Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-20 / 3. szám
19 Mfial MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Jan. 20, 1972 MAGYAROK A MENEKÜLT TÁBOROKBAN Latina, Capua, Farfa... Olaszországi utamról szeretnék beszámolni olvasóinknak. A mérhetetlen kulturkincseket őrző tájak, városok tanulmányozása mellett időt szakítottam arra is, hogy meglátogassam a világszerte hírhedt olaszországi menekülttáborokat. Capua, Farja, I atina táborait tanulmányoztam. Azt hiszem, nem tévedek, ha ezek a nevek sokáig emlékezetese kiesznek a magyarok körében, különösen azokban a körökben, amelyek megjárták a táborokat. Ezúttal tehát nem Pompeiről, Capriról, Velencéről fogok beszélni, hanem a táborokról, hogy egy kissé megint felrázzam a magyar emigráció lelkiismeretét. Capua a tündérszép Nápoly tói mindössze 30-35 kilométernyire fekszik. Könnyen megközelíthető, hiszen úgyszólván a város szélén található a Voiturno füzes partjai mellett. Ebbe a szépséges tájba bizony nem illik bele a középkori jobbágy-tanyaszerü nyomortelep. Közepén az igazgatóság és a csendőrség emeletes palotája őrködik a menekültek fölött, hozzátehetem bátran, hogy fenyegetőn. Hangszórón keresztül vezénylik a tábor népét, a modern jobbágyoknak beillő menetűteket, akik egy másik rabságból igyekeztek elérni a vágyva-vágyott szabadságot. Alkalmam nyílott belülről is szemügyre venni a tábort. Szinte hihetetlen, hogy a háború után negyedszázaddal ilyen viszonyok lehetségesek Európa közepén! S amikor dollármilliókat költöttek már a menekült-kérdés kielégítő megoldására. A lakások még istállóknak sem lennének jók a mai kényes állat-higeniai követelmények mellett. A legelmaradottabb olasz vidéken lakó paraszt tehene vagy birkája is különb helyen és jobb körülmények között él, mint ezek a politikai menekültek, testvéreink, barátaink ... Az ellátás papíron kitűnőnek mondható, a gyakorlatban azonban bizony nyomorúságos. Ember legyen, aki jóízűen el tudja fogyasztani. Latina az olasz fővároshoz, Kómához esik közel, mintegy 40 kilóméternyire. A Mussolini által alapított hajdani Littoriát nevezik ma Latinárak. Meg kell adni, szédületes tempóban iparosodik, fejlődik. A tábor felhőkarcolók tövében, magas fallal körülvett telep, inkább fegyenctelepnek látszik, mint olyannak, ahol büntelen, politikai menekültek tartózkodnak naphosszat, hónapszámra, azelőtt évszámra is . . . Ilyen a külső; sajnos, közelről még csúnyább a kép: a középkorban büntethették az elitélteket azzal, hogy ilyen körülmények közé kényszeritették őket. Manapság — mint számtalan esetben láttuk-tapasztaltuk — a közönséges gyilkosok, rablók is fellázadnak, ha nem részesülnek emberhez méltó ellátásban és elbánásban . . . Egy amerikai fegvenctelep lakói biztosan szétvernének itt mindent. Csakhogy . . . A menekültek tovább akarnak menni, ki akarnak vándorolni, ezért szó sincs lázadásról és rombolásról, hanem szépen engedelmeskednek a hangszóró parancsainak. Az pedig szünet nélkül bömböl és adja egyik utasítást a másik után. Az emberek anynyira fásultak, hogy nem is nagyon panaszkodnak. Még aztán mit lehet tudni ? Esetleg négy-öt hónappal is tovább nyomhatja a latinai priccset, akinek túlságosan nagy a szája. Vannak akik attól remegnek, hogy átdobják őket Tito Jugoszláviájába, ha nem elég jó itt nekik, akkor pedig nincs messze