Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-30 / 48. szám
14. oldal AZ ÉLET NÉVTELEN HŐSEI Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Dohnányiné Zachár Ilona Azt szokták mondani: “Nagy idők, nagy emberek!” és ebben a mondásban sok igazság rejlik. A nagy idők kiváltságos jellemeket, hősöket termelnek ki és nevelnek, akiket a szükség hatalmassá, szinte óriásokká növel és kiváltja bennük azt a jellembeli tulajdonságot, melyre környezetüknek szüksége van, mellyel hazájuk és az emberiség szolgálatára lehetnek. A mai idők nagy idők. A Szentirás szerint az utolsó napok vagy évek. Sokan felkiáltanak: “Hol vannak ma nagy emberek? Hol van ma egy Napoleon, egy Julius Caesar, egy Abraham Lincoln, egy Washington, aki megrendithetetlen erővel, éles elmével, találékonysággal megragadná a sors kerekét és a helyes irányba igazítaná?” Talán a politikusok közt nincsenek ilyen kimagasló egyéniségek; de a mai idők Bibliai kort jelentenek és ezért oly egyénekre van szükségünk, akiken át Isten szólhat az emberiséghez. És igy egymásután lépnek elő a kiváltságos tehetséggel megáldott emberek, akiket evangélistáknak neveznek és akik egész életüket Istennek szentelik, hogy az embereket felrázzák tespedésükből és rávezessék a helyes útra. Billy Graham, Oral Roberts, Rex Humbard, Bob Harrington, Jerry Falwell és még sokan állnak ki a porondra elszántan, halált megvető botorsággal és kitartással hirdetik Isten Igéjét. Ha figyeljük őket, látnunk kell, hogyan növekszenek és gyarapodnak napról-napra bátorságban, bölcsességben, önfeláldozásban. Meg is lesz örökítve nevük a történelem lapjain. Viszont egyikük sem végezheti nagy feladatát egyedül. Segittőársra van szüksége, aki éjt, napot egybevetve fárad, hogy az evangélista munkáját lehetővé tegye, mégsem tud róla a világ. Nevét mégsem említik, ők a történelem névtelen hősei, akik nélkül nem jöhet létre a történelem, de akik mégis az ismeretlenség homályában, maradnak. Ezek közé a névtelen hősök közé tartoznak a nagy emberek feleségei. Legtöbb evangélistának hitvestársa van ,aki minden munkájában mellette áll. Vele dolgozik, térit, vigasztal, betegeket látogat vagy ápol, közben támogatja, bátorítja férjét. Vele utazik anélkül, hogy igazi otthona, kényelme, magánélete lehetne, avagy odahaza maga neveli gyermekeit, mig férje távol van, közben várva, hogy néha-néha hazatér és ilyenkor kell, hogy szerető szívre találjon. Jerry Falwell szerint az az evangélista, akinek HETI NAPTÁR DECEMBER 3— Vasárnap: Ferenc 4— Hétfő: Borbála 5— Kedd: Csaba 6— Szerda: Sára 7— Csütörtök: Ambrus 8— Pétek: Valéria 9— Szombat: Robert felesége nem áll mellette szívvel és lélekkel, elveszett. Sem az ellenfél gyűlölete, sem a munka vagy a munkájával járó csalódás nem árthat neki, csak egy méltatlan hitvestárs teheti őt tönkre. Ethel Waters megírja könyvében, mennyire meghatotta egy jelenet, mely Billy Graham egyik angliai keresztes hadjárata alkalmával játszódott le. Mialatt az evangélista szónokolt, felesége, Ruth, végtelen gyöngédséggel vezetett ki egy kábítószertől megzavarodott lányt, aki az egész előadásra káros befolyással lehetett volna. Ruth átölelve, szinte cipelte kifelé a roskadozó teremtést, szerető, bátoritó szavakat suttogva a fülébe, mialatt a sokaság tekintete a férjén csüngött és senki észre se vette, még az ott ácsorgó jegyszedők sem méltatták figyelemre és nem siettek segítségére. Bob Harrington bevallja, hogy felesége milyen boldog volt, amikor ő az Ur szolgálatába állt. Majd kissé szomorkás mosollyal jegyezte meg: “Én már úgyis megszoktam, hogy második legyek az életedben.” És ez nemcsak az evangélisták, de a legtöbb hires ember feleségére vonatkozik. Amig férjük életben van, büszke boldogsággal sütkérezhetnek dicsősége fényében, de mihelyt elköltözik az élők sorából, egyszeriben megfeledkezik róluk a világ. Abraham Lincoln utolsó szavaival is feleségével foglalkozott, halála után mégis kiköltöztették a Fehér Házból, noha anyagilag nagy nélkülözésben élt, semmit sem vihetett onnan magával, még a függönyöket sem, amelyeket saját pénzén vásárolt