Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-29 / 26. szám

1 Ti 12. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, June 29. 1972 ÓHAZAI KÉPESLAP: FEHÉRVÁR EZER ÉVE Ha van valami, ami az em­ber életében fölébe nő az apró napi gondoknak, ez a hazája iránti kimondatlan, de min­dig érzett patrióta ragaszkod­ni ás. Ide tartozik a szükebb (haza is: a hely, ahol élünk. Hogyan gondolhatnánk másra itt, Géza fejedelemnek és utódainak egykori sírhelye előtt állva, a Romkertnél né­zelődő fehérvári embereket figyelve. Az egykori mocsa­rakból, kiemelkedő négy lösz­hát közül ide, a legmagasabb­ra épül mázsás kövekből, kő­törmelékből, mészhabarcsból Alba Regia temploma, me­lyet századok során tökélete­sítettek, hiszen ide temetke­zett az Árpád-ház jó része, s királyi utódaik közül' is szá­mosán. Az ösztönt, mely hazánk­hoz köt, még erősebben érez­zük, ha távol vagyunk tőle. Ezt élték meg a trónviszályok miatt elűzött Árpád-házi her­cegek is. S élik a maiak, mesz­­sze szakadt honfitársaink is. Erre kell gondolnom, mert egy magyarul jól, de idegenes ak­centussal beszélő csoport állt meg a Romkert előtt. Kilenc­­százlhetvenkettőben került Gé­za a fejedelmi székbe. Ezer­éves jubileumát ünnepli a vá­ros és persze, hogy jönnek a külföldiek ... A háború vé­ge felé is jártam itt, akkor, amikor sürü gomolyokban szállt a város kietlen utcáira a gond. Abban a szorongással teljes világban, amikor az át­lag állampolgár előtt úgy lát­szott, nincs kegyelem, nincs reménység . . . Valóban: Budapest után Székesfehérvár szenvedett legtöbbet a második világhá­borúban. Itt, a város alatt építette ki a német Todt-szer­­vezet az úgynevezett Margit­­vonalat. Az akkor majdnem c-tvenezres város kétszer cse­rélt gazdát, a németek lesze­relték az üzemeket, elszállí­tottak minden mozdithatót. A város lakásainak 40 százalé­ka elpusztult. Kiégett a szín­ház, romba dőltek az isko­lák, középületek, műemlékek, használhatatlanná vált a kór­ház és a pályaudvar. A há­ború utáni első nép­­számlálás alig több mint hat­ezer lelket talált a romváros­ban. Ahogy az erős villamos­áram izzóváheviti a fémeket és fényük színével felfedi mi­voltukat, úgy egy város éle­tének intenzitása is felszik­­íázza az idegen előtt a közös­ség benső, felszín alatt rejtő­ző valóságait. E valóságban az emberi gondolkodásban, zsigerekben éppen úgy ott van a mult, mint a házakban, ut­cákban. A mohácsi katasztró­fa előtt a királyi székváros­ban, a díszes székesegyház­ban őrizték a magyar állami­ság jelvényeit: a koronázási ékszereket. Voltak rangos fő­nemesi paloták itt tartották a királyok az úgynevezett törvénynapokat. A kereske­dők adtak, vettek. A kovács-' és mindenféle műhelyekből a kalapácsok magas, tiszta, erős csengése hallatszott ki. A székvárosban megforduló ne­mesek bizony megilletődve lo­vagoltak a kőházak, s magas templomok alatt. A sokaság­tól nyüzsgő belvárosi utcákat járva jut ez az ember eszébe. Hányszor megtelhettek ak­kor ezek az utcák! Hiszen II. Endre itt fogalmazta meg, s hirdette ki az Aranybullát. Ez a város volt egy fél évezreden át a rendi országgyűlések színhelye is. Nézem a hatal­mas barokk püspöki palotát. Köveit a törökök kiverése után a részben még álló Ár-Belvárosi utcarészlet pád-kori székesegyházból hor­­clatta ide az akkori püspök. Ha nem teszi meg, akkor ta­lán most nemcsak a Romker­tet szemlélhetnék a látogatók, hanem I. István korának leg­szebb műemlékét. De ki gon­dolhatott a gyarmattá süly­­iyesztett országban (Habs­­burg-kor) műemlékvédelemre. A mozaikszerü feudális tár­sadalomban a kor általános erkölcsi szintje alatt minden osztálynak, minden nemzeti­ségnek, sőt mesterségnek megvolt a maga kötelező er­kölcsi rendje. Azt jelentette ez, hogy minden ember ma­gával törődött? Nem! Az ér­zelmi fogékonyság örök ut­­ravalója az embereknek. Kü­lönösen annak az embernek, aki elég erős ahhoz, hogy fel­­verekedje magát valamilyen szellemi magaslatra. Nem ment ez könnyen itt sem, de a 18-ik zázadvég, a felvilágo­sodás kora, a 19-ik század {Jeje megkavarta azért Fe­hérváron is a levegőt. Szá­mos iskola létesült és az isko­lákban olyan emberek taní­tottak, mint Ányos Pál, Ba­­róti Szabó Dávid, Rájnis Jó­zsef, Virág Benedek. Itt járt iskolába Vörösmarty, Vajda János, Szalai László, Reguly Antal, Ybi Miklós és még sok jelesünk. Fehérvár sem volt több egy átlag vidéki városnál, ahol mint mindenütt, külön­féle erők, családi és osztály­szövevények tömege, törtetés és nemes munka adta az éle­tet. Néhány kisebb-nagyobb üzem ... A középiskolákban a szegény emberek gyerekei­nek drága tandíj. Családi gaz­dálkodás, földszintes kishá­zak tengere a sok barokk to­rony körül . . .