Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-14 / 37. szám
5. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Sept. 14. 1972 KANADAI LEVÉL: Magyar művészek az ontarioi Slratfordon Irta: SZÉKELY-MOLNÁR IMRE Az ontarioi Stratfordban van egy kis színház, amely Shakespeare emlékére épült és évről-évre augusztus—szeptemberben itt mutatják be a nagy iró drámáit. Állandóan zsúfolt ház elölt játsszák a Julius Caesar-t, a Hamlet-et, a Lear királyt, a II. és III. Richardot, Romeo és Júliát, IV. és V. Henriket, Macbethet, a Szentivánéji álmot és a Velencei kalmárt, hogy a rengeteg többiről ne is beszéljek. Külön nagy megtiszteltetés minden művésznek, ha meghívják vendégszereplésre Stratfordba. Az idén a muzsikának áldoz a Stratfordi Színház. A kezemben a programfüzet és érdekes megemlíteni, hogy Kodályon és Bartókon kívül szerepel itt a Hungarian Quartet. A műsorban ilyen nevekre bukkanok, mint szerzőkre: Szervánszky Endre és Kocsár Miklós. Az egyik rendező: John Hirsch is magyar. Megtudom a színház vezetőségétől, hogy több magyarnak állandó bérlete van, akik messze földről látogatnak el ide, hogy végignézzék az előadásokat. Es ha már Shakespearenél tartunk,, elevenítsük fel azt a legendát és valóságot, hogy még mindig nincs eldöntve bizonyosan, hogy a nagyszerű drámák szerzője Shakespeare volt-e, vagy Francis Bacon, aki kiváló tudós és esszéiró volt. Abban az időben még szégyen volt egy főurnak kiállani a színpadra és fémjelezni az ott játszott drámákat. A Bacon-pártiak főérve az, hogy Shakespearenek nem volt meg a tudása és műveltsége, ami a halhatatlan mesterművek megírására szükséges volt. Viszont az egész korszak csak egy olyan ragyogó elmét mutat fel, akihez ezek a, mesterművek méltóak: ez Francis Bacon, a csodálatos tehetségű filozófus és esszéiró. Shakespearenek még az Írása is primitiv. — Ránk maradt öt névaláírása alig olvasható. Ódivatú göt betűkből van összeeszkábálva, mig annak a kornak müveit emberei már tisztatipusu latin betűkkel írtak. Rengeteg adalék feldolgozása mellett azonban még mindig nincs hiteles bizonyíték arra, hogy valóban Francis Bacon lett volna a szerzője e halhatatlan mestermüveknek! Érdekes lenne, azt a többszáz kötetre rugó könyvtárt átolvasni, amelyek pro és kontra, mellette és ellene bizonyítanak. Francis Bacon bizonyára nem gondolt arra, hegy milyen dicsőséget fog jelenteni és az utókor milyen hálás lesz a csodálatosan szép drámákért, melyek felölelik az emberi élet tartalmát, küzdelmét és szenvedélyét. Érdekes és megemlítem Ráth Végh István gyűjtése alapján, hogy miért ném sikerült a döntő bizonyítás Bacon szerzősége mellett. Egyszer William Campdennek kezébe került a Westminster apátság sírfeliratainak a gyűjteménye. Ezáltal lett figyelmes Edmünd Spencer sírjára, aki korának legünnepeltebb költője volt és természetesen az ünnepelt költők szokása szerint ő is szegényen halt meg. Temetésén azonban nagyszerűen ünnepelték. A Westminsteri apátságban kapott díszsírhelyet. A sírfeliraton pedig ez állt: Kora költőinek a fejedelme. Koporsójára minden költőtársa, tehát bizonyos, hogy ezek között volt Shakespeare is, elhelyezett egyegy verset búcsúzóul. Ez adta a gondolatot, hogy fel kell bontani Spencer sírját, leemelni a koporsója fedelét és ott lesz a vers, amelyről már könnyű megállapítani, hogy Shakespeare kézirata, avagy Baconé? A sirbontáshoz azonban az apátság dékánjának az engedélye kellett, aki azonban nem járult hozzá az exhumáláshoz. Várni kellett tehát vele mindaddig, amig az apát élt és amikor meghalt, újból megkérvényezték a sirf el bontást. Az uj dékán engedett. Maga is kiváncsi volt az eredményre. A sir felbontása 1938. november 2-án történt. Teljesen titokban, spanyolfalak mögött exhumálták a költő sirját. A várva-várt nagy pillanat tehát elérkezett. Elmozdították a sirkövet. A munkások ásói óvatosan mélyedtek a földbe, de egyszerre csak megakadtak, föld helyett kemény téglába ütköztek. Majd tovább bontva a sirt, előkerült az ólomkoporsó. Na, most meglesz az eredmény — gondolták. — Most már kitudódik a nagy titok. De a legnagyobb megdöbbenésükre, a koporsó már ki volt feszitve és teljesen üres volt. Valamit azért mégis találtak benne. Egy tolvajlámpának az üvegcserepeit. Valaki már járt itt és kifosztotta