és maga készíttetett. így volt és van ez a művészek, hadvezérek, politikusok feleségeivel is. Emlékük csak addig él, mig férjüket el nem temették. Milyen áldásos tudat és vigasz az, hogy senki se névtelen Isten előtt — Neki gondja van mindenkire. Az ő listáján mindenki fel van jegyezve az elsőtől az utolsóig és tudomása van még a verébről is, amely a fáról leesett. A PÁPA ÜZENETE: A vallás és az emberi méltóság A világ vallási közösségeinek egyesiteniök kell erőiket az ember szabadsága és méltósága szolgálatában — jelentette ki VI. Pál pápa a Nemkeresztények Titkárságának fogadásán, ahol a világ legkülönbözőbb vallásainak küldötteivel taálkozott. Róma vendégeit emlékeztette arra, hogy a zsinat egyik kitűzött célja a nagy világvallások képviselőivel való párbeszéd volt. Ennek a célnak elérésére most nyílt alkalom. Mennyi értetlenség, neheztelés, viszály született a világ történelmének folyamán abból a gőgös elzárkózásból, amely lehetetlenné tette az ember-testvérek közötti megértést. Meggyőződésünk — folytatta a pápa — hogy a kereszténység és a katolicizmus szellemi örökségéhez tartozik már csak alapítójának követésében is, a tevékeny emberszeretet, bármilyen szellemi vagy vallási közösséghez tartozzék is a felebarát. A legutóbbi zsinat nyomatékosan fölhívta a keresztények figyelmét arra, hogy őszinte és békés párbeszédben ismerjék föl azt a bőkezűen osztott, gazdag változatosságot, amivel Isten teremtményeit ellátta. ÁRNY ÉS FÉNY . . . ŐSZI TÖRTÉNET... Ez itt a vliág legcsendesebb sétatere. Sehol se dong a labda, nem hallani a hancurozó gyerekek lármáját, s elkerülik az andalgó szerelmesek is. Nagyon pontosan kimért sétányain szemtelen verebek ugrálnak, a mesterséges tóban pedig kiváncsi hattyúk nyújtják fel nyakukat. Az őszi nap bágyadt fénye át-áttör az ágakon, néha meglebben a szél, s tétova sárga levelek keringenek le a magasból. A pádon zöld mellényes öregember ül. Hideg kék szemével valahová nagyon messze néz. Állát fehér botra támasztja. — Üljön le — mondja — jól esik itt a napon. Előttünk néhány bokor van, mögötte egy másik sétány. Azon is fel-feltünik egy magányos ember, aztán egy pár, s mindenütt fehér botok. A vakkok és a csökkent látásuak parkja ez. Vonat kattog el valahol. Az öregember felkapja a fejét. A fél ötös. Késik. Megnézem az órámat: háromnegyed lesz három perc múlva. — Nem szabad ennyit késnie. Miért nem húznak rá egy kicsit? Öregasszony közeledik egy kislányba kapaszkodva. Talán az unokája. A mellettem ülő felfigyel. — Maga az, Mária? Jönnek a pádhoz. A kicsi kíváncsian nézelődik, a néni óvatosan egyensúlyoz, kicsit előre nyújtja a botja végét. — Vigyázzon, ott egy kis gödör van. Kikerülik a gödröt, s most egymás mellett ülnek, alkonyodik. — Jól van, Pista? — Köszönöm. Az oldalam szaggat egy kicsit, de mi ez a mi korunkban, nem igaz? Nevetnek. Mindketten a botra támasztják a fejüket, s a messzeséget vizsgálják. Talán látnak is valamit. — Azt mondta az unokám, hattyú is van a tóban. Hátrafordulnak a tó felé. — Emélkszik, Mária, a ligeti tóra? Ott mindig rengeteg hattyú úszkált. Dobáltuk nekik a kiflivégeket. E'lméláznak. A mosoly lassan lehervad az arcukról. Most talán látnak is, de visszafelé, a múltba. — Holnap is kijön, Pista? Ki. Maga is? — Persze. Jól esik egy kis levegőt szívni. A nap közben vérvörössé változott, őket is bearanyozza mély színével, s most olyanok, mint két szobor. Ülnek a sötétségben, de talán érzik azt is, amint bevonja őket a fény. Tordai János Heti fohász Uram! Kérlek, e reám virradt héten is nyugodjék irgalmasságod én rajtam. Mindenek felett pedig azt kérem Tőled, óh irgalmas Isten, add nékem Szentlelkedet, hogy ez időben is Ő vezéreljen és igazgasson. Tarts távol a bűntől. Add, hogy e héten szentebb lehessek ismeretedben és szeretetedben növekedhessek. Add kegyelmedet, hogy hitem mellé ragaszthassak jócselekedeteket, mértékleteséget, tűrést és atyafiul szeretetet. Áldd meg munkáimat és foglalatosságaimat. Védelmezz kártól és veszedelemtől, segélj, hogy a reám mért megpróbáltatásokat, kereszteket elviselhessem. Ámen.
