Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-10 / 6. szám
16. oldal MACYAk HíRAlrf Thursday, February 10, 1972 ❖ •> !♦> ❖Elbeszélések és igaz történetek V ❖ * * HALLÓ, ÖNGYILKOS LESZEK (Folytatás) — Nehéz lejed van, Louis — felelte Hank. — Te elhiszed, hogy ez a nő öngyilkos lett? Holott erre semmi oka sem volt. Kiegyensúlyozott, sőt, vidám lélek, jó házasság, jó anyagi körülmények . . . — Vannak egyéb okok is . . . Gyógyíthatatlan betegség, hasonló ... És miért értesítette volna a rendőrséget? Megérkeztek Elizabeth Willms lakására. Az asszony még ébren volt, elegáns pongyolában fogadta a két rendőrt. Amikor a hirt meghallotta, elsápadt. — Hirtelen a szája reszketett. — Holnap együtt akartunk moziba menni. — Nem tudná véletlenül megmondani — hol lehet pillanatnyilag Mr. Britton? — Úgy tudom, Chicagóba utazott. Szombaton érkezik vissza. Általában szombaton szokott hazajönni, de már volt rá eset, hogy péntek este beállított. — Köszönjük, Miss Willms. A rendőrök elbúcsúztak. Beültek a kocsiba. A kormánynál Hank Philipp ült, de nem inditott. Hátradőlt, majd cigarettára gyújtott. — Mire várunk, Hank? — kérdezte Louis. — Arra felelj: mi a véleményed Willms kisasszonyról? — Hát, ha nagyon érdekel, szemre való teremtés. Szépségben hosszakban veri Laura Brittont. Ismered ezt Hank, a csinos nők gyakran csúnya barátnőt választanak. — És csúnya barátnő férjét. . . — Ne bolondozz, Hank! Hank nem válaszolt. Az órájára pillantott, s csak ezután szólalt meg. — Neked ez nem tűnt föl, Louis? Éjfél után fél egy, s ez a nő még mindig ébren van, frissen megfürödve, kikészítve, áttetsző pongyolában, mintha csak látogatóra várna . . . Odanézz! Ebben a pillanatban egy Pontiac éikezett a ház elé. — A házmester is emlitette ... Britten Pontiackal jár — mondta Philipp izgatottan. A kocsiból egy férfi szállt ki, s sietve bement a házba. Hank hangja gúnyosan csengett. — Nos, Louis, mit szólsz ehhez? Mr. Brittón pillanatnyilag Chicagóban tartózkodik ... Nos, hamarosan kiderül a rejtély. Egyelőre még várjunk egy kicsit. Addig is körülnézek, hátha találok valamit. Kiszállt és a Pontiachoz lépett. A kocsi nem volt bezárva. Hank benézett, majd diadalmas arcai visszatért Louishoz. — Ide süss! egy helybeli benzinnyugta . . . Mr. Britton ma véletlenül nem Chicagóban, hanem itthon tankolt. Menjünk haza, majd holnap folytatjuk. ★ Reggel hatkor megérkezett a felváltás. Hank Philipp azonban továbbra is szolgálatban maradt. — Remélem — mondta rejtélyesen — nem sértődök meg, ha túlórázom. Egy öngyilkosságot szeretnék tisztázni. — Ez a pszichiáterek dolga — ugratták a kollégák. — Inkább a laboratóriumé — felelte Hank. Előbb azonban mintát veszek az áldozat hálóingéből. Máris indulok a hullaházba . , . — Találtál valamit? — fogadta Louis. — Igen. Az ablakkilincsről származó fonal Laura Britton hálóingéből való. — Elvégre az ablakon ugrott ki . . . — Ez igaz. De próbáltál te már az ablakon kiugorni? Az ember föláll az, ablakpárkányra és ledobja magát a mélységbe. — Valahogy igy, de én még nem próbáltam meg. — Ha megpróbálnád, tapasztalhatnád, hogy ilyenkor a hálóing nem szokott beleakadni az ablakzárba. Laura Britton sem önként ugrott ki. Háttal állhatott a nyitott ablaknak és egyszerűen kilökték. S miközben az ablakpárkányra zuhant, a hálóinge beleakadt a kilincsbe . . . — De miért nem sikoltozott a szerencsétlen? — Mert előbb leütötték, számolva azzal, hogy úgyis összezúzza magát. — Gondolod, hogy Britton volt a tettes? — Ez hamarosan kiderül. Laura Britton nem volt dohányos, viszont a WC-kagylóban cigarettavégek úszkáltak. Valaki nagyon óvatos volt és a hamutartót a WC-be ürítette. Csakhogy ez a könnyű holmi könnyen meg is tréfálja az embert, s még a Niagara sem képes magával ragadni. S ami a legérdekesebb, Britton pontosan ezt a fajta cigarettát szívja, amit a WC-ben találtunk. A kocsijában két dobozzal is találtam. — Te jó Isten! — sóhajtott fel Louis. — Laurának Elizabethért kellett meghalnia! ★ Szombaton délelőtt Roger fütyörészve sietett föl a negyedik emeletre. Mint aki semmiről sem tud, becsengetett a saját lakásába s az ajtó kinyilt. — Halló, szi.. . — A szó a torkán akadt. — Ki maga? — nyögte ki, amikor megpillantotta Hankot. — A bűnügyi rendőrségtől vagyunk. Ön azonban csak nyugodtan fáradjon be a saját lakásába. — Miről van szó? — kérdezte Britton sápadtan. — Mr. Britton — felelte Hank —, ön ezt nagyon jól tudja. Ezennel letartóztatom önt a felesége meggyilkolásának gyanújával. — Gyilkosság! — kiáltotta Britton. — Hol a felségem? — Hank megragadta Britton vállát. — Mikor utazott el ön a városból? — Ahogy szoktam. Hétfőn utaztam el és szombaton érkeztem haza. Az egész elmúlt hetet Chicagóban töltöttem. — És ez? — Hank fölmutatta a benzinnyugtát. — Tegnapelőtt itthon tankoltatta a kocsiját. Elég a játékból. Mr. Britton, maga az elmúlt hetekben kétszer is bolondját járatta velünk. Előbb a tűzoltókat ültette föl, majd a rendőrséget. — Kifizettem a pénzbírságot. Ezek az ügyek le vannak zárva. Semmi sincs lezárva, Mr. Britton. A hatóságok elbolonditása ugyanis csak arra volt jó, hogy előkészítse ezt a gyilkosságot. Maga csütörtök este itthon tartózkodott, az éjszakát pedig Liz Willmsnél töltötte. Maga régóta szerelmes Lizbe és ezért kellett a feleségét félre tenni az útjukból. Azt a fondorlatos játékot választotta, hogy a felesége, tréfából! — hívja fel a rendőrségi központot, bejelentve öngyilkossági szándékát. A felesége belement a játékba. S mikor a bejelentést megtette, maga leütötte öt és kidobta az ablakon. — Elég! Hagyja abba! — kiáltotta Britton. — Liz akarta igy! Ö találta ki az egészet. Drága Laurám ... — A többit majd a bíróságon mondja el — szólt mogorván Hank. — Louis, vidd magaddal. Én elmegyek a nőért a Kenton Streetre... (Vége) BETEGSZABADSÁGON Herb Finlay nyomozóhadnagy .egy hintaszékben heverészett a vikendháza teraszán. Ez a tevékeny férfi, voltaképpen kínjában heverészett . . . Vagyis nem a saját kedvteléséből, hanem szigorú orvosi utasításra — s aki Brown főorvost ismerte, az utasításait nyugodtan parancsként fogadhatta, mert Dr. Brown ilyesmiben nem ismert tréfát —, lustálkodott, miközben tekintete sólyomként szálldosott Maine állam erdős-dombos tájai fölött. — A horgászást és a vadászást kereken megtiltom! — csengett a fülébe, most is az öreg rendőrorvos katonás hangja. — Aki az embervadászatba betegedett bele, legalább a betegszabadsága alatt ne vadásszék. Ha meg akar gyógyulni, állítson ki a teraszára egy fekvőszéket és egész nap heverésszen, mint valami szép asszony. Maga elég vén róka már, remélem megérti, hogy mire gondolok. Finlay, persze csupán rókának volt vén, egyébként — ötvenkilenc éves létére — egyáltalán nem számított öregnek. Csupán a szive rakoncátlankodott néha. És egy szép reggelen, amikor Finlay éppen a hétszázötvenharmadik “ügyfelét” akarta letartóztatni, a szive egyszerűen cserbenhagyta a gazdáját. Finlay hang nélkül ágynak esett, és az orvos továbbra is az ágyban tartotta. Amikor a kórházból végül kiengedték, a főorvos további pihenést, friss levegőt és napfényt rendelt — utókoraként. “Vén csont — pattogott a főorvos, miközben megveregette Finlay vállát —, sürgősen felejtse el. hogy maga render, és naphosszat álmodozzék, mint valami szüzleány!” (Folytatjuk.)
