Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-19 / 42. szám
18. oldal ♦I« ?♦> Elbeszélések és igaz történetek t ? V4 »:« **^^^^*^**^^^^^^^**KK***'H*H**^*t*****«*>«*>*******M«M*******>*«******'H*lM»**«*>»'1 A POROS AKTÁK MESÉLNEK: HAVERBA MÁRIA (Folytatás) A fél ország azt találgatta, hogy vajon mi bírhatta Jánosyt és Haverda Máriát előbb a beismerő vallomásra, majd a vallomás visszavonására? Később, amikor a tárgyalás idején A Nap cimü szegedi újság fellebbentette a kulisszatitkokról a fátylat, furcsa dolgok kerültek napfényre. Winchkler ügyész éjszakánként meglátogatta a szép Havarda Mariskát. Az ügyész — őt is megkérdezte az ügyes újságíró — ezt nem is tagadta, de magyarázatot fűzött hozzá: azért igyekezett Havarda Mária bizalmába férkőzni, hogy megtudja, miért levelez Jánosyval és Vojthával? S azzal dicsekedett, hogy ily módon tudott meg Haverda Mária és Vojtha intim kapcsolatáról olyan dolgokat, amelyekkel később Vojthát sarokba szorította, s ezzel Jánosyt is vallomásra birta. A dolog úgy történt — legalábbis az ügyész szerint —, hogy az ügyészségi szoba szekrényébe elbújtatta Jánosyt, majd a füle hallatára kihallgatta Vojthát. Vojtha — hiszen fogalma sem lehetett, hogy szerelmi vetélytársa mindent hall — részletesen elmondta, hogy Haverda Máriával szerelmi viszonya volt. E jelenet után tört meg Jánosy és tett beismerő vallomást. Az ügyészek ennek ellenére is le kellett mondania az ügyről. Sőt, sokan azt követelték, hogy váljon meg az állásától is. Winchkler erre azonban nem volt hajlandó. Felrendelték Budapestre a miniszterelnökségre, maga Wekerle miniszterelnök beszélt vele, aztán Winchkler ügyész maradt, bár ezzel az üggyel többet már nem foglalkozott. Az első főtárgyaláson, amelyet Szabadkán tartottak, Jánosy ismét beismerő vallomást tett, de lényeges pontokban módosította az ügyészségen felve jegyzőkönyve. Előada,tüz ügyészségen felvett jegyzőkönyvet. Előada, hogy előző vallomására azzal bírták rá, hogy bebeszélték neki, Mariskának viszonya volt Vojthával. A pesti detektívek gúnyosan mondták neki, hogy szerelme közönséges kéj nő, Jánosy azt mondta, hogy pillanatnyi felindulásában ölte meg özvegy Haverdánét. Maga is sejthette azonban, hogy vallomása enyhén szólva kételeket ébreszthet, ezért hirtelen rosszul lett, s azt kívánta, hogy szakítsák meg a főtárgyalást. A pert azonban folytatták, hiába tiltakoztak a védők, mondván, hogy beteg embert nem lehet kihallgatni. Furcsa előzmények, felmentés Haverda Mária, miután megkérdezték, hogy bűnösnek vallj a-e magát, mint bűnsegéd gyilkosság büntettékben, határozottan nemmel válaszolt. Ugyancsak tagadott Vojtha is. Egymást követték a tárgyalási napok. Az ügyész indítványára a bíróság elrendelte a vizsgálat kiterjesztését, hogy tisztázzák: Haverda Mária csak mint bűnsegéd, vagy mint felbujtó is bünös-e? ítélethirdetésre azonban soha nem került sor. A per egyik szavazóbirája, dr. Balogh Béla ugyanis furcsa módon cikket irt a Bácskai Naplóban a perről. Hallatlan dolog ez az igazságszolgáltatás történetében. Balogh természetesen fegyelmit kapott. A pert pedig újra kellett tárgyalni. A Kúria úgy döntött, hogy az uj eljárásra ne Szabadkán, hanem Szegeden kerüljön sor. Szegeden 1910. február 7-én kezdődött meg a tárgyalás. Az esküdtszék — ki tudja, miért — mindhárom vádlottat felmentette, annak ellenére, hogy Jánosy elismerte a gyilkosságot és a bíróság asztalán ott feküdt a Browning, a cáfolhatatlan tárgyi bizonyíték. A szerencsétlen segédjegyző nem is nagyon értette meg, miért engedik ki a börtönből. Valósággal ki kellett tenni a szegedi Csillag-börtön kapuján. Folyton azt hangoztatta, hogy ő bűnhődni akar. Egy vezeklő asszony Annál diadalmasabban hagyta el a fogságot Haverda Mária és Vojtha. Budapestre utaztak, ahol a Nyugatinál tüntetésre került sor. S aztán elhatározták, hogy kisebb európai