már a magyar határ . . . Farfa a meglátogatott harmadik “Campo profughi”. Mindig azt hittem, hogy ez a A New York-i Bronx állatkertben sirkövet állitattak a századok óta kihalt állatfajoknak. Kétszázhuszonöt emléktáblára jórészt az emberektől kipusztitott állatok neve került. —A kvagga lóhoz és zebrához hasonló állat. Valamikor, 1858-ig Afrika déli részén, vadon élt. Húsáért, bőréért \adászták. A labradori kacsa az Atlanti-óceán partvidékéin fészkelt. A múlt század közepétől örökre eltűnt. Napjainkban világszerte a múzeumokban összesen ötvennégy tömött példányt őriznek. — Az utolsó észak-amerikai vándorgalamb 1914. január 9-én múlt ki egy ohiói állatkertben. A finom, ízletes husu, több billiós galambsereget az ínyencek kedvéért kiirtották. A főkaszerü tengeri tehén, a rhytina a fókánál legrosszabb, amolyan büntető-tábor féle, s most meglepetve tapasztaltam, hogy aránylag még Farfa a legüditobb a többihez viszonyítva. Erdős hegy alatt, két folyó füzes partjai között fekszik. Magas kőfal övezi ezt is. Rajta a hajdani őrtornyok fenyegetően emlékeztetnek azokra az időkre, amikor még géppuskás őrség tartózkodott bennük és lőttek a szökni akarókra. A lakás, az élelmezés és általában a közszolgáltatás jobb itt, mint a capuai vagy a latinai táborban. A legnagyobb baj, hogy elmaradott mézőgazdasági vidék veszi körül, ahol a vasfüggöny mögül érkezett menekült sehogyan sem találhatja meg a szellemi és anyagi lehetőségeit. Csupa kis falu köröskörül, legfeljebb egy-egy vendéglővel, ahol vörösbort mérnek ünnepnapokon. Itt találtam rá Tőke László református lelkészre; most itt él ebben a táborban. Huszonnégy esztendeje szolgálja, a táborok népét. “A táborok — mondotta — olyanok, amilyenek. A szabadföldön élő másfélmildós magyarságon a sor, hogy ezt a helyzetet sürgősen megváltoztassa. S ez nem is volna nehéz. Szeretet kellene csak hozzá: cselekvő szeretet . . .” Nekem is ez a véleményem. jóval nagyobb, nyolc méter hosszú állat a Csendes-óceán sekély, parti vizeiben élt. Száz évnél régebben már nem zsákmányolják a tengerészek, a halászok. — A pingvinhez hasonló alku tanyája egykoron az Északisarkvidék. Azonban mig a Déli-sark sokáig lakatlan volt, s ezért a pingvinek megmaradhattak, az északi póluson élő eszkimók a 19-ik század elejére teljesen kiirtották a védekezésre képtelen állatot. A hasonló módon biológiailag életképtelen dodó galamb 1680-ban tűnt el végképp Mauritius szigetéről. Hatalmas, majd félméteres testét elcsökevényesedett szárnyai nem tudták felemelni, így a szigetre érkező hajósok könnyen pusztíthatták. A civilizáció áldozatai lettek a nestor-, a hullámos-, a Porto Ladányi Imre ÁLLATVILÁG: SÍRKÖVEK és emléktáblák 1 MAGYAROK SVÁJCBAN Nehezen adják az állampolgárságot A Die Weltwoche cimü svájci lap egyik legutóbbi számában érdekes cikket közöl a Svájcban élő magyarok helyzetéről “Tizenöt év után állampolgárság nélkül” cimmel. A cikk adatai szerint 1956 októberében és novemberében 11,465 magyar került Svájcba, akiket akkor szeretettel fogadtak és azt Ígérték nekik “Svájc lesz a ti hazátok”. A Die Weltwoche riportere több Svájcban élő magyart szólaltat meg, akiknek válaszaiból kitűnik, hogy 1969 végéig 1184 magyart honosítottak, vagyis az összlétszámnak csak mintegy 10 százalékát. A cikk szerint az állampolgár jelöltnek 12 évet kell