Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)

1972-10-19 / 42. szám

14. oldal Az őszinte és bizalmas kapcsolat a szovjet és ameri­kai, valamint más nyugati or­szágok tudósai között a Pug­­wash-mozgalom keretében — sokat tett az atomfegyverek nagyiramu versenyének csök­kentése érdekében és szere­pet játszott a SALT-tárgya­­lások sikerében, a nukleáris fegyverek terjedésének elhá­rításában. A tudósok most úgy lát­ják, hogy az eddiginél is bo­nyolultabb feladat elé kerül­tek: hogyan csavarják ki a fegyvert a terrorista kezéből, sőt, ami még dermesztőbben hangzik, miként tehetik min­den kétséget kizáróan biztos­sá, hogy nukláris bomba ne jusson az önmagukat minden törvényen kívül helyezettek birtokába? *Kis csónakon...” vietnami asszony is kiveszi részét a háborús erőfeszítésekből! két harcra kész kaítonát szállit át a folyón, My Thuoc Táy közelében. VILÁGUNK . . A jövő réme: Az atomfegyveres terrorista! London, október hó ... Amikor 1855-ben Einstein és Bertrand Russell életre­­hivták a világ tudósainak “Pugwash” elnevezésű moz­galmát, a legnagyobb ve­szély megítélésük szerint az volt, hogy az emberiség ki­védhetetlenül sodródik egy’ atomháború kataklizmájába, A tudósokat arra akarták mozgósítani tehát, hegy kö­vessenek el mindent a nem­zetközileg ellenőrzött atom­lefegyverzés érdekében. Azóta tizenöt év telt el és az ötven ország képviseleté­ben kétszázhusz prominens tudós részvételével most kez­dődött oxfordi Pugwash-kon­­ferencia többé nem az atom­háborút látja a legfenyege­tőbb rémnek, hanem az em­beriségre szabadult terroris­ták garázdálkodását. A pusz­tító fegyverek arzenáljának egyensúlya — sakknyelven szólva — pat-heíyzetet te­remtett -a nagyhatalmak kö­zött és paradox módon bizo­nyos stabilizálódáshoz veze­tett. Most azonban színre lép­tek a rettegés parazitái, ter­roristák, akiknek nincs mit veszteniük: a félelem uzso­rásai. A legfigyelemreméltóbb ezen az oxfordi konferencián az, hogy a Szovjetunió és a keleteurópai országok tudó­sai együtt keresik az ameri­kai, angol, francia és nyugat­német tudósokkal a választ a kérdésre: Mit tehet a tudo­mány a terroristák legyőzé­sére — miben segítheti a kormányokat és biztonsági szervezet ? Ez már úgy hangzik, mint egy tudományos fantaszti­kum téboly-elemeiből össze­ácsolt televíziós sorozat: — atombomba az úgynevezett városi gerilla, a terrorlegény kezében. A veszély azonban fennáll. Bernard Feld Professzor a konferencia első napján kifej­tette, hogy abban az arány­ban, ahogyan mind több és töb bnukleáris Üzemelésű erő­­mütelep épül a világon, nö­vekszik a kézrekerithető plu­tónium mennyisége. Akinek pedig valamelyes tudomá­nyos előképzettsége van, plu­tónium britokában már képes arra, hogy durva, félnyers, de nem. kevésbé veszélyes nukleáris bombát állítson elő. Ugyanez a lehetőség áll fent kémiai és biológiai fegyverek titkos laboratóriumokban va­ló kotyvasztására. Ezzel kap­csolatban hangzott el dr. F. Blackaby-nak, az angliai Or­szágos Gazdasági és Társada­lomtudományi kutatóintéze­tek igazgatójának a felszóla­lása is. — Lehetőség van arra — mondotta —, hogy előbb van utóbb valamiféle fanatikus csoport előállít, vagy esetleg elrabol egy nukleáris fegy­vert és sakkban tart vele egy országot, egy kormányt. A nukleáris zsarolás lehetősége: reális veszély. Valamelyes megnyugtatá­sul dr. Blackaby hozzátette, hogy egy atomfegyver elrab­lásának, illetéktelen kézbe ju­tásának lehetősége ma még körülbelül egy az ezerhez. Ma még. De holnap? A világ tudományos kö­zösségének uj, nagy, korsze­rű ellenfele tehát a terroris­ta. Az oxfordi konferencia hat napig tart. Kevés remény van rá, hogy hat nap alatt — akár a világ legnagyobb el­méi is — választ találnak a döbbenetes kérdésre. Fodor Tibor HESS EGYEDÜL Rudolf Hess, Hitler egyko­ri helyettese, immár hetedik éve az egyetlen rab a span­­daui börtönben ,amely Berlin közelében van, s melynek fa­lai közt egykor több mint hat­­százan áhítoztak a szabadsá­gért. Sokan nem tudják meg­érteni, miért nem helyezik szabadlábra a 78 éves, súlyos beteg Hess-t, akinek fogva­­tartása jelentős összegbe ke­rül az államnak. John Wayne, a “Duke”, ismert szerepkörén kívül Nixon elnök egyik szorgalmas kortese. Manson uj lakelye San Quentinből a Califor­nia! Folsom állami börtönbe helyezték át Charles Manson, elitéit gyilkost. Manson an­nak a hippie-családnak volt a feje, amely 1969-ben brutáli­san meggyilkolta Sharon Tate színésznőt és társait. A halál­­büntetés nemrégiben történt eltörlésére való tekintettel, a halálra Ítélteket most már ca­­lifomiai állami börtönökbe helyezik át a san-quentini ha­­láí-cellákból. HUMOR Két férfi veszekszik az ut­cán s mellettük harsányan zo­kog egy kisfiú. Egy járókelő megkérdezi: — Miért sírsz, fiacskám? — Mert verik az apuká­mat. — És melyik az apukád? — Emiatt verekszenek ... Két férfi verekszik az ut­­* Egy fiatalasszony panasz­kodik a barátnőjének: — A férjem kibírhatatlan. Későn jár haza, iszik, gorom­ba .. . Már két kilót fogy­tam . . . — Miért kínlódsz vele ? Mi­ért nem hagyod ott? — Szeretnék még két ki­lót lefogyni .. * — Mondja, mi lehet az aok annak, hogy a feleségek min­dig emlékeznek a házasság kötés napjára, a férjek pedig csak ritkán... — Egyszerű. Maga emlék­szik arra a napra, amikor azt az óriási harcsát fogta? — Hogyne. — Na látja, a harcsa már elfelejtette. * A monte carloi játékkaszi­nóból két férfi távozik. Az egyik teljesen meztelen, a másikon csak alsónadrág van. A meztelen rulettező felsó­hajt: — Magának az a szerencsé­je, hogy mindig tudja, mikor kell abbahagyni a játékot... * A pincér megállítja a ven­déget: — Elnézést uram, de még nem fizetett. — Jo. Ez egyszer még el­nézem magának.

Next

/
Thumbnails
Contents