Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)

1972-11-30 / 48. szám

9. oldal "FEKETE CENZÚRA" Irta. SÁGI PÁL Amerika filmcenzort kapott. Bizonyos Mr. Roy Innis bevezeti a filmcenzurát. Eddig valahány­szor valamelyik amerikai egyház vagy erkölcsi testület halk hangon szót mert emelni a film túlkapásai ellen, kérni merte, hogy egyebet is mutassanak, mint párzást, há­lószobában és hálószobán kívül, párzást erdőn, mezőn, háztetőn, hajófedélzeten. — Valahányszor kérték, hogy legalább mérsé­keljék az azonos neműek, a sze­relmi háromszögek, négy és öt­szögek tobzódását, a gyilkosok, rablók számát, az amerikai sajtó, rádió és tele­­vizió felhördült: a művészi szabadság megsérté­sének cenzúráznak minősítették a legcsendesebb szót is, amelyik mérsékletet kívánt. Csodálatos módon most, amikor valaki nyilv filmcenzurát hirdet és bejelenti, hogy cenzúrázni fog, a szabad­ságért lelkesedő, a cenzúra ellen tiltakozó újság, televízió és rádió boyolknak egyetlen kifogása sincs ellene. Kicsoda hát ez a csodalény, aki ha akar cenzú­rázhat? A CORE, az egyik fekete csucsszervezet országos igazgatója. Neki nem tetszik az eddig bemutatott félszáznál több négertárgyu film. Ki­fogás: általában irreálisan ábrázolják, a feketé­ket, lealázzák a néger nőket, nevetségessé teszik a négereket. Száz szónak is egy a vége: kereken kimondja, hogy a négertárgyu filmeket be kell mutatni cen­zúrára. A CORE elbírálja a forgatókönyvet. De még ennél is tovább megy. Amikor az “engedé­lyezett” film elkészül, mégegyszer beleszól. A filmek ugyanis, miután elkészültek, “editolják”, szerkesztik, összevágják, összeillesztik. A fekete cenzúra az előzetes editolást is ellenőrizni akar­ja. Tehát: dupla cenzúra. — Az akarjuk, hogy az amerikai filmipar tud­ja, hogyan kell jó filmet csinálni — mondja ez a fekete polgártárs, akinek nem tudom, mi a fog­lalkozása azonfelül, hogy a fekete szervezet igaz­gatója, de mindenesetre egyformán bátor és te­hetséges ember lehet, ha vállalkozik filmcsinálás­­ra tanítani például Jack Warnert, Otto Premin­­gert és a többieket. Persze, ha már egyszer elkezdte, miért eléged­jen meg a cenzúrával. Az anyagiakról sem feled­kezik meg: a gyárak osszák meg a hasznot a fe­kete közösségekkel, mint például a fekete iskola­alappal. Azonfelül alkalmazzanak több négert. —­­Most, amikor Hollywoodban majdnem negyven százalékos a munkanélküliség és a szervezetek át­képző tanfolyamokra küldik tagjaikat. És mivel régi törvény, hogy ha valaki kívülről belekóstol a filmszakmába,'az belülről is szereti megkóstolni, a fekete szervezet filmet akar csi­nálni. Már a téma is megvan. Henri Chrostopher­­ről, a szervezet szerint, Haiti hőséről szól. A tör­ténelem feljegyzi, hogy Haiti francia uralom alatt állt. Felkelés tört ki. A néger párt élén egy volt rabszolga, Henri Chrostopher állt és a sziget egyik felén császárságot alapított. Henri császár néven természetesen ő ült a trónra, de kegyetlen­sége miatt fellázadtak ellene, mire öngyilkos lett. No, mindegy, mindenki azt választja hősének, akit akar és ott forgat filmet, ahol akar, márpe­dig a fekete filmet a helyszínen. Haitin akarják forgatni. — Nekünk jó kapcsolataink vannak Haiti kor­mányával — igy dicsekszik a fekete filmszakértő, ami azonban mégis meglepő egy kicsit. A CORE ugyanis úgynevezett polgárjogi szervezet, márpe­dig fehér és fekete kisgyerekek is egyformán tudják, hogy haitin éveken át Duvalier, azaz Papa Doc, a kegyetlen, véreskezü diktátor rémuralma nyomta el a néger népet, halála óta pedig a fia folytatja a papa diktátori munkáját. De van még valami. A filmcsináláshoz pénz is /kell. Az ember arra gondolna, hogy majd a gaz­dag feketék összeadják részvénytársasági vagy részvállalási alapon. Mert nemcsak welfare-feke­­ték vannak, hanem gazdagok is, mégpedig nem is kis számban. A New York Times gazdasági ro­vata éppen a minap emlitette Mr. Jerome Hollan­dot, a New York Stock Exchange igazgatóját, aki másik öt mammut-vállalat igazgatóságában is bent ül és vele együtt még néhány hasonlót a gazdasági világból. Ezenkívül se szeri se száma a 30—40 ezer dolláros keresetű feketéknek és nagy jövedelmű ügyvédeknek, orvosoknak. A szerve­zet azonban nem tőlük a feketéktől kéri a pénzt. Egyszerűbb módja is van ennek. A filmeket film­terjesztő vállalatok terjesztik. Némelyik ‘beszáll’ a készítés költségébe, hogy aztán ő terjeszthesse a filmet. Néhány filmgyárnak is van ezzel foglal­kozó osztálya és leányvállalata. A Henri császár­ról szóló filmhez körülbelül 3 millió dollár kell. Úgy hírlik, hogy majd Warnerrel tárgyalnak a pénzről, az egyikkel, akit cenzúrázni akarnak és meg akarják tanítani arra, hogyan kell filmet csi­nálni. Közben, csak úgy mellékesen egy másik film­terv. Az egyik “fehér” gyár, mint közismert, Blacula címmel megfeketitette Drakulát. A fe­kete változatban William Marshall, a néger Shakespeare-szinész játssza a vérszivó fekete grófot. A rémfilm az első 11 hét alatt már több mint egy millió dollárt hozott a konyhára és fő­ként feketék váltanák hozzá jegyet. Most egy má­sik “fehér” gyár azzal a tervvel foglalkozik, hogy elkészíti a Dr. Yekill és Mr. Hyde fekete filmvál­tozatát, a szörnyetegét, aki nappal orvos, éjsza­ka gyilkos. Amint /kipattant a hir, Sammy Davis jr. jelentkezett, hogy érdekli a szerep. Kiváncsi vagyok, mit szól a fekete Sammy a fekete cen­zúrához?. .. H-U-M-0 R FÉRJ Nálunk én vagyok az ur a háznál — dicsekszik a törzsasztal egyik tagja. — Tegnap igy szóltam feleségemhez: három percen belül meleg vizet akarok! És három perc múlva ott volt a meleg viz. — Remek. És mire kellett neked olyan sürgő­sen a meleg viz? — Mosogatni. ALTATÓ Figyeljen ide — mondja a doktor a pácien­sének. — Mégiscsak túlzás, hogy minduntalian al­tatót kér tőlem, s már harmadszor találkoztam magával éjjel, mulatóban. — No és? Az altatóra a feleségemnek van szüksége. BÜNTETÉS . A feleségem dühös, ha dohányzom. Akár­hányszor csak rágyújtok, olyan méregbe gurul, hogy egy hétig nem áll szóba velem. — És gyakran rágyújtasz? — Egy héten egyszer! SÁGI PÁL GÖRBE TÜKÖR: MINDEN ÖREG MEGÉRZI A hetvenöt esztendős Gyula bácsi mindig ki­talált valamit. Most azt találta ki, hogy csodála­tos képességgel rendelkezik. Egy kicsit elszomo­rított, mert eddig semmi jelét Sem láttam Gyula bácsi szellemi hanyatlásának, de most — a jelek szerint — ez is bekövetkezett. Az öregur kitalál­hatta a gondolataimat, mert kijelentette: — Tévedsz. Nem hülyültem meg. Mindjárt be is bizonyítom. — És mióta érzed ezt az izét, ezt a csodálatos képességet ? — Hét éve. Amióta nyugdíjba mentem, öt mérföldes körzetben megérzem, ha valaminek fel­megy az ára. Még akkor is, ha csak centekről van szó. Gyere, mindjárt bemutatom a produkciómat! Gyula bácsi a bal karjára akasztotta az eser­nyőjét és jobbjával belémkarolva magával hur­colt. Hiába tiltakoztam, hogy nekem ellenkező irányba kell mennem, nyöszörgésemet eleresztet­te a füle mellett. — Olyan vagyok, mint egy érzékeny műszer, mint egy szeizmográf. Azonnal megérzem a leg­csekélyebb árváltozást is. Mit szólnál ahhoz, ha igy hirdetném magam: “Gyula, a szeizmográf!” Még elegánsabb lenne:, ha Júliusnak nevezném magam. Julius, az élő szeizmográf, az eleven mű­szer! Ha Mariska, a feleségem is részt venne a pro­dukcióban — lehet, hogy sikerül rábeszélnem —, akkor Julius and Mary néven lépnénk fel . . . Hirtelen megállt és lehunyta szemét. — Történt valami, Gyula bácsi? — Csend! — mondta az öregur. — Ide, ebbe a drugstoreba bemegyünk! — Miért? — Még nem tudom. Ott majd kiderül. Gyere! Az önkiszolgáló drugstoreban nagy feltűnést keltettünk, mert Gyula bácsi lehunyt szemmel sé­tált a pultok között és amikor az üzletvezető meg­kérdezte, hogy miben lehet a segítségünkre, pisz­­szegni kezdett. Kisvártatva mozdulatlanná der­medt, mint aki transzban van, aztán lehajolt és a pult legalsó polcáról felemelt egy üveget. — Megvan! — kiáltotta lelkesen. — Megtalál­tam! — Mi ez? — Fogalmam sincs — felelte Gyula bácsi, az­tán szemüveget rakott az orrára és elolasta az üveg feliratát. — Azt mondja hogy hashajtó. Nos,ennek a hashajtónak felment az ára. — Azt hiszem, téved — mondta az üzletvezető. A hashajtónak mindig ez volt az ára. Egy üveg három dollár. — Az lehetetlen — mosolygott magabiztosan Gyula bácsi, az eleven műszer, az élő szeizmográf. Az üzletvezető megkérdete a pénztárosnőt: mi a helyzet a hashajtóval? Kiderült, hogy néhány napja még két dollár nyolcvanért árulták. — Na ugye megmondtam, kurjantott Gyula bácsi. — Én megérzem. A bőrömön érzem, ha va­laminek felmegy az ára. Még a centes árváltozá­sokat is jelzi . . . -Csodálattal néztem Gyula bácsira, mert én — bevallom őszintén — sose vettem volna észre, hogy drágább lett a hashajtó. Húsz cent nem olyan nagy összeg, legalábbis nekem nem. Beszélgetésünket végighallgatta egy Mikulás­­arcu szakállas bácsika és közölte velünk, hogy Alaszkában is felment a hashajtó ára. — Ön is nyugdíjas? — Tíz esztendeje ... — És ilyen messziről megérzi, ha valaminek felmegy az ára? — Igen — mondta a szakállas —, mi nyugdí­jasok minden centet megérzőnk ... Mikes György

Next

/
Thumbnails
Contents