Svájcban élnie ahhoz, hogy az államszövetség minimális követéseit teljesitse. A törvényhozásilag szuverén kantonok gyakran még sulvosbitották a szövetségi előírásokat és a községek, amelyek első fokon illetékesek az állampolgári jog megadásában, a kantonok jó felerészészétöl felhatalmazást kapnak arra, hogy a helybenlakás időtartamát szabad megítélésük szerint állapítsák meg. Svájcban 3043 község van, vagyis 3043 különböző üt vezet az állampolgári joghoz. “1956-ban senki sem találta szükségesnek, hogy felhívja figyelmünket erre az útvesztőre” — emlékezik Móróez István, aki 19 éves korában került Svájcba. “Mi csak a 12 éves időtartamról tudtunk, különben sejtelmük sem volt semmiről”. A kezdeti évek hiányos tájékozottsága miatt manapság igen sok magyar panaszkodik. A honosításra pályázónak — a zürichi városi honosítási iroda egyik munkatársának tájékoztatása szerint — ha a helybenlakási időt kitöltötte, előbb kérvényt kell benyújtania. A kérvény az államszövetségi hivatal elé kerül, amely ellenőrzi az illetőt jóhirnév és kémkedési gyanú szempontjából. Az akták azután visszakerülnek a kantonhoz, amely a rendőrség után felülvizsgálja a jelölt jóhimevét, fizetőképességét, munkamorálját, életmódját és politikai beállítottságát. Ha minden rendben van, akkor a kérvény a városi tanács áldásával visszamegy Bernbe és ott az igazságügyi és rendőri ügyosztály megadja a végleges hozzájárulást. A pályázónak ezután bizottság elé kell állnia, amely levizsgáztatja államismeretből és mégegyszer pontosan tájékozódik az illető jelleméről. Az eredmény a községi tanács bizottságához, onnan a kantonhoz kerül, amely a tartományi állampolgári jogot megadja és legvégén megint visszajut a városi tanácshoz, mely a jelöltnek az állampolgársági okmányt kiállítja. A cikk leírja, hogy e türelemjáték — amely körülbelül ugyanannyiba kerül mint egy közepes autó — időtartama legalább 3 év. P.icó-i zöld szárnyú papagájok is. Ismeretes: a természetes kiválasztódás törvényei uralkodnak a különböző állatoknál is. Egyes fajok mégis bizonyos ideig, elszigetelt, zárt környezetben létezhetnek. Az ember megjelenése után azonban a rejtett területeken is előbb-utóbb kipusztulnak. Anjou-kori freskók MISKOLC — Borsod megye északi részén, a tornai karsztvidéken települt Tornaszentandrás községben befejeződtek a helybeli római katolikus templom helyreállítását megelőző régészeti kutatások. Az ásatás nem várt eredményre vezetett. Megállapították, hogy Magyarországon egyedülálló, két kis félkörives, ikerszentélyes templom a 12-ik században épült. Ezt a kis templomot a 14- ik században az Anjonu-kiráiyok alatt bővítették. A falak vizsgálata során a templomhajó keleti oldalán a középkori katolikus festészet kedvenc témájának, a szent kereszt megtalálásának müvészetileg is egyedül álló ábrázolását fedezték fel. A korabeli freskón a kereszt egyik oldalán a hajdani mester Szent Ilonát, a másik oldalán pedig Constantinust ábrázolta, mindkettőjüket jellegzetesen Anjonu-kori öltözetben, fejükön liliomos koronával. A templom műemléki helyreállítására jövőre kerül sor, amikor kibontják és konzerválják az értékes freskókat is. Hal — felépítés MISKOLC — Borsod megyében folytatják a horgászvizek halasitását. Az idén több mint 25Ö mázsa ivadékot helyeztek ki a tavakba és a folyóvizekbe. Terjessze lapunkat
