék állott. De amint a nappali szoba küszöbére ért, kopogtattak a bejárati ajtón. A kopogtatás halk, de határozott volt. — Ki lehet ez? — mondtam magamnak, s letettem a tollat, mivel írógépem elromlott, javítás alatt áll és ezért most tollal vagyok kénytelen Írni ezt a betörőhistóriát. — Ki az, aki kopogtat, holott a csengő működik?! Kinyitottam az ajtót. A küszöbön a kisunokám állt, ő kért bebocsátást. A fiúcska nem éri fel még a csengőt, ezért kopogtatott. így hát legalább ez az egy rejtély, ez az egy titok szabályszerűen megoldódott!