­Ha az ember nagy építke­zéseket lát, kezdetben nehe­zen tudja felismerni az építők igazi szándékait. Úgy tűnik, mintha az építők holmi min­denféle mellékes kisegítő munkával foglalkoznának. Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején is effé­le kuszaságnak láttam a Fe­­hérváon megindult nagy épít­kezéseket. Most már tudom, mekkorát tévedtem. Az épí­tők és a város vezetői nagyon is tudták dolgukat. Itt a Me­­zcföld szivében imponálóan nagy üzemek, s lakótelepek sora épült, a lélekszám meg­közelíti a nyolcvanezret. Minden emberi szívnek megvan a maga éghajlata és maga is éghajlat ... A falu­ból beözönlött tegnapi föld­művesek előtt igy uj, civili­zált, életerős háttér, egy más­féle életforma rendje, kívána­tossága tündököl. Ez látszik, valahogy az arcokon is. Uj emberi nemzedékek virágoz­lak, születnek az ezeréves városban újjá, miközben a gyárakban, é p i t k e zéseken ezernyi hang kovácsolódik egyetlen hosszú lüktető mo­rajjá. Nádasdi Péter MAGYAROK A NAGYVILÁGBAN Világtehetségek Kocsis Zoltán és Ránki De­zső ismét Párisban vendég­szerepeit és három hangver­senyt adott ü Theatre de la Ville-ben. A Le Monde zenekritikusa rendkívül meleg hangú cikk­ben méltatja a fiatal magyar zongoraművészek játékát, s a többi között hangsúlyozza: “Amikor Kocsis Zoltánt és Ránki Dezsőt hallgatjuk, a gyermek Mozartra, vagy a fiatal Chopinre gondolunk. Közép-Európa művészei játé­kuk finomságával vigaszta­lást nyújtanak azért, hogy olykor az acélhurok megany­­nyi mesteremberét kell hall­gatnunk.” A kritikus szerint az est fénypontja Ránki és Kocsis közös játéka volt, amikor Mo­zart és Brahms dallamai “va­lósággal énekeltek”. “E cso­dálatos muzsikától megrésze­­gülve hagytuk el a termet LEVELESLÁDA \ Kedves Szerkesztő Ur! Mint az Amerikai Magyar Világ állandó olva­sója (nélkülözhetetlen) többször olvastam az Amerikai Magyar Református Egyesületről. Mint református embert különösen érdekelt ezen Egyesület munkája. A sokrétű segítségük egye­dülálló. Ezen Egyesületnek köszönhetjük mi is torontói reformátusok, hogy uj, nagyobb templo­mot vehettünk, hogy minél többen hallhassuk Is­ten igéjét, melyet Seress nagytiszteletü ur oly szívhez szólóan magyaráz. Ezért néhány formába öntött gondolatommal szeretném köszönteni az Amerikai Magyar Református Egyesületet 29-ik Közgyűlése alkalmából: HAPPY BIRTHDAY! Hetven éves Egyesület Téged köszöntelek. Adjon erőt, hitet, bizalmat, e ragyogó, szép emlékezet, Hagy dobogja hát a szív, zengjék völgyek és hegyek, Éljen soká szer etet ben, e nagy segítő Egyesület! Molnár Béla Toronto, Canada ezután az álomszerű két és háromnegyed óra után” — írja végül a tekintélyes fran­cia lap zenekritikusa. Ifjúsági konferencia Az európai magyar even­­géliumi ifjúsági konferencia 13-ik találkozóját a németor­szági Maulbronnban “Élni­­hogyan és miért?” c. témá­val rendezték meg. A kon­ferencián 9 országból, 95 sze­mély vett részt. Előadók vol­tak: Bálint Géza politológus (Lund), Cseri Gyula, ref. lel­kész, valláskutató (Mainz), Gémes István ev, lelkész, új­szövetségi kutató (Deensen, Hann.), Huszár László mu­zeológus (Uppsala), Kardos István ref. lelkész (Burg/ Kastl), Kelemen Erzsébet ev. diakonissza (Stuttgart), Kiss Szabolcs ref. lelkész (Bop­­kard/Rhein), Koltai Rezső ev. lelkész (Stockholm), Ko­vács Árpád oki. kertész, misz­­szionárius (Stuttgart), Lász­ló Ecaterina, a Kolozsvári Állami Magyar Színház v. tag­ja (Lund), Lévay B. Mária könyvtáros (Lund), Pósfay György ev. lelkész (Genf), Rózmann Ákos orgonamüvész (Stockholm), Surányi Imre dr, professzor (Mainz) Szi­­gethy Sándor középisk,- tanár, ev. ifjúsági lelkész (Eslöv), Szöllősi Antal szerkesztő (Stockholm), Terray László ev. lelkész, missziós igazgató (Oslo), Vajta Vilmos dr. pro­fesszor (Strasbourg). Arat a halál Dr. Kussbach Ferenc ügy­véd halálával a dunai svábok (Folytatás a 13-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents