Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-29 / 26. szám
16. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, June 29, 1972 * ❖Elbeszélések és igaz történetek V ♦i* ♦I* ♦*» »^« i HAJTÓVADÁSZAT (Folytatás) Ezt a jó trágyát a város hatósága nem csak ingyen adja, de minden teli láda elviteléért fizet annak, a ki elviszi, egy rubelt. Az éjjeli találkozás ilyen trágya hordókkal, a kik rendesen tized számban hajtanak egymás után, a pétervári korhelyeknek legérzékenyebb büntetése. Nem használ ez ellen az orr el- vagy bedugása. Átmegy ez a szemet is égető bűz minden védő szeren. Vágtatva hajtott a mi parasztunk a “zolotári”-k — magyar fordításban “aranyhordó”-k — mellett el. Ezek már jó messze távoztak, de a nyomok szaga még sokáig volt érezhető, mint nehéz felhő vagy köd függött a hosszú utca fölött, a mellyen jöttek. Ezek a tisztítások minden nap történtek, de felváltva a város többi osztályaiban. Főképp az átkanalozás a cloique reservoirból a ládákba, a mi a házak udvaraiban történik, egyike a házi lakások legnagyobb szenvedéseinek. A házmesterek, ha éppen előzékeny humorban vannak, a lakosokat az éjjel történendőkről előre értesítik. De nem használ ez ellen semmi. Átmegy a bűz a zárt ajtókon, a vastag falakon és sok idő kell hozzá, mig a lég kitisztul. Köllni viz, latschen Öhl fecskendezések csak gyenge palliativ szerek. Egy fél órai illyen parfümirozás extractum hominummal elég arra, hogy a házi ezüst nemük, kanalak, s illyenfélék oxydálódjanak. Én nagy kedvvel gyűjtögettem az itteni városokban, akkor még mérsékelt árért eladogatott régi ezüst nemüket, s ezeket festői csoportokban, lakásom e czélra készített állványain helyeztem el. Megtörtént, hogy a zolotárik látogatása után az én minden tiszta fényben tartott gyűjteményem úgy nézett ki, mintha bronce-ból lett volna. Gyökeres tisztitással nagy nehezen visszanyerték előbbi fényes ezüst színüket. Prevost barátom a Newa túlsó partján lakott, de ez időben, közel járt éjfél utáni két órához, a túlsó város részeire vezető hid fel volt nyitva, a Newán felfelé bugsirozott a hajók átmeneteiére. Ő neki nagyobb kerülőt kellett csinálni, s ezért közelebb érkeztünk az én lakásomhoz. Néma kézszoritással búcsúztunk és váltunk el egymástól. Felszedtem puska tokomat, a hiuzt és a nyulat és csöngettem a házmesternek, csöngettem még egyszer, aztán még egyszer egy jó hosszút. Végtére hallottam papucsai csuszogását, kulcsainak csengését közeledni a kapuhoz. Ezen kilépve fél álmosan mezit fővel, papuccsal mezét lábain, nehéz bárány bőrös bundával vállain a kezében lévő csomagból kikereste az én lakásomhoz vezető lépcső külön bejárati ajtójának kulcsát. Ajtót nyitott és nagy köszönettel fogadta a húsz kópék borravalót fáradságáért. Hálából még arra is ajánlkozott, hogy podgyászom nagyobb részét lakásomba az ötödik emeletre felviszi. Bundáját levetette, vállára vette a hiuzt, kezébe a puska tokot, én meg felkaptam a nyulat és a plaid-et, s igy megrakva tapogatóztunk fel a korom sötét, de jól ösmert lépcsőn. Előbb végrevitt hosszú csengetéseim sejditették inasommal, hogy én érkeztem meg. Nyitott ajtóval várt és kezében égő gyertyával világított le a lépcsőre. Háló szobámban levetkőztem, belebujtam az én kedvencz turkesztáni háló kabátomba, papucsaimba. Megparancsoltam Karl-nak, hogy a hiuzt mérsékelt meleg helyre tegye, mert én a ritka állatot holnap le akarom festeni. A nyulat adja át a konyhába és lassan kihörpölgetve theás poharamat, lefeküdtem. Eszembe jutott és rögtön vissza csengettem inasomat, meghagytam neki, hogy korán reggel menjen a mi szegény megsebesült tagtársunk lakására és kérdezze meg, hogyan van. Nem csak én, de az egész családom, szolgáim is nagyon szerették ezt a sympatikus fiatal embert. Derekam fájt, éreztem a kimaradhatatlan nátha közeledését, rekedt gégém is égett, szemeim is meg voltak gyulladva, egész össze tört testem hosszában kinyujtóztam a jó ruganyos matráczu ágyamban. Persze hogy jobb volt ez, mint az a gumi perkha kolbászos matrácz Irinowkában! A belől finom gyolcs, kívül jól vattirozott, vörös selyem takaró, a puha vánkosok növekedve érzedtették velem az otthon élvezeteit. Szegény tagtársunk vérző sebe — fegyvebhordozóink szemtelenül pislogó szemei, fehér combok, s.a.t. már mint álomképek vonultak át álmos szemeim előtt. Jószívű nőm a mellék szobában, álmában is őrizve a mellette és körülötte alvó gyermekeit — a család feje messze kint a' vad erdőben öli az ártatlan állatokat — ethnographikus tanulmányokkal foglalkozik — elfelejti a selyemkend ... itt már elaludtam. Sokáig, a szokottnál hosszabban kelle aludnom, mert végre nagy lármával keltettek fel az ágyamra mászó gyermekeim. Nőm is igen komoly szemekkel nézett rám. “Papa, hol találtad ezt a nagy macskát? — Pfuj, de csúnya!” Nőm is elkezdett imprekálni. “Illyen ronda dögért s egy hitvány sovány nyűiért koczkáztatod egésségedet, életed is — hiszen a szegény Bánon szerencsétlensége Te rajtad is megtörténhetett volna — ha jobb karodat lelövöd, mi lesz a mi sorsunk? Aztán az a kidobott sok pénz! — Te mindig mormogsz, ha a gyermekeknek uj czipőket kell venni.” Nem magamat mentegetni, mint a család feje, autoritásomat keményen védettem, hanem csak úgy — magyarázatát akartam adni a szerencsétlen esetnek. De bizony a torkomból, csak károgató rekedt hangok jöttek ki, s ezeket is rögtön rájuk következő köhögés némitotta el. Ilyen védtelen állapotban végig kelle hallgatnom nőm prédikációját. Gyermekeim is kérdezték, igaz e, hogy én azt a csúnya döglött nagy macskát le akarom pingálni, és semmiképp sem sikerült nekem, velük e nagy ritkaság értékét elösmertetni. Lefőzve minden oldalról, *a megszokott kávé helyett nőm tanácsosabbnak vélte nekem reggelire theát adni. Végre fel vánszorogtam, s beburkolva meleg hálókabátomba, meleg papucsokban mentem a jó befütött műhelyül szolgáló szobámba és hozzá fogtam az olly czudarán le köpött hiuzom leábrázolásához. Isten áldott mesterség még is a piktura! Sietni kellett, nehogy az állat a fütött szobában megromoljon. Négy órai munka után neki hevültem, bajaim is némileg enyhültek, én már természetes lágy hangú tenoromban csitithattam még mindig duzzogó nőmet, de hiuzom tekintélyét és szépségét lehetetlen volt vele elösmertetni. Jöttek a jó barátok is megnézni a ritka állatot. El kellett mondani untig-untomra a lövés körülményeit. Mondókámat rendesen igy végeztem: “A szabad, tiszta levegőn egész nap! Az ember újjászületve jön haza, frissen az uj munkára!” Erre náthás orral nagyot prüsszentettem. Azt állítják, hogy a prüsszentés beszéd közben a mondottak igaz voltát bizonyítja; én pedig begyemben éreztem, — hogy nagyot hazudtam. (Vége) Nürnberg, Nyugat Németország — Az infra-vörös fény* képezés uj absztrakt művészeti ágat teremtett.