körutat tesznek, hogy az izgalmakat kipihenjék. Velük tartott — a szerelmi háromszög nem ritka a bűnügyi krónikákban — Vojtháné is. S aki ezután azt gondolná, hogy végleg megszöktek, nagyon tévedne. A szép Mariska nagyon biztos volt a dolgában. Ki tudja hányadik szeretőjével visszatértek Budapestre, pedig ügyük közben — az ügyész fellebbezése folytán — tovább folyt. A Kúria 1910. junius 21-én meg is semmisítette a szegedi esküdtszék felmentő Ítéletét. Uj eljárásra került sor, s két nappal később Haverda Máriát, Jánosyt és Vojthát is beidézték a budapesti rendőrségre, ahol mindhárman megjelentek, s ahol ismét letartóztatták őket. A harmadik főtárgyalásra a budapesti törvényszéken került sor. Az itteni esküdtszék Haverda Máriát felbujtásban, Jánosyt előre megfontolt gyilkosságban, Vojtha Antalt bünsegédi bünrészességben bűnösnek mondta ki és ezért Haverda Máriát tizenkét, Jánosyt tiz, Vojthát nyolc évi f egy házra ítélte. A szép Mariskának rabruhába kellett öltöznie. Senkit nem hatott meg már az a jelenet, amelyet az Ítélet kihirdetés után csinált, hisztérikus sirógörcsben fetrengve, üvöltve, hogy ártatlan. A Tábla és a Kúria is jóváhagyta a törvényszék Ítéletét. Haverda Mária letöltötte büntetését, s mint tönkrement öregasszony szabadult az egykori szépség. Nagytétényben élte le hátralevő éveit, egy kis házban. Naponta órákig imádkozott a templom kövén térdelve. Büntetését kitöltve már senkinek sem mondta, hogy ártatlanul ítélték el. AZ ÉJ KIRÁLYNŐIÉNEK HALÁLA Született: 1880. julius 14-én. Meghalt: 1914. január 9-én. Megölték. A két gyilkost — Nick Gusztáv péklegényt és szeretőjét, Kóbiri Rózsi házvezetőnőt napokon belül elfogták. Hogy aztán hetekig, hónapokig tárgyal] anak az ügyről, Mágnás Elza életéről és haláláról. A metresz, vagyis maitresse, hogy Kosztolányi Dezső irta, nemcsak a bűnügyek történetébe, hanem az irodalomtörténetbe is bevonult. Egyebek mellett Kosztolányi és Krúdy koptatta tollát a Mágnás Elza-ügyön. "A város együtt számol ördöggel" Kosztolányi 1914. január 18-án, A Hétben: “Az örög — az igazi, középkori ördög — kisért ebben a városban, ezen a héten, az, aki a hívőt valaha szédülő meredélyre hurcolta, és innen megmutatta neki a föld összes kincseit. Egy listát tár elénk. Arról számol be, hogy mit talált a rablógyilkos, a maitresse páncélszekrényében, aki törülközővel az arcán, megfojtva hevert a padlón, a sárga hajával, a pittyedt, mágnásos szájával, s a nőolvasó, a nyájas, figyelni kezd, a férfi elkomorul, és az egész rongyos és éhes város elkáprázik a gyémántok pokoli tüzrózsáitól, együtt számol az ördöggel, aki ceruzával a kezében, papíron kimutatja, hogy a szerencsétlen nő kerek egymillió koronát hagyott hátra. Nem mézes Ígéretekről van szó, de számokról, pozitív adatokról. Mindnyájan inventáriumba vesszük a nagy aranyszivet (ötezer korona), a briliánsokkal kirakott aranycikláment (ezer korona), a gyémánt fülbevalót (harmincezer korona), az oroszboót és a karmantyút (húszezer korona), a cobolyt, a nyestet, a korkodilbőr bőröndöt, a kigyokejes ékszert, a képeket, a vagyont érő bútorokat és azokat a hangjegyeket, amelyek elszórtan hevertek a lakásban, mint a kereskedőnél a pakolópapiros, mint az Íróasztalunkon a kotyanyelvek . . A hírlapírók ontják a gyilkosságról az anyagot. Az egyik rendőrségi tudósitó, hogy túllicitálja a többieket, a rablógyilkosság körülményeinek leírásához hozzátette: ha valaki mindent akar tudni Mágnás Elzáról, olvassa el Krúdy Gyula Vörös postakocsi cimü regényét. A vásárlók az akkoriban megjelent könyvet elkapkodták a boltokból, s a könyvkiadó újabb ötezer példányt nyomatott belőle. Krúdy azonban maga cáfolta meg azt a legendát, hogy regényéhez az anyagot Mágnás Elza élete szolgáltatta. S aztán, csaknem két évtized múltán, riportot irt Mágnás Elzáról, az “éj királynőjének” nevezve el őt. (Folytatjuk) i