a sirt. Világosság még igy sem derült a titokra, mert a British Museum emberei kiderítették, hogy a koporsó nem lehet a nagy költőé, mert sokkal újabb időből, a 18. század elejéről származik. A megnyugtatás vajmi kevéssé csillapította le a konok Baconistákat, akik váltig hangoztatták, hogy Spencer koporsója nem sikkadhatott el . . . Mégiscsak itt rejtőzhet valahol, mert biztosan az történt, hogy az emléktáblát a “hálás utókor” rossz helyre, egy másik sírra tette. Tovább akartás folytatni az ásatást, azonban most már az uj dékán is megmakacsolta magát és azt mondta: “Elég volt... Nem engedem feltúrni az egész apátság temetőjét” ... A titok tehát megmaradt továbbra is titoknak. Idézem még röviden Mark Twain, a nagy humorista véleményét: — A Shakespeare darabokat nem Shakespeare irta, hanem egy másik szerző, akinek ugyancsak Shakespeare volt a neve ... EMBEREK ÉS ESETEK: REJTÉLY Az első alkalommal, hogy csengett nálam a telefon, a nő ezt mondta: — Sajnos, ma nem mehetünk el, nem találkozhatunk. — Nem találkozhatunk ... — ismételtem automatikusan. — Nyilván tévedés . . . — Semmi tévedés —, ismételte a nő a telefonba. — Ma igazán nem. — Ha nem, hát nem — nyugodtam bele. Úgy látszik, ez talán túl hűvösnek hangzott, mert az asszony hangján a kagylóban némi nyugtalanságot fedeztem fel. — Kérem, azért ne sértődjön meg — mondta. — Néhány nap múlva felhívom és mindent megmagyarázok. — Ezt kétlem — válaszoltam, s joggal, mert nagyon valószínűtlennek tartottam, hogy köztünk még egy beszélgetésre kerül sor. De tévedtem. E’gy hét múlva megint csengett a telefon, megint a nő. — Rettenetesen kellemetlen ez számomra — kezdte, mielőtt szóhoz jutottam volna, s közölhettem volna, hogy megint téves. — A dolgok úgy alakultak... — Hogy nem tudunk találkozni? — találgattam. —'Nem — mondta a hölgy — nem tudunk találkozni, de ne vegye ezt annyira szivére, én igazán ... Közöltem, hogy igyekszem megnyugodni, s ezzel véget ért a beszélgetés. A harmadik hívás természetesen nagyon meglepett. Ismét nálam csengett a telefon, ugyanaz a hang. — Nem akarlak dicsérni, de tegnap remek volt az este — mondta. — Ma azonban . Közbevágtam: — Nem tudunk találkozni, ugye? — De azért nem haragszol rám ? ígérd meg. — Nem válaszoltam, s a nő örömét fejezte ki. Tehát már tegeződtünk is és én kezdtem úgy érezni, hogy mellétárcsázásból adódó ismeretségünk elmélyül. Több hasonló telefonbeszélgetés után rájöttem, hogy különös viszonyt teremt a központ valamilyen zavara. A hölgy mindig akkor kerül velem összeköttetésbe, ha nincs ideje. Már szomorúan gondoltam rá, hogy ezek szerint nyilván a helyes számmal teremt összeköttetést, ha ideje van. Ez igazán bosszantó körülmény volt. A legutolsó téves kapcsolás azonban végre örömöt hozott számomra. — Sürgősen ötszáz dollárra van szükségem — közölte lakonikus rövidséggel a nő. — Ide tudod adni azonnal ? — Természetesen! — örültem. — A legnagyobb készséggel! Nagyon kellemes lesz a számomra, hogy átadhatom neked az ötszázat. — Akkor mindjárt ott leszek nálad. Leültem a karosszékbe, s negyedórán át elégedetten gondoltam rá, hogyan megy majd a nő inkasszálni hozzá, azaz Hozzá. Úgy kell neki! S akkor megszólalt a csengő a szobaajtómnál.. Gene Taylor Kivont kardjára a jegenye a napot tűzte fel sietve. . . . Ily forgó, vérszinü kalapot csak az láthatott, ki naphosszat ült s leste a réten a napot. GONDOLATOK A híreknek szárnyuk van — mondja a bölcs — * de néha mégis elhagyják őket a sántikáló pletykák. * Sokan csak azért lusták, mert senki sem tiltja meg nekik. * A nyomdok, amibe a fiú lép, sokszor, sajnos éppen az, amit az apa el szeretne tüntetni. * Érdekes . . . Névtelen levelek írásához a legjobban az analfabéták értenek. * Sok a válás, látom a lapokban. Valószínűleg mindennek az okát egyes hiánycikkekben kell keresni. Van, aki túl korán megnősül, kellő tapasztalat híján. Aztán persze elválik, kellő türelem híján. És újra megnősül, kellő emlékezőtehetség híján. * A fogyókúra uj receptjéről mesélnek: el kell határozni, csak akkor eszünk, ha jó hirt hallunk. * ; A fogorvosnál a legrosszabb, hogy az ember fájdalom közben nem tudja összeszoritani a fogait. * Jogászi megállapítás: a bűnözés akkor csőkkel majd, ha a bűnözők fegyelmezetlenebbül élnek, mint áldozataik.
