Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-03 / 5. szám
Thursday, February 3, 1972 MAGYAR HIk.UK> 11. oldal KUTYAVILÁG Se szeri, se száma azoknak a szólás-mondásoknak, amelyek a kutyák és ebek viselt dolgaival, vagy példamutató magatartásával kapcsolatosak.Szándékosan Írtam, hogy kutyák és ebek, mert ugyebár feleslegesen állapították meg a szagértők, hogy: “az egyik kutya, a másik eb”, ezzel akarván elbagatelizálni az állatvilág derék képviselőinek társadalmi osztály-differenciálódását, a valóságban a kutya az kutya, az eb az eb. A kutyák az utcán kóborolnak, mint kóbor-kutyák, és gazdáik néha, mint kivert kutyák, mig az ebek lágy ölekben heverésznek. Ezért ölebek. Érdemes lenne csokorba gyűjteni azokat a népszájon forgó találó hasonlatokat és közmondásokat, amelyek a négylábuakkal vannak összefüggésben. Ha valaki sokat papol, udvariasan mosolygunk, de arra gondolunk, hogy a kutyaugatás nem hallatszik égig. Aztán vannak még kutyaszorítók, kűtyahüségek, kutyáskodások, kutyaháziak, kutyabajok. Azt a kutyafáját neki, hogy csak egy párat emeljünk ki a nagy választékból. Ha netalán az ember felületesen tanulmányozza ezeket a meghatározásokat, az a gondolata támadhatna, hogy nem valami rózsás és irigylésrcméltó a kutyák élete. Lehet, hogy másutt ez így is van, de merően más nálunk a helyzet, ahol lassan a kutyakultusz néphagyománnyá válik. Én is szeretem a kutyákat. De még nem rendelkezem olyan szilárd anyagi bázissal, hogy biztosítani tudjam azt a magas kutya-életszinvonalat, ami nálunk meghomosult. Mert ma már egy valamirevaló kutyának háziorvos dukál, meg kutya-kozmetika, ahol szakavatott kezek nyírják, dauerolják, fésülik, íürösztik és természetesen pedikürpzik őkéimét. Az érzékenyebb ebek hűvösebb időben ruhácskákat kapnak, a flancosabbak pedig parókát. Ha gazdája szabadságra megy, a külföldi útra a legtöbbször magával viszi, vagy a legrosszabb esetben egy kutya-panzióba helyezi el, ahol figyelmes kétlábuak lesik minden farkcsóválását. Hogyan nézhetnék pórázon vezetett hűséges bajtársam Irta: KENDI TIPOR szemébe, ha sétánk közben egy mellettünk elsuhanó Cadillac ablakából egy kutyatársa ugatna le rá. Erről a szemrehányó kutyatekintetről jut eszembe, egy régi történet, mely állandóan kisért, valahányszor egy szomorú kutyával hoz össze a sors. * * 1944 telén történt. Már a munkaszolgálat harmadik keserves évét tapostuk. A Szamostól a Donig és onnan vissza a Tiszáig. Agendorfba egy sváb községbe kerültünk, az osztrák-magyar határra. A reggelire “felszolgált” keserű fekete és az esti répalevesnek becézett lötty még arra sem volt elegendő, hogy kivánszorogtasson a csürbeli szállásunktól a munkahelyig. Kegyetlenül szenvedtünk a kinzó éhségtől. Karácsony napján hatalmas hó esett a környéken. Fájó éhség és dermesztő hideg volt. Aznap nem vonultunk ki. Nem miattunk. A német felügyelők ünnepeltek. De a községi biró kérésére egy párunkat kivittek a faluba havat lapátolni. A járdákat takarítottuk le a hótól. Amikor a biró háza elé értünk, megkérte őrünket, hogy takaritassa ki velünk az udvarát is. Az őr bement a házba melegedni. Mi pedig abban a reményben fogtunk hozzá a lapátoláshoz, hogy majd csak leesik valami. Nem is telt bele sok idő. a konyhából jól bebugyolálva a ház asszonya lépett ki, hatalmas, gőzölgő tállal a kezében. — Na végre megpuhult a szive — súgtunk össze. A jóasszony egyenesen felénk tartott. Egy pillanatra meg is állt mellettünk, de csak épp annyira, hogy szemügyre vehessük a tál tartalmát: Hatalmas töltöttkáposzta gombócok úszkáltak temérdek aranysárga aprólék között. Imitt-amott husdarabok kandikáltak ki csábítóan. Az évek óta nem látott pompás eledel, mennyei illata elkábitott. De az egész csak egy szempillantásig tartott. Az aszony tovább ment és a csiir falához láncolt hatalmas kuvasz elé rakta le a tálat. Káprázó szemeink láttára vetette rá magát a bestia. De csakhamar visszahőkölt, mert a forró káposzta megsütötte a száját. A váratlan közjáték alatt a vénasszony eltűnt a láthatáron, mi pedig még mielőtt magát a falatozásnak, tigris-ugrással rávetettük magunkat az edényre és á meghökkent állat szemeláttára felhabzsoltuk: a pompás karácsonyi kutya-eledelt. Még le sem nyeltük az utolsó falatot, amikor újból megjelent az asszony. Vizet hozott a kutyának, hogy meg ne rontsa a gyomrát. A pórul járt eb undorral fordult el a víztől. Szemrehányásokkal teli pillantásokkal nézett ránk, miközben jhosszúra kinyújtott nyelvével feleslegesen és ösztönösen nyaldosta szájaszélét. Ezért fog el bűntudat, valahányszor szomorú kutya tekintetével találkozom. Bár kutyául érzem magam, mégis kutyakötelességemnek tartottam ezt a kis vezeklő történetet kutyafuttában papírra vetni. hezen bocsát meg, de azután mégis beadja a derekát, és megkezdődhet a házassági ünnepség. Sok minden történik a ceremónia alatt, egyet óhajtanánk csak megemlíteni, bár félünk, hogy ezzel elvesszük olvasóink kedvét hogy Báli szigetén kössenek házasságot, a végső aktus előtt megjelenik egy “egészségügyi szakember,” és lereszeli mind a menyasszony, | mind a vőlegény metszőfo[gait. Bizonyos, hogy a műtét után már mindenbe beleegyeznek. FURCSA VILÁG HÄZASSÄGI SZOKÁSOK A fiatal pár egymásra talált, a sok viszontagság után kimondották a boldogító igent, és azután boldogan éltek. amig meg nem haltak. A mesékben általában igy fejeződik be a szivhez szóló történet, de sajnos, a házasságok azért nem mindig az égben köttetnek, és a mézeshetek után a hónapok és az jévek sok esetben szürkébbé válnak. A házasság örök téma, és talán nem érdektelen I néhány pillantást vetni arra, hogy a világ különböző részein milyen szokások élnek még napjainkban is. hogyan mondják ki azt a boldogító igent. Japánban még ma is ragaszkodnak a régi tradíciókhoz. Jellemző, hogy egy igazi házassági ünnep legalább 600- -700 dollárnak megfelelő összegbe kerül, és ezt valahogy előteremtik, még akkor is, ha a vőlegény és a menyasszony szerényebb körülmények között él. És ennek a nagy összegnek egy egész kis hányadát költhetik azután a szürke hónapokra és évekre. Még most is megszólalnak a házasságkötésnél a régi, koto nevű hangszerek, a papok igyekeznek elűzni a gonosz szellemeket, és az asztalon ott van a rizs, a burgonya, a szárított hal, ajándékok az istenek számára. A falakon feliratok kérik a felsőbb hatalmakat, hogy adjanak boldogságot az ifjú párnak. De azután véget ér az ünnepség, az ifjú pár eltávozik, és a fiatalasszony élete bizony sokszor nehéz. Beköltöznek egy egyszobás kis lakásba, és ha a férj keveset is keres, legtöbbször megtiltja a feleségének, hogy dolgozzon. A szinpompás lakodalomból csak egy felvétel marad. Báli szigetén is történik egy-két furcsaság. A házassági előkészület most is úgy zajlik, hogy a vőlegény és barátai elrabolják a menyaszszonyt. Megkezdődik a kutatás, a menyasszony rokonsága bosszúért kiált, bejárják a környéket, sajnos sehol nem találják az ifjú hölgyet, dolguk végezetlenül térnek \ issza. De egy-két nap múlva — csodák-csodája — a nörabló vőlegény menyasszonyával együtt ismét beállít az atyai házba, bocsánatot kér a rablásért, és közli, házasságot akarnak kötni. A színjátékhoz tartozik, hogy a leendő após csak nagy ne-Mexikóban valahogy úgy ! kezdődik, mint amikor ré- i gebben Magyarországon is j éjjeli zenét adtak az imádott hölgynek. A késő éjjeli órákban a vőlegény egy zenekarral jelenik meg a menyaszszony ablaka alatt, rázendítenek a szivhez szóló dalocskákra, a menyasszony csodálkozva nyitja ki az ablakot, majd kidob egy szál virágot. Ezzel már meg is történt az egyezség. Az esküvői ceremóniához pedig hozzátartozik, hogy minél több színes rakétát kell fellőni. Abban sem takarékoskodhatnak, hogy az újságokban óriási hirdetések jelzik a hirt, a közeli napokban nagy házassági ceremónia várható. Itt is sokba kerül tehát a házasság, és ennek bizony csak elenyésző részét hozza Voe, hogy a ceremónia után a vőlegény tányérozni kezd. Az évezred legnagyobb svindli; e {Folytatás a 10-ik oldalról) lassan, elgondolkodva, igy szólt:-- Azt hiszem, hogy el fogjuk követni az évezred legnagyobb svindlij ét . . . A világsajtót még egyszer bejárta az Uramfia-hatosikrek ügye, még egy könnyesszenzációs fordulattal: a hat kis újszülöttnek hat édesanyja lett! Uramfiné csak egy kislányt tartott meg magának, a többi ötöt az öt asszony fogadta örökbe, akikkel Uramfiáné egy szobában feküdt, s akik valamennyien azért feküdtek be a klinikára, mert gyermeket szerettek volna . . . Amikor a hat boldog mama a hat, egyforma hófehér babakocsival és a hat szakasztott egyforma kisbabával elhagyta a klinikát, ezt az eseményt a világ négyszáz televíziós állomása közvetítette, egyenes adásban. A klinika udvarán egy egész áruházra való ajándék halmozódott fel — a világ miniden tájáról —, mig env fotó- és reprodukciós kiállítás szemléltette azokat az ajándékokat, melyeket az Uramfia-ikreknek küldtek. E'gy indiai maharadzsa hat élő elefántot ajánlott fel, egy görög hajómágnás hat kis cirkálót, a hozzájuk való szigetekkel. Csak a kisleányoknak küldött parányi fülönfüggők mintegy hatszáz-hatszáz karát brilliánst tettek ki, a fiúcskáknak küldött arany nyakkendőtűk súlya pedig együttesen elérte a másfél mázsát. Mintegy háromezer villa, tízezernél több gyermekkerékpár és kilencvenötezer táskarádió várta kis gazdáikat . . . Az igazgató-főorvos elgondolkozva állt kollégái körében és az ünnepséget követve csöndesen igy szólt hozzájuk — Látjátok? Az emberiség el van ragadtatva, hogy hat kis gyermeke született! Ha nem gazdálkodunk velük jól, ugyan ki vette volna észre ókét? . . . Somogyi Pál
